Saphiryan
/részletek/

Aranylott az ég alja
elmúlott a szerelem,
ragyogtak a csillagok
a sötétedõ egeken.
Panaszosan süvít a szél
lángol a lelkek tüze
kialszanak a fáklyák,
alkonyodik a táj....

....Éjji vérszívók jöttek
sötét hegyek gyomrából
félelem futott végig
a ködbe bújó tájon.
Halk kívánság hangzott
oly õsi szvakon,
melyekben érzõdött
a mágikus hatalom.
megremegett a folyók vize
könnyeztek a szürke kövek,
és az éjjel végével
jött csillagok hullása.....

....Hangzott szó Saphiryan
kinyíltak a virágok
megfakult az elmúlás
s a bíbor alkonyok.
feleslegessé vált mára
a harc és fájdalom,
s vidáman játszhatom
az élet dallamát.
meleg volt a Napfény
hatolt hideg csontokig
s újra békében pihentek,
a rég koroknak holtjai.....

...Holdnak fénye siratta
a fák hulló lombjait,
tavakban tükrözõdtek
a halványuló csillagok.
Halkult tündék éneke
széthullt a valóság
véget értek az álmok
s vele az elmúlás.
vad viharral jött a atél
épült fájva puisztulás,
kopogott a vén köveken
lábának véres nyoma.....

....Folyt a fehér ezüst
a tengerek árnyában
sírva süvített a szél,
a kihalt öböl felett.
Ült trónján saphiryan
szemébõl hullt könny
fájt neki látni, hogy
a valóság megfeketedett.
felöltötte zöld páncélját
izzott ezüst pengéje
haragos kiáltására
remegett a gyötört föld.
percek leforgása alatt,
megölte azt mit teremtett,
majd új dallamba kezve
emelt egy világot.
A fuvola dallamával
teremtett új lényeket,
kezével emelt hegyeket,
könnyébõl tavat, s tengereket.....