andyka317 - G-Portál

a városról

Érsekújvár története

A környék benépesülésének elsõ nyoma az újkorszakig nyúlik vissza, amikor is megalakult itt az elsõ neolitikus település, zselizi típusú kerámiával. Lakói növénytermesztéssel és állattartással foglalkoztak. A bronz-korban is lakott volt a környék, amirõl a város területén feltárt sírok is tanúskodnak. Halottaikat eltemették illetve elégették, hamvaikat urnába tették. A sírokba élelmet, különféle ékszereket (tûket, karpereceket, gyöngyös nyakékeket) és munkaeszközöket tettek. Erre az idõszakra jellemzõ a törzsek vándorlása, amelyek érintették ezt a területet, gyakran portyázásokkal kísérve. Nyárhíd településen talált értéktárgyakat

feltehetõleg tulajdonosa a rablótámadások miatti félelmében ásta el. A feltárt rejtekhely karkötõket és nyugati típusú baltát tartalmazott. A vidék a régebbi vas-korban is lakott volt. Ragony település határában végzett ásatások során i. e. 5., 4. és 3. évszázadokból származó trák - szkíta hamvasztatásos sírok földrétegeiben több vasból készült tárgy (tõr, csákány, pecsétnyomó) és korongozott kerámia került elõ. 2. században a római seregek a Nyitra

folyó mentén haladva fokozatosan elértek erre a vidékre is. A római légiók itt - tartózkodásáról a meglelt római sírkövek tanúskodnak. Ezeket a sírköveket késõbb a Klein malomba

építették be, több más, a római légiók pecsétjével ellátott téglával együtt. Nyárhíd határában értékes terra sigillata kerámiát találtak a provincia területérõl származó egyéb kerámiákkal együtt. A mai Érsekújvár délnyugati részén tárták fel a Délnyugat – Szlovákia egyik legnagyobb és legjelentõsebb szláv - avar temetkezõhelyét, ahová a 7. sz. elsõ felétõl a 9. sz. elejéig folyamatosan temetkeztek. Az 528 feltárt sír közül 12 lovassír volt, hol a felszerszámozott ló a lovas bal oldalán feküdt. A sírokból szép öntött bronz állat- és

növénymintás, geometrikus és antropomorf motívumokkal díszített övcsatt - készlet került elõ. A nõi sírokból fõleg ékszereket: bronz fülbevalókat, karpereceket, nyakékeket és gyûrûket

tartalmaztak. A halottak mellé kerámiát, állati csontokat és tojást tettek. A fegyverek hiánya a település kézmûves – kereskedelmi jellegére utal, amely feltehetõleg a via Bohemica nevû régi

kereskedelmi út mentén feküdt (a középkorban Via Magna néven is ismert volt). A 10. században a késõbbi város területén letelepedtek az õsmagyarok. A város külömbözõ részein végzett régészeti kutatások folyamán egy 11. - 13. században lakott település nyomaira bukkantak. Ezek a feltárások a történelmileg igazolt középkori Nyárhíd, Lék, Gúg és Györök települések létezését támasztják alá.

Középkori városközpontról nem lehet beszélni, hiszen az erõdítmény, amelynek helyén Érsekújvár felépült, csak a 16. században épült. 1691-ben a városhoz négy, a középkorban már létezõ települést csatoltak. Nyárhíd község 3 km-re északra feküdt a mostani várostól. A településrõl már 1183-ban említést tettek, mivel vámhíddal rendelkezett a Nyitra folyón. Jelentõs kereskedelmi út az ún. Nagy út (Via Magna, ismert úgy is mint a Cseh út) haladt át rajta, amely két középeurópai királyság központját, Budát és Prágát, kötötte össze. A másik út a Nyitra folyó mentén északra vezetett, egészen Privigyéig (Prievidza), ahol kétfelé ágazódott. Nyárhíd település királyi birtok volt, amit 1245-ben IV. Béla a kunoknak adományozott, de a tarthatatlan viselkedésükért 1264-ben elvette tõlük és a csútmonostori premontrei Szent Eusták kolostornak adományozta. 1295-ben Nyárhíd a csútmonostori premontreiek és az esztergomi

érsekség közti csere tárgyát képezte. Ettõl kezdve véglegesen az esztergomi érsek tulajdonába került. A másik település, Gúg, amely nevét feltehetõleg az alapítója nevérõl kapta. A települést 1295-ben a székesfehérvári johannitáktól vette meg az esztergomi érsek. Gúg

2,5 km-re a várostól, a Nyitra bal oldalán, a Berek erdõ mellett feküdt. Györök községrõl, amely Udvard (Dvory nad ®itavou) és Nyárhíd közötti gázlónál terült el, már 1247-bõl találhatók írásos emlékek. Lék, az egyik legrégebben ismert család, a Pázmányok tulajdona

volt. A település a Nyitra folyó bal partján, a komáromi és a naszvadi út keresztezõdésétõl északra feküdt. 1317-ben Lék és Györök az esztergomi érsek tulajdona lett.

Buda törökök általi elfoglalása után (1541-ben) megnõtt az igény erõs várak építésére a törökök feltartóztatása céljából. Az Oszman Birodalom fokozatos elõrenyomulása miatt Várday Pál esztergomi érsek a Nyitra folyó bal partján, a léki birtokon, elrendelte az elsõ

érsekújvári erõdítmény építését. Ez egy téglalap alakú, négybástyás egyszerû palánkvár volt. Ez az erõd, a bevehetetlen vár korabeli elképzeléseknek sem felelt már meg, ugyanis a facölöpök gyorsan rongálódtak. A Bécsi Udvari Haditanács ezért elhatározta, hogy

egy új, stratégiailag fontos erõdítményt építtet a Nyitra folyó jobb oldalára. Az építkezés 1573-ban Ottavio és Giulio Baldigara olasz építészek tervei alapján elkezdõdött. A tervek alapján az egyszabályos alaprajzú vár volt, derékszögû utca hálózattal és téglalap alakú fõtérrel. Ez korának legkorszerûbb reneszánsz hatszögletû erõdítménye volt, minden szögletében egy-egy fülesbástyával megerõsítve. Az építés vezetésével és felügyeletével Zserotín Frigyest

bízták meg. Két bástya róla lett elnevezve. Zserotín és Frigyes bástyának. A Forgách bástya Forgách Simonról, a Dunáninneni kerület fõkapitányáról kapta a nevét, az Ernõ bástya pedig Ernõ fõhercegrõl, Magyarország akkori helytartójáról. A cseh rendek pénzbeli támogatásáért hálából az egyik bástyát Cseh bástyának nevezték el. A hatodik bástyát az alapítójáról, I. Miksa császárról, Császár bástyának nevezték el. Az erõdítménybe a Bécsi és az Esztergomi kapun át lehetett bejutni. A kiemelt bástyák várfalakkal és a föld alatti járatokkal voltak öszekötve.

A várat vizesárok vette körül, amelybe a Nyitra vizét vezették. Az erõdítményre az a feladat hárult, hogy a törökök Bécs felé irányuló elõretörésüket a Duna bal partján megakadályozza és

feltartóztassa az oszmán haderõt. Zserotín Frigyes Forgách Simonnak a Dunáninneni kerület fõkapitányának 1580. október 2-án adta át a várat. Az elsõ várat latinul Castellum novum-nak

hívták, de elterjedt az Olláhújvár-ként való megnevezése is. Olláh Miklós (1493-1568) esztergomi érsekrõl, aki érdemeket szerzett a palánkvár megerõsítésében. A másik vár latinul

Castrum novum, németül Neuhäusel, magyarul Érsekújvár, szlovákul Nové Zámky. A fõtéren a 16. sz. 80-as éveiben épült a katolikus plébánia templom, legutolsó felújításának éve 1877.

Pázmány Péter (1570-1637) érsek, egy ötvösmûvészeti remeket, egy a Mátyás király megrendelésére készült, gótikus ezüst monstranciát adományozott a templomnak. A templom mögött volt a plébánia iskolája. A buzgó ellenreformátor Pázmány Péter ferences rendi szerzeteseket hívott Érsekújvárba, és 1631. május 24-én felszentelte a ferences rendi templomot és kolostort. A kolostor könyvtárában fedezték fel a 15. és 16. századból

származó kódexeket (Érsekújvári, Cseh, Thewrewk és Piry kártya). Pázmány Péter a 17. század 20-as éveiben a fõtér északi oldalán egyemeletes érseki palotát építetett. A fõtér nyugati részén az erõd kapitányának palotája állt, ahol a fürdõ is volt. A 16. sz. utolsó negyedévében a fõtér déli részén a kapitány palotája mellett felépítették a református (kálvin) templomot. Az építés pontos évét nem ismerjük, de egy 1595-bõl származó metszeten már látható. Ez volt az erõd legnagyobb temploma. A hívõkrõl 2 lelkész gondoskodott és Érsekújvár ezidõtájt háromszor volt a püspökség központja. A református templom mellett épült egy egyemeletes épület csúcsíves tetõvel és kupolában végzõdõ toronnyal. A 17. században itt volt a református kollégium. Érsekújvárban három temetõ volt, legrégebbi a plébánia templom mellett. A másik kettõ az erõdítményen kívül volt, melyek helyére késõbb barokk kápolnákat építettek. Szûz Mária templom 1700-ból és a Szent Háromság kápolna 1722-bõl. A vár elsõ megszállása az 1605-ös Bocskai-féle felkelés idejére esik. Mátyás fõherceg egy titkos megállapodás értelmében a várat a felkelõk kezére adta. (Azért, hogy a vár ne kerülhessen a törökök kezébe, akik már huzamosabb ideje eredménytelenül próbálták a várat elfoglalni) A bécsi béke után Bocskai a várat a császári helyõrségnek engedte át. 1606-ban a zsitvatoroki békén

20 évre békét kötöttek a törökökkel. Néhány évig békésebb idõk jártak, ám a belpolitikai ellentétek kiélezõdtek. A Bethlen-féle felkelés elérte Érsekújvárt is. A Bocskai felkelés után a császári csapatok 12 évig tartózkodtak a várban, amikor Bethlen Gábor katonasága elkezdte ostromolni a várat. A döntõ ostromra 1621 július 16-án került sor. A császári csapat megsemmisült.

Érsekújvár a mikulovi békéig (1621) maradt Bethlen Gábor tulajdona. A törökök megszegték a zsitvatoroki békét és nagy pusztításokat végeztek Nyitra vármegyében. A legnagyobb csata tán Vezekénynél volt 1652-ben, ahol Forgách Ádám érsekújvári fõkapitány legyõzte az oszmán katonaságot. A törökök terjeszkedése következetében a lakosság fokozatosan elhagyta a környezõ falukat. 1663-ban a törökök egy nagyszabású hadjáratot szerveztek Közép-Európába.

Köprülüzade Ahmed Fazil Pasa nagyvezír támadást javasolt Érsekújvár ellen, mert ez egy erõs vár volt gazdag környékkel. A törökök cselhez folyamodtak és meggondolatlan lépésre késztették Forgách Ádám fõkapitányt. Az érsekújvári erõd katonáira Köbölkút

környékén vártak. 1663. augusztus 6-án kitört Forgách a városból és öszecsaptak Köbölkút mellett. Ebben a sok áldozatot követelõ csatában elõször az érsekújváriak álltak nyerésre. A maygar vitézek hadrendjét megzavarta a lovaik megriadása és a török túlerõ, ami

végeredményben a csata állását is megváltoztatta. Forgách csapatát legyõzték. Az érsekújvári helyõrséget hamar feltöltötték a komáromi és a gyõri erõdbõl. 1663. augusztus 8-án az oszmán katonaság Érsekújvár felé vonult. A törökök felégették a vár környékét, ekkor pusztultak el Nyárhíd, Lék és Gúg települések. A törökök négy oldalról körülzárták a várat. Forgách Ádám fõkapitány elutasította a vár feladását, ezért a törökök 1663. augusztus 18-án elkezdték a vár

ostromát. Fõleg a befejezetlen bástyákra (Forgách, Zserotín, Frigyes) öszpontosítottak. Több mint 5 hétig naponta támadták a várat. A legnehezebb csatát a Frigyes bástyánál vívták. 1663. september 22-én tetõzött a harc. A törököknek sikerült felrobbantani a várfal és a Frigyes bástya egy részét, amelyet három órás harc után elfoglaltak. Az újvári katonaság visszafoglalta a bástyát, de ezután már döntõ ütközetre nem került sor. Véletlen balszerencse folytán a lõporral teli raktár a Frigyes bástyában felrobbant, és ezért 1663. szeptember 24-én kitüzték a fehér zászlót. A katonaság teljes katonai parádéval szeptem-ber 26-án az esztergomi kapun át hagyta el a várat. A helyõrség távozása után a törökök a bécsi kapun át masíroztak a várba. Érsekújvár elfoglalásával a törökök nagykiterjedésû terület, Pozsonytól Nyitráig, uraivá váltak. Érsekújvár sorsa 22 évre megpecsételõdött. A vár az érsekújvári ejálet (Eyalet-i Uyvar) központja lett. Az érsekújvári provincia elsõ helytartója Kurd Mehmed Pasa volt, akit Kücsük

Mehmed Pasa követett. Ebbõl az idõbõl fennmaradt a török adóösszeírás, a Kanúnnáme. A törökök a plébánia templom harangtornyának helyén minaretet építettek. A református templom ekkor fõmecsetként szolgált. A török pasa az érseki palotában székelt. A protestáns (református) kollégiumban könyvtárat és iskolát rendeztek be. A kolostor a török

katonatisztek szállása volt, a ferences rendi templomban meg élelmiszer- és lõporraktárat rendeztek be. A török iga alól Lotaringiai Károly fõherceg szabadította fel a várost, aki a hadmûveletek vezetéséve lAeneas Caprarát bízta meg. Caprara 1685. júliusában az esztergomi

kapunál kezdte meg az ostromot. Egy hónapi ostrom után jött a hír, hogy Ibrahim vezír az érsekújvári török legénységnek készül segítséget nyújtani, de Lotaringiai Károly 1685. augusztus 16-án legyõzte õt. 1685. augusztus 19-én a császári csapatok fõ támadást intéztek az

érsekújvári erõd ellen. A törökök kitûzték a fehér zászlót, de már késõ volt. Az erõd rákövetkezõ 6 évben I. Lipót uralma alá került és csupán 1691-ben adta visza az esztergomi érseknek, Széchényi Györgynek, aki 1691. október 29-én városi rangra (oppidum, mezõváros) emelte Érsekújvárt. A négy középkori települést (Nyárhíd, Lék, Györök és Gúg) is a városhoz csatolták. A város alapszabálya 1723-ból származik. Amikor Széchényi az érsekújvári várból várost alkotott, nem csatolta hozzá a vár alatt letelepedett jobbágyokat. Így jogilag két Érsekújvár jött létre : a kiváltságos városterület (a vár területén) és a másik, a kiváltságos nélküli úrbéresek települése (a vár alatt). E két jogilag külömbözõ területet 1733. június 6-án kiadott oklevél egységes várossá olvasztotta össze. A Városi Tanács a hajdani református kollégiumban kapott helyet. A református templom az 1685.-évi felszabadítás során valószínûleg tönkrement, de az 1691-es kiváltságlevél értelmében ezután a városban csak római - katolikus vallásúak lakhattak. V. Ferdinánd 1843. február 1-én kült címerlevelében megerõsítette a város címerhasználati jogát.

Érsekújvár hadi dicsõsége az 1700-as években újra felragyogott, hiszen a Rákóczi - szabadságharc egyik legfontosabb katonai fellegvára lett. Az érsekújvári kurucgenerális Bottyán János volt. 1704 novemberében az érsekújvári vár elfoglalásában maga Rákóczi

fejedelem is részt vett. A várat harc nélkül foglalták el. Ettõl kezdve Érsekújvár Magyarország északnyugati részének fontos kurucközpontja lett. Itt volt az egyik fõ fegyverraktáruk.

I. Rákóczi fejedelem 1706-ban hosszabb ideig tartózkodott a városban, 1706. május 20-án aláírta a rövid ideig tartó fegyverszünetet. 1708.-évi trencséni vereség után a kurucok hadicsillaga hanyatlani kezdett. 1708 szeptemberében Hanibal Heister generális lövetni kezdte

a várost. Heister tábornok a nagy veszteségekre és a közelgõ télre való tekintettel lemondott Érsekújvár bevételérõl. Ocskay László kuruc brigadíros tragikus emlékû hitszegése a kurucmozgalom hanyatlását szimbolizálja. Ocskay, akit Rákóczi villámának is neveztek a trencséni csata után elárulta a kurucokat. Jávorka Ádám hadnagy önként

jelentkezett az áruló elfogására. 1710. január 3-án elfogták Ocskayt és még aznap lefejezték. Ocskay kivégzésének helyét a fõtéren egy bronz tábla jelzi, ám egy korabeli metszet a városfal alatt ábrázolja a kivégzést. A császári seregek 1710. szeptember 14-én ostrom alá

vették a várat. A kurucoknak nem volt sok esélyük az erõd megvédésére, ezért

1710. szeptember 23-án feladták. Érsekújvár bevételével a kurucok utolsó bástyálya is elesett. A kurucok itt adták ki a Mercurius Veridicus (Igazmondó Merkúr) hadiújság néhány számát, amely az elsõ magyarországi hírlap volt. III. Károly elrendelte az ellenzéki nemesség várainak lebontását, mert hatalmon csak egy család maradhatott - a császári Habsburg család. Az érsekújvári erõdöt is utolérte a sorsa, 1724 - 1725-ben a császár parancsára lerombolták.

A város szabályos hatszögletû történelmi magja a mai napig fennmaradt. A várat körülölelõ vizesárkot csak száz évvel a vár lebontása után 1822-ben szüntették meg. Fokozatosan beépültek a történelmi városon kívüli területek is. 1748-ban elsõként a Tót, az Andódi és a Gúg utcát említik az iratok. A város gazdasági növekedését a lakóházak növekvõ száma igazolja. 1848-ban, amikor bevezették a házak számozását, 900 ház volt a városban, míg egy évszázaddal elõtte csak 277. E kor mûemlékei közül nem lehet kifelejteni a Szentháromság szobrot, a Fõ tér büszkeségét. A Szentháromság szobrot 1740-ben olasz mesterek készítették,

annak emlékére, hogy a kolera elkerülte a várost. A Szent Anna kápolna 1754-ben épült, a késõ barokk kálvária 10 évvel késõbb. A kálvárián található kápolna, kereszt és a szobrok viszont

fiatalabbak, még 1779-bõl származnak. A kedvezõ éghajlati és földrajzi feltételek alkalmassá tették a várost arra, hogy mezõgazdasági központtá váljon. Fõleg gabonaféléket, kukoricát, kendert, burgonyát, dohányt, dinnyét és káposztát termeltek. Ezen kívül nagy figyelmet fordítottak a sertéstenyésztésre is. A 18-ik század és a 19-ik sz. eleje városunkban a kézmûvesipar felvirágzásának az ideje. A kézmûvesmesterek céhegbe tömörültek. Érsekújvárban a céhek már a 17-ik sz. folyamán megalakultak, de a vallási háborúk

és a rendi felkelések miatt nem tudtak kellõképpen kibontakozni. (Legrégebbi az 1609-ben alapított cserzõvargák kilenc tagú céhe.) Az 1753-as összeírás szerint a városban 126 kézmûves és kereskedõ dolgozott 10 céhbe tömörülve. 1828-ban már 217 kézmûvesrõl

tudunk, a céhek száma 25-re nõtt. Egyedülálló volt a "gazdalegények" céhe. A többi mesterség közül meg kell említeni a molnármesterséget és a pálinkaégetést. Az 1699-es évbõl

tudomásunk van egy mûködõ érseki sörgyárról és 1690-bõl egy dohánygyárról.

Legjelentõsebb kereskedõ a városban Flenger Mihály (1771-1825) volt. A leggazdagabbak közé tartoztak a görög, szerb, olasz, örmény és a zsidó kereskedõk, akik csak 1840-tõl telepedhettek meg a városban. A zsidó körzet két évvel késõbb alakult meg.

Érsekújvárban rendszeresen marhavásárokat és lóvásárt rendeztek, amely az egész Nyitra vármegyében híres volt. A kereskedelem fejlõdésének fontos elõfeltétele a kedvezõ közlekedési viszonyok biztosítása volt. Az utak itt rossz állapotban voltak, ami a hosszabb

távolságokra szóló üzletet érintette hátrányosan.

A közlekedés fõleg lovon történt. A lakosság gyakran betegségeknek és járványoknak volt kitéve. A 18-ik század elsõ felében a pestis pusztított, 1831-ben a kolera

tizedelte meg a várost. 1764-ben már volt a városban gyógyszertár (egyike volt a Nyitra vármegye 8 gyógyszertára közül). A Flenger- féle leányiskola 1829-ben nyílt meg, az algimnázium 1842-ben. Az algimnázium már két évvel ez elõtt tanítoképzésre volt jogosult.

Nyitra vármegye egyetlen óvodája az érsekújvári, 1843-ban nyitotta meg kapuit. 1782-ben telepedtek le Érsekújvárban az elsõ cigányok és megalapították a Péró-t. Érsekújvárban született a magyar történetírás két jelentõs képviselõje. A történet tudomány

megalapítói Pray György (1723-1801) és Kaprinai István (1714-1785) a Nagyszombati Egyetem elõadói voltak. Az 1761-1765-ös években itt mûködött Pantaleon Jozef Roskovský (1734-1789), zeneszerzõ a magyar barokk zene képviselõje és késõbb az õ diákja, Wolfgang

Vozár is (1746-1800). Érsekújvár történetében jelentõs fejezetet foglal el Anton Bernolák

(1762-1813), az elsõ irodalmi szlovák nyelv megalapítójának mûködése. A városba 1797 június 1-jén jött és 16 éven keresztül dékány-i és tanfelügyelõi posztot töltött be. Itt fejezte be a 6 kötetes ötnyelvû "Slowar"-t. 1810-ben nagy tûzvész ütött ki a városban, ami a templomot és a plébaniát is tönkretette. Valószínûleg irattárának egy része leégett. 1813 január 15-én Anton Bernolák meghalt. A helyi temetõben temették el, de a temetkezõhely felszámolása után, 1890-ben Fábián János plébános a Szentháromság kápolnában helyeztette el földi maradványait. Bernolák dekanátusa alatt 1796-1805-ös években Vojtech ©imko (1759-1827) volt a káplán, õ

a második legproduktívabb költõ a Bernolák-féle szlovák nyelv használatában. Érsekújvárral szorosan összefonódott Czuzor Gergely (1800-1866) személye is, aki itt látogatta 1 évig a grammatikai osztályt. Czuczor Gergely a Magyar Tudományos Akadémia tagja és

a 6 kötetes Nagy Szótár fõszerkesztõje volt.

Az 1848-49 -es forradalmi évek mozgalmas eseményeket és a társadalmi viszonyok változását hozták magukkal. Érsekújvár nem volt részese a közvetlen harci eseményeknek, de a városban

több császári és ellenforradalmi váltotta egymást, sõt az orosz hadsereg is keresztülmenetelt a városon. A jobbágyság megszüntetésével 1848-ban Érsekújvár is önállósult, megszûnt az esztergomi érsekhez fûzõdõ függõ viszonya. Közigazgatásilag a város az alsó-Nyitra vármegyei szolgabírói kerülethez tartozott. 1872-tõl a nyitrai vármegye 12 szolgabírói

járásra tagozódott. Nagysurányi székhellyel az érsekújvári járás egyike volt a 12 szolgabírói járásnak. Csak 1908 november 30-án lett Érsekújvár a járás központja. 1848 óta a városok élén a polgármester állt. Az osztrák-magyar kiegyezés után, 1867-ben a magyar kormány a Magyarország területén éllõ többi nemzetiség számára kedvezõtlen az anyanyelvük használatát korlátozó törvényt hozott. A 19.-20. Sz. fordulóján Ján Majzon (1849-1921) síkraszállt

a szlovák nyelv használatáért a városban. Az igazságágért még X. Piusz pápánál is közbenjárt. "Spievajme Bohu" (Énekeljünk az Úrnak) c. daloskönyvet adott ki. 1893-ban felépítették a huszár- kaszárnyát, bár Érsekújvárban 1850-tõl a lovasezred állomásozott.

A posta épületét 1902-ben adták átt és ebben az évben vezették be a városba a gázvilágítást. Az elsõ artézikutat 1911-ben a helyi takarékpénztár költségén építették. (A takarékpénztár 1848-ban alakult meg.) 1859-ben a zsidó hitközösség felépítette az ortodox

zsinagógát. Bizonyos ellentétek a hitközösség szakadását idézték elõ. A másik zsidóközösség a budapesti Tabak utcai zsinagóga mintájára felépítette Érsekújvárban a neológikus zsinagógát.

1905-ben felépítették saját templomukat az evangelikusok is. 1913-ból származik a Szent Antal kápolna, amelyhez I. Ferenc József is támogatást nyújtott. 1906-ban a Rákóczi-féle felkelés 200. évfordulója alkalmából az érseki palota falán II. Rákóczi Ferencnek emléktáblát avattak, Bercsényi Miklósnak a ferencrendi kolostor falán és Bottyán Jánosnak a Népbank épületén. A Fõ téren ünnepélyesen felavatták Kossuth Lajos szobrát és Czuczor Gergely mellszobrát. A 19. sz. második felében sor került a mezõgazdasági földek egyesítésére. Továbbra is gabonaféléket termesztettek, (az újabb termények közül a cukorrépát). Elõtérbe került a gyümölcstermesztés és a szõllészet. 1872-ben megszüntették a céheket. A kézmûvesek iparos egyleteket hoztak létre. Érsekújvárban volt a legtöbb iparegylet, (5) az egész Nyitra-megyében. 1874-ben alakult a szabóegylet, 1875-ben a kalaposegylet, 1876-ban a kovácsegylet, amely a volt kovács, bognár és szíjgyártók céhébõl verbuválódott,

a cipészek egylete és végül 1884-ben hagyták jóvá a közös iparegylet alapszabályzatát. A városra a kisipari termelés volt a jellemzõ a helyi piaci igényletek kielégítésére. A nagyipari

termelésbõl a malomipar és a téglagyártás foglalt el jelentõs helyet. A 13 kerekû érseki malmot még Pázmány Péter építette. Ezt a malmot 1889-ben Fogd Gábor bérbe vette, késõbb

felujította, modernizálta. A régebbi nyárhídi négykerekû malom a Klein és Singer cég tulajdona volt. Ebben az idõben üzemelt a Kurzweil és Grunfeld téglagyár is. lóbõr feldolgozásra szakosodott bõrgyár 1900 május 1-jén kezdte meg a termelést. 1904-ben már cipõt és lakkbõrt is készítettek. Az eredeti bõrgyárból két gyár létesült :a cipõgyár, valamint

a lakkbõrgyár. 1906-ban megalapították a lengyárat és megkezdték a gyár építését is. A gázgyár mûködése 1902-ben indult be. Ami a kereskedelmet illeti, a legnagyobb hagyományokkal és nemzetközi jelentõséggel a lóvásár rendelkezett, amelyet 1883-tól szerveztek. Ennek népszerûségét és terjesztését valószínûleg a lóversenyek is elõsegítették. A városban 1889-ben volt az elsõ lóverseny. Ezen kívül marhavásárokat rendeztek és minden kedden meg pénteken hetipiacot. Óriási jelentõséggel bírt 1850-ben a Bécs-Pozsony-Érsekújvár-Budapest vasútvonal kiépítése városunkban. A vasúti közlekedést folyamatosan bõvítették. Új útvonalakat nyitottak: Érsekújvár-Komárom, Érsekújvár-Léva, Érsekújvár-Tótmegyer, Érsekújvár-Nagymegyer. Ezek az útvonalak Nyitrával és Aranyosmaróttal voltak összekötve. Az Osztrák-Magyar Monarchiában elsõként Érsekújvárban épült fel a Nyitra folyón a 102 méter hosszú boltíves vasbeton híd. A pályaudvar és a belváros között fiakkerek közlekedtek, amelyek több mint 100 évig domináltak a városi forgalomban. 1896-ban ünnepélyesen átadták a városi kórházat, melynek megalapítója Kapisztóry Ferenc volt (1818-1900). Az Érsekújvári Tanítóképzõ intézetet 1854-ben áthelyezték Esztergomba. Egyedülálló volt az érsekújvári cigányiskola (1856-1868), amelyet Farkas Ferdinánd plébános alapított. 1861-ben Simor János érsek megalapította a leányiskolát az ún. Simor-leányiskolát. A zsidóknak saját iskoláik voltak. Ezen kívül polgári iskolák is létesültek. A gimnázium 1893-

ban egyházi tulajdonból állami igazgatásba ment át. A gimnázium új épületét 1911-ben adták át. Érsekújvárban 4 nyomda mûködött, több regionális lap jelent meg, különféle egyesületek, körök alakultak pld. 1867-ben az Érsekújvári Dalárda. Ezen kívül sportklubok is alakultak, a legjelentõsebb az 1907-ben alapított ESE-Érsekújvári Sport Egylet. A város színfoltja volt a vasúti cigányzene. A 19. sz. második felében a vonatok érkezését és indulását

cigányzenekar fogadta. A vonat indulásakor a Rákóczi indulót játszották. Kolompár Lajos prímás ismert személy volt. Az I.Világháború az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását és az

utódállamok keletkezését eredményezte. Érsekújvár a Csehszlovák Köztársaság része lett. A csehszlovák katonaság fokozatosan felszabadította Szlovákia területeit, miközben a legénység tagjai és a vasutasok Kossuth Lajos szobrát a Fõ téren lerombolták.

1919 tavaszán véres harcok folytak Szlovákiáért, azután, hogy Magyarországon kommunista kormány került a hatalomra, amely tovább akarta terjeszteni a forradalmat. 1919 június 19-20-án a városért folyt a harc, Jiøí Jelínek õrnagy is elesett a harcokban. 1920 június 20-án Csehszlovák Köztársaság és Magyarország közötti Trianoni szerzõdés aláírása végképp meghatározta a határsávot a két ország között. 1923 január 1-tõl Érsekújvárt nagyközséggé változtatták, de közigazgatásilag továbbra is megmaradt a városi elöljáróság, a tanács és a polgármester. Ebben az idõben jelentõsen elõrehaladt a lakásépítés, pld. 1924-ben kiépítették az un. Vasutasnegyedet. Ezen kívül bankok épültek és 1936-ban megépült a Járási Hivatal

épülete. 1921-ben a Szokol Testnevelési Egylet elkezdte építeni az épületét. Átadták a Ba»a üzletházat és tovább mûködtek a már hagyományokkal rendelkezõ szállodák mint pld. Aranyoroszlán, Bláha. Az elektromosságot 1928-ban vezették be. 1922-ben a Szokol épületének a parkjában leleplezték az elesett legionáriusok emlékmûvét. 1923-ban emléktáblát avattak Anton Bernolák sírjánál és 1937-ben a Bernolák téren szobrot állítottak az emlékének.

1928-ban Ján Majzon szülõházán emléktáblát avattak. A török uralom alóli felszabadulás 250. Évfordulója tiszteletére a Czuczor Gergely utcán emlékmûvet avattak a hajdani vár néhány kövének a felhasznállásával. A gazdaság nem mutatott jelentõs fejlõdést a háborút megelõzõ évekhez képest. A mezõgazdaságban véghez vitték a földreformot. Az iparban a legnagyobb elõrehaladást a bõrgyár érte el, amelyet 1931-ben Ba»a Tamás vette meg. 1933-ban kezdte meg a mûködését a fûszergyár. Az üzleti életre továbbra is a kisipari termelés volt a jellemzõ. Az elsõ autóbusz 1923-ban kezdte meg az utasszállítást és Ba»a Tamás 1932-ben repülõteret építtetett. Legmagasabb szintû iskola a gimnázium volt, amelyet 1921-ben reálgimnáziummá változtattak. 1924-ben tették le a város elsõ állami népiskolájának és a polgáriskolájának az

alpítókövét a Czuczor Gergely utcán. A város második állami népiskolája az állomásnál volt. Ekkor újították fel a kórházat is. 1934-ben megalapították a Matica slovenská helyi kirendeltségét. Egy évvel késõbb az Aranyoroszlán szállodában múzeumot létesítettek és 1938-ban Tatarik Emil (1887-1957) tanító megnyitotta a "Strand" nevû szabadtéri fürdõt. A Bécsi döntés (1938 november 2) értelmében a mai Dél-Szlovákiát visszacsatolták Magyrországhoz.

Ez Érsekújvárt is érintette, 1938 november 8-tól ismét Magyarországhoz tartozott. Ekkor a magyarok ledöntötték a legionáriusok emlékmûvét, hasonlóan mint 1919-ben a szlovákok a Kossuth szobrot. Érsekújvárt 1939 július 15-tõl a megyei városok közé sorolták. 1941-ben végre megkezdõdött a református templom építése, amelyet 1942-ben ünnepélyesen felszenteltek, de egyben a bombázások következtében teljesen tönkrement. Az új református templomot csak 1957-ben szentelték fel. A szlovák népiskolákat megszüntették, csak a polgári maradt. A II. Állami népiskola épületében kereskedelmit és gimnáziumot hoztak létre. A gimnázium a Pázmány Péter nevet vette fel. A Szlovák Nemzeti Egységpárt (Strana slovenskej národnej jednoty) megalakulásával megkezdte mûködését a városban a szlovák kisebbségi mozgalom, amely a "Slovenská jednota" (Szlovák egység) nevû lapot adta ki. Ez a párt egész Magyarországon mûködött és a lap szerkesztõsége késõbb áthelyezte szerkesztõségét Budapestre. Miután a német katonaság elfoglalta Magyarországot (1944 március

19) érvénybe léptek a zsidó ellenes törvények. Érsekújvárban is kialakították a Dávid csillaggal megbélyegzett zsidók számára a gettót (a kaszárnya környékén). Június végén a Grunfeld téglagyár területén gyûjtötték össze azokat a zsidókát a városból, akiknek nem sikerült elmenekülniük vagy elbújniuk. 1944 július 13-án vagonokba tették és koncentrációs táborokba hurcolták õket. A 4800 elhurcolt zsidóból 4386 lelte halálát Ausschwitzban. Az újkori történelem egy másik szomorú eseménye a város 1944 október 7-e és 14-e közötti,

valamint az 1945 március 14-i angol-amerikai repülõk légitámadása. A város 2 harmada elpusztult. Ez a bombázás tönkretette a város történelmi magját, a vasútállomást, 2023 lakóházat (a 3394-bõl) és 4000 emberi áldozatot követelt. Ezzel Érsekújvár lett az egyik legtöbb kárt szenvedõ város. Ez azért is szomorú, mert a háború elõtt a mai Szlovákia területének 4. legnagyobb városa volt Pozsony, Kassa és Nagyszombat után. Még egy évvel a légitámadás után, 1946-ban is a törmelékek között állati és emberi maradványokat találtak.

A város a II. ukrán front, Rodion Malinovski vezetésével 1945 március 29-én felszabadult.

A háború gyötrelmei után a városban a béke és a reménység hangulata uralkodott. A városi kiözgazgatást az ideiglenes Nemzeti Bizottság végezte, hasonlóan a szovjetek mintájára

(a volt Szovjetúnióban) azokban a városokban, ahol a nemzetiségek létszáma túllépte a szlovákokat, ott a Szlovák Nemzeti Tanács megbízottjai Közigazgatási Bizottságot neveztek ki. 1945 április 24-e óta mûködött a városban a Járási Nemzeti Bizottság. Lassan megélénkült a politikai élet is. Az érsekújváriak 50%-a a Demokrata Párttal szimpatizált, 40%-a a Kommunista Párttal, 2%-ka a Szabadság Párttal, a 8% meg a Munka Párttal. A városban

széles hátországgal rendelkezett a Demokrata Párt (DP), a Kommunista Párt (KP) és Szociáldemokrata Párt (SzDP). A háborút követõ évekre a lakosság vándorlása volt a jellemzõ. A Csehszlovák Köztársaság és Magyrország közötti megállapodás értelmében 1947-1948 között Szlovákiából kitelepítették a magyarokat Magyarországra és a szlovákokat betelepítették Magyarországról Szlovákiába. Ebbõl a célból 1946-ban Körzeti Betelepedési Hivatal mûködött a városban (az érsekújvári, a verebélyi és az ógyallai járások tartoztak hozzá). Magyarországra 252 családot telepítettek ki, ebbõl 132 család mûvelte z érsekújvári határ 45%-át. Békéscsabáról 244 család (1500 lakos) költözött át, akik eltulajdonították a kitelepített magyarok házait és földjeit. A legtöbb áttelepült a Gúg utcán telepedett meg. Míg a kitelepítettek tehetõs római-katolikus vallású földmûvesek voltak, addig a betelepültek evangelikus, mezõgazdasági munkások (béresek) voltak. A hazai lakosság és a betelepültek között gyakran került sor nézeteltérésre és ez a város gazdaságára sem volt jó hatással. Mindezek mellett zajlott a reszlovakizáció is. Az elsõ reszlovakizációs dekrétumokat 1948 január 11-én adták át a városban. 1948 februárjában a kormányválság a baloldali kommunisták és keresztény-demokraták állandó harca érezhetõ volt a helyi szinten is. A Demokrata Párt 1948 február 15-én közgyûlést hívott össze a Szokol épületébe,amelyre Dr. ©tefan Koèvarát, a kormány alelnökét is meghívták. Koèvara megerõsítette a Demokrata Párt keresztény-demokrata irányultságát. A Szociáldemokrata Párt 1948 február 17-én Bohumil Lausman a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt elnökének jelenlétével hívott, össze közgyûlést a Szokol épületébe. Bohumil Lausman egyértelmûen a kommunistákkal való szövetség mellett tette le a voksot. A kormányválság egy kommunista kormány megalakulását, Klement Gottwaldal az élen eredményezte. Megkezdték mûködésüket az Akciós Bizottságok. A Nemzeti Front mellett mûködõ Járási Akciós Bizottság február 28-ra felvonulássál egybekötött közgyûlést hívott össze. A Járási Nemzeti Bizottságot az ideiglenes Járási Közigazgatási Bizottsággal helyettesítették. A hatalmat minden szinten a kommunisták vették át. A Demokrata Pártot megszüntették, a Szociáldemokrata Pártot beolvasztották a Csehszlovák Kommunista Pártba. Elkezdõdött a politikai diktatúra ideje. Az új rendszer üldözte az egyházakat. Elkezdõdött

az erõszakos kollektivizállás és Szlovákia iparosítása. A nagy cégeket államosították, a kisipari termelést megszüntették. A Ba»a gyár épületeiben, amely 1948-ban Dél-Szlovákia egyik legnagyobb gyára volt, kiépítették az Elektrosvit üzemet. Új vállalatok keletkeztek, pld.

Tesla, Slovlik, Milex, Vunar. Fellendült a lakásépítés is, a szövetkezeti földmûvelés, felépült az új híd és a vasútallomás, átadták a kórház új épületét. A rendszert támadó ellenzék üldözése miatt a 60-as évek második felében a tömeges nyugtalanság nyílt támadásba csapott át. 1968 tavaszán reményt hozott a megújulási folyamat. Ennek gyümölcse a federáció volt és a Szlovák Szocialista Köztársaság megalakulása. Ebbe a megújuló folyamatba az érsekújváriak is bekapcsolódtak, haladó szellemû röplapokat terjesztettek "Szocializmus Emberi Arcal"

jelszóval. Az ígéretesen fejlõdõ demokratizálodást a Varsói Szerzõdés katonaságának bevonulása megakadályozta (1968 augusztus 20). Ez a megszállás tükrözõdött a város életére is hiszen az idegen katonaság egy része a helyi kaszárnyákban állomásozott. Ezek az események indították el a politikai kivándorlások harmadik hullámát. A 80-as évek második felében normalizállódott a helyzet és új remény született, miután a volt Szovjetúnióban Michail Gorbacsov lett a pártvezér.

A pozsonyi fõiskolások (1989 november 16) és a prágai fõiskolások (1989 november 17) felvonulása, amelyhez mûvészek is csatlakoztak, nyílt erõ összecsapáshoz vezetett. Ez a nyílt lázadás egy politikai ellenzék kialakulásához vezetett. Szlovákiában megszületett egy kezdeményezés : Nyilvánosság az Erõszak Ellen (NyEE). A NyEE november 27-én szimbolikus kétórás sztrájkot szervezett. Az érsekújvári Fõ téren a lakosság kifejezte óhaját egy humánusabb társadalomért. Jelenlétükkel támogatták a reformok útját, ami egy plurálisabb társadalom kezdetét jelenthette.

A városi koordinálló bizottság még aznap megalakult. A városba érkeztek a NyEE központi bizottságából is pl. Eva Rysová, Ivan Mistrík, Dráfi Nátyás színmûvészek és még sokan mások. Az elsõ szabad választások után (1990 júniusa) megalakultak a helyi önkormányzatok és megkezdõdött az átállás a piaci közgazdaságra. 1992-ben meglátogatta a várost Václav Havel, a Csehszlovák Federatív Köztársaság elnöke és Alexander Dubèek a Szövetségi gyûlés elnöke. Az önálló Szlovák Köztársaság (1993.1.1.) elsõ elnöke Michal Kováè, 1996-ban meglátogatta a várost. A 90-es években a helyi önkormányzat igyekezett behozni azt, amit a szocializmus 41 éve alatt lehetetlen volt. Az egyházak kiléptek az illegalitásból és a ferencesrendi kolostorba visszatértek a ferences szerzetesek. A Fõ téren újra felavatták és felszentelték a Szentháromság szobrot. Ebben az idõben több polgárt rehabilitáltak, mások

visszaszerezték az elkobzott családi vagyonukat. A II. Világháború befejezésének 50. évfordulója alkalmából InMemoriam emlékmûvet avattak és emléktáblát a zsidóknak, akik nem élték túl a háborút. Ez évtõl a város nagy fejlõdésnek indult. Különbözõ épületek, gyárak, szórakozóközpontok és számos épületek épültek.

Érsekújvár kedvezõ fekvésénél fogva továbbra is Dél-Szlovákia jelentõs közlekedési csomópontja. Ez a járási város több mint 40.000 lakossal jelenleg nem csak a nyitrai kerület, hanem Szlovákia nagyvárosai közé tartozik.

Minden évben november végén megkezdõdik a város téli díszítése.

A szilveszteri se marad el. Minden éven éjfél körül az egész Fõtér megtelik és a közeledõ Újév ünnepélyes hangulata harcmezõre emlékeztet.

Információk Érsekújvárról

A lakosság létszáma 42 262, ebbõl 20 063 férfi és 22 199 nõ. A lakosok 67,7%-a szlovák, 27,5 magyar és maradék cseh,román, orosz, ukrán és más nemzetiségûek.

A járásunk városai és falvai :

- Andovce

- Bajtava, Bánov, Bardoòovo, Belá, Be¹eòov, Bíòa, Branovo,

Bruty

- Èechy, Èerník

- Dedinka, Dolný Ohaj, Dubník, Dvory nad ®itavou

- Gbelce

- Húl

- Chµaba

- Jasová, Jatov

- Kamenica nad Hronom, Kamenín, Kamenný Most, Kme»ovo,

Kolta, Komjatice, Komoèa