Jellegzetes viselkedések
A természetben a tengerimalacok 5-10 egyedből álló csoportokban élnek, a vadonban ez az életforma előnyös a számukra, mert a túlélés esélyeit növeli.
E kedves kisemlősök szelídített változataiban is fennmaradt a társas ösztön, ha azt akarjuk, hogy tengerimalacunk jól érezze magát, vegyünk mellé társat. Gyakran halljuk, hogy az egyedül tartott tengerimalac hamar megszelídül, egymaga is jól megvan. Aki ezt állítja, valószínűleg a saját érdekeit tartja szem előtt, még a külön ketrecben, de egymás mellett tartott tengerimalacok is jobban elvannak, mint az egyedül élők (érezhetik egymás szagát, hallhatják egymás hangját), fontos, hogy saját fajtájukkal olfaktív és auditív kontaktusban maradjanak. Mindegyik tengerimalacnak „saját személyisége” van, egyik könnyebben, másik nehezebben barátkozik. Nem akkor (azért) szelídebb, ha (mert) egyedül tartjuk! Akár egyedül él, akár társa van, időre van szüksége, hogy megtanulja, bízhat bennünk, nem kell félnie tőlünk.
Ha többet foglalkozunk vele, gyakran vesszük kézbe, jutalomfalatokkal magunkhoz csalogatjuk, gyakran az ölünkben etetjük, s beszélünk hozzá, lassan megszelídül. Félénksége lassan feloldódik, felismeri hangunkat, bőrünk illatát érezve megnyugszik, s a simogatást, becézést sajátos mormogással jutalmazza. Egy idő után megszokja társaságunkat, s már nem rémül meg, amikor felvesszük.
Mielőtt kivennénk ketrecéből, hanggal jelezzük közeledésünket (a tengerimalac hallása nagyon kifinomult, akár a lépéseinket is felismeri, s a másokétól megkülönbözteti). Két kézzel emeljük fel, gyengéden, de határozottan. Egyik kezünkkel nyúljunk a mellkasa alá, a másikkal a hátsó felét fogjuk meg.
Miért jó két vagy több tengerimalacot tartani? Néhány érv:
kölcsönös viszony (interakció) pozitívan hat egészségükre, egymást hallják, szaglásszák, sajátos hangokkal, testi jelekkel kommunikálnak, emocionális állapotukat mindez serkenti;
általában jobb az étvágyuk, kiegyensúlyozottabb az étrendjük (ha egyikük olyan élelmet fogyaszt, amit a másik eddig valamilyen ok miatt nem evett, az előbbi példáját a „válogatós” vagy az adott eleséget nem ismerő malac is követni fogja, így étrendje változatosabb lesz);
egymással játszanak, egymást követik, vidámabban járkálnak, szaladgálnak stb.;
A csapatban szigorú hierarchikus rend uralkodik. Egyetlen, nemileg érett hím áll a hárem élén, a csoportban lévő nőstények pedig egy jól meghatározott rangsor szerint élnek. A domináns nőstény a nőstények között a „főnöknő” szerepét tölti be - ez azt jelenti, hogy közöttük bármikor bárhová mehet, bármelyikük helyét elfoglalhatja, az élelemnél is elsőbbséget élvezhet stb. A soron következő neki engedelmeskedik, de a többi fölött uralkodik (és így tovább). Ez a rangsor nem állandó, bármikor változhat. A változás leginkább a vemhes és/vagy szoptató nőstények viselkedésén vehető észre, ezek - állapotuknak köszönhetően - uralkodóvá válnak (még akkor is, ha azelőtt félénkebbek voltak).
Igen ritkán előfordulhat, hogy erősen domináns vagy agresszív nőstények nem egyeznek, verekednek. A vadonban a hím ilyenkor közbelép, s a konfliktus legtöbbször megoldódik. Ha fogságban két nőstény nem egyezik, tartsuk őket megfigyelés alatt, ha állandóan verekednek, tegyük őket külön. Ha a rangsorban magasabb hatalmi helyzetet betöltő nőstény folyamatosan (állandó jelleggel) zaklatja, háborgatja az alacsonyabb rangú egyént (ez igen ritkán fordul elő), ezzel a magatartással a csapatban lévő nőstényeket is stresszben tartja, ez károsan hat a ketrecben lévők egészségére, ezért az ilyen egyént is ajánlott külön tenni.
A kölykökért a csapat minden tagja felelősnek érzi magát, együtt nevelik, gondozzák őket. A szoptató nőstények akár a pótmama szerepét is betöltik, ha a kölyök árva, vagy anyjától nem szophat. A csoporttól eltévedt magányos vagy visító kölyköt a felnőttek bármelyike gondozásba veszi vagy visszavezeti családjához. E tulajdonságuk miatt rendkívül könnyen társítható egy felnőtt és egy kölyök tengerimalac.
A vadonban a felnőtt hím elhagyja a csapatot, és a kiválasztott nőstényekkel új csoportot alkot. Fogságban a hímek nőstények jelenlétében összeverekednek, akár meg is küzdenek egymással. A legyőzött hímnek sok esélye akkor sincs, ha az alfa hím életben hagyja, mert állandó stresszben kell élnie, a domináns hím a vesztes étkezését, mozgását korlátozza, így akár pusztulásra is kárhoztatja. Éppen ezért sose tartsunk két vagy több hímet nőstény(ek) társaságában!
A hímeknél a nemi ösztön annyira erős, hogy még az újonnan bevezetett hím kölyöknek is udvarol, az első néhány órában valósággal "zaklatja" társát (különösen akkor, ha a kölyköt nemrégen választották el anyjától, nőstény testvéreitől és/vagy más nőstény/ek/től). Ez a viselkedés azonban megváltozik, s általában néhány óra alatt megszűnik. Egészen kivételes esetekben, ha az adott hím rendkívül erős szexuális késztetéssel bír, s emiatt a kicsinek intenzíven udvarol, magatartásával az újonnan bevezetett kölyköt erősen stresszeli. Egy időre - néhány órára, egy napra - válasszuk szét őket (ha mód van rá, egy közös, középen ráccsal elválasztott tágas ketrecbe, vagy külön ketrecbe, egymás mellé), s később, egy semleges helyen ismét próbálkozzunk.
Ha több felnőtt hímet szeretnénk együtt tartani, biztosítsunk számukra nagyobb életteret, külön fekvőhelyet/házikót, elég eleséget stb., hogy emiatt verekedés ne történjen. Ebben az esetben nőstény(eke)t sosem vihetünk a közelükbe, mert a nőstény(ek) jelenléte, szaga megbontja a hímek közötti békés együttélést. Nőstény(ek) jelenlétében a hímek akkor is verekednek, ha egyik-másik (vagy az összes) ivartalanított, ilyen esetben az ivartalanítás nem megoldás. Ezért, ha egynél több hímet szeretnénk tartani, nőstényt az ivartalanított hímek közé se helyezzünk.
Jó tudni:
Ha már van a házunkban tengerimalac, ajánlatos az újonnan hozottat karantén alatt tartani, így biztosak lehetünk abban, hogy megelőzzük az esetleges fertőzéseket.
Ha egyedül élő tengerimalacunk társat kap, fontos, hogy semleges területen (!), csendes környezetben ismerkedjenek meg egymással. Kísérjük őket figyelemmel: ha egyikük túl félénk, vagy agresszív, helyezzük mindkettőt olyan helyre (pl. egy törülközővel, takaróval leterített ágyra), ahol a félénk, kevésbé szociális fél biztonságban érzi magát (hozzánk menekülhet), így számára könnyebbé válik az ismerkedés. Ha közvetlen közelünkben ismerkednek meg egymással, maradjunk észrevétlenek. Csak akkor lépjünk közbe, ha verekedni szándékoznak.
Egyes tengerimalacok kitörő örömmel, mások békésen fogadják társukat. Hímek között (néha nőstények között is) elkezdődik egy ún. dominanciát eldöntő „tánc”: ez abból áll, hogy mindketten körbe-körbe járják, szaglásszák egymást, megpróbálnak egymás hátára mászni, berregő hangot hallatnak, s előbb-utóbb elválik, ki lesz köztük a vezér. Két felnőtt hím társítása nem mindig eredményes (nőstény sosem lehet a közelükben!). Ha fogukat csattogtatják, süvöltő, sziszegő hangot hallatnak, ezzel verekedő szándékukat jelzik. Ha észrevesszük, hogy egymást harapni akarják, porlasztóba kevés vizet teszünk, hirtelen, meglepetésszerűen a támadó fél ábrázatára permetezzük, s keményen rászólunk. A vízbe egy kis szagosító folyadékot (pl. levendula-olajat) is keverhetünk, ennek illata a verekedő szőrén marad, így nem fogja érezni a másik fél szagát (a szag ingerli őt), s a mosakodással, szárítkozással lesz elfoglalva. E metódus két nőstény verekedésénél is alkalmazható. Ha a módszer nem segít, az agresszív egyént külön kell tennünk. Ha ideges, egy törülközőt boríthatunk rá - így véletlenül sem tud megharapni.
Ha új tag kerül a csoportba, az erőviszonyok újraértékelődnek. A rangsor kialakulása után a tagok ismét a megszokott módon élik életüket.
Ha két hímet szeretnénk tartani, lehetőleg úgy társítsuk őket, hogy egy domináns (uralkodni vágyó) mellé egy kevésbé domináns kerüljön.
Azonos neműek esetén: ha egy kölyök tengerimalacot kölyök vagy felnőtt tengerimalaccal társítunk, lehet, hogy később, a serdülőkorban (3-5 hónapos korban), vagy (ritkábban) utána az alacsonyabb rangú a dominanciáért (fölérendeltségért) megküzd, vagyis társával civakodni kezd. Ha durván veszekednek, (rövidebb-hosszabb időre) tegyük őket külön ketrecbe, de egymás mellé, vagy ideiglenesen egy ráccsal válasszuk ketté a ketrecet.
Ha egy hím és egy nőstény tengerimalacunk van, s a nőstényt pihentetni szeretnénk, jó megoldás a hímet külön ketrecben társa mellett hagyni, vagy egy tágasabb ketrecet egy megfelelő és biztonságos ráccsal kettéválasztani, hogy a hím ne fedezhesse be (újra) a nőstényt. Így kommunikálni tudnak egymással, egyikük sem lesz egyedül.
Ha külön ketrecben van, az agresszív tengerimalacot is hagyhatjuk azonos nemű társai közelében, hogy ne legyen elszigetelve. Célunk az, hogy a közösségbe beilleszkedjen, ezért nagyobb területen - felügyelet alatt - társaival kis időre időnként összeereszthetjük, s ha magatartása megváltozik, a csoportban hagyhatjuk.
Ha semleges területen való ismerkedés során sem szokják meg egymást, vagy gyakran veszekednek, helyezzük a tengerimalacokat egy olyan (tágas!) ketrecbe, amelyet egy megfelelő és biztonságos ráccsal választottunk ketté. Hamarabb összeszoknak, ha törülközőt teszünk alájuk, s ezeket egy idő után felcseréljük közöttük, vagy időnként (naponta, kétnaponta) a helyüket úgy változtatjuk, hogy az egyik oldalon lévő(k) ilyenkor mindig a ketrec másik felébe kerüljön/-jenek. A szagokat felismerve hamarabb összebarátkoznak. Ha már meggyőződtünk arról, hogy egymás társaságát megszokták (felügyelet alatt ellenőrizzük le), a rácsot a ketrecből eltávolíthatjuk. Ne feledjük! Két vagy több hímet ebben az esetben sem helyezhetünk nőstény(ek) mellé.
A korlátozott élelem, a nem megfelelő (szűk) hely a csoport tagjai között agresszivitást válthat ki. Fontos, hogy a tengerimalacok elegendő élelmet kapjanak, s életterük is megfelelő legyen.
Hangok:
Berreg, durrog (motorcsónak zúgásához hasonló hangot hallat). Hímnél, nősténynél egyaránt hallható ez a gerjesztő, késztető, keltető hang:
A hím így kelt hatást a nőstényben (a nemi ösztön megnyilvánulásának jele), ilyenkor testét himbálja, hátsó felét - a területet megjelölve, maga után szagot hagyva - csúsztatja.
A nőstény e hanggal jelzi, hogy párosodni hajlandó.
Az alacsonyabb rangú nőstény - gyakran fejét lehajtva, mozgatva - berregő hanggal köszönti a magasabb rangú nőstényt, jelezve, hogy szándéka békés.
Hasonló neműek esetében a dominancia kifejezője is lehet - domináns az a fél, amelyik rövidebb-hosszabb ideig tartó körbejárás, testhimbálás után a másik fél hátára bármikor rámászhat (a másik féltől erre engedélyt kap).
Röviden felberreg - figyelmeztető, nemtetszést kifejező hang. Hirtelen zajra, egy általa nem kedvelt hangra, nem megfelelő simogatásra reagál így. Akkor is hallatja, ha valamire figyelmeztet.
Visít - éhség, magányosság, fájdalom, félelem esetén hallható. Az emberrel való együttélés egy feltételes reflexet alakított ki benne, a zacskó zörgésére, a hűtőajtó nyitására stb. éles visítással reagál (gyakran akkor is, ha nem éhes J). Panaszos, tompább visítással magányosságát, fájdalmát fejezi ki. Félelem esetén visítása pánikszerű, riadt.
Mormog, halkan röfög - elégedettségét fejezi ki. E hangot hallatja, ha simogatják, és jól érzi magát. Halkan, ütemesen röfög akkor is, ha társaival sétál, járkál, jelezve, hogy jó a közérzete.
Röffent, halkan duruzsol - kölykök, szoptató nőstények hangja.
Érdekesség: A pici kölykök hangját gyakran nem halljuk, mert anyjukkal az emberi fül számára nem érzékelhető hangon kommunikálnak, ultrahangot használnak.
Süvölt, fütyül, sziszeg, fogát csattogtatja - ellenszenvét, haragját, agresszivitását fejezi ki. A fogcsattogtatás a verekedés előjele. Mérsékelt formában a domináns tengerimalac így fenyegeti alacsonyabb rangú társát.
Élesen csipog - az eleinte lassú, majd fokozatosan erősödő ütemes csipogás nőstényeknél és hímeknél egyaránt hallható. Viszonylag ritkán fordul elő, általában késő éjszaka, vagy kora reggel műveli, s ilyenkor olyan, mintha önkívületi állapotba esne. Ezt a csaknem idegesítő, zavaró hangot nem sok gazdi hallotta. Nem mindegyik malac csipog, de akadnak olyan egyének is, melyek e madárhanghoz hasonló hangot gyakran hallatják. Pontosan nem lehet tudni, milyen ingerek váltják ki e reakciót. Legtöbben azt állítják, hogy leginkább a párját, társát (el)vesztett, vagy egyéb stresszt megélt - haragos, ideges, ijedt - malac csipog így. Willancs úr akkor csipogott (immár több alkalommal is *), amikor az éppen ösztruszban lévő párjától külön, egy másik helyiségbe tettem. Az ezt követő, többször megismételt, idegesítő csipogás miatt a hímet rövid idő után vissza kellett hoznom, s ketrecét az ovuláló nőstény ketrece mellé tennem, hogy a kevésbé kellemetlen megoldást válasszam (könnyebb volt elviselni a szaporodóképessé vált nőstény szagát érző hím kora hajnali „eszeveszett” berregését, dürrögését, mint az éles és hosszantartó csipogást :-).
* Egy alkalommal, szintén kora reggel, ugyanez duóban is lezajlott. Apja csipogására reagálva - mintegy válaszként - a másik helyiségben anyja és testvérei társaságában tartozkodó néhányhetes hím kölyök is hallatta.
A fajtársak e csipogásokra különbözőképpen reagálnak. Legtöbbjük dermedten, feszülten figyel, tevékenységét (a járkálást, kotorászást, táplálkozást stb.) félbeszakítva megáll és/vagy hirtelen elhallgat, esetleg - ritkábban - válaszol, vagy biztonságos helyre bújik, a levegőbe szaglász, de akad olyan egyén is, aki közömbösen hallgatja.
Mi lehet a kiváltó ok, az inger, mi késztetheti e társas állatok egyes tagjait arra, hogy csipogjanak? Bizonyosan senki sem tudja. Számos, mások által is tapasztalt/leírt eseteket tanulmányozva úgy hiszem (feltételezem), hogy a csipogás egy olyan, szelídített tengerimalacoknál már csak lappangó ösztön, amely erőteljesebben a vadonélő tengerimalacoknál nyilvánul meg. Célja a társ- illetve csoportkeresés (a társ- ill. csoport utáni vágy), szétszéledt/szétzavart társak esetén csoportújraegyesítés, alfa hímnél verbális területjelölés.
A tengerimalacok testükkel is kommunikálnak.
Orrukat összedugva teremtenek kontaktust egymás között. Nőstényeknél a dominánsabb fél magasabbra tartja orrát (az is előfordul, hogy fenyegetésképpen dühös fogcsattogtatással válaszol az alacsonyabb rangú nősténynek).
Ha a nőstény vicsorít, ínyét felhúzva fogait mutatja, a hímet, annak udvarlását utasítja vissza. E jel mindkét nemnél a fenyegető szándékot fejezi ki.
A nőstény úgy fenyíti kölykét, hogy annak nyakához kap, s bőrét a fogával hirtelen meghúzza (gyakran fel is mordul). A kölyök ilyenkor tudja, hogy „rossz fát tett a tűzre”.
A játékos kölykök hangulatuk tetőfokán pattogatott kukoricaként ugrálnak a magasba, s a levegőben (akár 180o-ot) elfordulva érnek ismét földet. A jókedv anyjukra is átragad, gyakran velük együtt ugrál, játszik. Angol nyelven ezt „pop-corn” ugrálásnak nevezik.
A tengerimalacok igénylik a mozgást. Szívesen sétálnak ketrecükön kívül is, nagyobb területen (padlón) gyakran össze-vissza rohangálnak, kergetőznek, hirtelen megállnak, majd nagyon gyorsan irányt változtatnak, nagyot ugranak stb. E játékosság az egészség és elégedettség jele, a tengerimalacok viselkedésének egyik legkedvesebb megnyilvánulása. A vadonban a növényevőknél a fürgeség életmentő tulajdonság. Ragadozókkal szemben a villámgyors futás, hirtelen irányváltoztatás, gyors menekülés az egyetlen fegyverük. Érdekességként megemlíthető: ha esznek, a csoportban egyikük mindig kötelességének érzi, hogy a csapatra vigyázzon. A soron lévő ilyenkor őrt áll, s figyelmezteti a többieket, ha veszély közeledik. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
