Schumi 20 másodperccel maradt el Rossitól
Niki 2005.10.25. 18:42
Michael Schumacher csodálatos élményként fog visszaemlékezni első MotoGP tesztjére, miután a Ferrari istálló hétszeres világbajnoka hétfőn egy privát teszt keretein belül az olaszországi Mugelloban egész nap egy Ducati GP5-ös motorral körözött.
A leköszönő világbajnok összesen 40 kört teljesített az itáliai versenypályán, és legjobb köridői 2 perc 10 másodperc körüliek voltak.
A Gazetta dello Sport értesülései szerint Schumacher legjobb ideje 2:10 körüli volt, mely mindössze 20 másodperccel maradt alul a 2005-ös mugelloi versenyen elért pole pozíciós időtől.
„Boldog vagyok, hogy valami mást is ki tudtam próbálni, melyet már régóta meg szerettem volna tenni. Minden vágyam az volt, hogy egy nap felülhessek egy MotoGP versenymotorra, és azzal körözhessek.” – mondta Schumacher a nap végén. „Nagyon kíváncsi voltam, és azt kell mondjam, nagyon megérte, érdekes és szórakoztató volt.”
„Az elején még hozzá kell szoknod, azonban a srácok a Ducatinál rengeteget segítettek nekem, és a gárda versenyzője, Randy Mamola mindent elmagyarázott, hogyan is működik, illetve hasznos tanácsokkal látott el.”
„Ez a nap csodálatos élményként marad meg bennem, és mindenkinek nagyon köszönöm, aki lehetővé tette ezt nekem.” – tette hozzá a hétszeres bajnok.
|