Felszabadultan - 2001

A 2001-es szezon új korszak kezdetét jelentette Michael Schumacher pályafutásában. A versenyzõ maga úgy fogalmazta ezt meg, hogy azután, hogy 2000-ben végre elérte azt a célt, amiért hosszú éveken keresztül küzdött a Ferrarinál és amiért odaszerzõdött, minden ami most következik csak "bónusz". "Sokkal inkább nyugodtnak érzem magam. Tavaly olyan óriási nyomás helyezõdött rám, hogy annál az idei már csak kisebb lehet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy most könnyelmûek leszünk. Továbbra is teljes koncentrálással fogunk dolgozni. A cél, hogy a két címet ismét Maranellóba hozzuk és ezt semmi esetre sem szabad lebecsülni." - nyilatkozta a Sport&co címû lapnak a szezon elején, s azt is leszögezte, hogy csalódni fog aki azt várja, hogy most õ és csapata ráülnek a babérokra: "Nagy kihívásnak tartom, hogy további versenyeket nyerjek. Arra születtem, hogy versenyezzek. Szóval további gyõzelmeket és világbajnoki címeket tûzök ki magam elé. Csak most kezdõdik igazán!"
Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatója közben arról beszélt, hogy a csapat célja most az, hogy egy új Ferrari-korszakot nyisson a Forma-1 történelemkönyvében, melynek során az olasz istálló évekig dominál, mint annak idején a McLaren és a Williams.

Természetesen a McLaren-Mercedes és Mika Häkkinen azon volt, hogy ez ne sikerülhessen, visszavágjon és megmutassa: 2000 csak a "véletlen mûve" volt, ám a Ferrari címvédésének elsõ "hadmûvelete" remekül sikerült: Melbourne-ben a Scuderia két versenyzõje indulhatott az elsõ sorból - Michael a pole-ból-, a versenyen pedig a német magabiztosan õrizte vezetõ pozícióját és ért végül célba az elsõ helyen David Coulathard és Rubens Barrichello elõtt. Häkkinen a 26. körben kiesett a felfüggesztés törése miatt a második helyrõl.

A verseny sajnos egy negatív esemény miatt vált emlékezetessé: az ötödik körben Ralf Schumacher érezhetõen lassabban haladt közvetlen vetélytársainál, ezért korábban Barrichello és Jarno Trulli (Jordan-Honda) is elmentek mellette. Jacques Villeneuve-nek (BAR-Honda) azonban nem sikerült jól felmérnie a helyzetet és hátulról belerohant a Williamsbe, melynek hátsó kerekére futva a levegõbe emelkedett és a pályát övezõ kerítésnek csapódott. Amikor mindkét pilóta sértetlenségérõl érkeztek hírek mindenki fellélegzett. Senkinek sem fordult meg a fejében, hogy megismétlõdhet az, ami néhány hónappal korábban Monzában történt, pedig sajnos megismétlõdött… A Villeneuve autójáról leszakadó egyik gumi pont megtalálta azt kis rést, ami a fal és a rá erõsített kerítés között volt, s amely mögött ott állt Graham Beveridge tûzoltó. Az ágyúgolyóként becsapódó kerék halálra sújtotta a szerencsétlen ausztrált, a szétrepülõ alkatrészek pedig több nézõt is könnyebben megsebesítettek.

"Amikor ilyen tragédia történik, akkor a verseny mellékessé válik. Tennünk kell azoknak az embereknek a biztonságáért, akik azért vannak ott, hogy rajtunk segítsenek, ha bajba kerülünk." - mondta Schumacher a futam utáni sajtótájékoztatón - "A versenyrõl most csak annyit, hogy jól rajtoltam, aztán pedig olyan ritmusban autóztam, amivel kímélni is tudtam az autómat. Remek autónk van, de nagyon hosszú még a szezon és a McLaren is fejlõdik, úgyhogy nem szabad elbíznunk magunkat."

Malajziában ismét a Ferrarié volt a dupla-pole - és Michaelé az elsõ rajtkocka. A másnapi verseny harmadik körében hirtelen eleredt az esõ és mindkét Ferrari-pilóta kicsúszott ugyanabban a kanyarban. Mindketten vissza tudtak jönni a pályára és mivel Barrichello hamarabb tette mindezt õ állhatott be elõször a boxba kerékcserére. A trópusi esõ azonban olyan hamar érkezett, hogy a csapat nem találta a brazil abroncsait így 72 másodpercig tartott míg feltették az új gumikat. Schumachernek ennél még több volt az idõvesztesége, hiszen egyrészt ott állt Rubens mögött a boxban, így neki is ki kellett várni míg csapattársa végre elindulhat, másrészt saját kerékcseréjét is meg kellett várnia. Közben a pályán bent volt a biztonsági autó a csúszkálások miatt, így Barrichello és Schumi a mezõny közepére állhatott vissza. Innentõl kezdve azonban Ferrari-parádé következett: a csapat két pilótája szinte pillanatok alatt felküzdötte magát az élre - közben Schumi Barrichellót is megelõzte - így a verseny végéig már nem is forgott veszélyben a kettõs Ferrari-diadal. A harmadik helyre Coulthard érkezett meg, csapattársa Häkkinen csak a hatodik helyen végzett.

"A tartalék autómmal versenyeztem, mert az elsõ számú autómból némi olaj szivárgott a verseny elõtt. Ez nem volt probléma, mert a warm-up-on meg voltam elégedve a T-Carral is. Amikor kicsúsztam és láttam, hogy jön a korlát, azt gondoltam: itt a vége. De aztán szerencsére vissza tudtam jönni és az autó sem sérült meg. A boxban azért integettem, hogy tolják ki elõlem Rubenst, mert azt hittem lefulladt a motorja, nem tudtam, hogy csak a gumikat nem találják. A Safety Car miatt csupán 10 másodperc körül volt a hátrányunk, amikor visszatértünk a pályára, így hamar fel tudtunk zárkózni. Szeretem az olyan gyõzelmeket, amelyekért meg kell dolgoznunk és ez ilyen volt." - nyilatkozta Michael.

A Brazil Nagydíjon Michael ismét a pole-ból indulhatott testvére Ralf mellõl, ám a verseny nem sikerült olyan jól, mint az elõzõ kettõ. Schumi Ferrarija beállítási problémáival küzdött, így az újonc Juan Pablo Montoya (BMW-Williams) és Coulthard is elment mellette. Végül Michaelnek - Montoya kiesése után - mégis sikerült a második helyen célba érnie DC mögött. Häkkinen motorja lefulladt a rajtnál, így a finn nem ért célba. "Jobban meg kellett küzdenem ezért a második helyemért, mint máskor egy gyõzelemért." - fejtegette Schumi a versenyt követõen - "Ma egész egyszerûen nem voltunk elég gyorsak. Hogy miért, azt még ki kell vizsgálnunk. Ez persze semmit nem vesz el David sikerébõl. Nagyszerû versenyt futott és megérdemelten nyert. Szeretnék Nicknek is gratulálni elsõ dobogós helyezéséhez."

Imolában Michael csak a negyedik helyrõl vághatott neki a versenynek a két McLaren és öccse, Ralf (BMW-Williams) mögül. A versenye sem sikerült jobban: a 19. körben kiállni kényszerült fékhiba miatt. Mégis volt mit ünnepelnie a Schumacher-családnak, hiszen Ralf Forma-1-es pályafutása elsõ futamgyõzelmét aratta ezen a versenyen. Ezzel a Schumacher-fiúk a sport történetének elsõ olyan testvérpárja lettek, melynek mindkét tagja futamgyõztesnek vallhatja magát! Kevésbé volt örömteli Michael számára, hogy David Coulthard második helyével utolérte a világbajnoki pontversenyben: 26-26 volt az állás. Häkkinen azonban továbbra sem találta régi önmagát és csak a negyedik helyen végzett.

"Nagyon örülök az öcsém sikerének. Mi vagyunk a Forma-1 történetének elsõ olyan testvérpárja, melynek mindkét tagja futamot nyert, úgyhogy a szüleink büszkék lehetnek. Ralf remekül, éretten versenyzett és ezzel az eredménnyel feliratkozott a világbajnoki esélyesek sorába. Minden esélye megvan rá, hogy idén õ legyen a legjobb! Lehetséges, hogy a Ferrarinak ezentúl egy Schumachertõl kell a legjobban tartania?" - dicsérte Michael öccsét a verseny után, majd rátért saját futamának elemzésére - "Ami az én versenyemet illeti: elég sok gond volt az autómmal. A verseny elejétõl váltóhibával küzdöttem, - ezért is tudtak olyan sokan elmenni mellettem -, ráadásul a gumiválasztásunk és a taktikánk is hibásnak bizonyult: a kemény összetételû gumik, amelyeken mentünk jóval lassabbak voltak, mint a lágyak, amelyeken a McLaren és a Williams is futott és az egykiállásos boxtaktika, amit eredetileg választottam, is rossz húzás volt. Aztán jött a defekt, s végül már a fékkel is problémák voltak. Mivel nem tudtuk pontosan, hogy mennyire súlyos ez a fékhiba, inkább úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk, - hiszen pontszerzésre már úgyis minimális volt az esélyünk - és inkább feladtam a versenyt."

Egyre inkább úgy tûnt, hogy ezúttal valóban eljött Coulthard nagy éve, amikor is csapattársát maga mögé utasítva végre a világbajnoki címért küzdhet. Barcelonában azonban a "régi szép idõket" idézve ismét Mika Häkkinen volt Michael legnagyobb ellenfele. Michael indult a pole pozícióból, Mika a második helyrõl. A verseny elsõ szakaszában a finn szorosan "rajta volt" Michaelen, ám elõzni nem tudott. Sõt, Michael az elsõ boxkiállás után is megõrizte elõnyét, ám a másodiknál a Ferrarinak problémái támadtak, így Mika került az élre. Mivel Schumacher autója az erõs vibráció miatt lelassult, úgy tûnt, hogy Häkkinen fölényesen nyeri a versenyt, ám a legutolsó körben a finn autója kuplunghiba miatt megállt, így Michael gurult át elõször a célvonalon és nyerte meg a versenyt! Noha korábban Schumi is balszerencsés módon vesztette el vezetõ pozícióját Mikával szemben, mégis sportszerûen azt mondta, hogy Häkkinen érdemelte volna a futamgyõzelmet és egy ilyen diadalnak nem tud örülni: "Természetesen fontos ez a 10 pont, de sajnálom Mikát, hiszen megérdemelte volna ezt a diadalt. Ezt neki személyesen is megmondtam a verseny után. Nem igazán érzem magam a futam gyõztesének, így senki sem szeret nyerni. A versenyt nagyon élveztem, hiszen ismét olyan nagy csatát vívtunk Mikával, mint a régi szép idõkben. A második kerékcseréig jól álltunk, de aztán Mika gyorsabb köröket tudott futni, miközben én forgalomba kerültem és egyéb problémáim is voltak, így a boxban meg tudott elõzni. Utána nem tudtam tartani a tempóját, mert nagyon nagy volt a vibráció az autómban és ennek következtében egyre jobban lelassultam. Valószínûleg hibás volt a harmadik garnitúra gumi, s ez okozta a lassulást. Aggódtam, hogy be tudom-e fejezni a versenyt, féltem, hogy defektet kapok, de aztán szerencsém volt, s nemhogy befejeztem, de meg is nyertem. Ilyen az autósport: történt már velem is olyan, hogy megnyert versenyt veszítettem el önhibámon kívül, ezt nem lehet kivédeni. A gyõzelmet Guia Montezemolónak, Luca di Montezemolo április 23-án született kislányának ajánlom."

Ausztriában ismét Michaelé volt az elsõ rajtkocka - ezúttal Montoya elõtt. A versenyen a kolumbiai jó szolgálatot tett Coulthardnak azzal, hogy amikor Schumi megkísérelte megelõzni, "nemes" egyszerûséggel kitolta a pályáról a németet. Michael kívülrõl került Montoya mellé, ám a Williams versenyzõje szemmel láthatóan nem a következõ kanyar bevételére koncentrált, hanem haladt tovább egyenesen, s ezzel kitette Michaelt a kavicságyba. A manõver ráadásul igazán be sem jött neki, hiszen õ maga méginkább kisodródott és visszaesett, mint Schumi. Mindenesetre az incidenst DC köszönte szépen, hiszen ez biztosított számára szabad utat a futamgyõzelemhez. Michael a dobogó második fokára állhatott, miután csapattársa, Barrichello néhány méterrel a cél elõtt elengedte - ami nyilvánvalóan nem hozott szimpátia-pontokat sem Schumi, sem a Ferrari számára, még akkor sem, ha Michael nagy valószínûséggel Rubens elõtt végzett volna a Montoya-incidens nélkül.

JPM ráadásul tovább ütötte a vasat a verseny után: "Ha Schumacher azt hiszi, hogy garantálva van egy felsõbb hatalom által, hogy ott elõz, ahol akar, akkor híreim vannak számára: felejtse ezt el! Nem fog megfélemlíteni, mert nem vagyok pszichológiailag törékeny, mint más versenyzõk. Versenyzek, úgyhogy nem fogok másokat elengedni. Ha nem tudnak elmenni mellettem, akkor ki kell menniük. Azt gondolja: "Én vagyok Michael és el kell engedned."

Montoya az amerikai CART sorozatból érkezett a Forma-1-be 2001-ben (1999-ben megnyerte a tengerentúli bajnokságot) és úgy tûnik a Forma-1-ben Michael számára a "vörös posztó". A kolumbiai nem szalaszt el szinte egyetlen alkalmat sem, hogy elmondja szerinte mennyire "túlértékelt" versenyzõ Schumacher és hogy semmi különleges nincs benne. Ugyanakkor az a tény, hogy verbálisan ennyit foglalkozik Michaellel mégiscsak arra utal, hogy valamilyen szinten mércének tekinti a német versenyzõt - akkor is, ha ezt talán sosem fogja még magának sem elismerni...

Montoya mindenestre Schumacher-ellenes "beszólásaival" Forma-1-es pályafutása kezdetétõl bírta Michael ellendrukkereinek támogatását és szinte már akkor kikiáltották a "következõ nagy dolognak", amikor még egyetlen kört sem tett meg Forma-1-es autóval. Minden Schumacher ellen irányuló manõverét és nyilatkozatát tapsolták - még akkor is, ha az sporszerûség szempontjából hagyott kívánni valót maga után. Lassan azonban Montoyának és szurkolóinak is rá kellett ébredniük, hogy a pszichológiai hadviselés kevés ahhoz, hogy Michaelt kizökkentsék a kerékvágásból. Schumi ugyan a verseny után megfogalmazta a maga kritikáját Montoya manõverével kapcsolatban, de nem fecsérelte az energiáját arra, hogy hosszas nyilatkozatháborúba bocsátkozzon a kolumbiaival, inkább hagyta, hogy a pályán mutatott teljesítménye vigye helyette a szót.

Mint például a következõ futamon, Monacóban is. Az idõmérõ edzésen még Coulthard szerezte meg a pole pozíciót, ám a skót a rajtnál leragadt a rajtrácson, majd hosszú körökre beragadt Enrique Bernoldi Arrows-a mögé és végül csak ötödik lett. Michael azonban szárnyalt és megnyerte a versenyt Barrichello és a nap meglepetés-embere, Eddie Irvine (Jaguar-Cosworth) elõtt. Häkkinen - aki a harmadik helyen kvalifikálta magát - a 16. körben kiesett mûszaki hiba miatt.

"Nem ez volt leglátványosabb gyõzelmeim egyike, de nem én tehetek róla, hogy a McLaren betlizett, így nem kellett kihozni magamból a maximumot. Belülrõl nem volt valami izgalmas verseny, hiszen a feladatom itt arra korlátozódott, hogy óvjam az autómat és óvatosan vezessek, hogy neki ne koccanjak a palánknak. A verseny elején, amikor Mika mögöttem volt sem hajtottam száz százalékon, akkor is kíméltem az autómat, a gumijaimat, hogy késõbb, a verseny döntõ szakaszában majd mindent bele tudjak adni. Erre aztán nem volt már szükség… Arra most nem szeretnék válaszolni, hogy mennyit tudtunk volna kihozni magunkból, ha szorongattatottabb helyzetben vagyunk, mert ez még fontos lehet a következõ versenyeken. Mikát sajnálom, úgy tûnik ez tényleg nem az õ éve." - értékelt Michael.

Kanada ismét izgalmas testvérharcot hozott. Michael indult a pole-ból, Ralf mellõle. A verseny során a kisebbik Schumi rá tudott tapadni bátyjára, majd a kerékcserénél a boxban megelõzte. A végén 20 másodperces elõnnyel nyert Michael elõtt és a Forma-1 története során elõször foglalhatta el két testvér a dobogó elsõ két fokát. Michael: "Ha valakitõl ki kell kapnom, akkor már legszívesebben azt veszem, ha ez a valaki az öcsém. Nagyon örülök a sikerének, és a saját eredményemmel is elégedett lehetek, hiszen mi voltunk a legjobb Bridgestone-gumikon futó csapat. Számomra már akkor világossá vált, hogy ezt a versenyt Ralf fogja nyerni, amikor olyan könnyedén utolért a Safety Car-periódus után. Gyorsabb volt, mint én, ám az egyenesekben sosem tudott teljesen mellém érni, így késõbb fékezve vissza tudtam verni a támadásait. Nagyon okosan kivárt, hiszen azzal, hogy õk tovább tudtak kint maradni elõnye volt a boxtaktikánál, így nem volt fontos, hogy elõzéssel döntse el a dolgot. Ralf gyors volt és hibátlanul vezetett, úgyhogy abszolút megérdemelte a gyõzelmet. Azt hiszem a szüleink most nagyon boldogok lehetnek, hiszen ez volt az elsõ alkalom a Forma-1 történetében, hogy egy testvérpár kettõs gyõzelmet aratott."

A Nürburgringen következett a Michael-Ralf csata következõ felvonása. Ismét Michael indulhatott az élrõl, mellõle Ralf. A fiatalabbik Schumi rögtön támadott a rajtnál, ám Michael határozottan és agresszíven visszaverte azt, így maradt a sorrend. A boxkiállások izgalmasnak ígérkeztek, mivel Ralf tartani tudta Michael tempóját a pályán. Ám a csata véget ért, amikor Ralf 10 másodperces "stop-and-go" büntetést kapott, mivel autója teljes terjedelmével átlépte a fehér vonalat a boxutca kijáratánál - ezzel visszaesett a negyedik helyre. Montoya ölébe hullott a második hely, de õ nem jelentett veszélyt Michael gyõzelmére. "Mindig nagyszerû dolog gyõzni, de még nagyszerûbb hazai pályán, hazai közönség elõtt! Úgy vélem, hogy Ralf büntetése túl szigorú volt a hibához képest, amit elkövetett - igaz, a szabály az szabály és azért van, hogy azt betartassák. Engem is súlyosan megbüntettek, amikor például 1994-ben elõztem a felvezetõ körben, holott ilyet már mások is csináltak büntetlenül. Megértem, hogy Ralf most mérges, én is az lennék. Ha õt nem büntetik meg, akkor bizonyára szorosabb lett volna a vége, bár igazán gondjaim a tempó tartásával csak az elsõ kerékcsere elõtt voltak - akkor volt egy apróbb gond az autómmal, így lassabb voltam, mint Ralf. A kerékcserénél azonban sikerült állítani az autón és utána már gond nélkül tartottam a tempót. A taktikánk most ugyanaz volt, mint a Williamsé, s fel tudtuk velük venni a versenyt ugyanolyan üzemanyag mennyiséggel is. Elég nagy az elõnyöm, de technikai sportokban még sok minden történhet, úgyhogy abszolút nem lefutott a dolog." - mondta Michael.

Magny-Cours-ban ismét Michael és Ralf indult az elsõ sorból, de most fordíva mint eddig: Ralfé lett a pole, Michaelé a második rajtkocka. Ralf jobban kapta el a rajtot és megõrizte vezetõ helyét, ám nem tudta lerázni Michaelt, így az elsõ kerékcserénél megfordult a sorrend és onnantól kezdve az ifjabbik Schumacher bottal üthette testvée nyomát, aki nagyon hamar elszakadt tõle. A befutó is ez lett: Michael, Ralf, Barrichello. "A rajtnál problémám volt a kuplunggal és David majdnem elment mellettem. Forró helyzet volt, de enyém volt az ideális ív és ez döntött." - elemzett Schumi - "Ralf az elsõ garnitúra gumijával nagyon gyors volt, így nekem az is megfelelt, hogy mögötte autózok. A boxkiállásnál azonban hibázott a Williams, így elé kerültem és átvettem a vezetést. A második garnitúra gumim remek volt, a harmadik kevésbé. Nagyszerû eredményt értünk el - az öcsém és a csapattársam állhatott fel még a dobogóra. Realista vagyok, még hetven pontot lehet szerezni, ami több, mint a duplája az elõnyömnek. Mindaddig küzdenem kell, amíg matematikailag nem vagyok világbajnok."

A szezon ezen szakaszának fõ témája tehát a "testvérháború" volt, ami persze a valóságban messze nem volt olyan "véres", mint arra a média kedvelt kifejezése utal. Michael és Ralf higgadtan kezelték azt a különleges - és addig példátlan - helyzetet, hogy a pályán riválisok, azon kívül viszont testvérek. Intelligensen külön tudták választani a munkát és a magánéletet és nem hagyták, hogy a média "beleheccelje" õket valamilyen mûbalhéba.

Silverstone-ban azonban ismét a régi Schumacher-Häkkinen vonal került felszínre. Michaelé lett, a pole, Mikáé a második rajtkocka. A versenyen azonban a Ferrrari ezúttal eltaktikázta magát. A McLarenek és a Williamsek kétkiállásos taktikájával szemben õk csak egyszer álltak ki a boxba, ám a nehéz autó megbosszulta magát: egyrészrõl mind Häkkinen, mint Montoya könnyedén el tudott Schumacher mellett menni, másrészrõl az autó a szokásosnál jobban ette a gumikat. Montoyát aztán végül mégiscsak maga mögé tudta gyûrni a két Ferrari, ám Häkkinen ezen a napon befoghatatlan volt: megnyerte a futamot Schumi, Barrichello és Montoya elõtt.

A sok hosszú egyenesbõl álló régi Hockenheimringen kijött a BMW-Williamsek motorerõbeni fölénye: Montoya és Ralf Schumacher indulhatott az elsõ sorból. Michaelt rajtuk kívül még Häkkinen is megelõzte, így csak a negyedik rajtkockából vághatott neki a versenynek. A rajtnál Michael autója váltóproblémák miatt lelassult, ám nem tudta mindenki megkerülni: a hátulról érkezõ Luciano Burti (Prost-Acer) brutálisan csapódott a Ferrari hátuljába, majd autója az ütközéstõl a levegõbe emelkedett és hosszanti tengeje körül "szaltózott" földetérés elõtt. A baleset hála Istennek csak látványos volt, de nem veszélyes: mindenki ép bõrrel megúszta. A pályára került törmelékek miatt piros zászlóval megállították a futamot, így Schumi a tartalékautójába ülve újra elindulhatott. A Német Nagydíj azonban továbbra sem akart neki összejönni a Ferrarival: a 23. körben a benzinpumpa meghibásodása miatt volt kénytelen autóját a pálya szélére állítani.A versenyt öccse, Ralf nyerte Barrichello és Villeneuve elõtt. Mivel azonban Michael legnagyobb riválisa, Coulthard is kiesett, már a soron következõ Magyar Nagydíjon lehetõség nyílt arra, hogy a Ferrari pilótája bebiztosítsa negyedik világbajnoki címét.

A maranellói csapat természetesen igyekezett rögtön az elsõ meccslabdát kihasználni, s hogy ebben nem ismertek tréfát azt már az idõmérõ edzésen sejttetni engedték, ahol Michael több, mint nyolc tizeddel elõzte meg a második Coulthardot. A pole pozíció fölényes megszerzése után a verseny viszonylag sima gyõzelmet hozott a német számára. Nagy csata csak a második helyért alakult ki Coulthard és Barrichello között, amely végül utóbbi javára dõlt el a boxban, így Schumacher világbajnoki címe mellett a konstruktõri titulust is a Hungaroringen ünnepelhette meg a Ferrari!

Michael tehát negyedik világbajnoki címét ünnepelhette - azon a pályán, amelyen korábban eddig csak Nigel Mansellt avatták világbajnokká 1992-ben. Úgy tûnt, hogy a 2000-es világbajnoki cím felszabadította õt és csapatát egy óriási nyomás alól és ez további teljesítményjavuláshoz vezetett mind a csapat, mind a versenyzõ részérõl, ezért aztán a 2001-es gyõzelem sokkal könnyebbnek, simábbnak tûnt, mint az elõzõek. Ugyanakkor igaz a mondás, hogy az igazán klasszis teljesítmény jele az, amikor valaki úgy versenyez, hogy az kívülrõl könnyûnek látszik. Valójában azonban az ilyen teljesítmények mögött - bármilyen sportban, így a Forma-1-ben is - kõkemény munka áll.

Michael egyébiránt egy az eddigieknél is exkluzívabb klub tagja lett: Juan Manuel Fangio és Alain Prost mellett õ lett a harmadik versenyzõ, aki négy vagy annál több vilégbajnoki címet nyert. Ráadásul ez volt pályafutása 51. futamgyõzelme, amivel ebben a kategóriában is behozta Prostot az örökranglista élén! "Szombaton odajött hozzám Alain és megkért, hogy nyerjek, mert már elege van abból, hogy mindenki a rekordöntésrõl kérdezi. Azt is hozzátette, hogy aztán nyerjek gyorsan mégegyet, nehogy a holtversennyel folytassák..." - osztotta meg a nagyérdemûvel Michael, s úgy tûnik Prost kérésének nem is tudott ellenállni.

"A csapattal folyamatosan beszéltünk a rádión a levezetõ körömben, de nem sikerült szavakba önteni az érzéseinket. Talán nem vagyok rossz pilóta, de az ilyen helyzetekkel, amikor szavakba kell foglalni az érzéseimet, nem tudok mit kezdeni. Bocsássák ezt meg nekem!" - mondta egy meghatott Michael a verseny utáni sajtótájékoztatón - "Fantasztikus hétvége volt, minden remekül sikerült, pedig a hétvége elõtt nem voltak jók az érzéseim. Mondtam is Jean Todt-nak, hogy nem vagyok biztos benne, hogy ezen a hétvégén össze fog jönni. De aztán elsõk lettünk szombaton és vasárnap is. A világbajnoki cím és az ötvenegy gyõzelem túl sok nekem, most nem tudok róla beszélni. Igazándiból az a szép, ahogyan eljutottunk eddig a sikerig. A Ferrari fantasztikus, nem lehet elmondani mennyire jó itt dolgozni. Összenõttünk, fõleg a nehéz idõkben kerültünk közel egymáshoz. Szeretem a Ferrari csapat összes tagját, ez az õ sikerük, nem is tudom hogyan tudnám megköszönni nekik."
Aztán kiért a "hogyan továbbra" is: "Minél több versenyt meg szeretnék nyerni! A világbajnoki cím után az a legfõbb ambícióm a versenyzésben, hogy minél több futamon diadalmaskodjak. Már a következõ versenyre kell összpontosítanom, mert ha Belgiumban hibázok, akkor már nem arról fognak beszélni, hogy milyen volt a Magyar Nagydíj, hanem hogy miért hibáztam Spa-ban. A Forma-1-ben minden verseny egy új történet, ez teszi olyan széppé, minden verseny új helyzetet jelent, ezért szeretem. Még mindig elég motivált vagyok, nem lesz probléma a következõ futamokkal."

Az ellenfelek is elismeréssel beszéltek errõl a nem mindennapi eredményrõl: "Michael minden nap, a nap nagy részében azon gondolkodik, hogyan javulhatna autóversenyzõként és hogy mit tehet azért, hogy segítsen a Ferrarit jobbá tenni." - idézi Frank Williamst a TIME 2001. szeptember 3-i száma. "Könnyû nyerni egy világbajnoki címet" - mondja ugyanott Niki Lauda - "Ami nagyon meggyõzõ Michaelben az az, hogy újra és újra visszajön és megcsinálja ismét." Michael csapatfõnöke, Jean Todt pedig kiemelte: "A nehéz pillanatokban is konstruktív volt. Ha egy gyönyörû hajón cirkálsz, gyönyörû lányok társaságában, az jó móka. Ha azonban a hajó léket kap, az már más helyzet. Olyankor látod meg az igazi jellemet, amikor bajban vagy." - s ezzel Todt valószínûleg a Ferrari kezdeti nehézségeire utalt, amely megacélozta kettejük barátságát.

A Ferrari csapat és Schumacher motiváltsága a szezon hátralévõ részére sem ígért sok jót az ellenfelek számára - még ha tétje nem is volt már a maradék négy futamnak. Spa-Francorchamps-ban az idõmérõ edzésen a felszáradó pályán a két BMW-Williams pilóta idõzített a legjobban és bérelte ki az elsõ sort. A versenyen azonban az élrõl induló Montoya leragadt a rajtrácson a felvezetõ kör elõtt, így a mezõny végérõl kellett indulnia, Ralf Schumachert pedig már az elsõ körben megelõzte Michael. Innentõl kezdve sima versenye volt, s végül nyert Coulthard és Fisichella elõtt.

Monzában hazai pályán normális esetben a Ferrari örömünnepének kellett volna következnie, ám a világot a verseny elõtt pár nappal tragikus esemény rázta meg: szeptember 11-én terroristák utasszálító repülõgépeket térítettek el az Egyesült Államokban és irányítottak a World Trade Center ikertornyaiba, valamint a Pentagon épületébe. Több ezer ember vesztette életét. A katasztrófa természetesen mélyen érintette a F1 világát is - Michael pedig a verseny idejére szemmel láthatólag nem tudta még feldolgozni a történteket. A hangulatra az a hír is rányomta a bélyegét, hogy egy korábbi Forma-1-es versenyzõ, Alessandro Zanardi a németországi Lausitzringen tartott CART-versenyen súlyos balesetet szenvedett, melynek következtében mindkét lábát amputálni kellett. A rossz hírek miatt a futam elõtt a Jaguar-Cosworth egyik versenyzõje, Pedro de la Rosa azt javasolta, hogy a versenyzõk állapodjanak meg abban, hogy a rajt és az elsõ sikán elõtt senki nem elõz - nehogy a túlzott feszültség esetleg még több katasztrófát okozzon. Jacques Villeneuve kivételével a versenyzõk egyetértettek a javaslattal, ám néhány csapatfõnök keresztûlhúzta az akciót. 2002 januárjában Michael - aki a Grand Prix Versenyzõk Szövetségének (GPDA) elnökségi tagja - így nyilatkozott errõl a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak:

Kérdés: A monzai verseny elõtt, öt nappal az amerikai terrortámadások után és egy nappal Alessandro Zanardi súlyos, lausitzringi balesete után, ahol mindkét lábát elveszítette, ön a GPDA szóvivõjeként a Jaguar pilótájának, Pedro de la Rosának a javaslatára megpróbálta meggyõzni a pilótákat, hogy ne kezdjenek elõzésbe a rajt és az elsõ sikán között...

Schumacher: Ez egy jó példa arra, amikor a polyva elválik a búzától. Ilyenkor látjuk meg ki hogyan reagál.

Kérdés: Miért nem született egységes megállapodás?

Schumacher: Mert néhányan ellene voltak. Ezért mentem oda a rajt elõtt a pilótákhoz és azt mondtam nekik: ugyan nem tudtunk megállapodni, mert néhány idióta - csapatfõnökök - megfenyegették a pilótákat, de akárhogy is, kérlek légy józan. És így is volt. Még Jacques Villeneuve is józan volt, annak ellenére, hogy õ ellene volt a megállapodásnak. A rajtnál négy helyet veszített. Csak Jenson Button volt egy kicsit túlfûtött, ahogy késõbb maga is elismerte.

Kérdés: Nem kellene megerõsíteni a GPDA-t?

Schumacher: Vannak határok, amint az Monzában is megmutatkozott. De ennek részben az érzelmek voltak a kiváltói, amelyek a terrortámadás után olyan mások voltak. De mindig lesznek csapatfõnökök, akik nyomást fognak gyakorolni a pilótákra, vagy akik maguk is nyomás alatt vannak és ezt tovább kell adniuk. Sajnos a leggyengébb láncszem az a pilóta, aki még annak is örül, hogy egyáltalán beülhet egy autóba és azok, akik ebbõl a munkából élnek. Õk nem tudnak fellázadni. Ezt el kell fogadnunk. Másrészrõl szélsõséges szituációkban, mint például 1994-ben Barcelonában, bebizonyítottuk, hogy meg lehet csinálni. Akkor mindannyian azt mondtuk, hogy nem fogunk versenyezni, hacsak nem változtatják meg a sikánt. És megváltoztatták.

Schumi egész hétvégén meglehetõsen kedvetlenül versenyzett: az idõmérõ edzésen csak harmadik lett, a versenyen pedig tõle szokatlan módon szinte küzdelem nélkül nyugodott bele a negyedik helybe. Michaelt talán még sosem lehetett pályáafutása során ilyen motiválatlannak látni, de ez az események tükrében érthetõ volt. A versenyt Montoya nyerte (ez volt a kolumbiai elsõ futamgyõzelme) Barrichello és Ralf elõtt.

Az Amerikai Nagydíjat az említett világpolitikai események miatt különleges figyelem és természetesen még különlegesebb biztonsági intézkedések kísérték. Minden csapat valamilyen módon igyekezett szolidaritását kifejezni az amerikai néppel: a Ferrari például feketére festette autói orrát, Michael pedig erre a versenyre a német helyett az amerikai zászlót festtette bukósisakja mintázatába. Lelkileg is sikerült összeszednie magát Monza óta. Megszerezte a pole-t, a versenyen pedig (az Olasz Nagydíjhoz hasonlóan) elengedte a VB-pontverseny második helyéért küzdõ Barrichellót, majd miután a brazil motorhiba miatt kiesett, második lett Häkkinen mögött, akirõl ekkor már tudni lehetett, hogy "kihagyja a 2002-es évet" (gyakorlatilag visszavonul), így mindenki - köztük Michael is - örült annak, hogy ezzel a diadallal megadatott neki a szép búcsú - egy a finn számára nem annyira szép szezon után.

Az év utolsó futamán, Suzukában ismét egy száz százalékosan motivált Schumit láthattunk, aki szeretne futamgyõzelemmel búcsúzni az évadtól. A négyszeres világbajnok a pole pozíció megszerzése után fölényesen nyerte meg a futamot Montoya és Coulthard elõtt és méltóképpen fejezte be szezonját. Michael összesen 123 pontot szerzett a 2001-es évadban, ami újabb rekordnak számított az egy szezonban szerzett világbajnoki pontok tekintetében és azt is elmondhatta magáról, hogy 1995 és 2000 után immár harmadszor állította be Nigel Mansell rekordját az egy szezonban szerzett futamgyõzelmek (9) tekintetében.

Michael Schumacher a maga 33 esztendejével azonban még mindig fiatalember volt, aki nem törte visszavonuláson a fejét. Ehelyett a 2002-es szezonban elérhetõ közelségbe került egy olyan rekord, amelyet csaknem ötven év óta beállíthatatlannak és megdönthetetlennek gondoltak: Juan Manuel Fangio öt világbajnoki címe...