A Ferrari ragaszkodik Schumacherhez
Niki 2005.10.25. 18:43
A Ferrari alakulatának igazgatója, Luca di Montezemolo kijelentette, bízik benne, hogy a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher jelenleg érvényben lévő szerződése lejártát követően is az olasz gárdával marad majd.
Michael, aki a maga 36 életévével a jelenlegi mezőny legidősebb tagjának mondhatja magát, még a 2006-os idény végéig szerződésben áll a Ferrari istállóval, és ahogy azt több alkalommal is elmondta már, jövőjéről csak a következő évben fog dönteni.
„Schumacher jövőjét saját maga dönti el.” – mondta di Montezemolo a riporterek kérdéseire válaszolva Mugelloban. „Ha továbbra is folytatni szeretné, akkor én tárt karokkal fogadom, hiszen az ő tudásával még rengeteg győzelmet lehet aratni.”
„Azonban ha távozni szeretne, akkor természetesen el fogom engedni, de nagyon bánatos leszek. Megköszönöm neki az eddigi munkáját, mert az én szememben mindig is ő lesz a Formula-1 valaha volt legnagyobb alakja.”
Azok után, hogy egymást követő években öt bajnoki címet is szerzett a Ferrari színeiben, Schumacher borzalmasan szerepelt az idei esztendőben, mindössze csak egy győzelmet aratott, és Kínában egy igen amatőr kicsúszással búcsúzott az idei szezontól.
Sokan úgy gondolják, hogy Michael motivációja már nem a régi, különösen egy ilyen borzalmas évet követően, azonban a német pilóta folyamatosan cáfolja ezen híreszteléseket, és néha még azt is elhinti, hogy a 2006-os idényt követően is a Formula-1-ben marad.
„A motivációnk a régi, különösen egy ilyen szezon után, hiszen meg szeretnénk mutatni, hogy milyen fából is faragták a Ferrarit.” – mondta Schumacher. „Már januárban és februárban is tisztában voltam azzal, hogy milyen nehéz év előtt állunk. Bár még nem érkezett akkor meg az új autó, baljós jelek mutatkoztak.”
„Beszéltem erről az elnökkel, és természetesen a technikai osztállyal is, és bíztunk benne, hogy javulni fog a helyzet. Ehelyett azonban sorozatosan jöttek a bakik, és nem tudtunk fejlődést elérni.”
„Azonban a motivációm soha nem hagyott alább: mikor versenyzek, mindig 100%-ot nyújtok. Minden csak attól függ, hogy fejben mennyi idősnek érzed magad. Egyelőre még nem is gondolkodom azon, mikor fogok kiszállni, így di Montezemolo elnök nyugodt lehet.”
|