Hát igen. Egy csajszinak a naplója (szal sztem ez olyan csajos írás, nem ajánlom pasiknak, mert ők biztos mindenféle nyavajgást vélnének felfedezni benne...). Ja, persze ez is HP-s!

Október 25. Szombat, valamikor délelőtt…

Mardekáros vagyok. „Aranyvérű”. De ez engem nem érdekel.
Miért kellett nekem ebbe a házba kerülnöm?

Most is: itt ülök egy fa alatt, és írom a naplóm. Muszáj volt elkezdenem, muszáj leírnom az érzéseimet. A többi gyerek meg itt megy el mellettem, észre sem vesznek, mintha nem is léteznék. A mardekárosok azért utálnak, mert én nem utálom a muglikat. De hát miért is utálnám őket? Köztük nőttem fel. Miután a szüleim meghaltak, egy mugli nő fogadott örökbe. Rendes volt velem, mindent megadott nekem. De nekem utálnom kéne őt. Hogy miért? Mert mardekáros vagyok. Mardekáros vagyok, és minden mardekáros utálja őket. A muglikat, a „sárvérűeket”, mindenkit. Ők CSAK magukat szeretik. Senki mást.

A griffendélesek, hollóhátasok, meg a hugrabugosok azért utálnak, mert mardekáros vagyok. Van ennek értelme? Tehetek én róla? Tehetek róla, hogy az a hülye süveg ide osztott?

Nem baj. Lehet, hogy amúgy is utálnának…


Imádom a muglik által hallgatott zenét. A megszállottja vagyok. Most is azt hallgatom. Van egy discmanem (Melissa, a nevelőanyám vette nekem), meg rengeteg CD-m.

Megfordult a fejemben, hogy ha nem lennék, senkinek nem hiányoznék. És nekem se hiányozna senki. Talán csak Melissa… De ő nagyon. Bár, ő most is hiányzik.

Imádom a zenét, de olyan üresnek érzem magam.
Nincs egy barátom sem.
Szerelmes sem voltam még soha. Tizenhat éves leszek, de még eddig soha nem szerettem senkit. Dehát az egész suli utál. Egyedül otthon, a szomszéd lánnyal voltam jóban. De ő mugli. És nem tudja, hogy én meg boszorkány. Nem mondhatom el neki. Tudja, hogy titkolok előle valamit. Azt hiszi, nem bízom benne. Úgy hazamennék. Haza, a muglikhoz! Azokhoz, akik szeretnek!

Október 25. Szombat, később

Ültem, és írtam a naplóm, észre sem vettem, hogy nem vagyok egyedül.

Márpedig nem voltam. Ott volt az a szemét Katie is. Ő egy mardekáros csaj, és nagyon utál, azóta, mióta kifejtettem neki, hogy én miért is NEM utálom a muglikat…

Szóval. Miközben írtam a naplóm, a hátam mögött volt, és beleolvasott. Ráadásul hangosan olvasta fel, amit ugye én nem hallhattam, mivel System of a Down dübörgött a fülemben.

Aztán megláttam magam előtt a sok embert, akik úgy lestek rám, mintha nem láttak volna még fehér embert…

Kivettem a fülemből a fülhallgatót, becsuktam a naplót, megfordultam, megláttam Katiet, és behúztam neki egyet. Nem tudom, mi ütött belém, de behúztam neki.
Be én.
Utólag visszagondolva, azt sajnálom, hogy csak egyet.

Na mindegy, hát szóval nem látta egy tanár sem, és nem hinném, hogy megmondja bármelyiknek is. Szerintem beijedt. Fél, hogy kap még… :))))))

Mindegy, most már az egész iskola furának tart szerintem. Mivel hallhatták, hogy mardekáros létemre szeretem a muglikat, hallhatták, hogy nem voltam szerelmes, mindent tudnak rólam. Gondolom most én vagyok a téma, de nem igazán érdekel.

Beszéljenek csak ki nyugodtan. Én nem akarok csúnyát írni, de…

Hát, mindegy, írtam egy levelet Melissának. Olyan aranyos volt, elküldte a legújabb Green Day CD-t (nem új, de a legújabb, még nyáron jelent meg), amit nagyon akartam. Most azt hallgatom, nagyon jó. Ezek a muglik milyen jól énekelnek!

Ráadásul az egyik szám teljesen illik rám…
Összetört álmok… Igen, ez pont rólam szól. Hú, de elmennék egy ilyen koncertre…

Október 25. Szombat, este.

Miután befejeztem a naplóírást délután, becsuktam a naplóm, körülnéztem a kastély udvarán. Persze a discman a fülemben volt… Néztem az embereket. Mind nevetgéltek, kivéve azt a kislányt. Ő sírt. Nem tudtam, miért. Egyedül volt, odamentem hozzá.

Először megijedt tőlem, mikor megkérdeztem mi baja. De válaszolt, azt mondta, hogy őt senki nem szereti. Mondtam neki, hogy ez biztos nem igaz. Kérdeztem a családja felől, azt mondta, hogy az anyja mugli származású boszorkány, apja pedig félvér. Van egy bátyja, aki ide jár, és hatodikos.

Mondtam neki, hogy ők biztos nagyon szeretik. Erre ő azt mondta, hogy ők igen, de a többi gyerek nem, mert mindig mindent elront.

Elmeséltem, hogy engem meg mindenki utál, mert mardekáros vagyok, de nem utálom a nem aranyvérűeket. Azt mondta, hogy ő is hallott rólam, meg hogy azt mondták, én nem vagyok kedves…

Aranyos volt, azt mondta, hogy meg fogja mondani mindenkinek, hogy tévedtek.

Mármint velem kapcsolatban. Meg hogy én kedves vagyok…

Aztán megmutattam neki néhány számot, kiderült, hogy ő is szereti a Green Dayt! Végre, találtam valakit! Na mindegy, azt mondta, hogy az anyukája imádja a modern mugli-zenét, és ő is megszerette…

Október 27. Hétfő, valamikor délután

Ma is találkoztam Susannal. Leültem a fűbe, a megszokott fa alá… Épp vettem volna elő a discmanem, amikor megláttam. De nem volt egyedül. Egy idősebb fiúval beszélgetett (utólag kiderült, hogy a bátyja, bár már akkor is sejtettem, hasonlítanak egymásra, mindkettőjüknek fekete a hajuk, és barna a szemük). Őszintén szólva nagyon helyes.

Épp ezen gondolkodtam, amikor Susy meglátott, és elindult felém. De nem egyedül jött: húzta magával a bátyját is.

Mikor odaértek, Susy megszólalt:

- Szia Laura! Ő itt a bátyám, Dave!

- Szia, nagyon örülök! – mondta nekem a srác, és felém nyújtotta a kezét. Nagyon mély a hangja, de nekem nagyon tetszik… - Már nagyon sokat hallottam Rólad. Susy elmesélte, hogy milyen kedves vagy, meg aranyos, meg…

- Jaj, Dave, fejezd már be! – szólt rá a húga.

- Én is nagyon örülök! – válaszoltam. Amikor megfogtam a kezét, hirtelen furcsa érzés fogott el. Vajon létezik olyan, hogy szerelem első látásra? Vagy olyan, hogy szerelem első kézfogásra…

Aztán dumáltunk arról, hogy Dave is mennyire imádja a zenét, kiderült, hogy ugyanazokat az együtteseket szeretjük. Jaj, és kiderült, hogy ő nem hugrabugos, mint Susy. Ő griffendéles. De engem nem zavar. Úgy látszott, őt sem nagyon, hogy én mardekáros vagyok. Talán hallott arról, hogy nem szívesen vagyok ebben a házban.

Ebbe járt Tudjukki is, még jó, hogy Harry Potter legyőzte. Egyébként olvastam azt a könyvet, amit egy J. K. Rowling nevezetű mugli nő írt róla. Nagyon jó lett. Sok mindent megtudtam. Jó ötlet volt a Mágiaügyi Minisztériumtól, hogy megmutatták neki Harry emlékeit, hiszen így a muglik is megtudták, hogy milyen nagy hős. Még akkor is, ha azt hiszik, hogy nem létezik. Rowling tudja… Meg a nevelőanyám is. Meg talán még néhány mugli. Akikben bízhatunk. De ők nem mondják el senkinek…

Bár, nem hinném, hogy, ha egyikük azt mondaná, hogy „Harry Potter valódi ember”, azt elhinnék neki. Valószínűleg rögtön diliházba csukatnák…

Kíváncsi vagyok már rá, hogy Harry pontosan hogyan győzte le a Nagyurat (az újságok százféleképpen adták elő), amit majd a hetedik részben tudok elolvasni… Még most jelent meg a hatodik. Persze nekem megvan, csak most Melissa olvassa huszonhatodjára…

Na mindegy, én úgy gondolom, hogy Dave tudja, hogy én szívesebben lennék pl. griffendéles, vagy hollóhátas, vagy akármilyen…

Csak ne mardekáros.

Október 27. Csütörtök, Kb. este 10, a hálóban


Hát, nem túl sok időm van írni, de mindegy. Nem is volt, ezért nem írtam már… Na jó, csak hétfő óta.

Na, de ma történt velem pár dolog.

A héten elég sokszor beszélgettem Susyval. Olyan kis aranyos. Tökre ragaszkodik hozzám, olyan, mintha a nővére lennék… Ez nagyon jó érzés!

Szóval. Ma is, délután, amikor kint ültem a fa alatt (és zenét hallgattam, mint mindig), Dave jött felém. Tökre be voltam tojva, hogy na most mi lesz. Mert ugye most egyedül jött, és az egy dolog, hogy jó lenne Susy nővérének lenni, de akkor ő meg a bátyám lenne, ami… Nem lenne éppen jó. Legalábbis nem örülnék neki. Mármint biztos jó báty, de nem úgy nézek rá. Na, én is írhatnék normálisabbakat, ezt már én magam sem értem.

- Szia! Mit hallgatsz? – kérdezte.

- Hello! Guns N' Roses-t. – válaszoltam neki. – Szereted?

- Ja, nagyon! Egyik kedvencem.

Aztán megkérdeztem, hogy akarja-e ő is hallgatni. Jaj, olyan cuki volt! Odaült mellém, és együtt hallgattuk. Aztán megkérdezte, hogy én megyek-e a Green Day koncertre, ami a téli szünetben lesz.

Mondtam, hogy akartam, de Melissa nem engedett el… Ez igaz, nem enged el, mert szerinte még nem vagyok elég idős, hogy elmehessek egy ’ilyen’ koncertre. Mindegy! Bár, most még jobban sajnálom, mert Ő is megy…

Aztán dumálgattunk mindenfélékről, főleg a zenéről. Kiderült, hogy azért van pár dolog, amiben nem értünk egyet. Például Ő nem igazán szereti a Gwen Stefanit, én őt is. Mondjuk én szinte minden zenét elviselek. Kivéve az ilyen tuc-tuc-tuc blablabla zenét nem bírom. Meg azt, ami nem szól semmiről. Tehát azért talán mégsem mindent.

Beszéltünk persze más dolgokról is.

Pl. mondta, hogy van egy kiskutyájuk (a fajtáját nem tom, de majd megkérdezem…), én meg, hogy van egy Brenda nevű belga juhászom (tervueren), akit nagyon imádok…

Épp nagyban ecsetelgettem neki, hogy mennyire arin örül mindig a kutyám, mikor hazamegyek szünetekben, amikor megjelent… Katie.

Hú, hogy utálom azt a csajt! Most még jobban, mint azelőtt!

Na, szóval az úgy volt, hogy ülök a fűben, Dave mellettem, fülünkben a discman (nem hangosan hallgattuk, hogy tudjunk dumálni…).

Amikor megjelent. Persze nem csak ő, hanem az egész banda (a banda: Ő, meg egy nagy csomó vihogó, énvagyokalegszebb stílusú csaj)… Ránk nézett azzal a szokásos megvető nézéssel, amit már tök megszoktam, hiszen mindig amikor meglát, úgy néz rám, mintha… Nem is tudom, mintha három fejem lenne, vagy ilyesmi. Szóval ránk nézett, aztán megszólalt:

- Mi van Laura? Most már kis pisisekkel kell barátkoznod, hogy egy fiú szóba álljon veled? Ti most jártok, vagy mi van?

Hát, abban a pillanatban nem tudtam, mit csináljak. Azt hittem, megint behúzok neki. De nem akartam durvának tűnni Dave előtt… Mi köze Katienek ahhoz, hogy én kikkel beszélgetek, barátkozok, vagy akármi!??

Semmi!

Ráadásul most Dave megtudta, hogy még nem jártam senkivel.

Na mindegy, kb. ezt válaszoltam neki:

- Ha egyszer véletlenül akkora szerencse érne minket, hogy lehúznád magad a klotyón, senkinek nem hiányoznál. Vagy tudod mit? A legjobb lenne, ha inkább…

- Na gyere, hagyjuk őket! – mondta nekem Dave, miközben húzott el a kastély felé. Előrelátó volt, hozta a cuccainkat is, nem maradt ott a discmanem, meg semmim… – Nem érdemli meg, hogy felhúzd magad miatta!

- Persze, igazad van!

- Sosem bírtam ezt a csajt! – mondta, mikor beértünk a kastélyba. – Szerintem csak magát szereti, senki mást…

- Hát még jó! Azt sem tudja, mit jelent az, hogy „szeretni”!

- Á, csak féltékeny, hogy neked lettek barátaid! – mondta.

Persze, barátaim. CSAK barátaim. Semmi egyéb. Bárcsak több lenne!

Persze, most, hogy belegondolok, neki lehet, hogy van barátnője. Hogyne lenne? Egy ilyen helyes srácnak. Na, majd holnap megtudakolom valahonnan. Mondjuk Susytól. Ő biztosan tudja, hisz a tesója. Tudnia kell.

Jaj, de bonyolult ez az egész!

De még, ha nincs is barátnője, úgysem merném neki megmondani, hogy tökre beléestem… Na jó, azért még nem, vagy nem tom. Nem is tudom, hogy mit érzek, ez nem igaz!

Na mindegy, miután beértünk a kastélyba, odaadta a discmanem, aztán elment a griffendéles haverjaival a klubhelységükbe. Vagy gondolom oda mentek…

Persze előbb bemutatott nekik, tök rendesek voltak mind. Bezzeg a mardekárba egy normális emberke sem jár! Ide csak a hülye, önimádó majmok jutnak. Azért remélem én nem vagyok ilyen…

Hogy lennék, hisz tökre nem szeretem magam. Bár, inkább vagyok ilyen, mint olyan, mint Ők. A világ minden kincséért sem lennék benne a „bandájában”…

Persze gondolom ő sem szeretné, hogy benne legyek.

Na jó, lassan mennem kéne, mert holnap suli, én meg amúgy is hullafáradt vagyok…

 
Október 29. Szombat, este valamikor (nincs a közelben egy óra sem, olyan 9 körül lehet), a hálóban…

Na, ma taliztam Susyval. Az udvaron (a változatosság kedvéért), mindig ott lógok.

- Szia! Hogy vagy? – ezt én kérdeztem, nem akartam rögtön azzal indítani, hogy „Figyu, a bátyádnak van csaja?”. Az nem lett volna épp célravezető. Nehogy már azt higgye, hogy én ilyen nemtommilyen nyomulós csajszi vagyok.

Mondta, hogy jól van, aztán arról dumált, hogy mostanában mennyit kell tanulnia… Nekem mondja?

- Persze ha azt szeretném, hogy majd ötödikben nekem is olyan jól sikerüljenek az RBF-jeim, mint Davenek… – mondta. Na, végre! Ő is szóba került. Király! - Akkor nagyon sokat kell tanulnom, mert tavaly emlékszem ő is többet tanult, mint azelőtt…

Erre én:

- Tényleg, tegnap beszéltem vele!

- Kivel?

- Hát a bátyáddal!

- Ja, vele!

- Igen, és képzeld, találkoztam a griffendéles barátaival. Meg a barátnőjével… - mondtam, persze csak azért, hátha megtudom, ki volt a csaj. Nem úgy nézett ki, mintha a bnője lenne, de azért a biztonság kedvéért…

- Ja, ő csak Mary. Jó fej csaj. Aaronnal jár.

Oké, Mary kizárva. Jeeeee!

- És ki az az Aaron? – kérdeztem.

- Szőke haja van. Ő is biztos ott volt…

- Jaj, tudom!

- Na, neki a barátnője Mary.

- És a tesódnak van?

- Mije van neki?

- Hát csaja!

- Ja, nincs! Nem tudok róla… De miért érdekel ennyire?

- Semmi, csak úgy kérdeztem. – mondtam, de ennél, hogy „semmi, csak érdekel”, azért jobbat is kitalálhattam volna. Sztem tök vörös lett a fejem…

- Mi van, tetszik neked a bátyám?

- Ezt most miért gondolod? – ezt megpróbáltam a legártatlanabb hangon megkérdezni, hátha nem veszi észre…

- Fú, tényleg, tök jó lenne, ha összejönnétek! Látom rajtad, hogy ezt akarod!

- Mi? Rosszul látod!!! – Jól van, hazudtam. Nem akartam, hogy megtudja.

- Nem, igazam van! Teljesen elpirultál! Le sem tagadhatod, hogy tetszik!

- Jó, jó, de nem mondhatod el senkinek, megértetted? Ezt még csak te tudod!

- Persze, mit gondolsz! Hú, ez tök izgi!

- Mi tök izgi?

- Majd megkérdezem, hogy mit gondol rólad, jó?

- Ne merészeld!

- Dehogynem! Meg fogom kérdezni.

Na. Meg fogja kérdezni. Meg fogja kérdezni Dave-et, hogy mit gondol rólam. Már alig várom. Nem, nem várom, mert tudom, hogy mi lesz. Semmi. Vagy valami. Vagy nem tudom mi.

Holnap meglátjuk. Talán. De inkább ne. Jaj, most már azt sem tudom, hogy szeretném-e tudni, hogy mi a véleménye rólam, vagy nem. Nem tudom, mit akarok. Ilyen bizonytalan nem voltam még soha. Vagy nem tudom.

Itt nyaggatnak, hogy hagyjam abba az írást, de hát nekem nem muszáj, hiszen úgyis utálnak. Nem mindegy nekik, hogy mit csinálok. Kiderült, hogy nem is kilenc óra van, hanem már vagy 11, de engem ugyan nem érdekel. Holnap úgysincs suli, mit paráznak? Nem értem. Yolanda biztos nem akarja, hogy táskásak legyenek a szemei, vagy ilyesmi. Ez nála világrengető probléma.

Na, mindegy. Visszatérve a témához, mostanában egyre bizonytalanabb vagyok, és… Észrevettem, hogy mostmár nem foglalkoztat annyira az a téma, hogy mardekáros vagyok. Nem nagy hátrány. Jó, nincs annyi barátnőm, de ha mondjuk hollóhátas lennék, akkor biztos tök sok haverom lenne, és nem ismertem volna meg se Susyt, se Dave-et. Az órákat meg kibírom, legalább tudok rajzolgatni (mostanában a D-betű a nyerő :)), sőt, Binns prof.-nál még zenét is hallgathatok, észre se veszi… A nevemet se tudja…

Talán legközelebb mágiatörténetre beviszem a naplómat is, bááár… Ott van Katie, lehet, inkább nem kockáztatok. Vagy keresek valami jó kis védőbűbájt, hogy más ne nyúlhasson hozzá, vagy ilyesmi. Hú, hátha van ilyen. És mondjuk, aki hozzáér, annak… bajsza nő… Nem, ez nem jó. És, akinek pont van bajsza? Pedig tök jól nézne ki. Mösztázsos Katie. Jó poén…

Na, lassan tényleg megyek (előtte még idefirkantok egy D-betűt…), de holnap tutira írok, akkor is, ha Susy még nem kérdez meg semmit. Ha meg megkérdezi, akkor pláne! Vagy nem. Mert lehet, hogy annyira magam alatt leszek, hogy… Sőt, ez a valószínűbb változat. Magam alatt leszek, mert kiderül, hogy teljesen bele van zúgva valami csajba, aki sokkal szebb, okosabb és normálisabb, mint én. És határozottabb, és magabiztosabb is…

Október 30. Vasárnap, délelőtt kb. 10 óra lehet…

Na, teljesen beparáztam!

Éppen a könyvtár felé tartottam (most a bájitaltan házihoz kellett volna valamit keresni…), de amikor benéztem, megláttam Susyt, meg Dave-et.

Beszélgettek…

Valamiről… Vagy valakiről…

Hálisten’ nem láttak meg engem, így nem vették észre, mikor elszaladtam. Tök égő!

Még mindig vasárnap, kb. 6 óra

Beszéltem vele. Susyval. Azt mondta, szerinte Dave nem sejt semmit. Szerinte. De ez sem biztos. Lehet, hogy mindent tud! Jaj nekem!

Azt mondta nekem (Susy), hogy dumált vele mindenféléről, aztán hirtelen bedobta, hogy tegnap beszélt velem. Meg megint kifejtette, hogy milyen kedves is vagyok. Susy fejtette ki. Nem Dave. Sajnos. Na, szóval beszélt rólam, aztán megkérdezte, hogy szerinte?

Óh, Istenem! Megkérdezte.

Nem olyan gáz, mert azt mondta, hogy szerinte is rendes vagyok. Na! Rendes. Az nem rossz, ha szerinte rendes vagyok. Ja, meg, hogy jó zenéket szeretek…

Ez jó! Dave szerint rendes csaj vagyok. De… Nem tudom. Sok ember rendes. Biztos Mary is rendes. Meg Aaron. Mindenki. Susy rendes. Dave is rendes. Csak egy vagyok a szemében a sok rendes ember közül.

Jó, nem is vártam, hogy azt mondja, hogy mittudomén, mondjuk teljesen belém zúgott, vagy ilyesmi… Csak reménykedtem, hogy valami lesz. De, mindegy!

Na, megyek vacsizni, viszem a discmanem. Most csak ilyen keveset sikeredett írni. Pedig nagyon kavarognak bennem a gondolatok, hogy most akkor mi van…

Vasárnap, este olyan 10 körül, a hálóban

Jézusom!

De cuki!

Na, az úgy volt, hogy leültem a mardekáros asztalhoz, betettem a fülembe a discmant, benyomtam valami zenét (Good Charlotte-ot, asszem), amikor belépett az ajtón Dave. És rám mosolygott! Hihetetlenül aranyos, mikor mosolyog! Olyankor kis gödröcskék jelennek meg az arcán kétoldalt. Jaj, azt hittem elolvadok! Most is (pedig csak elképzelem) itt olvadozok! Szerintem a többiek nem tudják mi a bajom. Lehet, hogy azt hiszik, hogy valami komoly problémám van… Nem érdekel.

Szóval, rám mosolygott (cukin, teszem hozzá), aztán elindult felém! Teljesen be voltam tojva! Odajött, és azt mondta, hogy üljek át hozzájuk. Na, szerintem ilyen sem volt még a Roxfort történetében, hogy egy mardekáros a griffendélesekkel evett volna… Én lehetek az első! De hát, erősíteni kell az összetartást, vagy mi? Mondtam, hogy jó (persze kikapcsoltam a discmant, nehogy már ne halljam, amit mondanak…).

Mondjuk a griffendélesek is elég furin néztek rám, hogy mit keresek én ott… Nem tudom… Szerintem nincs olyan szabály, hogy egy mardekáros nem ehet a griffendélesekkel. Mindegy, Dave egy nagy csomó embernek bemutatott.

Vicces volt, mert ugye még ő sem tudta a vezetéknevem… Úgyhogy kb. így nézhetett ki:

- Ő itt Laura… - hatásszünet. :))) Nem hatásszünet, csak szünet.

- Thompson. Laura Thompson.

Aztán elég sokan bemutatkoztak. Akiket megismertem: Aaron, Mary, Nathan, Adam és Judy. Mind tök aranyosak voltak velem!

Végül beültettek Dave és Judy közé. Az ülésrend ilyen volt: Aaron és Mary, Judy, Én, Dave, Nathan és Adam.

Mary és Aaron… Már rájöttem, hogy járnak. Mondjuk nem volt nehéz. Mary végig Aaron ölében ült. Egyébként összeillenek. Legalábbis szerintem. Nathan meg Adam… Kész vannak! Nagyon jó fejek! Azok a poénok, amiket ellőttek… Judy is nagyon aranyos! Tényleg!

Susy most nem volt ott, Dave azt mondta, hogy beteg, meg nincs étvágya… Szegénykém! Majd meglátogatom. Biztos a gyengélkedőn van…

Na, vacsi alatt végig velük dumáltam. Dave annyira, de annyira cuki… Azt már le sem lehet írni… Megkérdeztem tőle, hogy elkéri-e a házikat a tesójának, azt mondta, hogy igen! Hátha összefutunk, mikor viszi Susynak a házit, én meg meglátogatom… Na, álmodik a nyomor!

Amikor én eljöttem ide, ők meg a griffendél klubhelységébe, előtte elköszöntek tőlem és azt mondták, hogy holnap is üljek oda hozzájuk. Hát, ez tök jó! Már alig várom. Ráadásul holnap Halloween.

Majd meglátjuk mi lesz!

Semmi… Gondolom, de lehet, hogy valami! Vagy minden! Nem, minden tuti nem lesz, én inkább a semmire szavazok. Velem sose történik semmi. Miért pont most történne meg az, amit akarok?

Bááár, jó lenne, ha…

Inkább nem élem bele magam, úgysem lesz semmi!

De meglátogatom majd Susyt, és beszámolok neki mindenről…

Na, megint nyaggatnak, hogy hagyjam abba, de én nem akarom! Nem tudnak békében? Én sem szólok bele, hogy mit csináljanak! Na jó, abbahagyom, mert tényleg késő van!

Október 31. Hétfő, délután

Na, tanítás után elmentem a gyengélkedőre meglátogatni Susyt, de nem volt ott, úgy látszik Madam Pomfrey gyorsan kikúrálta. Nem tudtam, hogy mit csináljak, amikor hirtelen megláttam Nathant és Adamet.

- Nem tudjátok, hol van Susy? – mentem oda hozzájuk.

- Nem, biztos a klubhelységben. Ha akarod, szólunk neki. – mondta Nathan.

- Köszi!

Ez rendes volt tőle. Láttam én rögtön, hogy rendesek. Na, amíg mentünk (én is elkísértem őket, persze a klubhelységükbe nem mentem, be…), elszórakoztattak a vicceikkel. Nem is voltak nagyon vicces viccek (pl. Luke, van itt Praktiker? Á, itt csak Obi Van Kenobi…), de ahogy előadták! Könnyesre röhögtem magam! Pedig ilyen még sosem volt! Legalábbis nem emlékszem.

Na, mikor odaértem, bementek, én meg kint vártam.

Aztán kijött Susy, én meg megkérdeztem, hogy lejön-e velem. Mármint az udvarra.

- Persze, jövök! – mondta. – Csak felveszek egy pulóvert, mert hideg van!

Amikor kint voltunk, elmeséltem neki, hogy mi volt tegnap. Mondtam, hogy leültem, és akkor odajött Dave, és áthívott hozzájuk, én meg összeismerkedtem mindenkivel. Elmeséltem, hogy ilyen jó fej emberek vannak ott, meg minden.

Ő meg csak a homlokát ráncolta.

- És Dave hívott oda? – kérdezte.

- Hova?

- Hát, az asztalhoz!

- Igen, miért?

- Én is ezt kérdezem, vajon miért?

- Hát, tudod, mert „rendes” vagyok.

- Nem hiszem. Nagyon sokan rendesek, mégsem… Lehet, hogy… Nem tudom…

- Mit nem tudsz????

- Á, semmi! Na jó, neked nem fordult meg a fejedben, hogy esetleg tetszel neki?

Na, kimondta. Azt, amire annyira vágytam. Ó, bárcsak! De biztos nem. Az lehetetlen. Hogy én tetszek Davenek? Nem, biztos nem. Csak rendesnek tart, ezért, és látta, hogy mindig egyedül vagyok. Biztos ez az ok. Semmi egyéb.

Ezt így kb. ki is fejtettem Lucynak, de szerinte nem így van.

- De akkor miért hívott oda? Nem, biztos nem csak azért, mert rendes vagy. Persze, ez is biztos benne van, de… Valami más is van a dologban. Majd kiderül.

- Nem derül ki semmi! Nem lesz semmi, mert én nem tetszek Dave-nek. Tudom.

- Hát, szerintem rosszul tudod.

- Bárcsak rosszul tudnám! – mondtam halkan, de Susy biztos hallotta. Mindegy, nem baj.

Na, megyek vacsizni, majd „minden kiderül”. Bár nem biztos.

Hétfő este, kb. éjfél lehet

Leírom, hogy mi történt:

Leültem a helyemre (a griffendél asztalánál lévő új helyemre), aztán beszélgettünk, nevettünk, meg minden. Láttam közben Susyt is (a hugrabugosoknál). Tehát a vacsora olyan volt, mint tegnap. Kezdem megszokni. Nem is kezdem. Már megszoktam!

Szóval. A vacsora után volt egy buli. A griffendéleseknél. Ahová engem is elhívtak. Volt néhány ember, akik be voltak öltözve, de nem mindenki. Volt zene is, de… Nem az a fajta zene, amit én szeretek.

Na, nem is ez a lényeg.

Dave-en is látszott, hogy nem igazán tetszik neki. A zene. Szóval, mikor odajött, megkérdeztem, hogy akar-e mást hallgatni. Mondta, hogy bármit szívesebben hallgat. Elővettem a discmanem (ami a biztonság kedvéért mindig nálam van). Most a válogatás CD-m volt benne (van azon minden, System, Good Charlotte, Green Day…). Szóval azt hallgattuk, amikor a System számok után jött egy Gwen Stefani szám. Tudtam, hogy azt nem szereti (egyszer már mondta), ezért áttettem.

- Köszi! – mondta, és megint rám mosolygott. Jaj nekem! Azt hittem elolvadok!

Szóval, miután rám mosolygott, hallgattuk a zenét (konkrétan Green Day-t), amit ugye nagyon szeretek… Na, mindegy, el is feledkeztem, hogy hol vagyok, meg minden. És… Tök égő… De elkezdtem énekelni… Na, nem hangosan (annyira hülye azért nem vagyok), csak annyira, hogy Dave épp hallotta. Meg inkább csak dúdoltam. Jesus! De hát a kedvenc számom (Wake Me Up When September Ends) ment, na! Szóval behunytam a szemem, és énekeltem…

Csak akkor eszméltem fel, hogy mit csinálok, amikor már vége lett a számnak! Jaj, én meg szinte végig elénekeltem, és Dave hallotta! Nem tudtam mit csináljak, pont akkor lett vége a CD-nek!

Na mindegy, Dave végig engem nézett. Na, nem biztos, csak gondolom, mert akkor is rajtam volt a szeme, amikor abbahagytam. Ezt mondta:

- Nagyon szép hangod van.

Én meg? Meg sem szólaltam. Jézusom! Igazán mondhattam volna valamit, hogy „kösz”, vagy ilyesmi, de nem. Én csak álltam, és bámultam ki a fejemből! Jaj nekem! Erre Ő:

- De komolyan! Sokkal jobb, mint Gwen Stefaninak!!

Na, ezt már nem bírtam szó nélkül. És kicsit hangosabban válaszoltam neki, mint kellett volna:

- Azért, mert te nem szereted, még lehet jó hangja!

- Nyugi, Én nem mondtam, hogy nem. De neked jobb. Ez csak egy bók akart lenni. Nem akartalak megbántani, de tényleg jó hangod van! Őszintén, gyönyörű!

Na? Erre mit mondhattam volna, basszus!? „Ez csak egy bók akart lenni… Őszintén, gyönyörű!”… Jézusom! Jó hangom? Nekem? Hát, szerintem nekem nagyon nemjó hangom van. Énekelni is csak otthon szoktam, meg mikor fürdök! Jaj nekem!

Jaj nekem!

Na, mindegy, valami olyasmit mondtam, hogy:

- Köszi… És bocsi, hogy úgy leordítottam a fejed…

- Oké! El van felejtve!

Aztán odamentünk a többiekhez. Jól elvoltunk, végig dumálgattunk, meg röhögcséltünk. Persze Nathanon meg Adamen. Aaron és Mary valamerre elvonultak. Beszélgettem egy nagy csomót Judyval is. Elmondta, hogy neki tetszik Nathan. Most már ezt is tudom! Azt mondta, hogy már nagyon sokszor meg akarta neki mondani, de sosem volt hozzá mersze. Szurkolok nekik, remélem, összejönnek…

Na, mindegy, nekem most mennem kell, megint itt nyaggatnak. Úgy látszik vége lett a mardekáros bulinak is, úgyhogy nem írhatok tovább, mert aludni akarnak…

Na mindegy, megyek.

Holnap írok.

November 1. Kedd, délelőtt, a lányvécében

Te jó ég!

Hogy lehetek ilyen hülye?

Jaj nekem! Most mi lesz?


Leírom:

Tegnap az ágyam mellett felejtettem a naplóm! Hogy lehetek ennyire… Na, és Yolanda (a hülye kis… Ribanc!) megtalálta, és kinek adta oda??? Kinek??? Háááát, Katienek!

Aki mit csinált??? Elolvasta! Pontosabban: felolvasta!

Egy nagy csomó embernek. Persze azt a részt kihagyta, hogy behúztam neki a múltkor… Csak azokat olvasta fel, ami „érdekes”.

Jaj, de nehogy valaki azt higgye már, hogy csak a mardekárosoknak olvasta fel… Hát, kivételesen olyan nagyon „rendes” volt, hogy szóba állt a griffendélesekkel is! De „kedves”!

Gyűlölöm! Utálom! Hülye…

Szóval, lementem reggelizni, és mindenki engem lesett. És idézgettek részleteket a naplómból, meg beszólogattak. Ilyeneket:

- Jaj, mikor Dave rám nézett, azt hittem, elolvadok! Hahaha!

Nagyon vicces. Rohadékok!

Bevallom, sírva fakadtam, és ide rohantam. Pedig órán kéne lennem. Előtte láttam Katie kezében a naplómat. Istenem, hogy lehet valaki ekkora nagy gennyláda!? A griffendélesekre rá sem mertem nézni! Basszus, mindent tudnak!

Hogy került hozzám végül a naplóm? Judy elhozta. Tényleg, elhozta, mert rendes, de… Megharagudott rám! Nagyon. „Beszélgettem egy nagy csomót Judyval is. Elmondta, hogy neki tetszik Nathan. Most már ezt is tudom! Azt mondta, hogy már nagyon sokszor meg akarta neki mondani, de sosem volt hozzá mersze.”. Amikor elhozta, ezt mondta:

- Tessék, itt a naplód, visszaszereztük, és köszi szépen! – és kiviharzott.

Először nem tudtam, miről beszél. Jaj nekem! Most már mindenki utál!

Nem mindenki. Susy talán nem. Egy biztos. Innen soha többé nem teszem ki a lábamat.

Még jó, hogy itt van a discmanem. A hangulatomhoz illő számom is van… Guns N’ Roses: Don’t cry…

An don't you cry tonight, Don't you cry tonight, Don't you cry tonight, There's a heaven above you baby, And don't you cry tonight

Meghalok! Olyan egy nagy rakás szerencsétlenség vagyok!

Na jó, majd később folytatom. Most szenvedek egy kicsit a nyomoromban…

Még mindig kedd, este, a griffendél klubhelységében

Ültem a budiban, és hallgattam a zenét. Amikor hangokat hallottam.

- Laura, gyere ki! Beszélnünk kell veled!

Ezt vajon ki mondta? Dave! Az az ember, akivel most a legkevésbé sem akartam beszélni. A gyönyörű, mély, búgó hangjáról rögtön felismertem! Aztán még egy hang:

- Laura! Én vagyok az, Susy! Gyere ki, kérlek! Már Judy sem haragszik rád! Képzeld, összejött Nathannal!

Ez tök jó. Összejöttek. Örülök. De ezért még nem megyek ki. Főleg, ha ott van Dave.

Épp ezen gondolkodtam, amikor meghallottam Susyt sikítani. Nagyon megijedtem, rögtön kirohantam.

Nem gondoltam volna, hogy ez csak egy csel. Sőt, Susy már ott sem volt. Csak Dave. Egyedül. Jaj nekem!

- Mondanom kell neked valamit! – mondta. – Meghallgatsz?

Bólintottam.

- Szóval, amikor Katie felolvasta a naplód… Először azt hittem, ő találja ki az egészet… Úgy voltam vele, hogy ez nem lehet igaz… Hogy nekem nem lehet ekkora szerencsém… Mármint, hogy… Laura…

Végig a padlót nézte, miközben beszélt, de ennél a résznél rám nézett. Utána magához húzott, és úgy folytatta tovább.

- Laura… Tudod, erre várok, mióta először beszéltem veled…

És megcsókolt.

Az első csókom volt. Csodálatos!

Leírhatatlan! Én vagyok a legszerencsésebb ember a világon!

Na, teljesen le voltam dermedve, nem gondoltam, hogy ő is… Szóval, hogy ő is így érez.

Amikor szétváltunk, ezt mondta.

- Na, gyere, a többiek már nagyon aggódnak érted!

Én meg csak álltam, még mindig nem hittem el, hogy mindez velem történik.

- Na, gyere!

Azzal megfogta a kezemet, és húzott magával.

- És hol van Susy? – kérdeztem.

- Biztos kint, vagy nem tudom. Elküldtem, de előtte még sikított egyet, hogy kigyere… Különben hiába könyörögtem volna, nem igaz?

- De… Akkor nincs baja, ugye?

- Dehogy van! Mondjuk, tartozok neki néhány szívességgel. Neki köszönhetem, hogy megismertelek, meg hogy kijöttél…

Abbahagyta a felsorolást, hogy milyen dolgokért tartozik még Susynak, mert kiértünk az udvarra. Útközben összefutottunk Katievel, meg a bandájával is, akik eléggé furcsán néztek ránk… Remélem, megpukkadnak mérgükben, sikerült összehozniuk Dave-vel.

Kösz Katie! Meg Yolanda.

Na, mindegy, odaértünk a többiekhez. Látszott rajtuk, hogy örülnek nekünk.

- Jaj, Laura, bocsi, hogy… - kezdte Judy, de közbeszóltam.

- Nem baj! Én bocs, hogy leírtam a dolgaidat! Nem gondoltam, hogy bárki is elolvassa…

- Oké, nem baj! Sőt…

Szóval, senki nem haragszik rám (talán csak Katie, mivel nekem van a legjobb pasim a világon, őt meg múlt héten hagyta el Josh, mert rájött, hogy milyen egy…)

Na, a griffendél klubhelységébe meg úgy kerültem, hogy a többiek megengedték, hogy itt aludjak. Ja, és ők is lent alszanak velem. Úgyhogy lassan megyek, mert szegények aludnának, meg én is… Csak muszáj volt mindent leírnom!

Szóval, holnap magyarázkodhatok, hogy hol voltam. Szívás!

Na, mindegy, megyek aludni!

Szóval, jelenleg itt tart a történet, de még folytatva lesz... :))))) Ja, és, ha már eljutottál idáig, igazán írhatnál véleményt is...