Egy nagyon kevés információ rólam…™
Zsupos Ágnes Eszter (Mira)
1990. július 6.-án születtem, Debrecenben. 16 éves vagyok. Most Hajdúböszörményben élem napjaim. Első nevemet, a nővérem ovis barátnőjéről kaptam. A másodikat a nagymamámról, aki már sajnos nincs közöttünk. Apukám igazgatóhelyettesként dolgozik, anyukám szaktanárként. A testvérem Budapesten tanul a Corvinus egyetemen. Szerintem kifejezetten ő a család egyik nagy agya.
Nagyon későn tanultam meg beszélni. Állítólag azóta mindent duplán bepótoltam. Amióta beszélek, azóta énekelek is, de a zeneiskolából az első alkalom után el kellett mennem, mert nem tudtam beilleszkedni. Eddig három iskolába jártam. Az általános második osztályban, nem voltak barátaim, így kerestünk egy másikat, majd rögtön nyolcosztályos gimnáziumba kerültem. Amit azóta sem bántam meg.
Körülbelül tíz évesen jöttem rá, hogy érdekel az írás, a színészkedés és a filmezés mellett.
Első komolyabb történetem egy fiatal egyetemista lányról szólt, aki balhéba keveredik, és hamar csúszik le a lejtőn, egy boldog korszak után, majd tanulságos véggel végződik.
12 éves koromra nem vártam meg, míg a történet magától befejeződik, elégedetlenségemben kitöröltem az egészet, majd egy teljesen újba kezdtem. Ennek még a címére is emlékszem. „Mindenütt jó, de legjobb…hol is?” Egy 14 éves lányról szólt, akiről kiderül, hogy örökbe fogadták, és kalandos úton előkerül az igazi családja, akiknek elég sötét múltjuk van. És ezzel kell megküzdenie.
14 évesen egy februári napon éjfélkor lett kész, 110 oldalas lett, és véleményem szerint nagyon pocsék. Ekkora már volt egy-néhány versem, és novellám is. Párhuzamosan kezdtem el írni, egy eddigieknél sokkal komolyabb regényt, a Hullám-szigetet. Jerryvel először álmomban találkoztam. A történetnek egyetlen mozzanatát láttam meg, és hamar rájöttem, hogy az álmaim segítségével jutok egyről a kettőre. Ezért állati lassan megy az írás. Azóta másodára írtam át az egészet, bizonyos mozzanatok miatt.
15 évesen találtam rá a Fanfictionokra, és írtam is egy kétkötetest, melynek eleinte csak a tervei voltak meg. Most már kész van az első kötet, és a másodikból is pár fejezet. Tulajdonképpen csak azt írtam le, amit én szerettem volna átélni, hiszen egy igazi HP fan, egyetlen vágya, hogy átélje mindazt, amit a HP hősök.
(Folyt. köv.)
|