Burns: Még egy csók

Még egy csók, - és soha többé!
Isten áldjon mindörökké!
Szívbőlcsordult könny sebez mert,
örök vágyban eljegyezlek.
Miért sír fel az az égre,
akinek még van reménye?
Nekem csillagfény nem int már:
özön éj és néma kín vár.

Rossz rajongás, mégse szidlak,
Nancy győzni, győzni tud csak!
Aki látja, mind imádja,
mindig őt, csak őt kívánja.
Ne lett volna szívünk oly vak,
ne lett volna vágyunk oly vad,
ne jött volna, ne nőtt volna:
szívünk most nem haldokolna.

Ég veled, te szép, te legszebb!
Ég veled, te vég, te kezdet!
Béke, vágy, kincs, öröm, érdem,
minden áldás elkísérjen!
Még egy csók, - és soha többé!
Isten áldjon mindörökké!
Szívbőlcsordult könny sebez meg,
örök vágyban eljegyezlek!

Pierre Corneille: Kedvesem, ha úgy ítéled

Kedvesem, ha úgy ítéled,
Arcom kissé öreges:
ha az én korom megéled
különb a tiéd se lesz.

Az idő kedvére sarcot
vesz a legszebb dolgokon:
épp úgy meghervasztja arcod,
ahogy az én homlokom.

Napjainkra, éjeinkre
egy planétarend ügyel:
voltam én is ifjú egykor,
s egykor te is vén leszel.

Ámde nékem oly varázs van
birtokomban, oly erő,
hogy nem kell rettegve lássam,
miként pusztít el az idő.

Most imádják a tiédet,
de mit megvetsz, az a báj
még büszkén virulva élhet,
ha a tiéd oda már.

Megmentheti büszke orcád
hírnevét e hatalom,
s a jövendő olyannak lát,
amilyennek akarom.

Mert a messzi nemzedékek
tisztelik majd szavamat,
és csak akkor hisznek szépnek,
ha én annak mondalak.

Emlékezzél erre, szépem,
s bár az őszt nem állhatod,
légy iránta engedékeny,
ha olyan, mint én vagyok.

Vátszjájána: Kit szeretnek a nők?

Az asszonynép kit szeret?
Ki nyeri el a kegyüket?
Aki szívük ismeri,
aki velük volt kicsi,
akinek a szava méz,
aki ifjú és merész,
aki kezd és célba fut,
aki parancsolni tud,
aki, ha szól, szellemes,
aki hallgat s jellemes,
aki vágyak követe,
akinek lát a szeme,
aki más és legkivált
barátnő is megkívánt,
aki szomszéd, régi, jó,
aki rokon, új s bohó,
aki színházakba jár,
akit vonz a zöld határ,
aki jókedvűen ad,
aki hős és elragad,
aki úr a sors felett,
aki hírben, pénzben, észben
vagy szépségben, ölelésben
lefőzi férjüket.

Verlaine: Álmodom egy nőről

Álmodom egy nőről, akit nem ismerek,
forró és különös, áldott, nagy Látomás,
aki sohasem egy, s aki sohase más,
aki engem megért, aki engem szeret.

Mert ő megért. Neki, ó jaj, csupán neki
bús, áttetsző szívem többé már nem talány,
sápadt homlokomnak verejték-patakán
frissítve omlanak az ő szent könnyei.

Barna, szőke, vörös? Ó, nem tudom én, nem.
A neve? Emlékszem: lágyan zendül, mélyen
mint kedveseinké ott lenn, a sírba, lenn.

Nézése hallgatag szobrokénak mása,
szava messziről jön, komoly, bús, fénytelen:
mint elnémult drága szavak suhanása.

Pablo Neruda: A legszomorúbb vers

A legszomorúbb verset tudnám ma éjjel írni.

Például, teszem azt, hogy "Oly csillagos az éjjel,
fönt kéken dideregnek a messzi csillagok. "

Keringve énekel az éji szél az égen.

A legszomorúbb verset tudnám ma éjjel írni.
Szerettem őt, és olykor tán ő is szeretett.

Hány ilyen éjszakán át tartottam karjaim közt.
Csókjainkkal bejártuk a végtelen eget.

Ő szeretett, és olykor talán én is szerettem.
Hogyne imádtam volna a vad, nagy szemeket.

A legszomorúbb verset tudnám ma éjjel írni.
Érezve: nem enyém már. Tudva, hogy elveszett.

Hallgatva a nagy éjt, mely nélküle még nagyobb lett.
A vers megesi lelkem, mint harmat a füvet.

Mit számít, hogy szerelmem nem tudta megőrizni.
Oly csillagos az éjjel, s ő nincs itt - hol lehet?

Ez minden. Arra messze dalol valaki. Messze.
Lelkem nem hiszi el, hogy örökre elveszett.

Mintha csak meglelhetném, szemem kutatja egyre.
Szívem kutatja egyre, s ő nincs itt - hol lehet?

Az éj is az a régi, a holdsütötte fák is.
Csak mi, mi nem vagyunk már azok a régiek.

Persze, nem szeretem már, de akkor! hogy szerettem.
Hogy meghallhassa hangom, fürkésztem a szelet.

Másoké. Másoké lesz. Mint csókjaim előtt volt.
Hangja, tündéri teste. A végtelen szemek.

Persze, nem szeretem már, de hátha szeretem még.
Rövid a szerelem, s oly hosszú, míg feleded.

Mert annyi éjszakán át tartottam karjaim közt
lelkem nem hiszi el, hogy örökre elveszett.

Habár ez az utolsó bánat, mit érte érzek,
és most intézem hozzá utolsó versemet.
fordította: Somlyó György

Salamon király: Énekek éneke

Szép vagy, ó, szerelmesem, szép! Lábadat sarú díszíti, ritka drága gyöngyű;
tomporodnak kerülete, mint a mesterek kezéből kikerült kösöntyű.

Lábadszára, mint aranyszín fundamentumon szökellő karcsú oszlop, márvány;
a te két emlőd nyugalma, mint a liliommezőkön legelő két bárány.

Köldököd mint illatozó olajok nyomától síkos szép kerekded csésze,
hasad mint a zafirokkal rakott elefánttetemnek drága tündöklése.

Hasad mint a liliommal köröskörül megkerített dús gabonaasztag;
karod ámbraszín pereccel, két kezed nehéz gyűrűkkel aranyosan gazdag.

Balkezed a fejem alatt, jobbkezeddel megölelgetsz, megcirógatsz, édes;
nyakad mint a karcsú torony kimagaslik hasonlóan Libanon hegyéhez.

Nyakad mint a Dávid tornya; méz csepeg nyelved hegyéről; ínyed édességes;
fogaid mint most fürösztött tiszta hófehér juhocskák; ajakad tömjénes.

Halántékod mint a sűrű selyem lomb közül kitetsző darab pomagránát;
szemed mint a kék halastó: arcod ékességeinek ki mondhatja számát?

Tégy engem mint egy pecsétet a te kebeledre, mint egy bélyeget karodra,
mert kemény a szerelem mint a koporsó és erős mint nagy vizeknek sodra.

No, szerelmem, gyere menjünk a mezőre, illatoznak künn a mandragórák;
már a szőlő is virágzik, s kifakadtak ajtónk előtt a gyümölcshozó fák.
Fordította: Babits Mihály

Leonyid Martinov: Te, nélkülem

Te,
nélkülem,
füst vagy csak, lángtalan.
Te,
nélkülem,
nem vagy csak láncszem, egy
nagy fénylő lánc néma szeme, melyet
magában mélybe nem eresztenek:
horgot fölvonni azzal nem lehet.
Te,
utánam is
élhetsz, társtalan
mint az éj, ha a nappal odavan
s fönt csak beteg
csillagsereg
remeg.
Visszhangom!
Éjt-nap mondd, mint magam:
te,
nélkülem,
füst vagy csak, lángtalan!

Victor Hugo: Mert minden földi lélek

Mert minden földi lélek
    valakibe
átszáll, mint illat, ének,
    láng vagy zene;

mert minden élet annak,
    amit szeret,
rózsákat mindig ad vagy
    töviseket;

mert április a lombnak
    víg zajokat
s az alvó éj a gondnak
    nyugalmat ad;

mert vizet a virágnak
    az ébredő
hajnal, cinkét a fáknak
    a levegő,

s mert a keserű hullám
    ha partra hág,
a földnek, rásimulván,
    csókokat ád:

én, csüggve karjaidban
    az ajkadon,
a legjobbat, amim van,
    neked adom!

Gondolatom fogadd hát:
    csak sírni tud,
ha nincs veled, s tehozzád
    zokogva fut!

Vágyaim vándorolnak
    mindig feléd!
Fogadd minden napomnak
    árnyát, tüzét!

Üdvöm gyanútlanul és
    mámorosan
hízelgő dalra gyúl és
    hozzád suhan!

Lelkem vitorla nélkül
    száll tétova,
s csak te vagy íme végül
    a csillaga!

Vedd múzsámat, kit álma
    házadba visz,
s ki sírni kezd, ha látja,
    hogy sírsz te is!

S vedd - égi szent varázskincs!
    vedd a szívem,
amelyben semmi más nincs,
    csak szerelem! 
Fordította: Szabó Lőrinc

Szent Ferenc imája

Tégy engem békéd eszközévé!
Hol gyűlölet van, oda szeretetet vigyek.
Hol neheztelés, békességet,
hol széthúzás, egységedet.
Tégy engem békéd eszközévé!
A kételkedés helyett hitet vigyek.
A kétségbeesés helyett reményt,
a sötétségbe fényedet.

Ó Mester, add, hogy vigasztaljak mást,
és ne csak magamnak keressek vigaszt!
Legyek megértő, ne csak megértett,
szeressek, ahogy Te szerettél minket!

Tégy engem békéd eszközévé,
mert ha megbocsátunk, nyerünk bocsánatot!
Ha adunk, akkor kapunk igazán,
és ha meghalunk, kapunk örök életet!

Guillaume Apollinaire: Búcsú

Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak.
Ó idő szaga hanga szálak
Én várlak téged tudhatod. 

Rudyard Kipling: Ha

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gyászol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz, és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségből nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs – kegyes gyalád.
Ha álmodol, - s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol, - becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s úgy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
silány anyagból építsék azok.
Ha mind, amit csak nyertél, egy halomban
van merszed egy kártyára tenni föl
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz
és szíved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, vér mi sem acéloz,
csak akaratod int: kitartani!!!
Ha szólsz népedhez s tisztesség a véred,
királyokkal jársz és józan az eszed,
ha ellenség, de jó barát sem sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy tér jut is neked, s futsz vígan,
Tied a föld és minden, ami rajta
és ami több – ember leszel, fiam.

Szent Teréz anya: Az Élet himnusza

Az Élet egyetlen esély - vedd komolyan,
  az Élet szépség - csodáld meg,
  az Élet boldogság - ízleld meg,
  az Élet álom - tedd valósággá,
  az Élet kihívás - fogadd el,
  az Élet kötelesség - teljesítsd,
  az Élet játék - játszd,
  az Élet érték - vigyázz rá,
  az Élet vagyon - használd fel,
  az Élet szeretet - add át magad,
  az Élet titok - fejtsd meg,
  az Élet ígéret - teljesítsd,
  az Élet szomorúság - győzd le,
  az Élet dal - énekeld,
  az Élet küzdelem - harcold meg,
  az Élet kaland - vállald,
  az Élet jutalom - érdemeld ki,
  az Élet élet - éljed!

Önéletrajz öt tételben

ELSŐ FEJEZET

Sétálok az utcán. Van egy gödör a járdán.
Beleestem. Elveszett vagyok és remény nélküli.
Azt érzem, ami történt, nem az én hibám.
Egy örökkévalóság, amíg kijutok a gödörből.

MÁSODIK FEJEZET

Sétálok ugyanazon az utcán. Van egy mély gödör a járdán
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Megint beleestem. Nem hiszem el, hogy megint ugyanott vagyok.
De úgy gondolom, most sem én tehetek a történtekről.
Megint hosszú időbe telik, amíg kijutok.

HARMADIK FEJEZET

Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy gödör a járdán. Látom, hogy ott van.
Mégis beleestem…..szinte már szokásból.
Nyitva a szemem, tudom, hol vagyok.
Azt is tudom, hogy az én hibámból történt.
Azonnal kikerülök belőle.

NEGYEDIK FEJEZET

Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy gödör a járdán. Kikerülöm.

ÖTÖDIK FEJEZET

Egy másik utcán sétálok. 

Szögjal Rinpocse: Tibeti könyv életről és halálról


Agnes Beguin: Figyelj és hallgass meg

Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és Te tanácsot adsz
nem teljesíted kérésemet.
Ha arra kérlek, hogy hallgasd meg érzéseimet
és Te elmagyarázod miért rossz, hogy így érzek,
akkor rám tiportál.
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és te úgy érzed, hogy valamit tenned kell,
hogy a problémám megoldódjon,
bocsáss meg, de úgy érzem,
hogy süket vagy.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj rám
és hallgass meg.
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél,
nem kértem mást, csak hogy hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen,
csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem
amit nekem kell megtennem,
csak megerősíted a félelmemet és gyöngeségemet.
De ha elfogadod, hogy úgy érzek, ahogy érzek
még ha ez az érzés számomra érthetetlen is,
lehetővé teszed, hogy megvizsgáljam
és értelmet adjak az érthetetlennek.
Ha ez megtörténik a válasz világossá válik
és tanácsra nincs szükség.
Talán azért használ sok embernek az imádság
mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást,
figyel és meghallgat, a többit ránk bízza.
Tehát Te is, kérlek figyelj rám és hallgass meg.
Ha szólni akarsz, várj egy ideig
és akkor már én is tudok Rád figyelni.

Matunara: Diákfohász

Ne kényszerítsetek arra, amit ismerek.
Az ismeretlent akarom felfedni
és sajátfelfedezéseim forrásává tenni.
A ismert legyen felszabadítóm, ne kényszerem.

Igazságotok világa nekem esetleg korlátozóm;
Tudásotok az én tagadásom.
Ne utasítsatok; menjünk együtt az úton.
Gazdagságom kezdődjék ott, hol tietek végződik.

Mutassátok meg, hogy
vállatokra támaszkodhatok.
Tárjatok fel magatoknak, hogy
más lehessek, mint Ti vagytok.

Hiszitek, hogy minden ember
tud szeretni és alkotni.
Így már értem félelmetek,
mikor arra kérlek, eszerint éljetek.

Nem fogtok megismerni, ha
magatokra figyeltek.
Ne utasítsatok; hadd létezzek.
A Ti hibátok, ha veletek azonos leszek.

Michael Drayton: Búcsú a szerelemtől

Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
megtagadlak, már nem vagyok tied;
gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
hogy ledobhattam bilincseimet.
Egy kézfogás még, - töröld esküinket
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó, se tekintet,
hogy a volt vágyból maradt valami.
Most, bár szerelmünk már-már alig él,
s ravatalnál zokog a hűség
és utolsót lüktet a szenvedély
s a tisztulás lefogja a szemét,
most még, noha mindnyájan elsiratták,
fel tudnád támasztani, ha akarnád.