Fritzy Gportal WBC 3
Tartalom
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Történet
 
Leírások
 
Fórum
 
Elérhetőségek
 
Nagy WBC bajnokság
 
Ajánlott hősök
Ebben a részben a hösökről lesz szó.
 
Először is elmondanám, hogy magas szinten a csak harcos hős sokkal erősebb, mint a csak varázsló hős. A legcélszerűbb, ha a hőst 1 varázslás osztály mellett dönt, és csak azt fejleszti ki. Pl. vagy csak méreg, vagy csak gyógyító, tűz vagy egyéb varázslási osztály. Kivétel ez alól Misztikus varázslatok, ugyanis az kifejezetten az egyéb varázslási osztály erősítésére épít.
Továbbá ezt az egy kiválasztott varázslati ágat sem szabad 2-3 szintnél tovább fejleszteni, mert a későbbiekben a hős nagyon lemarad a harcossal szemben (lévén 2 szint után már nem duplázódik a varázslat hatékonysága mint a 2. szintnél). 
Itt megjegyeznén, hogy a 2 szintű varázslat egy varázslati osztály 10 varázslata után jön. 10 varázslatig mindig új varázslat jön, utána már csak a többi erősődik.
Így hát elsődleges statisztikáknál str vagy dex mehet, másodlagos képességeknél pedig inkább a harc orientált képességekre célszerű tenni, hogy a hős minél erősebb legyen.
Így kapunk egy hatékony harcos hőst aki varázsolni is tud.
 
Most pedig akkor nézzük, mennyi intellectre is lenne szükség:
1 intellect ad 3% spellcastolást és 3 manát. Továbbá minden 10 pont után kapunk egy kis manaregenerálódást. Alapból pedig az 1 szintű spellcastolás 50% van (tehát 50% eséllyel sikerül a varázslat).
 
Itt egy lista, hogy a különböző szintű varázslatok különböző % kasztolásához mennyi intellect kell és az mennyi manát ad.
 
1 szintű varázslat-  50 % Castolás-  0 intellect -   0 mana
1 szintű varázslat-  75 % Castolás-  9 intellect -  27 mana
1 szintű varázslat- 100 % Castolás- 16 intellect -  45 mana
 
2 szintű varázslat-  50 % Castolás- 18 intellect -  54 mana
2 szintű varázslat-  75 % Castolás- 26 intellect -  78 mana
2 szintű varázslat- 100 % Castolás- 34 intellect - 102 mana
 
3 szintű varázslat-  50 % Castolás- 35 intellect - 105 mana
3 szintű varázslat-  75 % Castolás- 43 intellect - 129 mana
3 szintű varázslat- 100 % Castolás- 50 intellect - 105 mana
 
Itt pedig egy lista arról, hogy melyik varázslási osztálynak mennyi az utolsó varázslatának manaköltsége:
 
 50 - Méreg, Természet, Rúna
 55 - Lényidéző
 60 - Gyógyító
 65 - Szellemidéző, Jég
 70 - Káosz, Illúzió, Jövendölő, Alkímia
 75 - Tűz
100 - Misztikus
 
 
Ez után pedig már nincs más dolgunk, mint megnézi melyik varázslatot szeretnénk és milyen erősen elsajátítani.
 
Például ha szeretnék egy 3 szintű szellemidézőt:
Minimum 65 mana kell, ahoz (65/3 intellect kell, mert ugye 1 intellectenként kapunk 3 manát.)
Az ugye 21 intellect. 3 szintű varázslathoz pedig annyi intellect kell, amennyire sikeresen szertnénk elkasztolni.
 
Itt fontos megjegyezni, hogy 26 intellecten már megvan a 78 mana amivel a misztikus varázslaton kívül bármiben el tudjuk kasztolni az utolsó varázslatot, továbbá 34 intellectnél pedig már bármiből el tudunk 100% eséllyel kasztolni egy 2 szintű varázslatot.
 
Amit én javasolnék, hogy elég 2 szintig (20 pontot rátéve) erősíteni egy varázslati osztályt 34 intellectel, hogy tuti sikerüljön a 2 szintű varázslat. Továbbá így már lesz 102 mana, így akár a misztikus varázslati osztályt is ki lehet tanulni 1, nagyon max 2 szinten.
 
 
A karizmára pedig teccés szerint. Én 15 szoktam...
 
Elérhetőség

1386155920_09.jpg (150×121)

Facebook:
Warlords Battlecry Series Hungary

 

 
Akik itt jártak
Indulás: 2007-04-28
 
FŐMENÜ
 
Ajánlott oldalak
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

 

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!