A csonka év - 1999

1999-et nagy várakozások elõzték meg ferraris körökben. Az elõzõ két évben éppenhogy csak elbukták a világbajnoki címet, most sikerülnie kell, -mondták-, ráadásul mikor, ha nem pont húsz évvel azután, hogy Jody Scheckter utoljára világbajnokságot nyert Olaszország büszkeségével.
Michael már óvatosabb volt, mint az elõzõ években: szinte kínosan figyelt arra, hogy véletlenül se ígérjen senkinek világbajnoki címet. Csupán annyit mondott, hogy õ mindent meg fog tenni, de a technikai sportok kiszámíthatatlanok...

Az új autó az F399-es nevet kapta. Schumacher azt szerette volna, ha F99-esnek nevezik, mint egy amerikai nehézbombázót, a Ferrari viszont ragaszkodott a névben a hagyományos hármas számhoz - így kerekedett ki végül is ez a kompromisszumos megoldás.

A Ferrari úgy érezte, hogy az elõzõ évben ott követték el a hibát, hogy az év elejére nem sikerült ütõképes autót építeniük és mire észbe kaptak, addigra a McLaren már annyira elhúzott, hogy behozhatatlanná vált az elõnye.
"Ha az év elejétõl versenyképesek leszünk, akkor világbajnokok lehetünk." - mondta Jean Todt.

Az Ausztrál Nagydíjon Melbourne-ben a kérdés az volt: vajon a Ferrari valóban tanult-e az elõzõ évbõl és fel tudja-e venni a versenyt már az elsõ futamon a McLarennnel. Az idõmérõ edzés sokkolta a Ferrari szurkolókat: 1,3 másodperc az ezüstök javára. Ugyanaz a különbség, mint 1998-ban ilyenkor. Megismétli magát az elõzõ év? Elhúz a McLaren a szezon kezdetén és mire a Ferrari fel tudná venni velük a versenyt, akkora már ledolgozhatatlanná válik a pirosok hátránya?
Schumacher azonban mérges volt, hogy a sajtó elhamarkodottan tört pálcát Maranello felett: "Nem tudom miért kell azonnal temetni a Ferrarit. Én sem értem ezt a nagy különbséget, mert meggyõzõdésem, hogy annál jobb az autónk, mint ami itt kijött belõle. Valószínûleg van valami probléma, amire még nem tudtunk rájönni."

A verseny aztán valóban rávilágított arra, hogy az évad elsõ versenyének idõmérõ edzésén történtekbõl még nem kell az egész évre vonatkozó következtetéseket levonni. A két McLaren ugyan gyors volt, mint a puskagolyó, de nem elég megbízható. Az Ausztrál Nagydíj még féltávjánál sem járt, de már egyik ezüst autó sem volt versenyben...
Igaz, ebbõl Michael nem húzhatott hasznot. A rajtnál leragadt az autója és ezért - a hasonló problémákkal küzdõ Toranosuke Takagival (Arrows) együtt - a leghátsó sorba küldték a következõ rajthoz. A dolog pikantériája az, hogy a Schumacher elõl rajtoló Häkkinennek is beragadt az autója (Michaelnek tulajdonképpen emiatt támadtak problémái), de õt nem küldték hátra. Sõt, azért sem büntették meg, mert szerelõi szabálytalan körülmények között tolták meg (amikor még nem ment el mellette mindenki) és azért sem, mert a felvezetõ körben visszaelõzte azokat, akik mégis megelõzték a felvezetõ kör rajtjánál...

Schumacher hõsiesen keresztülhámozta magát a mezõnyön, ám sosem tudjuk meg, hogy meddig jutott volna: a negyedik helyen autózott, amikor felrobbant az egyik gumija. Suzuka'98 emléke kísértett. A különbség csak annyi volt, hogy most három keréken be tudott "sántikálni" a boxba. Ám a szerviz után (új elülsõ terelõszárnyat is kellett kapnia, mivel az is megsérült a kerék felrobbanásakor) már csak messze a mezõny végére tudott visszaállni és már nem elég idõ arra, hogy innen újra elõreküzdje magát. Ráadásul még egy "apróság" nehezítette a dolgát: egy alkalommal tévesen szólították be a boxba és ezzel újabb 15-20 másodpercet vesztett. De ez már nem számított: az utolsó, nyolcadik helyen végzett.

És mi történt közben az élen? A favoritok betlizésével Michael csapattársa, Eddie Irvine ölébe hullott a nagy lehetõség. Életében elõször reális esélye volt a futamgyõzelemre. És Eddie keze nem remegett meg. Behozta a Ferrarit az elsõ helyre, maga mögött tartva a két másik meglepetés-embert, Heinz-Harald Frentzent (Jordan-Mugen-Honda) és Ralf Schumachert (Williams-Supertec).

Az elsõ és a második futam között öt hét szünet volt, ami kapóra jött Michaelnek, ugyanis 1999. március 22-én a svájci Lausanne-ban világra jött második gyermeke, aki a Mick nevet kapta. A gyermekáldás hírét azonban csak néhány nappal késõbb osztották meg a nagyvilággal, hogy a média ne rohamozza meg a klinikát: "A pici korábban érkezett a vártnál. Amikor vasárnap hazamentem a tesztelésrõl még semmi jele nem volt, hogy másnap meg fog születni. Hétfõn délelõtt aztán megindult a szülés. Minden rendben, komplikációmentesen zajlott, Corinna és Mick jól vannak, mindketten egészségesek." - nyilatkozta Michael a német RTL-nek.

És miért pont Mick?

"Rövid nevet akartunk a viszonylag hosszú Schumacher mellé, ugyanakkor olyat, ami hasonlít az én nevemre, de mégsem teljesen ugyanaz. Így esett a választásunk a Mickre. Gina nagyon örül a kisöcsinek, állandóan puszilgatja, babusgatja."

A "babázás" mellett azonban az újdonsült kétszeres apukának a közelgõ Brazil Nagydíjra is kellett koncentrálnia...

Nos, Interlagosban a McLareneket megint nem lehetett kiszorítani ez elsõ sorból az idõmérõ edzésen, ám egy kisebb meglepetés azért született: Rubens Barrichello - a hazai pálya elõnyeit kihasználva - a harmadik rajtkockára állította egyre izmosodó Stewart-Fordját. Michaelnek csupán a negyedik rajthely jutott. Schumacher keserûen ismételte, amit már Ausztráliában is elmondott: valami - egy még fel nem fedezett hiba - akadályozza abban, hogy ki tudja hozni a maximumot az autóból, mert ennél biztos, hogy többet tud az F399-es.

A versenyen a két McLaren elrajtolt az élrõl: Häkkinen repült, ám Coulthard beragadt és csak egy körrel késõbb engedték a mezõny után. A skótnak néhány körrel késõbb a váltója is felmondta a szolgálatot, így végleg kiállt. Egy pillanatra úgy tûnt, hogy Häkkinen is követi, mert neki is gondja támadt a váltójával, de a finn végül is megúszta, amikor "magától rendbe jött" a szerkezet. Közben azonban Barrichello és Schumacher is elhúzott mellette. A brazil fiú életében elõször vezetett Forma-1-es versenyen, ráadásul mindezt hazai közönség elõtt. Michaelnek és Mikának azonban mindez nem kellett, hogy nagy fejtörést okozzon. Mindketten sejtették, hogy Rubens nagy valószínûséggel két boxkiállást tervez (ellentétben a Ferrari és a McLaren egy boxkiállásos taktikájával), így könnyebb az autója és ezért olyan gyors. Ám könnyebb autójával sem tudott néhány másodperces elõnynél többre szert tenni - ez pedig nem volt elég arra, hogy két kerékcserével is elõl maradjon.

Miután Barrichello kiment elsõ kerékcseréjére Schumacher vette át a vezetést, szorosan mögötte Häkkinen hajtott. A McLaren érezhetõen erõsebb volt, mint a Ferrari, a finn mégsem tudott elõzni. Michael minden támadását visszaverte és ha nincs kerékcsere, akkor talán meg is nyeri a versenyt. Ám Häkkinen a boxban megelõzte Schumachert - egyrészt amiatt, mert a McLaren-szerelõk ezúttal gyorsabban dolgoztak, mint a Ferrari emberei, másrészt azért, mert Michaelnek elõbb kellett kimennie és ezzel Häkkinennek lehetõsége nyílt arra, hogy fusson néhány gyorskört, ami elég volt arra, hogy vetélytársa elé álljon vissza a szervíz után.

Ezután már nem is történt változás az élen. Häkkinen könnyedén meg tudta õrizni vezetõ helyét, Schumachernek pedig meg kellett elégednie a második hellyel. A harmadik helyre Heinz-Harald Frentzen érkezett meg. Irvine egy mûszaki hiba miatt a két betervezett boxkiállással szemben háromszor ment ki, így csak az ötödik helyen végzett. Ezzel azonban még mindig vezetett a világbajnoki pontversenyben és a Ferrari is a konstruktõröknél.

A harmadik futammal érkezett európai földre a "száguldó cirkusz": Imola volt a következõ megmérettetés színhelye.
Az idõmérõ edzésen még mindig a két McLaren volt elõl, de Schumacher hátránya már csak 0,2 másodperc volt a pole pozícióban lévõ Häkkinenhez képest. Azok után, hogy az elsõ futamon 1,3 másodperc volt a differencia ez igazán látványos fejlõdésnek számított a pirosok részérõl.

A másnapi verseny az elsõ sorból induló két McLaren-pilóta számára kezdõdött jobban: míg a két boxkiállást tervezõ és ezért könnyebb autóval versenyzõ Mika Häkkinen elõl elszakadt, addig az egy "boxolásra" beállított és nehezebb kocsival hajtó Coulthard és Schumacher soroltak be mögé. Sosem tudjuk meg, hogy bejött volna-e Häkkinen taktikája. Elhúzott ugyan a többiektõl, hogy elõnyre tegyen szert a plusz egy kiálláshoz, azonban óriási hibát követett el: az élen autózva teljesen ártalmatlan helyzetben egyszerûen nekikormányozta a kocsiját egy korlátnak és kiesett.

Schumachernek már csak Coulthard állt útjában. És ekkor Ross Brawn egy jellemzõ sziporkájának lehettünk tanúi. Amikor Schumacher kijött a boxba csupán 6,9 másodpercig tartott a kerékcseréje. Ez gyanúsan kevés idõ. Coulthard közben megpróbált néhány gyors kört futni, hogy miután õ is kijön majd vissza tudjon állni Schumacher elé. Nem sikerült neki - Schumacher vezetett a Ferrari gyors szervízelésének köszönhetõen. Véletlenül sikerült ilyen remekre a boxkiállás, vagy van valami "turpisság" a dologban? Utóbbi! Michael csak kevés üzemanyagot vett fel a Coulthard megelõzéséhez szükséges másodperceket megtakarítva a boxban. Igen ám, de ez azt jelenti, hogy még egyszer ki kell majd jönnie, tehát innentõl kezdve õrült módjára kell hajtania. Ez nem okozott gondot neki - többször is megoldott már hasonló feladatokat. Sorra futotta a leggyorsabb köröket és egyre inkább leszakította magától Coulthardot.
Michael segítségére volt az is, hogy a skótnak problémát okoztak a lekörözöttek. Olivier Panis mögött például jónéhány kört eltöltött, ami egy gyõzelmi álmokat dédelgetõ pilóta esetében nem túl szerencsés dolog. Ron Dennis, a McLaren csapatfõnöke kétségbeesetten rohant Alain Prosthoz, hogy utasítsa pilótáját Coulthard elenegdésére. Ez végül megtörtént - Panis jobban már le sem tudott volna húzódni David elõl -, de a skót rontott és ismét visszaesett a francia mögé. Az ilyesmi pedig nem fér bele egy Schumacher ellen!
Schumacher könnyedén megszerezte a második boxkiálláshoz szükséges idõt és mivel minden a tervek szerint haladt vissza is tudott jönni a McLaren elé. Learatta elsõ futamgyõzelmét 1999-ben, átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben (1997 vége óta elõször!), megerõsítette a Ferrari vezetését a konstruktõri versenyben, ráadásul mindezt "hazai" pályán, Olaszországban!

Következett az év legnagyobb presztizsû futama, a Monacói Nagydíj.
Michael egész az hétvégén fölényben volt, még akkor is, ha az idõmérõ edzésen Häkkinen kaparintotta meg a pole pozíciót 0,064 másodperces elõnnyel. A finn csak nagy nehezen tudta magából kipréselni az edzéselsõséget, úgy, hogy az edzés utolsó perceiben futotta meg leggyorsabb körét sárga zászló alatt...
Michael mindenestre betartotta a sárga zászlós szabályt - így természetesen nem válaszolhatott Häkkinen idejére-, nem akarta megkockáztatni, hogy esetleg büntetésbõl másnap az utolsó sorból kelljen elrajtolnia. Häkkinennek sem onnan kellett...

A Monacói Nagydíjnak - sok egyéb mellett - az is a különlegessége, hogy nem pénteken, hanem csütörtökön van az elsõ szabadedzés, pénteken pedig nem kell vezetnie a pilótáknak. A legtöbb csapat ilyenkor közönségtalálkozókra, de fõleg szponzori rendezvényekre küldi versenyzõit - elvégre Monaco az a verseny, ahová a legtöbb támogató elküldi képviselõit és ahol jó benyomást kell kelteni. Schumacher azonban nem az üzletemberekkel parolázott pénteken, hanem repülõre ült és Fioranóba ment tesztelni. A Ferrari egy új kuplungrendszert próbálgatott, amely jó szolgálatot tehet a rajtnál...

Jó szolgálatot tett. Michael a rajtot jobban kapta el, mint a pole-ból induló Häkkinen és az elsõ kanyarban már elõl volt. Ugyenezt a manõvert eggyel hátrébb Irvine is megtette Coulthard rovására.
Michael körröl körre könnyedén húzott el a többiektõll, egy pillanatra sem tûnt úgy, hogy Häkkinen képes lenne vele felvenni a versenyt. Häkkinennek nem maradt más hátra, mint a második helyért csatázni az egyre inkább rátapadó Irvine-nal (az ír - ellentétben Michaellel és Mikával - két boxkiállásos taktikán volt). Coulthard közben ismét balszerencsés volt: mûszaki hiba miatt kiesett a negyedik helyrõl.
Michael a boxkiállás után is az élre állt vissza - méghozzá 28 másodperc elõnnyel úgy, hogy a mögötte autózó Häkkinen ekkor még nem volt kint kerékcserén! Schumacher kényelmesen autózhatott: "A pit-stop után már nem hajtottam teljes erõbõl, mivel olyan nagy volt az elõnyöm, hogy már nem volt rá szükség. Inkább arra törekedtem, hogy biztonsággal célba érjek: kíméltem az autómat, mert apróbb problémák voltak vele a verseny közben és kíméltem magamat is, mert megsérült a nyakam a szabadedzésen elszenvedett balesetemben és még fájt."

Häkkinennek minden esélye megvolt rá, hogy második legyen, de rontott. Irvine elsõ kerékcseréje után 19 másodperccel Häkkinen mögé tért vissza. A finn azonban kicsúszott egy olajfolton, így Irvine azonnal újra mögé ért. Miután a mclarenes kiment a boxba természetesen csak az ír mögé tudott visszatérni. Most Eddie-nek volt az a feladata, hogy annyi elõnyre tegyen szert, hogy még egy kiállás beleférjen. Sikerült!

Schumachert több, mint félperces elõnnyel intette le a kockás zászló - ami az 1999-es idény legnagyobb arányú gyõzelmét jelenti. A ferrarisok örömét Irvine második helye tette teljessé. Ez volt az elsõ Ferrari kettõs gyõzelem Monacóban a Forma-1 történelmében! (1955-ben ugyan egy Ferrari és egy Lancia-Ferrari végzett az élen, de az nem "tiszta" kettõs Ferrari-siker.)

Schumacher is átírta a Forma-1 történelemkönyveit ezzel a sikerrel: ez már a tizenhatodik Ferrarival learatott diadala volt, amivel megelõzte a maranellóiak házi-örökranglistáján a legendás Niki Laudát és immár minden idõk legsikeresebb Ferrari-pilótájának vallhatta magát. Laudának ötvennyolc versenyre volt szüksége tizenöt ferraris futamgyõzelméhez, Schuminak ötvenháromra a tizenhathoz...

A Spanyol Nagydíj tökéletes terep a McLaren-Mercedes számára ahhoz, hogy csökkentse hátrányát Schumacherhez, illetve a Ferrarihoz képest. Mivel a wokingi csapat itt tesztel a legtöbbet Adrian Newey szinte erre a pályára tervezi gépeit. Senki nem ismeri jobban a pályát, mint a McLaren és az ezüstök pilótái - számukra szinte "hazai pálya" Barcelona. Egyébként meglehetõsen egyhangú vonalvezetésû aszfaltcsík ez. A legtöbb pilóta nem is igazán szívleli, mivel a legritkább esetben kerekedik izgalmas verseny rajta. Eddie Irvine például azt mondta, hogy a spanyolországi versenyekre legszívesebben autórádiót szereltetne be, hogy valami szórakoztató is legyen a futamban...

Az idõmérõ edzés azért hozott némi meglepetést. Egyrészt - a várakozásokkal ellentétben - nem a két McLaren kvalifikálta magát az elsõ sorba. Häkkinen ugyan a pole-ba került, de mellõle Eddie Irvine indulhatott, míg Schumachernek csak a negyedik rajtkocka jutott.
A rajtot nagyon elrontotta a Schumacher elõl induló Irvine és ennek a német itta meg a levét: ahogy Coulthard és Irvine elzárta elõle az utat hátulról még a BAR-Supertec-kel versenyzõ Jacques Villeneuve is meg tudta elõzni. A kanadai ráadásul a verseny elsõ szakaszában blokkolta õt, így a két McLaren elõl meg tudott szökni. Villeneuve az elsõ kerékcserék után visszaesett (majd kiesett a versenybõl), így Michael elõtt végre szabad volt az út a felzárkózáshoz. Elkezdte sorra futni a leggyorsabb köröket és Coulthardot meg is közelítette három másodpercnyire, de a második kerékcsere a McLarennek sikerült jobban, így a skót ismét elõnyre tett szert. Innentõl már nem is változott a sorrend. Bejött a papírforma: a "McLaren-pályán" kettõs McLaren-siker született, Schumacher a harmadik, Irvine a negyedik helyen végzett.

A Kanadai Nagydíjon Montrealban Schumacher megszerezte elsõ pole pozícióját 1999-ben. A verseny rajtjánál is megõrizte vezetõ helyét, majd lassan, de biztosan elkezdett elszakadni Häkkinentõl. Nem tudott azonban nagyobb elõnyre szert tenni, mivel "lépten-nyomon" beküldték a biztonsági autót, így az addig kidolgozott elõnye mindig semmivé foszlott. A "Safety Car"-ra - a rajt utáni bonyodalmakon kívül - azért volt olyan sokszor szükség, mert a célegyenesre fordító kanyart szegélyezõ fal sorra szedte áldozatait: a BAR újonc pilótája, Ricardo Zonta nyitotta a sort, majd Damon Hill követte Jordan-Mugen-Hondájával. Schumacher a harmincadik körben került terítékre: magabiztosan vezetett Häkkinen elõtt, ám meggondulatlanul pont ebben a veszélyes kanyarban próbált meg egy lekörözést és mivel így lekerült az ideális ívrõl már nem tudta elkerülni a fallal való találkozást. Öt körrel késõbb Jacques Villeneuve is ennél a falnál fejezte be a száguldást...
Mika Häkkinen Schumacher kiesése után megörökölte a vezetõ pozíciót és meg is nyerte a versenyt. Schumacher természetesen nem volt jókedvû a verseny után, hiszen gyõzhetett volna: "Úgy tûnik minden évben van egy olyan alkalom, amikor biztos gyõzelmet puskázok el. Idén ez volt az elsõ és remélem utolsó alkalom, hogy hibáztam." -monda.

Fisichella lett a második, Irvine pedig a harmadik. Apropó Irvine. Minden bizonnyal az ír nyújtotta a verseny egyik legjobb teljesítményét. Häkkinen mögött harcolt Coultharddal a második helyért, ám a skót egy erõszakos támadása következtében mindketten kicsúsztak. Irvine ezzel a nyolcadik, Coulthard a tizedik helyre esett vissza. Irvine nem adta fel. Sorra elõzte meg az elõtte lévõket és végül dobogóra állhatott.

A Forma-1 újra Európába költözött: következett a Francia Nagydíj. Magny-Cours-ban az év legfurcsább idõmérõ edzésének lehettünk tanúi. Esett az esõ és a legtöbb csapat nem jött ki az edzés elsõ felében arra várva, hogy késõbb majd elcsendesedik a zápor. Mindössze négyen próbálták ki a pályát: Barrichello, Alesi, Panis és Trulli. A többiek vártak és vártak... Nem jött be. Nemhogy csendesedett volna az esõ, de még jobban rákezdett. A pálya tele lett vízátfolyással, ami azt eredményezte, hogy az edzés második felében kijövõk nem tudták megjavítani Barrichello, Alesi és Panis idejét. Coulthard a negyedik rajtkockába kvalifikálta magát, ám csapattársának, Häkkinennek komoly gondjai voltak a vizes pályával és csak a tizennegyedik rajtkocka jutott neki, sõt egy ideig úgy tûnt, hogy azzal is nehezen birkózik meg, hogy egyáltalán a 107%-os szabályon belül kvalifikálja magát! Schumacher csapattársa, Irvine is szenvedett, a tizenhedetik helyrõl indult. Michaelnek a hatodik rajtkocka jutott. Öten - köztük Damon Hill - nem tudták magukat a 107%-os idõhatáron belül kvalifikálni, de tekintettel a különleges idõjárási körülményekre a versenybíróság engedélyezte nekik, hogy másnap rajthoz álljanak.

Maga a verseny is méltó volt az idõmérõ edzéshez...
Száraz futamként indult. Coulthard a negyedik helyrõl indulva sorra megelõzte Panist, Alesit, majd Barrichellót is. Frentzen és Schumacher is túljutott Panison a rajtnál. Häkkinen sorra elõzte meg az elõtte lévõket és szorgalmasan lépegetett elõre. Schumachernek azonban szemmel láthatóan gondjai voltak az autójával: még az elõtte hajtó Frentzennel sem tudta tartani igazán a lépést. Coulthard elõl már elszakadt a mezõnytõl és magabiztosan vezetett, ám a kilencedik körben ki kellett állnia - mûszaki hiba. Häkkinen közben már Schumacher mögött autózott, s nem sokkal késõbb meg is elõzte az Adelaide-hajtûkanyarban.

Néhány perccel késõbb azonban elkezdett esni az esõ. Olyan hirtelen jött a zivatar, hogy Irvine-nak még ki sem készítették az esõgumikat, amikor kiment, így több, mint fél percet töltött el a boxban.
Häkkinen megpróbált az élre törni - ehhez Barrichellót kellett volna megelõznie -, de a vizes pálya nem volt nagy barátja: megpördült és visszaesett a nyolcadik helyre. Schumacher viszont új erõre kapott a nedves aszfalton! Megelõzte Frentzent és Barrichellót és az élre állt. Körönként egy másodpercet vert a mezõnyre és úgy tûnt, hogy a verseny elsõ szakaszában - a száraz periódusban - való "kínlódás" után végre újra nyeregben van, de hol volt még a vége!

Pár kör elteltével újra rendetlenkedni kezdett a Ferrari - elektronikai problémák -, így Schumacher hirtelen elvesztette addigi tíz másodperces elõnyét. Michaelnek a tervezettnél korábban be kellett mennie a boxba és nemcsak gumit, de kormánykereket is kellett cserélnie! Ezzel visszaesett az ötödik helyre.

Közben a pálya lassan kezdett felszáradni és ez újra Häkkinennek kedvezett, no meg az is, hogy többen kiálltak elõle kerékcserére. A finn az élen találta magát. Igen ám, de mint kiderült egyszer még neki is ki kellett mennie a boxba. Ekkor Heinz-Harald Frentzen vette át a vezetést. De még neki is ki kell majd mennie... Vagy mégsem? Nem! A Jordan pilótája egy boxkiállással oldotta meg a versenyt, kamatoztatva azt a tehetségét, hogy képes nagyon takarékosan bánni az üzemanyaggal.
Michaelt ezúttal csak az ötödik helyen végzett egy számára - többnyire negatív értelemben - eseménydús versenyen.

Silverstone igazán sosem hozott szerencsét Schumachernek. 1994-ben itt tiltották el több versenyre, ami aztán majdnem a világbajnokságába került, 1997-ben vezetõ pozícióból esett ki, ami valószínûleg döntõ jelentõsségû volt a szezon végén... 1998-ban ugyan sikerült nyernie, ám ezt is meglehetõsen vitatott körülmények között. S akkor még nem említtettük azt az 1990-es "affért" a C-csoportos Sportautó Világbajnokságban, amely kizárással végzõdött számára és a Mercedes számára. Egy szó, mint száz - nem ez a pálya volt Michael legjobb pillanatainak színhelye már az 1999-es futam elõtt sem...

A papírformának megfelelõen Häkkinen indulhatott az élrõl, Schumacher pedig a második rajtkockából. A német rajtja azonban rosszul sikerült: Coulthard és saját csapattársa, Irvine is megelõzte. Közben többen leragadtak a rajtnál, a versenyt piros zászlóval leintették. Ezt azonban Schumacher - és rajta kívül sokan mások - nem vette észre és a Stowe-kanyarban megpróbálta visszaelõzni Irvine-t. A kanyar jött, a Ferrari azonban nem kanyarodott... Schumacher egyenesen keresztülvágtatott a kavicságyon, bele a gumifalba. Nem pattant ki az autóból, hogy visszasietve a boxba beleüljön a tartalék kocsiba az idõközben leállított versenyen. Nem tudott kipattanni...

"Ott álltam a Stowe-kanyarban, amikor a baleset történt. Borzalmas csattanást hallottam. Aztán láttam, hogy a kocsi eleje teljesen összetört és az volt az elsõ gondolatom, hogy vajon megvan-e még a lába. Egy pillanattal késõbb az is átvillant az agyamon, hogy lehet, hogy már nem is él. Aztán odért Sid Watkins és csapata és Schumacher azt kiáltotta nekik: "A lábam, a lábam. Szörnyen fáj!". Miközben kiemelték az autóból is állandóan azt kiabálta: "Óvatosan! Vigyázzanak a lábamra!" - mesélte egy olasz újságíró, aki a közelben állt.

Szárkapocs- és sípcsonttörés a jobb lábban. Szerencsére "csak" ennyi. Sid Watkins professzor, aki elsõsegélyben részesítette Schumachert, így emlékszik vissza:

"Sokan nem is gondolják, hogy Schumacher milyen közel volt a halálhoz. A sebesség, amivel becsapódott pont elég ahhoz, hogy egy ember meghalhasson. Amikor kiemeltük az autóból, akkor már tudtuk, hogy lábtörést szenvedett, mert láttuk, hogy a lába természetellenesen el van deformálódva. Nyílt seb azonban szerencsére nem volt. Erõs fejfájásra is panaszkodott, ugyanis a fejét is nagyon beütötte. Olyannyira, hogy a bukósisakja megrepedt, de a fejének szerencsére nem lett komolyabb baja."

És Michael maga hogy élte meg pályafutása addigi legsúlyosabb balesetét?
Részlet egy 1999 év végi interjúból, amelyet a német RTL televíziónak adott:

Riporter: "Amikor érezte, hogy nem tud megállni és tudta, hogy egy nagy ütközés következik mire gondolt?"

Schumacher: "Ellazítottam a testemet. Tudtam, hogy az a legrosszabb, ha most megfeszítem magamat. Úgy gondolom, hogy többek között ez is segített, hogy megússzam egy lábtöréssel."

Riporter: "Szóval teljesen ura volt a gondolatainak? Nem került sokkos állapotba...?"

Schumacher: "De, sajnos igen. De ez nem a baleset elõtt, hanem utána történt, miután kiemeltek a kocsiból. Egyszer csak elsötétült elõttem a világ és minden elcsendesült néhány pillanatra. Azt hiszem a sokk miatt volt."

Michaelt helikopteren szállították a Northampton-i klinikára, a Brit Nagydíjat pedig újraindították. Häkkinennek a kerékcserénél nem jól rögzítették az egyik gumiját, ami aztán menet közben elgurult. A finn új gumit kapott, de ezzel sem volt minden rendben, ezért csapata jobbnak látta, ha inkább nem kockáztatja az életét - amúgy is messze volt már ekkor a pontszerzõ helyektõl - és végleg behívták a boxba. Coulthard nyert, Irvine és Ralf Schumacher elõtt. Ez utóbbitól óriási teljesítmény, hogy bátyja balesete ellenére autóba ült, sõt dobogón végzett a nem túl acélos Williams-Supertec-kel. Még mielõtt esetleg valaki érzéketlenséggel vádolná meg Ralfot el kell mondani, hogy az elsõk között rohant megnézni, hogy mi van Michaellel és... "Láttam, hogy nem életveszélyes az állapota. Én úgysem tudtam volna segíteni rajta azzal, hogy ott ülök az ágyánál, így inkább úgy döntöttem, hogy elindulok a versenyen. Biztos vagyok benne, hogy õ is így akarta..." - mondta.

Kórházba szállítás közben Michael megkérte Watkins professzort, hogy hívja fel és nyugtassa meg a feleségét, Corinnát, aki svájci otthonukban nézte a versenyt és nyilván nagyon aggódott férjéért, hiszen annál többet õ sem tudott Michael állapotáról, mint amit a televízióban láthatott.

A Northampton-i kórházban azonnali mûtétet javasoltak Schumachernek, aki ennek alá is vetette magát. A másfélórás operáció során a térden keresztül bevezetve egy harminc centiméteres fémrudat ültettek a velõüregbe és ezzel rögzítették a törött csontokat. A mûtét után állítólag Michael egy televíziót kért, hogy megnézesse a Brit Nagydíj végét...

Schumit egyébként elkísérte a kórházba a Ferrari csapatfõnöke, Jean Todt, majd Corinna is megérkezett a család magánrepülõgépével. A verseny után természetesen Ralf elsõ útja is ide vezetett.

De mi volt a baleset oka?! Nem tûnt vezetõi hibának. Mint kiderült a Ferrarinak nem fogott a hátsó fékje. A televíziós felvételeken tisztán látszik, hogy az elülsõ gumik füstölnek az aszfalton ahogy Schumacher fékez, de a hátsók nem, hanem tovább gördölnek. Az is furcsa, hogy Schumacher irányváltoztatás nélkül csapódott be. Normális esetben a pilóta - ha látja, hogy nincs menekvés - megpróbálja olyan szögbe állítani az autót, amely tompítja az ütközés erõsségét. Schumacher esetében viszont úgy tûnt, mintha irányíthatatlan lett volna a Ferrari....

Michael visszaemlékezése: "Amikor ráléptem a fékre éreztem, hogy hátul egyre kevésbé fog, majd már egyáltalán nem. Nem maradt más választásom, mint blokkolni az elsõ kerekeket, hogy legalább az csökkentse valamennyire a sebességet."

Két nappal késõbb az FIA közleményben ismertette megállapításait, amelyet a Ferrari fekete dobozának vizsgálata alapján tett: Schumacher 307 km/h sebességrõl kezdett fékezni a Stowe-kanyar elõtti egyenesben, 204 km/h-nál blokkolódtak az elsõ kerekek és 107 km/h-val csapódott a gumifalba. Ennyi, amit az FIA kiderített. Ettõl persze nem lettünk sokkal okosabbak, ami a baleset okait illeti. A Ferrari közleményébõl sokkal többet tudhatunk meg: "Egy csavar meglazult, ettõl a hátsó fékrendszerben hirtelen lecsökkent a nyomás, az autó pedig irányíthatatlanná vált. A kérdéses csavart a szerelõk szombaton este ellenõrizték utoljára és a szokásoknak megfelelõen ezt a darabot vasárnap már nem kellett kontrollálniuk. A rendelkezésre álló adatok alapján biztosra vehetõ, hogy a csavarral sem a warm-up, sem pedig a verseny bemelegítõ köre során nem volt gond, egészen a balesetet megelõzõ fékezésig."

Szóval egy picike, "filléres" alkatrész - így szokott ez lenni az "ûrtechnológiát" felvonultató Forma-1-ben...

Hétfõn Damon Hill és felesége Georgie, Jean Alesi, valamint Murray Walker, a brit televízió legendás Forma-1-es kommentátora is Michael látogatói között volt. Közben a világ minden tájáról érkeztek virágok, ajándékok, jókívánságok, hogy felvidítsák a törött lábú hõst.
Kedden a pilótát átszállították egy svájci magánklinikára, hogy közelebb legyen lakhelyéhez, a Ferrari pedig elkezdte keresni a helyettesét, hiszen ekkor már egyértelmû volt, hogy Michaelnek néhány hónapot ki kell majd hagynia. Az 1999-es világbajnoki címért folytatott harc ezzel természetesen véget ért számára. Egy héttel balesete után haza engedték a kórházból és családja körében folytathatta a lábadozást és a rehabilitációs programot.

Bevett gyakorlat, hogy sérülés esetén a versenyzõt a csapat tesztpilótája helyettesíti, ám Jean Todt nem bízott Luca Badoer képességeiben és "külsõst" keresett. Végül a finn Mika Salóra esett a választása, aki év elején munka nélkül maradt, miután addigi csapata, az Arrows elbocsájtotta a vastag pénztárcájú szponzorokkal, ám sokkal kevesebb tehetséggel rendelkezõ Toranosuke Takagi miatt. Salo az év elsõ részében a BAR-nál is helyettesített (Ricardo Zontát) és neki sikerült elõször célba vinni az újonc csapat egyébként meglehetõsen megbízhatatlan autóját. A csapat elsõ számú pilótája Schumacher kiválásával Eddie Irvine lett. Az ír élete lehetõségéhez jutott, s eleinte úgy tûnt élni is tud vele!

Irvine megnyerte az Osztrák és a Német Nagydíjat.
Zeltwegben Coulthard kilökte Häkkinent az elsõ kanyarban és mivel így a finnek az utolsó helyrõl kellett visszaküzdenie magát, az ír állhatott a dobogó legfelsõ fokára.

Hockenheimban a német RTL televíziós csatorna közremûködésével a verseny szervezõi élõben kapcsolták Schumachert svájci otthonából, aki elmondta, hogy a legnagyobb fájdalmat igazándiból nem is a törött síp- és szárkapocscsont jelenti számára, hanem a sarka, amelyen szintén van egy seb. A visszatérésére vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy még nem tudja megmondani mikor ülhet újra autóba. Egyébként pedig szerencsésnek érzi magát, hogy ennyivel megúszta, hiszen néhány évvel ezelõtt ennek a balesetnek súlyosabb következményei lettek volna.

A versenyen Häkkinent egy rossz kerékcsere és egy gumidefekt ütötte ki. Megint Irvine nyert - Salo hathatós segítségével. A "másik Mika" vezetett Häkkinen kiesése után, de a csapatutasításnak megfelelõen elengedte Irvine-t.

Az olasz média nem hazudtolta meg önmagát. Irvine sikerein felbuzdulva támadni kezdték Schumachert: "Ki az a Schumacher? Nincs szükségünk rá. Irvine majd megnyeri nekünk a világbajnokságot." - írták. Talán nem véletlenül mondják, hogy egy Ferrari-pilóta csak annyit ér Olaszországban, amennyit az utolsó versenye, vagy utolsó köre...

A Magyar Nagydíj elõtt elõször röppentek fel olyan hírek, hogy Schumacher rajthoz áll a következõ versenyen. Mindez azonban nem volt több pletykánál: nem állhatott rajthoz, sõt ehelyett újabb operáció következett a lábán...

1998-ban az év egyik legjobb futama volt a Magyar Nagydíj, 1999-ben az egyik legunalmasabb...
Häkkinen kvalifikálta magát a pole pozícióba, Irvine mellõle indult. A finn az egész versenyen gond nélkül õrizte elsõ helyét, Irvine vezetõi hiba következtében még a másodikat is elvesztette Coultharddal szemben: kettõs McLaren-siker.

1999-ben hiába várta Spa-Francorchamps kedvenc "fiát" Michael Schumachert - a négyszeres spái gyõzõ kedvenc nagydíjára sem térhetett vissza. Pedig Irvine szerncséje kezdett elfogyni: az ír csak a hatodik helyre kvalifikálta magát, Salo a kilencedikre. Már nemcsak a McLaren volt a maranellóiak elõtt...

Eddie végül a negyedik helyen végzett, de esélye sem volt megszorítani az ezüst nyilak pilótáit, akik azért egy kis belháborúval így is érdekessé tették a futamot. Coulthard az elsõ kanyarban megelõzte Häkkinent és innentõl a finn bottal üthette a nyomát. A világbajnoknak ez enyhén szólva sem esett jól: dúlt-fúlt a csapatutasítás hiánya miatt, s a futam után nem volt hajlandó kezet fogni csapattársával...

Az olasz média a Ferrari fokozatos visszaesését látva kezdett hangnemet és stílust váltani. Egyre több lett a "Gyere vissza, Schumi!" és hol volt már a "Kinek kell Schumacher?"...

Michael ekkorra már megtette az elsõ lépéseket a visszatérés felé: újra versenyautóba ült és teljesített néhány kört a mugellói tesztpályán. Az eredmények biztatóak voltak - gyorsabb volt, mint Irvine -, ám még hátra volt egy monzai teszt, amely keményebb feladatnak bizonyult a még mindig sántikáló pilótának. Monza egy olyan aszfaltcsík, ahol állandóan rá kell menni a rázókövekre. Schumi itt még nem tudott versenyképes idõket futni, mert a nagy erõhatásoktól komoly fájdalmai voltak. A visszatérés elsõ próbálkozásra tehát meghiúsult.

Közben más "frontokon" is zajlott az élet. A Ferrari hivatalosan is bejelentette - amit már hópapok óta lehetett sejteni -, hogy 1999 végén Eddie Irvine elhagyja Maranellót és helyére a brazil Rubens Barrichello érkezik. Eddie a Stewart-Fordból Jaguarrá alakuló csapat ajánlatát fogadta el a 2000-es szezonra.

Az Olasz Nagydíj idõmérõ edzésén Mika Salo hatodik lett, Irvine nyolcadik. A versenyen Häkkinen vezetõi hibát követett el és az élrõl kiesett. Frentzen volt, aki kihasználta a finn hibáját és megnyerte a versenyt. Ralf Schumacher állhatott a dobogó második fokára és hogy a hazaiaknak is legyen egy picike öröme Salo a harmadikra. Irvine hatodik lett.

A nürburgringi Európa Nagydíjon Frentzen indulhatott az élrõl, Coulthard a második helyrõl, Häkkinen a harmadikról. Az egyre erõsödõ Jordan nagyobb ellenfele tudott lenni a McLarennek, mint a Ferrari: Irvine a kilencedik, Salo a tizenkettedik rajtkockából indult.

Kaotikus futam volt. Frentzen mûszaki hiba miatt esett ki az élrõl. Aztán elkezdett esni az esõ, amely Ralf Schumacher perceit hozta: megelõzte Coulthardot és majdnem Häkkinent is. A finnt beintették a boxba, ahol esõgumikat kapott. De talán túlzottan is elhamarkodta ezt a lépést, az esõ ugyanis elállt és ismét be kellett jönnie egy száraz garnitúráért. Coulthard közben az élrõl vezetõi hiba miatt kiesett, a példáját késõbb a szintén elõre keveredõ Fisichella is követte. Ralf Schumacher gumidefekt miatt vesztette el a vezetõ helyet és esett vissza a negyedik helyre. Végül meglepetésgyõztest avattak: Johnny Herbert learatta a Stewart-Ford elsõ (és utolsó) futamgyõzelmét. Jarno Trulli a Prosttól a második helyen végzett, Herbert csapattársa, Barrichello a harmadikon. Irvine nem szerzett pontot, többek között annak is "köszönhetõen", hogy csapata elrontotta a kerékcseréjét: kabaréba illõ módon csak három gumit készítettek elõ neki, ami értékes másodperceibe került. Häkkinen - Irvine egy vezetõi hibájából is profitálva - két pontot szerzett az ötödik hellyel.

Az olasz sajtó ekkor már kórusban követelte Schumachert, s a visszatérés valóban idõszerûvé vált: az orvosok zöld utat adtak Michaelnek! Ennek ellenére a német néhány órával késõbb bejelentette, hogy 1999-ben már nem tér vissza...
A döntést azzal indokolta, hogy az orvosi engedély ellenére még nem érzi magát teljesen fittnek. Azt mindenestre megígérte csapatának, hogy elmegy a fioranói és mugellói tesztelésekre a következõ héten és segít az autó felkészítésében a következõ versenyre. Ez is érthetetlen volt sokak számára. Ha nem egészséges, akkor miért tesztel?

"A tesztelés más, mint a verseny. Itt kiszállhatok és pihenhetek, ha problémáim adódnak, egy versenyen nem tehetem ezt meg." - magyarázta Michael, ennek ellenére sokan támadták és vádolták azzal, hogy egyszerûen csak nem akar segíteni Irvine-nak a világbajnoki címért folytatott harcban. Hogy mi az igazság ebben, azt csak õ tudja, mindenesetre egy hét sem telt bele és gyökeres fordulatot vett az ügy! Miután pályacsúcsot döntött Fioranóban sajtótájékoztatón jelentette be: a Malajziai Nagydíjon mégis visszatér!

"Az elmúlt hetekben elég sok kudarc ért mindig amikor vissza akartam térni." - indokolta a hirtelen változást - "A teszteléseken mindig kiderült, hogy még nincs itt az ideje. Most nem akartam hiú ábrándokba kergetni a szurkolóimat, nem akartam, hogy feleslegesen reménykedjenek. Miután azonban újra teszteltem láttam, hogy most minden a legnagyobb rendben van és már nincsenek fájdalmaim. Ezért változtattam meg a döntésemet."

Schumacher tehát visszatért Sepangban - és nem is akárhogyan!
Mika Häkkinen és Eddie Irvine voltak a világbajnoki esélyesek, de ezen a hétvégén nem õk voltak a fõszereplõk. Egy televíziós társaság például hat kamerát(!) állított Schumacherre és egész hétvégén szinte minden mozzanatát követték. A sajtótájékoztatókon ezerszer meg kellett válaszolnia az olyan kérdéseket, mint "Hogy van a lába?" "Hogyan élte meg balesetét?" "Teljesen fittnek érzi-e magát?" vagy "Mit gondol bírni fogja-e a verseny megterhelését különösen ezen a nem éppen európai embernek való klímán?"
És különösen: "Segíteni fogja-e Eddie Irvine-t a világbajnoki cím megszerzésében?"
Michael válasza ez utóbbira: "Amennyiben közvetlenül ott lesz mögöttem, akkor elengedem, egyébként magának kell megoldania a problémáit."
Michael a versenyen aztán mégis sokkal többet tett Irvine-ért annál, hogy pusztán elengedte!

Mika Häkkinen az elõzõ héten még úgy nyilatkozott Michael visszatérésével kapcsolatban, hogy "Jobban tenné, ha inkább nyugton maradna." Nos, Michael rögtön az idõmérõ edzésen jobb belátásra bírta a finnt!
Mindösszesen két gyors kört futott (hármat futott volna, de az egyik próbálkozása alkalmával kissé kicsúszott, így azt a körét nem fejezte be). Az elsõn még óvatos volt, de ez is elég volt az elsõséghez. A második gyors körére (az elrontottat is beleszámítva a harmadikra) akkor jött ki, amikor a többiek - többszöri próbálkozások és autóállítgatások után - kezdték közelítgetni az elsõ idejét. Az eredmény? 1:39.688! Szenzációs idõ. Fõleg ahhoz képest, hogy szakértõk kiszámították a verseny elõtti napokban, hogy a lehetõ legoptimálisabb körülmények között sem lehet 1:40-es idõknél jobb idõt futni a pályán... A többiek valóban nem is tudtak: Irvine ideje - aki a második lett - 1:40.635 volt, 0,947 másodperccel gyengébb, mint csapattársáé, a többiek lemaradása egy másodpercen túl volt...
Schumacher visszatért!

A kérdés már csupán az volt, hogy egy egész versenyt is ilyen jól fog-e bírni. A rajttól gond nélkül eljött és körönként 1,7 másodpercet vert a többiekre. Néhány kör után azonban visszavett a sebességbõl és hagyta, hogy csapattársa feljöjjön rá, majd megelõzze.
A feladat adott volt: feltartani Häkkinent, hogy Irvine minél biztonságosabb elõnyre tudjon szert tenni. Közben azonban Coulthard meglepte Schumachert. A skót agresszívan támadott - olyannyira, hogy megsértette Schumacher autóját úgy, hogy késõbb a Ferrari elülsõ vezetõszárnyából levált egy darab - és megelõzte Michaelt. Sokat azonban nem ért ezzel David: a McLaren megbízhatatlansága ismét rajta csattant - mûszaki hibával kiesett.

Schumacher mostmár fõ "célpontjára", Häkkinenre koncentrálhatott. Finoman, szinte észrevehetetlenül tartotta fel a finnt, épp azon a határon amikor még nem volt esélye az elõzésre, mégis egyre nõtt a hátránya Irvine-hoz képest. És még volt egy csavar a dologban: Häkkinennel és Irvine-nal ellentétben Michael csupán egyszer jött ki kerékcserére. Ennek tükrében még érdekesebb az a körönként 1,7 másodperc, amit rávert a többiekre ott a verseny elején...

A kerékcseréje elõtt futott néhány gyors kört (a verseny leggyorsabb körét többek között), hogy a "boxolás" után biztosan Häkkinen elé érjen vissza. Visszaért.
Irvine második kerékcseréje után Michael került az élre a nyomában Häkkinennel. Miután Häkkinen is kiment a boxba ismét Schumacher, Irvine volt a sorrend - a német tehát ismét elengedte az írt. Az elsõ Malajziai Nagydíj hivatalos gyõztese: Eddie Irvine. A valódi: Michael Schumacher.

Mika Häkkinen annyira elkészült az erejével, hogy alig bírt megállni a dobogó harmadik fokán. Schumacher? Érte nem kell aggódni. A lába kibírta a versenyt és a szervezete is az iszonyatosan magas páratartalmat. Nem látszott annyira fáradtnak, mint Häkkinen vagy Irvine....

"Corinna eleinte nem akarta, hogy idén újra versenyezzek, mert féltett. Amikor hazatértem a mugellói tesztelésrõl és a szemembe nézett, akkor azonban már tudta, hogy el kell engednie. Innentõl kezdve teljes mértékben támogatta a visszatérésemet és nagyon sokat köszönhetek neki azért, hogy ennyire jól sikerült ez a versenyem. A lábadozásom alatt még az eddigieknél is jobban megerõsödött a kapcsolatunk." - mondta Michael a verseny után.

Felhõtlen ünneplés következett - vagyis csak következhetett volna...
N éhány órával a verseny leintése után azonban jött a hidegzuhany: a Ferrari mindkét versenyzõjét diszkvalifikálták, mivel szabálytalannak találták autóikat. A verseny hivatalos gyõztese ezzel Mika Häkkinen, ami számára egyúttal az egyéni világbajnoki címet is jelenti, a McLaren számára pedig a konstruktõrit.

De mi történt pontosan? Az FIA egyik technikai ellenõre, Josef Bauer szerint a Ferrari oldalsó légterelõinek alsó része egy helyen tíz milliméterrel eltér a szabályostól. Szándékos csalás vagy véletlen hiba? Okozott ez az egy centiméter elõnyt a pirosoknak a versenyen vagy sem?
A Ferrari elismerte a hiba tényét, de azt is rögtön hozzátették, hogy nem csalásról, hanem gyártási hibáról van szó, amit õk is csak most, - hogy felhívták rá a figyelmüket - vettek észre. Egyébként pedig ugyanezt a szárnyat már a Nürburgringen is használták és ott senki nem figyelmeztette õket az eltérésre.

A Ferrari óvást nyújtott be a diszkvalifikálás ellen. A döntésre egy hetet kellett várni, addig folytak a találgatások arról, hogy mi várható. A Ferrari közben független szakértõket hívott meg egy szélcsatornás vizsgálatra és bebizonyította, hogy a legcsekélyebb elõnyük sem származott az eltérésbõl. A McLaren meg csak azt hajtogatta, hogy mindez nem számít, a szabály az szabály, aminek megsértése - akár szándékos, akár nem - büntetést kell, hogy maga után vonjon. Közben a Stewart csapat is csatlakozott a Ferrari ellenes "körhöz", mivel Schumacher és Irvine diszkvalifikálása nekik is kapóra jött volna (ezzel Herbert a verseny második, Barrichello a harmadik helyét szerezte volna meg).

Egyre érdekesebb dolgok is napvilágot láttak. Például olyanok, hogy a Ferrari diszkvalifikálásának a hátterében a McLaren áll. Állítólag már a Nürburgringen észlelték az eltérést, ám ott azért nem jelentették fel a Ferrarit, mert a maranellóiak amúgy sem szereztek pontot, így semmi hasznuk sem származott volna belõle. Az "ászt" olyan esetekre tartogatták, amikor a Ferrari netán legyõzi õket - amint az Malajziában történt - és meleggé válik a wokingi csapat helyzete a világbajnokságban. Vannak akik azt gyanítják, hogy ez a botrány sosem tör ki, ha Häkkinen történetesen megnyeri a sepangi versenyt.

A McLaren tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz, de Bauer sejtelmesen elárulta, hogy az egyik csapattól kapott "füles" hívta fel figyelmét az oldalsó légterelõkre és már elõre tudta, hogy mit kell megvizsgálnia ahhoz, hogy találjon valamit...

Michaelt természetesen bosszantotta, hogy fantasztikus visszatérését beárnyékolta ez a botrány (egyébként azt a verseny után történtek ellenére sem vitatta senki, hogy õ volt a futam hõse), de igyekezett tisztes távolban maradni az ügytõl: "Én megtettem, amit a csapatom várt tõlem, a többi nem az én dolgom." - mondta.

Az ügy tárgyalására pénteki napon került sor, a média teljes kizárásával. Ítélethirdetés szombaton. A Ferrarit Jean Todt, Ross Brawn, valamint - a nyomaték kedvéért - Eddie Irvine képviselte.
Todt egyébként a botrány miatt felajánlotta lemondását Luca di Montezemolónak, ám az elnök ezt nem fogadta el.

Arról, hogy mi történt a tárgyaláson csak másnap délelõtt, az ítélethirdetéskor értesült a világ. Max Mosley meglepõ bejelentést tett: a Ferrarit teljes mértékben felmentették. Mind az egyéni, mind pedig a konstruktõri versenyben visszakapták pontjaikat és a reményt a világbajnoki címre.
"Gyõzött az üzlet!" - kesergett a brit média, "Gyõzött az igazság!" - írta eufórikus hangulatban az olasz.

Mint utóbb napvilágra került, Ross Brawn bebizonyította, hogy, amit Bauer tíz milliméternek mért, az valójában csak öt. Az öt milliméteres eltérés pedig az úgynevezett "toleranciaküszöbön" belül van, amelyet a szabálykönyv is engedélyez. Magyarul a Ferrari nem volt szabálytalan Malajziában.

Egy hét múlva már nem sokan foglalkoztak az ítélettel - mindeki az évadzáró Japán Nagydíjra koncentrált. Irvine elõnye négy pont volt Häkkinenhez képest. Ez azt jelentette, hogy a finn lehet még önerõbõl világbajnok, ha megnyeri a futamot. Minden más esetben a szerencséjére kell bíznia magát.

Az idõmérõ edzésen a Ferrari elõnye nem volt olyan nagy, mint Sepangban. Azért Michael így is megszerezte a pole-t 0,350 másodperces elõnnyel Häkkinenhez képest. Irvine az ötödik helyre kvalifikálta magát. Másfél másodperc volt a hátránya Schumacherhez képest, ráadásul az egyik gyorskörében kicsúszott.

Schumacher a pole-ban, Häkkinen a második helyen, Irvine az ötödiken. Ebbõl egyértelmû volt, hogy az ír külsõ segítség nélkül nemigen lesz képes megnyerni a bajnokságot, egyértelmûen Schumacher segítségére szorult. Ha Michael megnyeri a futamot, akkor neki elég a negyedik hely...
Michael azonban nem nyerte meg a futamot, Irvine-ból pedig nem lett világbajnok. Már a rajtnál eldõlt miden. Schumacher elrontotta, Häkkinen viszont kilõtt és innentõl nem is engedte ki a kezébõl a gyõzelmet. Ismét világbajnok lett. Schumacher második és Irvine harmadik helye viszont azt jelentette, hogy a Ferrarié a konstrutõri titulus. Ezt nem tartják ugyan olyan értékesnek, mint az egyéni címet, de a Ferrari számrára ez is nagy dolog volt, hiszen utoljára 1983-ban - tizenhat évvel korábban - tudták ezt a trófeát elnyerni.

A lapok megvádolták Schumachert azzal, hogy szándékosan hagyta nyerni Häkkinent, mert a finn gyõzelme számára még mindig jobb, mint Irvine-é. Ha ugyanis Eddie nyer, az neki presztízsveszteség, hiszen hosszú évek kemény munkája után nem õ aratná le a dicsõséget, nem õ lenne Jody Scheckter óta az elsõ ferraris világbajnok.

Hogy valójában mi játszódott le Schumi fejében azt csak õ tudhatja, ám a Malajziai Nagydíj alapján nem tûnt úgy, hogy ne igyekezett volna segíteni csapattársát. Ezzel együtt csak olaj volt a tûzre az olasz média szemében, hogy "leleplezték": Michael "bulizni ment a McLarenhez" a versenyt követõen. A történet "szépséghibája" pusztán annyi volt, hogy Schumacher nem a McLarenhez ment bulizni, hanem a Williams fõszakácsa, Karl-Heinz Zimmermann által szervezett szokásos évzáró partin vett részt - a Forma-1 sok más szereplõjével együtt.

A sok szempontból eseménydús, ámde Michael szempontjából kevésbé szerencsés szezon végén a Ferrari-pilótája szokásos óvatos bizakodásával tekintett a jövõbe - konkrétan a 2000-es szezonra: "Most sem tudok mást mondani, mint máskor: a világbajnoki címet nem lehet megígérni, hiszen a technikai sportokban sok mindentõl függ a siker. Úgy érezzük, hogy nagyon sokat fejlõdött az autónk, hogy jó úton járunk, de felelõtlenség lenne bármit is kijelenteni a világbajnoki címmel kapcsolatban, hiszen nem tudjuk, hogy az ellenfelek mennyit fejlõdnek a télen. Én minden tõlem telhetõt igyekszem megtenni, de hogy ez mire lesz elég..."