Without Face
 



1997: májusban megalakul a Without Face. A nyár az intenzív próbákkal és a dalszerzéssel telik. Ősszel a fehérvári PONT-MI Studió-ban felveszik azt a "(Men) Without Face" című DEMO EP-t amit több szaklap is az év egyik legjobb bemutatkozó anyagának kiált ki.

1998: februárban a boltokban a "(Men) Without Face"; az országos terjesztést felvállalja a MusiCDome. A tavasz elején elkészül az első videoklip (a "Foolish Life" című dalhoz), amit több regionális TV mellett országos TV csatornák is játszanak a rockzenei műsoraikban. (pl.:Z+, ATV, MSat). A Petőfi Rádió "Rock Gyermekei" című műsorában is leadják az EP-t, és az adás slágerlistáján több hónapig a Without Face vezet. Közben országos koncert-körútra indulnak, játszanak többek közt az Ektomorf-fal, a Replikával, a Neck Sprain-nel , stb. A nyár záróakkordjaként pedig egy fergeteges hangulatú Sziget-buli következik.( közel ezren voltak kíváncsiak a bandára!) Szeptembertől elkezdődnek a dalírások az első albumhoz.

1999: tavasztól újabb koncerttúra a Dunántúlon, majd meghívást kapnak a Benkő László vezette "Ugródeszka" című tehetséggondozó műsorba (MSat Tv) és a műsor válogatás CD-jén is helyet kapnak. Májusban fesztivált szerveznek a budapesti FeketeLyuk Klub-ban, júniusban elnyerik a VII. Mezőtúri Rockfesztivál "legtehetségesebb zenekar" díját. Fellépnek az EFOTT-on, a Ráckevén megrendezett "Csüggedő" fesztiválon, és persze a Pepsi-Sziget sem maradhat ki.

Az ősz elején felveszik az albumhoz kapcsolódó klip ( az "I And I" című dalhoz)képi anyagát a veszprémi Petőfi Színházban, egy pesti stúdióban ( CODA ) pedig egy új dalt, ami felkerül a Metal Hammer Magazin '99-es válogatás albumára ( POWER HUNGaRY ). Októberben elkezdődik az egyhónapos stúdiómunka Fehérváron a PONT-MI stúdióban. A Hammer Music Production (HMP) leszerződteti a csapatot.

2000: A tél végén elkészül a videoklip, amit átvesz a MusicBox, a Z+, a DunaTV a Budapest TV, stb. Február közepétől ismét elindulnak egy országjárásra, először egy hónapig az OSSIAN vendégeként, majd a DYING WISH zenekarral közösen egészen a nyár elejéig. Március 10.-én megjelenik a HMP gondozásában az album "Deep Inside" címmel. Országos médiakampány segíti a lemezt, a kritikusok pedig szuperlatívuszokban beszélnek a csapatról. Több válogatáson is szerepelnek így pl.: a Gothica 2000 feszt. alkalmából kiadott albumon, ill. A „Let The Hammer Fall” II. Metal Hammer-es válogatáson. a zenekar több fesztiválon is megjelenik: II. Underground Metal Night, I.Nightbreed feszt, Gothica2000, EFOTT, Pepsi Sziget 2000, KÁOSZ Feszt. stb. Ősztől egy lelkes amerikai cég jóvoltából az Államokban is kapható a lemez, de terjesztik Japánban, Németországban, Szlovákiában, Romániában, stb. Októberben a norvég The Kovenant vendégeként az E-klub-ban lépnek fel, decemberben a WIGWAM-ban részt vesznek az évezred utolsó "FémKarácsony"-án, mindeközben pedig készülnek az új nóták a következő albumhoz.

2001: Február végén ismét egy E-klub-os koncert következik: ezúttal a holland Gathering előtt játszhat a csapat. A koncert után két nappal, egy amerikai cég (DARK SYMPHONIES RECORDS) a WF promóciós anyagát meghallgatva olyan szerződést ajánl amit vétek lenne kihagyni, így a csapat az új évezredet már amerikai lemezszerződéssel nyitja.


 
 
Egy kis közvéleménykutatás
Melyik énekesnőt szeret(t)ed a legjobban?

Anett
Juliette
Dina
Nóri
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
Indulás: 2005-04-27
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!