Agyő
Te én félek – néztem az alattam elterülő mélységbe.
- Nem is olyan mély – fordult hozzám a barátom.
- De igen, hát nézd meg!
- Megígérted – mondta halálosan komolyan.
Vettem egy nagy levegőt, és gondolatban keresztet vetettem, több százszor is, elbúcsúztam mindentől.
- Nos? – barátom vigyorgott rám, virágot nyomott a kezembe.
- Figyelj, én tényleg szeretlek, de azért ezt mégsem kéne – lassan formáltam a szavakat és kezdtem vissza mászni a biztonságos talajra. Barátom elborzadtan meredt cselekedetemre.
- Hát ennyire szeretsz?! Pedig benne voltál.
- Igen, de most hogy itt van, hát…
- Ennyit rólad.
- Mi? – meredtem rá, Ő válaszra sem méltatott. – hát én szeretlek – nyögtem egyet, és lassan mászni kezdtem vissza mellé. Ő torz mosollyal jutalmazott
Virágomat előre bocsátottam a semmibe. ÁGYŐ!!!
Barátom nagyot taszított rajtam, éreztem, zuhanok és a föld borzalmasan közelít felém.
Elképzeltem, ahogy a virágom szétmorzsolódik a kemény talajon. Szinte hallottam jajgatását, így járhatok én is!
Már alig volt pár méter, és ekkor éreztem, amit éreznem kellet.
- Talán a mennyországban vagyok?!
Barátom vihogását halottam nagyon messziről
- Jó is ez a bungee jumping, nem? – üvöltötte, talán nem is ezt.
- De – nyögtem.
|