Schumi számára rémálomként ért véget a szezon
Niki 2005.10.16. 12:46
A Ferrari német pilótája, Michael Schumacher számára már korán véget ért a rémálommal kezdődő szezonzáró Kínai Nagydíj, miután a biztonsági autó kint léte alatt megcsúszott Ferrarijával, és a kavicságyban ragadt.
Schumachernek a boxutcából kellett megkezdenie a versenyt, miután a rajtceremónia alatt összeütközött a Minardit terelgető Christijan Albers-szel.
A német bajnok egy újabb bizarr incidensbe keveredett, mikor a biztonsági autó mögött autózva lassú sebességnél elvesztette autója felett az uralmát, megpördült és a kavicságyban ragadt.
„Egy igen flúgos nap volt ez számomra – nem a hétvége csak ez az egy nap.” – mondta Schumacher az olasz televíziónak adott nyilatkozatában. „Boldog vagyok, hogy végre vége van, így már a következő évre koncentrálhatunk.”
„A második esetben az abroncsok egyszerűen túlságosan hidegek voltak. Felipe Massa mögött autóztam, aki szokványosan fékezett, majd egyszerűen úgy csúsztam meg, mintha jégre futottam volna.”
|