Gothicus románc

Mikor hullt az Élet könnye
s köszöntött a szerelem
mikor végetért az álom
s kezdõdött az Életem.
Mozdult a gyertyák fénye
és egyszer végre
az éjjszaka csendjében
végre lehetek önnmagam.
Ha véget ér a fájdalom
s végre újra láthatom
kedvesem arcán a kedves
örömteli mosolyt.
S bár haja, s ruhája
szépséges korom fekete
lelkében tovább Él
a feltétlen szeretet.
Ha hullanak fák levelei
és ránkköszönt a tavasz
ha felvidít a nyár
és elborzaszt a tél
szerelmünk a hóviharban
örökké tovább Él.
Szeretni az Életet
s azt ki benne él
érezni szerelmem ölelését,
románcunk tovább Él....
S ha újra eljön
a könnyezõ fekete éjjszaka
lobban gyertya fénye
ha felkel az éjjszaka.
Köszönt a vér angyala
s elmúlik a homály
majd újra megtalál
a Gothikus románc.....

....Mikor villan penge fénye
csöppen szerelmem vére
s lassan sírni kezd
az ébenfekete éjjszaka.
Csak holló károgása
töri meg néha-néha
a temetõi csendet
s a sír újra megremeg
mikor villan az éjjszaka.
S csak Hold fénye
világít oly sápadtan
a sírkövek közt suhan
hûvös éjjeli szél.
Lassan múlik a vihar
s még erõsebb a szerelem
bár teste már örökre
a föld alatt pihen...
Fekete rózsacsokor hull,
a vízmosta földre,s talám majd jövõre
nyílik rajt ezer tarka virág.
S fáj az a gondolat
hogy soha nem láthatom
s a sírkövön fájóan olvasom
oly gyönyörû nevét...
A fakó éjj fényében
a vér kötelékében
lassan múlik az éjjszaka
s kínoznak az álmok.........

.....Újra s Újra látom arcát
mikor arcán hull a könny
s mosolya szaggatja
oly törékeny lelkemet
az Élet belénkégette
s okozott fájó sebeket,
s mikor elmúltak az árnyak
felébredt bennem, a vágy
s elmormoltam egy Sátáni imát....
s ekkkor történt meg
hogy megvillant az éjj
s lelkemben eluralkodott
az ébenfekete sötét....
Hangomat sodorja a szél
Suhan árny a sírokon
Mostmár örökre tudom
Hogy meghalt a Szerelem.........
Fekszek a folyóban
a hideg víz ölel
kedvesem nincs rég velem
a bánat vitte el.
Úgy fáj a lelkem
mint tomboló vihar
s a tóban úszik
egy fehér hattyú.
Már nyugszik le a Nap
s arany, bíbor fénye
sírva gondolok a
régi szerelemre.
Nagyon fáj a szívem
s az a gondolat
hogy nem ölelhetem már
drága kedvesem.
Néha sétálok az erdõben
de már csak árnyékom vagyok
kérdõn nézek magamba
most egyedül vagyok.
Testünk között véget ért
a szerelmes románc
a hajnal jöttével csak a
fû ölel át.
Megremeg a lelkem, ha
csak rá gondolok
magamban sírok, mert
tudom....Egyedül vagyok
kedvesem sírjára,
teszek csokor virágot
és visszagondolok, a
régi szép emlékekre.
Jaj, oly szépek is voltak,
azok az emlékek,
mikor még hajnalban
feküdt az ölemben.
Kedvesen öleltük egymást
akár szellõ a tájat,
de akkor még nem tudtam
hogy ez lesz a vége....
Cseresznyefák fehér virága
hullott sötét ruhájára
és úgy gondoltuk
hogy örökké élünk....
Az éjjszaka eljöttével
véget ért az álom,
de már nem bánom
ezt a Gothikus románct.......