Álom-év - 2002

A 2002-es szezon elõtt Michael Schumacher olyan siker küszöbén állt, amelyre valószínûleg álmában sem gondolt volna az az egyszerû kerpeni srác, aki 20 évesen - amikor elõször ment el élõben megnézni egy Forma-1-es versenyt - még aggodalommal nézett a királykategóriában száguldó gép-szörnyetegekre. Az aggodalom annak szólt, hogy nem volt biztos benne, vajon õ is képes lenne-e elvezetni egy ilyen autót, vajon megállná-e a helyét ("Van bennem egy egészséges szkepticizmus, ez az alapvetõ természetembõl fakad." - Michael Schumacher, Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2002. január ). Csaknem 13 évvel késõbb ez a jelenet szinte megmosolyogtató, hiszen 2002-ben ennek az egyszerû kerpeni srácnak már ötödik Forma-1-es világbajnoki címe a tét...

A szezon elõtt Schumi legnagyobb ellenfelének a kolumbiai Juan Pablo Montoyát tartotta a média. Egyrészt azért, mert a 2001-es trend alapján a BMW-Williams felszállóágban volt, másrészt azért, mert Montoya retorikájában is rájátszott a "nagy kihívó" szerepére. Mika Häkkinen 2001 végén visszavonult, így a médiának szüksége volt egy új alternatívára Schumacherrel szemben - és ezt Montoyában vélték felfedezni, aki interjúiban többnyire igyekezett egy fikarcnyi tiszteletet sem mutatni Schumacher iránt - még csak véletlenül sem.

A Ferrari szurkolók kedélyeit azonban talán mégsem Montoya nyilatkozatai borzolták elsõsorban, hanem az, hogy a Scuderia bejelentette: az év elsõ versenyein - nem tudni pontosan mennyin - a 2001-es autó egy hibrid változatával fognak indulni, mert az F2002-est még nem tartják elég megbízhatónak az éles bevetésre. JPM mindenesetre ezt a fejleményt sem hagyta szó nélkül: egy interjúban kijelentette, hogy ha a Williams elõzõ évi autójával indulna, akkor a tizedik hely környékére kvalifikálnák magukat - magyarul az F2001-esbõl sem néz ki többet. Ha ez lélektani hadviselés akart lenni, akkor annak meglehetõsen gyenge volt, ha pedig valóságos várakozásait tükrözte a nyilatkozat, akkor keserûen csalódnia kellett.

F2001-es ide vagy oda, az év elsõ idõmérõ edzésén, Melbourne-ben a két Ferrari kibérelte a rajtrács elsõ sorát. Michael szemponjából az apró szépséghiba az volt, hogy csapattársa, Rubens Barrichello öt ezreddel megelõzte õt. Ez annak volt köszönhetõ, hogy az idõmérõ edzésen eleredt az esõ - épp amikor Barrichello állt az élen -, így a többieknek már nem maradt lehetõsége a javításra, s Michaelnek sem arra, hogy visszavegye az elsõséget.

A futamon azonban Rubens nem tudott élni az elsõ rajtkocka adta lehetõséggel. A rajtot nagyon jól kapta el a harmadik rajtkockából induló Ralf Schumacher (BMW-Williams) és támadta az élrõl induló Barrichellót. A brazil kétségbeesetten védte pozícióját, aminek az lett a vége, hogy Ralf hátulról beleszaladt, autója látványosan felemelkedett a levegõbe, majd néhány méter után a kavicságyban landolt. Barrichello és Ralf kiesett, az ütközés pedig megkavarta a mezõny középsõ részét is és tömegbaleset lett a dologból. Schumi okosan elkerülte a balhét a füvön átvágva, ám a nagy káoszban David Coulthard (McLaren-Mercedes), Jarno Trulli (Renault) és Montoya is elé keveredett. Miután a Safety Car a roncsok eltakarítása után kiment Montoya támadni kezdte Trullit, ám ezt oly sikeretelenül tette, hogy a végén õ hibázott és miután szélesre vett egy kanyart Schumi elment mellette. Ezt követõen Michael támadta Trullit, ám a csata csak addig tartott, amíg az olasz meg nem csúszott az egyik egyenseben és ki nem pördült. Ismét a pályára gurult a biztonsági autó, majd az új rajt után Montoya - talán a repülõrajtról szerzett CART-os tapasztalatait kamatoztatva - kihasználva azt, hogy a lassú körözgetés közben közel került Schumihoz megragadta a szélárnyék adta lehetõséget és a célegyenesben elhúzott Schumi mellett. Ekkor õ volt az élen, ugyanis Coulthard még a biztonsági autó mögött autózva kicsúszott és visszaesett a negyedik helyre. Schumi nem hagyta annyiban a dolgot és a 17. körben remek manõverrel visszavágott Montoyának és elment mellette: elõbb kívülrõl "ijesztett be" a kolumbiainak az egyik egyenesben, aki "bekapta a horgot" és ki is húzta az autóját, hogy Michael ne tudjon befordulni mellette a külsõ íven, ám Schumacher ekkor villámgyorsan ívet váltott és a kanyarba már belsõ íven fordult be Montoya mellett. Innentõl kezdve sima volt Michael útja a gyõzelemig, mögötte pedig Montoya és Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes) osztoztak a dobogó két alsó fokán.

Malajziában minden adott volt egy újabb Schumacher-Montoya csatához, miután Michael - aki még mindig 2001-es autójában ült - megszerezte a pole-t, Montoya pedig a második helyet az idõmérõ edzésen. A rajt azonban mindkettejük szempontjából balszerencsésen sült el. Montoya autója dinamikusabban gyorsult, ám Schumacher megõrizte a belsõ ívet az elsõ kanyarra fordulva. Montoya azonban erõszakosan támadott kívülrõl, szinte leszorítva Schumachert a pályáról, aminek ütközés lett a vége. Montoya járt jobban, mert õ csak a 11. helyre esett vissza, az autója pedig nem sérült meg - igaz, késõbb kapott egy "stop-and-go" büntetést is az okozott balesetért. Schuminak azonban letört az elsõ vezetõ szárnya és be kellett "bicegnie" a boxba egy cserére, majd az extra boxkiállás után a mezõny végére állhatott csak vissza. Innen végül felküzdötte magát a harmadik helyre a futam végére, ám a két Williamst már nem tudta utolérni. Némi vigaszt jelenthetett számára, hogy a versenyt öccse, Ralf nyerte.

Brazíliában végre sor került a Ferrari F2002-es debütálására - legalábbis Michael alatt. Ezzel együtt a Michelin-gumik uralták az idõmérõ edzést a forróságban: a két Ferrarin kívül csak Nick Heidfeld Sauber-Petronasa (õ a kilencedik helyen) került be az elsõ tízbe a Bridgestone-nal versenyzõk közül. Michaelnek is be kellett érnie a második rajtkockával Montoya mögött. A versenyen azonban elég hamar tudtára adta a világnak - és Montoyának - hogy nem elégszik meg a dobogó második fokával. A rajtot jobban kapta el a kolumbiainál, aki kisodródott az elsõ kanyarban, majd hiába próbált visszajönni, Michael - aki közben megelõzte - keményen visszaverte a támadást. A kolumbiai latin temperamentumának ez sok volt: a következõ egyenesben próbálkozott Schumacher támadásával, ám azon kívül, hogy egy pár cikk-cakkot csinált mögötte, többre nem jutott. Pontosabban csak arra, hogy autója orrával egy óvatlan pillanatban elkapta Schumi egyik hátsó kerekét, amely szétvágta a Williams elsõ terelõszárnyát. Montoya kiment egy generál szervízre a boxba, majd késõbb az ötödik helyen fejezte be a futamot. A kolumbiai közvetlenül a verseny után "teledühöngte" a médiát azzal, hogy Schumacher mennyire "sportszerûtlen", ám nem sokan adtak neki igazat - többek között saját csapatvezetõi, Patrick Head és Gerhard Berger sem. Mindketten azt mondták, hogy a hibás Montoya volt az incidensben.
Michael ezek után testvérével, Ralffal vívott a gyõzelemért, de a Williams-pilóta sem a boxban, sem a pályán nem tudta megelõzni, így gyõzelemmel debütált az új Ferrari! Külön biztató volt, hogy mindezt egy olyan pályán, ahol a Michelin-gumik fölényben voltak a Bridgestone abroncsokkal szemben.

Az év elsõ európai versenyén, az imolai San Marinói Nagydíjon immár a Ferrari mindkét versenyzõje alatt az F2002-es dübörgött, s nem is okoztak csalódást az olasz közönségnek: az idõmérõ edzésen Schumacheré volt a pole, Barrichellóé a második rajtkocka. A rajtnál Michael öccse, Ralf megelõzte Barrichellót, ám Michael megõrizte vezetõ pozícióját és megkezdte a módszeres elszakadást üldözõitõl. Amikor a 31. körben Michael elsõ kerékcseréjére és üzemanyafelvételére begördült a boxba, elõnye már több, mint 17 másodperc volt. Ugyanebben a körben kiment a boxba Ralf is, így egy kör erejéig Barrichello állt az élre - a brazilnak ez az egy kör elég is volt arra, hogy a saját boxkiállása után Ralf elé álljon vissza. Innentõl kezdve a Williams versenyzõjének nem volt esélye a brazil ellen, aki dinamikusan elszakadt tõle. Michael továbbra is õrizte kényelmes elõnyét és mivel a 16 körrel a verseny vége elõtt megejtett második kerékcseréjénél sem került porszem a gépezetbe, végül csapattársa elõtt csaknem 18 másodperces elõnnyel aratta le a futamgyõzelmet.
A dobogón és a futam utáni sajtótájékoztatón némi csalódást lehetett felfedezni Ralf arcán: látva a Ferrarik dominanciáját talán ekkor vált világossá számára, hogy a Ferrari elõnye 2002-ben sokkal nagyobb a Williamshez képest, mint azt sokan várták...

A Spanyol Nagydíjon ismét a két Ferrari rajtolhatott az elsõ sorból, ám a második rajtkockából induló Barrichellónak a felvezetõ kör elõtt lefulladt az autója és emiatt a probléma miatt a versenyen sem tudott részt venni. Michael jól jött el a rajttól és megõrizte vezetõ pozícióját öccse Ralf és Montoya elõtt. A német folyamatosan húzott el üldözõitõl, akik ráadásul néhány körrel hamarabb érkeztek meg elsõ kerékcseréjükre, mint õ. Michael a 25. körben látogatta meg elõször szerelõit és mivel gond nélkül zajlott a boxkiállás továbbra is õrizte nagy elõnyét. A második helyen azonban nem sokkal késõbb változás állt be: Ralf Schumacher elrontotta az egyik kanyart, kifutott a pályáról, ami miatt megsérült az elsõ vezetõ szárnya. A kis Schuminak ismét a boxba kellett látogatnia egy szárnycserére, s ez visszavetette a 13. helyre. A második helyet Montoya örökölte meg, ám messze lemaradva Michael mögött. Schumi második kerékcseréjére a 47. körben került sor és ez sem hozott változást: végül több, mint 35 másodperces elõnnyel nyert JPM elõtt.

Az Osztrák Nagydíj következett a 2002-es szezon mélypontja Michael és a Ferrari számára. A zeltwegi pálya sosem tartozott Schumacher kedvencei közé és ez abban is megmutatkozott, hogy csapattársa ezúttal végig jobb volt nála. Barrichello megszerezte az elsõ rajtkockát, miközben Michael csak harmadik volt - Ralf volt még elõtte. A versenyen aztán Barrichello dominált, míg Michael a második helyen hajtott. Az utolsó körökben azonban a Ferrari csapatvezetése életbe léptette a csapatutasítás "intézményét" és rászóltak Barrichellóra, hogy engedje el Schumachert maga mellett biztosítva neki ezzel a tíz pontot. Rubens mindezt - talán tüntetõleg - az utolsó métereken, a nagy lelátó elõtt tette meg. Az eredmény iszonyatos füttykoncert volt, amely - noha nem õ hozta a döntést, hanem a csapatvezetés - elsõsorban Schumacher ellen irányult. És aztán jöttek a kaotikus dobogó-képek: Michael, aki szemmel láthatóan zavarban volt a történtek miatt, átengedte a dobogó legfelesõ fokát és a gyõzelemért látó trófeát Barrichellónak.

Noha a "csapatutasítás" nem volt példátlan a Forma-1 történetében, a kritikai reakció az volt. A helyszíni füttykoncert után egyre-másra jöttek a Ferrarit és Schumachert sárba tipró cikkek és vélemények, s csak néhányan tartottak mértéket emlékeztetve arra, hogy ez mindig is hozzátartozott a Forma-1-hez. Ugyanakkor nyilvánvalóan volt abban is valami igazság, hogy Michaelnek ilyen nagy vezetés birtokában nem volt szüksége a segítségre. A Ferrari vezetõi késõbb azzal magyarázták a döntést, hogy korábban túl sokszor veszítették el egy hajszállal a világbajnoki címet, s ez "paranoiássá" tette õket: szerették volna minél hamarabb bebiztosítani a címet. A maximalizmus azonban ebben az esetben inkább ártalmas volt, mintsem hasznos: Michael számára is. Kapott ugyan plusz négy pontot, ám erkölcsi veszteséget nyilvánvalóan nem érte meg ez a négy pont. A Ferrari tálcán kínálta a kritizálás lehetõségét a csapattal és Schumacherrel ellenszenvezõk számára, akik kegyetlenül meg is ragadták azt - akár a médiában, akár internetes fórumokon, vagy baráti társaságokban.

Peter Windsor, a Williams egykori alkalmazottja és az F1 Racing újságírója azonban nem ezen "vérmes" újságírók egyike volt: "A Forma-1 veszélyben volt, hogy sérülékennyé válik predesztinálhatósága miatt, de most - Ausztriának köszönhetõen - végre ismét van valami, amirõl a szélsõséges megfigyelõk beszélhetnek. Az FIA - ebben biztos lehetsz - a maximumot fogja az ügybõl kipréselni, még akkor is, ha a Ferrari és Michael egyáltalán nem vétett a szabályok ellen. Lekapják õket a tíz körmükrõl amiért helyet cseréltek a dobogón. Beszélni fognak csapat-utasításokról. Büntetni fognak talán a handabandázó képmutatók: a botrány mindig jót tesz az üzletnek." - írta az F1 Racing júniusi számában, ahol érvelését egy régi csapatusítás (Alan Jones-Carlos Reutemann, Williams, 1981 Brazil Nagydíj) felidézésével nyomatékosítja. "Michael nagyon fair. Figyeld meg, hogy fog figyelni Rubensre, ha már megnyerte a világbajnoki címet. És ne lény meglepõdve ha azt látod, hogy lelassít és újra maga elé inti Rubenst, ha megismétlõdne az ausztriai szituáció. Mika Häkkinen titokzatos mosolya ide vagy oda, de õ sosem fizette vissza David Coulthardnak azt a gyõzelmet, amit DC nekiadott Ausztráliában '98-ban." - írja Windsor ugyanebben a cikkben. Windsor mindkét prognóziója bejött: a Ferrarit valóban megbüntették - egymillió dollárra, amely példátlan pénzbüntetés, különösen ha azt vesszük, hogy a csapatutasítás nem volt szabályellenes dolog. Természetesen a büntetés hivatalosan nem ennek szólt - nem is szólhatott ennek -, hanem annak, hogy Michael és Rubens helyet cseréltek a dobogón. Az FIA azonban feltehetõleg azért rótt ki ilyen példátlan összegû pénzbüntetést, mert nagy nyomás nehezedett a testületre a sajtó részérõl a csapatutasítás miatt.

Windsornak abban is igaza lett, hogy a szezon során késõbb Michael kínosan ügyelt arra, hogy ne maradjon adósa Barrichellónak, azt persze még Windsor sem láthatta elõre, hogy Schumachertõl még ezt sem úgy fogja fogadni a média, mint annak idején Manselltõl vagy Sennától fogadták...

A Ferrari technikai igazgatója, Ross Brawn még egy lényeges dologra rámutatott a témával kapcsolatban, amely talán cinikusnak tûnik elsõ hallásra, azonban sok igazság van benne: a Ferrari megcsinálhatta volna a cserét a boxban - amint azt nem egyszer és nem kétszer láthattuk más csapatoktól is. A "vájt fülüeknek" nyilvánvalóan ez is feltûnt volna, ám botrány valószínûleg nem lett volna belõle. A Ferrari azonban - így Brawn - nem akarta eljátszani, hogy Schumacher megverte Rubenst, azt akarták, hogy mindenki lássa: a brazil jobb volt ezen a versenyen. Természetesen ez nem mentség arra, amire történt, ám tény, hogy jónéhány olyan esetet fel lehetne idézni, amikor más csapatok versenyzõi gyanús körülmények között cserélnek helyet a boxban és mindezt a legkisebb újságírói felhördülés vagy célozgatás nélkül teszik és tehetik...

Ebben a nem túl kellemes hangulatban érkezett a mezõny Monacóba. Már a csütörtöki szabadedzések során látszott, hogy Schumacherre nehéz hétvége vár: a többi pilóta szurkolói folyamatosan fütyültek a lelátókról, amikor a német versenyzõ valahol felbukkant. Michael mindenesetre sportemberhez méltó tartással viselte a nyílt kritikát: integetett és mosolygott.

Az idõmérõ edzés a McLaren, és különösképpen David Coulthard meglepõ "újjáéledését" hozta. A skót gyakorlatilag uralta az edzést, mígnem a végén a Montoya szerencsésen el nem kapott egy tiszta gyors kört, miközben a többieket forgalom akadályozott. Ezzel a kolumbiai szerezte meg a pole-t, Coulthard a második helyet, Schumi pedig a harmadik rajtkockából indulhatott. A másnapi versenyen Coulthard egy jó rajttal megelõzte Montoyát, aki így a második helyre sorolhatott be. Schumi érezhetõen gyorsabb volt a kolumbiainál, ám a szûk monacói utcákon nem kínálkozott esély az elõzésre. Ez Coulthard malmára hajtotta a vizet, aki így némi elõnyre tudott szert tenni. A Ferrari ekkor az eredeti elképzeléshez képest taktikát váltott és Schumit a tervezettnél hamarabb hívták ki kerékcserére, hogy "kiszabaduljon" Montoya mögül. (A kolumbiai autója néhány pillanattal késõbb motorhibával megadta magát.) Schumi még teletankolt autójával is gyorsabb köröket teljesített, mint David még meg nem tankolt McLarenje, ám a skót - éppenhogy csak-, mégis vissza tudott jönni Schumi elé saját boxkiállása után. Innentõl kezdve Michael nem is nagyon támadott - Coulthard nem volt veszélyes Schumacherre a világbajnokságban, a nagyobb ellenfelekkel szemben pedig a második hellyel is növelte elõnyét...

A mezõny ezután egy verseny erejéig ismét elhagyta Európát. A Kandai Nagydíjon ismét Montoya indult az élrõl, ám mellõle most Schumi vághatott neki a versenynek. A rajtnál a kolumbiai megõrizte vezetõ pozícióját, sõt Michael Barrichellót is hagyta maga mellett elmenni. Ennek oka az volt, hogy Schumacher egy boxkiállásos taktikán volt és nem akarta lassítani a két kerékcserét tervezõ csapattársat, aki aztán Montoyát megelõzve az élre állt és elkezdett elhúzni. Közel kilenc másodperces elõnyben volt Schumihoz képest, amikor egy baleset miatt pályára gurult a biztonsági autó (Montoya ezt kihasználva kiment kerékcserére - ezzel egyértelmûvé vált, hogy õ is kétkiállásos taktikán van), így Rubens elvesztette az addig kidolgozott elõnyt. Azonban nem ezen múlott, hiszen Schumi kerékcseréje és Barrichello késõbbi második kiállása után ennél sokkal nagyobb - 21 másodperc - volt Michael elõnye. A második hely azonban Barrichelloé lehetett volna ha nem jön be a biztonsági autó, hiszen Montoya idõközben motorhibával kiesett a második helyrõl. Így azonban DC húzott hasznot a Safety Car-ból és miközben Michael újra futamgyõzelemnek örülhetett, addig Coulthard monacói gyõzelme után most második lett.

Amikor a Forma-1 visszatért az öreg kontinensre Michael egyik hazai futamával folytatódott a szezon: Európa Nagydíj a Nürburgringen. Hazai pálya ide, német szurkolók oda, az idõmérõ edzésen a Michelin-gumik hengereltek. Az elsõ tízben - Brazíliához hasonlóan - most is csak a két Ferrari és Heidfeld Sauberje futott Bridgestone abroncson. Az elsõ sort a Williams bérelte ki: Montoya kilenc ezreddel verte Ralf Schumachert. A verseny azonban ismét a Ferrariké volt. A harmadik helyrõl induló Michaelnek balszerencséje volt a rajtnál, amikor Coulthard egy vakmerõ "belépõje" miatt visszaesett. Az élre közben a rendkívül agresszíven induló Ralf Schumacher állt, ám nem sokáig élvezthette a vezetõ pozíciót, mert Barrichello elment mellette. Michaelnek több emberen is kersztül kellett magát verekednie, s csak Montoya és Ralf megelõzése után eredhetett csapattársa nyomában, akinek ez több másodperces egérutat jelentett. Michael azonban ezt könnyedén ledolgozta, ám amikor már közvetlenül Barrichello mögött autózott, megpördült, s újabb tíz másodperces hátrányba került. Ez gyakorlatilag eldöntötte a versenyt, mert a Ferrari ezek után vigyázott rá, hogy Ausztria után pár héttel ezúttal ne érhesse szó a ház elejét, így Barrichello a boxkiállások során is megõrizte elsõ helyét.

A Brit Nagydíjon Montoya és Barrichello indult az elsõ sorból, míg Michaelé a harmadik rajtkocka volt. A rajt után már második volt, miután csapattársa autója beragadt a rajtnál, így a mezõny végérõl kellett indulnia. Az elsõ körökben Montoya vezetett, Michael pedig támadta. Aztán eleredt az esõ... Mindenki egyszerre tódult a boxba esõgumikért, s a nagy kavarodásból Montoya némi elõnyre tett szert, hiszen a boxkiállás elõtti egy másodperc körüli elõnyébõl lett öt és fél másodperc. Michaelnek azonban ez nem okozott gondot. Körönként 2,5 másodpercet vert a kolumbiaira a vizes pályán, majd pedig a célegyenes elõtti kanyarkombinációban megelõzte. Innentõl kezdve nem fenyegette veszély a futamgyõzelmet, s ez - valamint Montoya harmadik helye (akit közben Barrichello is megelõzött) - azt jelentette, hogy Michael matematikailag akár már a soron következõ Francia Nagydíjon bajnok lehet!

Michael ennek ellenére saját bevallása szerint nem érezte úgy, hogy már Magny-Cours-ból bajnokként távozhat. Ehhez nemcsak hogy az kell, hogy õ nyerjen, de az is, hogy legközelebbi vetélytársai, Barrichello és Montoya gyengélkedjenek. Az idõmérõn még nem gyengélkedett Montoya, aki a hazai pályán remeklõ Michelinnel ismét megszerezte a pole-t. Michael a második helyrõl indult és ez a sorrend a rajt után is megmaradt. Szorosan autóztak egymás mögött és az elsõ kerékcserére a kolumbiai érkezett elõször. Michael ezek után szórt néhány gyors kört és ez elég volt ahhoz, hogy a boxkiállás után már õ térjen vissza az élre. De hogy ne legyen ennyire egyszerû a versenybíróság a szokásosnál szigorúbb tekintettel fürkészte azt, hogy a pilóták átlépik-e a boxutca kijáratánál felfestett fehér vonalat, s néhány büntetést sikerült is kiosztaniuk. Az egyiket éppen Michaelnek. (De kapott büntetést többek között Ralf Schumacher és David Coulthard is ugyanezért.)

Schuminak tehát át kellett hajtani a boxutcán, s ezzel visszaesett a harmadik helyre Montoya és Kimi Räikkönen mögé. A vezetõ trióból Montoya ment ki elõször második boxkiállásra, majd Schumi következett és csak végül Räikkönen. A finn ezzel vissza tudott térni az elsõ helyre Michael elé. Schumachernek nem volt annyira sietõs, hiszen Kimi nem tartozott fõ vetélytársai közé a világbajnoki pontversenyben, s saját bevallása szerint ekkor már bele is nyugodtt abba, hogy hazai versenyére, a Német Nagydíjra marad a döntés a világbajnoki címet illetõen. Räikkönen azonban négy körrel a verseny vége elõtt az Adelaide hajtûkanyar elõtt megcsúszott egy olajfolton, Michael pedig erre könyörtelenül lecsapott, s elment a kisodródó McLaren-pilóta mellett. "Egyszerûen eluralkodtak rajtam az érzelmeim." - mondta Michael ezekrõl a pillanatokról az F1 Racing 2002 szeptemberi számában - "Valahogy már belenyugodtam, hogy ez nem az én versenyem lesz. A problémák a rajtnál, a büntetésem... Amikor láttam, hogy Kimi Räikkönen négy körrel a verseny vége elõtt kisodródik, alig tudtam hinni a szemeimnek. Ezek az utolsó körök valószínûleg pályafutásom legkeményebb körei voltak. Valahol máshol voltam. Azt hittem, hogy stresszmentes hétvégém lesz, azonban ebben a pillanatban minden nyomás kitört rajtam. Teljesen össze voltam zavarodva."
Akármekkora volt a nyomás vagy a zavarodottság, amit érzett, nem engedte ki kezébõl a történelmi lehetõséget, learatta a gyõzelmet és ezzel beérte a sok-sok évtizeden keresztül beérhetetlennek hitt Juan Manuel Fangiót a világbajnoki címek számát tekintve!

Michael boldogsága leírhatatlan volt. A célvonal átszelésekor sajátos táncot lejtett autójával, a parc fermében kiszállva pedig sírva borultak össze csapatfõnökével, Jean Todttal. Az õszinte örömkönnyek híven bemutatták, hogy Michaelben oly sok Forma-1-ben eltöltött év és siker után is óriási a motiváltság. És természetesen Fangio emléke még erõsebben volt jelen ezen a Francia Nagydíjon, mint bármikor korábban! Az elérhetetlennek tartott rekordot most valaki mégis beállította! Michael azonban igyekezett visszautasítani a történelmi párhuzammal kapcsolatos vélekedéseket: "Minden összehasonlítás helytelen lenne. Amit õ elért, azt egy nagyon egyszerû autóban tette - a ruházat pedig egy egyszerû ing volt bukósisak nélkül! Az akkoriban még csak nem is ugyanez a sport volt. Nem, amit õ elért én sosem tudnám elérni. Az az ember egy igazi hõs volt." - tisztelgett Michael Fangio elõtt az F1 Racing 2002 szeptemberi számában. Talán ahhoz hogy nagy bajnok legyen valakibõl elengedhetetlen a szerénység - talán éppen ez az egyik titka a hosszú távú sikernek. Az önteltség és önhittség valószínûleg nem olyan jellemvonások, amelyek elõre viszik, fejlõdésre késztetik az embert...

De ez még itt nem a vége volt a szezonnak! Schumacher a 17 versenybõl álló világbajnoki sorozat 11. viadalán lett világbajnok, ami azt jelenti, hogy mindössze a szezon 65 százalékának kellett ahhoz eltelnie, hogy bebiztosítsa a címet - újabb rekord a neve mellett!

Ebben az ünnepi hangulatban érkezett Michael hazai versenyére a Hockeheimringre - ami azonban már nem az a Hockenheimring volt, mint eddig. A szupergyors pályát teljesen átépítették és csináltak belõle egy technikás aszfaltcsíkot. Michael nem cáfolt rá legendás alkalmaszkodóképességére és az idõmérõ edzésen megszerezte a pole pozíciót. Öccse, Ralf indulhatott mellõle, úgyhogy a hazai közönség már elõre dörzsölhette a tenyerét egy újabb "testvérharc" reményében - amibõl 2001-ben oly sokat láthattunk. S a verseny valóban a két hazai kedvencrõl szólt. A rajttól Michael jött el jobban, majd az elsõ körökben egy kicsit megugrott Ralftól. A gumik kopásával, azonban a Michelinnel szerelt Williams vált jobbá és Ralf korábbi, öt másodperc körüli hátrányából három másodperc lett. Ez a távolság pedig nem ledolgozhatatlan a boxban. Ralf azonban túlságosan sok idõt töltött el a lekörözendõ pilótákkal - elsõsorban Jarno Trullival (Renault) - így nem volt esélye a boxban elõzni. Az elsõ boxkiállások után Michael belehúzott és a második kerékcserére már tíz másodperc körüli kényelmes elõnnyel mehetett be, s ezt természetesen Ralf nem dolgozhatta le a boxban. A közönség már tapsolt a kettõs Schumacher gyõzelemnek - ám ezt túl korán tették: négy körrel a verseny vége elõtt Ralfot váratlanul újabb boxkiállásra hívta ki csapata - állítólag mûszaki hibát gyanítottak és ezt akarták ellenõrizni -, így helyet cserélt az addig harmadik helyen autózó Montoyával...
Ez azonban csak keveset tudott rontani a németek hangulatán, hiszen ötszörös világbajnokuk hazai pályán is gyõzelemmel ajándékozta meg õket, s ezt különösen értékessé tette az, hogy Michael Hockenheimban 1995-ben tudott utoljára diadalmaskodni - még a Benetton-Renault színeiben.

Miután Michael megnyerte a világbajnokságot Magny-Cours-ban, a Ferrari következõ deklarált célkitûzése az volt, hogy Rubens Barrichellót a pontverseny második helyére segítsék. Németországban - talán érthetõ módon - Michael nyerni szeretett volna, ám a Hungaroringen elkezdõdött az a sorozat melynek során Rubens bõségesen visszakapta az Ausztriában Schuminak adott gyõzelmet. Elsõ lépésként a Magyar Nagydíj idõmérõ edzésén Michael megelégedett a második rajtkockával csapattársa mögött: a brazil 59 ezreddel elõzte meg, úgy, hogy Schumi lemondott az utolsó gyorskörérõl, miközben Barrichello mind a négy lehetõségét kihasználta. Innentõl kezdve Michaelnek a versenyen már csak arra kellett vigyáznia, hogy a boxkiállásoknál véletlenül se kerüljön Rubens elé. Ezzel a kettõs gyõzelemmel a Ferrari konstruktõri világbajnoki címét is bebiztosította, s ennek örömére a csapat még egy éjszakát Budapesten maradt, hogy a szállodában ünnepeljenek.

A Belga Nagydíj mindig is szívügye volt Michaelnek és kedvenc pályáján ezúttal is nyerni akart. Sõt, miután Michael - aki nem volt tisztában korábban ezzel a ténnyel - csütörtökön egy újságírótól megtudta, hogy Spa-ban még sosem indulhatott pole pozícióból, ezen is változtatni szertett volna. Szombaton aztán nem is jött közbe semmilyen hátráltató körülmény, így valóban megszerezte az elsõ rajtkockát Räikkönen és Barrichello elõtt. A versenyen Michael úgy ment, amint az egy olyan pilótához illik, aki kedvenc pályáján fut. A pole pozícióból sima rajt-cél gyõzelmet aratott és - noha az utolsó körökben felengedte magára csapattársát - mindenkit alaposan elvert. Ezzel õ lett a híres-hírhedt Spa-Francorchamps-i pálya hivatalos csúcstartója ami a futamgyõzelmeket illeti, hiszen ez már hatodik diadala volt pályafutása során itt.

Az Olasz Nagydíjon aztán ismét Barrichello napja virradt fel. A szupergyors pályán Michael a második rajtkockát szerezte meg a 19000-es fordulatszám rekordot felállító BMW-motorral hajtott Williamsben ülõ Montoya mögött. A versenyen azonban nem volt kegyelem a kolumbiainak. A rajtnál Montoya bevágott Schumacher elé, így blokkolva a németet, aki mellett így öccse, Ralf és Barrichello is el tudott menni. Igaz, Montoya sem jött a legjobban ki akciójából, hiszen csapttársa az elsõ sikánban megelõzte. Mivel a kis Schumi ezt úgy tette, hogy közben kissé levágta a sikánt, ezért a saját csapata utasította, hogy engedje maga elé Montoyát. Röviddel azután, hogy ezt megtette ki is kellett állnia a versenybõl a benzinpumpa meghibásodása miatt. Közben Barrichello, majd Michael is megelõzték Montoyát, így az élre állt a Ferrar-duó. Michael nem törte magát Barrichello támadásával, így végül a második helyen futott be csapattársa mögött és a meglepetés ember, Eddie Irvine (Jaguar-Cosworth) elõtt. Az Olasz Nagydíj a tifosik fergeteges ünneplésérõl maradt emlékezetes. A szervezõk remek ötlete, hogy a dobogót a pálya fölé emeljék egy hídszerû építményen, pedig még látványosabbá tette a partit, amelyen a szurkolók a legnagyobb ovációban világbajnokukat, Schumit részesítették.

A harmadik modern kori Amerikai Nagydíjon Michael harmadszor szerezte meg az elsõ rajtkockát csapattársa és Coulthard elõtt. Maga a verseny nem volt túl eseménydús - hacsak a két Williams összeütközését nem tekintjük - egészen az utolsó méterekig. Schumacher végig magabiztosan vezetett, s úgy tûnt sima rajt-cél gyõzelmet arat. Ám a futam utolsó körében lelassított egészen közel engedve magához a második helyen autózó Barrichellót. Amikor aztán ráfordultak a célegyens elõtti ovál-kanyarívre, Michael felhúzódott és teljesen maga mellé engedte csapattársát. A célvonalat szinte egyszerre szelték át és szabad szemmel nem is lehetett hirtelenjében eldönteni, hogy melyikük nyert. Aztán a végén a számítógép kihozta: Barrichello lett az 11 erzedmásodperces elõnnyel. A következõ napok találgatásokkal teltek: vajon Schumacher ezt akarta-e - (újabb) gyõzelmet ajándékozni Rubensnek - vagy pedig csupán "kéz-a-kézben" szerette volna csapattársával átszelni a célvonalat, úgy, hogy kissé õ van elõl, ami azonban rosszul sült el. A késõbbi nyilatkozatokból azt a következtetést lehetett levonni, hogy Michael azt talán eredetileg nem feltétlenül tervezte, hogy átadja csapattársának a gyõzelmet - csupán egy "formáció-befutót" szeretett volna -, ám Barrichello ezt vagy félreértette, vagy pedig elnézték a célvonalat - ugyanis Indianapolisban a rajt és a célvonal nem esik egybe. Akárhogyan is, Michael azt mondta, hogy végeredményben nem bánja, hogy így történt és ezzel úgy érzi, hogy végleg visszaadta Ausztriát.

Idézet Schumacher Autosport.com-nak 2002. október 11-én adott nyilatkozatából:

Kérdés: Mi volt a reakciód az indianapolisi finisre?

Schumacher: Örültem. Szerintem ritkán történtik meg, hogy az utolsó pillanatban két autó ilyen közel van egymáshoz a célvonalon. Amint elmondtam Indianapolisban, örültem Rubensnek, mert Ausztria után úgy éreztem, hogy vissza kell adnom valamit és ez így sikerült.

Kérdés: Amerikában felhördülést váltott ki a fickó, aki megszerezte a pole-t, vezetett minden körben és aztán az utolsó pillanatban nem nyerte meg a versenyt. Két héttel késõbb mi a véleményed errõl?

Schumacher: Az életben nem várhatod el, hogy mindenki pontosan megértse amit csinálsz. Az egész szezont egyben kell látnod és én is ezt teszem. Talán néhány szurkoló nem ezt teszi. De sokan támogatták az indianapolisi akciónkat. Attól függ melyik embercsoportról akarsz beszélni - azokról az emberekrõl, akik pozitívan gondolkodnak arról, amit tettünk, vagy azokról, akik negatívan gondolkodnak. Én jobban szeretek azokról az emberekrõl beszélni, akik pozitívan gondolkodnak errõl.

Kérdés: Nem értette félre Rubens azt, hogy mit akartál tenni?

Schumacher: De, talán igen. De szerintem a kérdés az, hogy mi örülünk-e az eredménynek és szerintem világosan kifejeztük, hogy örülünk neki és én különösen örültem neki és csak ez számít.

A sajtó mindenesetre újra Schumacherre vetette magát, újra arról írtak, hogy ezzel a "sportszerûtlen magatartással" nevetségessé teszti a sportot. Egészen más volt a hangnem, amikor annak idején Senna engedte el Bergert, vagy Mansell Patresét...

A Japán Nagydíj Michael kedvenc versenyei közé tartozik és most már nem játszadozott: megszerezte a pole-t csapattársa és a két McLaren elõtt, majd a versenyt végig dominálva nyert másnap. Egészen szenzációsra sikerült az elsõ köre, amikor 2,3 másodpercet vert saját csapattársára...
Tizenegyedik futamgyõzelme volt ez 2002-ben, amivel - azok után, hogy már háromszor beállította Mansell 9 futamgyõzelmét egy szezonban korábban - immár egyedüli rekordtartó volt ebben a kategóriában (is).

Michael 2002-es szezonzjára tehát leginkább a briliáns jelzõ illik: összesen 144 pontot szerzett (újabb rekord), miközben a második helyen végzõ csapattárs, Barrichello 77 ponttal rendelkezett, a harmadik helyen, Montoya pedig 50 ponttal. A Ferrari a konstruktõrök versenyében 221 pontot szerzett (rekord), ami azt jelentette, hogy az összesen megszerezhetõ 442 pontnak pontosan a felét - azaz a Scuderia önmagában annyi pontot kapott, amennyit az összes többi csapat együttvéve! Külön ki kell hangsúlyozni, hogy Michael alatt egyetlenegyszer sem romlott el az F2002-es - minden futamot befejezett!

Abszolút dominanciáról beszélhettünk tehát, ami alaposan fel is borzolta a kedélyeket a Forma-1 világában. A média arról beszélt, hogy "válságban van a sport", Bernie Ecclestone és Max Mosley pedig azt nyilatkozta, hogy "gondoskodni fognak arról, hogy több ilyen szezon ne legyen". Szóba került a súly-hendikep rendszer bevezetése, ami azt jelenti, hogy a gyõzteseket extra súlyokkal büntetnék, hogy a gyengébbek közelebb férkõzhessenek hozzájuk - ezáltal izgalmasabbak legyenek a versenyek. Mosley ötlete az volt, hogy a pilóták egy év során minden autóba üljenek bele versenyenként váltva az autót, csapatot. Ezek az ötletek azonban többnyire ellenérzéseket váltottak ki az érintettekbõl és a szurkolókból egyaránt, hiszen a súly-hendikep rendszer nem volt a Forma-1 hagyományaival összeegyeztethetõ, az autó-pilóta cserélgetés pedig technikailag (versenyzõkre "szabott" autók) és jogilag (szerzõdések) volt kivitelezhetetlen.

Végül is aztán október 28-án összeült a Forma-1-es "nagytanács", hogy megtárgyalja mit lehetne tenni a sport izgalmasabbá tétele érdekében - úgy, hogy azért a sport ne veszítse el eredeti jellegét. A hendikep rendszert és az autó-cserélgetést - a várakozásoknak megfelelõen - elvetették. Maradt a pontrendszer megváltoztatása (ezentúl az elsõ nyolc kapott pontot 10-8-6-5-4-3-2-1 leosztásban), az idõmérõ edzés rendjének teljes átalakítása (pénteken és szombaton egyenként futnak ki a pilóták mindkét alkalommal egyetlen gyorskörre - pénteken a világbajnokság állásának sorrendjében, szombaton a pénteki edzés eredményének fordított sorrendjében), a csapatutasítás hivatalos betiltása, illetve külön tesztelési lehetõség minden egyes verseny helyszínén azoknak a csapatoknak, akik egyébként tíz napnál kevesebbet tudnak hivatalos teszteken részt venni.

Michael diplomatikusan üdvözölte az új szabályokat - különösképpen az idõmérõ edzésre vonatkozó módosítást. Egyébként pedig - miután Olaszországban Jean Todt-tal együtt megkapta az angol lovaggá ütéssel egyenértékû Commendatore címet a köztársasági elnöktõl, Carlo-Azeglio Ciampitól - elégedetten vonulhatott családja társaságában a téli pihenõre egy számára fantasztkus év után.