Épphogy kitettem a lábam abból a bűzlő csatornából. Előttem a lehetőségekkel teli város, mögöttem meg... De hiába örülök szabadságomnak, valami lelohasztja kedvem. A pénz. Annak is legfőképpen a hiánya.

Végül még is felkerekedem, így elmegyek a Lehetőségek Hazájába, Imperial Citybe. Ahogy beérek a kapun, megcsap az a jól ismert nyüzsgés: több tíz ember az utcán beszélget, kereskedik, pletykálkodik. Felvidulok. Egészen addig, amíg meg nem látom az emberek hozzáállását. Vagyis inkább: hozzámállását. Tüntetően elfordulnak, kikerülnek, vagy ha mégis szóba állnak velem, undorodva néznek a képembe. Ez rosszul esik. Hát csak azért, mert csóró vagyok? Ezzel nem vagyok egyedül! Mégis, engem senki nem szeret :( ... Komolyra fordítva a szót, tudom, hogy pénzre van szükségem. Ahogy gondolkodom a lehetséges munkákon, úgy hullik ölembe egy lehetőség, melyre nem gondoltam. Egy plakátot veszek észre. Azon a szöveg pedig ez:

ARENA

Hamarosan már ott is vagyok az Aréna bejáratánál. Egy mosolygós wood elf állja utamat. Beszédbe elegyedem vele. Kiderül, hogy ő az Aréna bukmékere: nála lehet fogadni az egyes gladiátorokra, csapatokra. Hundolin, az elf elirányít bennünket a balra lévő ajtóhoz, mi pedig köszönjük a segítséget, azt már tépünk is!

                                                                 Hundolin  

Ahogy belépünk az ajtón, hihetetlen közöny fogad: hiába köszönök, senki nem válaszol. Folytatják kemény és véget nem érő gyakorlásukat.

- Bunkók - gondolom, és megyek, megkeresem azt a személyt, aki talán szán rám egy kis időt. Nem tart sokáig, egy "jófej" gladiátor elirányít minket a főnökhöz, egy redguardhoz.

 Owynnak hívják az Aréna Mestert, rögtön odamegyek hozzá. Kissé lehűt engem a vele való találka: amikor magabiztosan kijelentem, hogy én vagyok az új gladiátor, csak röhög a képembe. Majdnem pofán vágom, de azért egy gladiátorokkal teli teremben nem biztos, hogy jó ötlet a vezért leütni. Inkább megpróbálom neki elmondani még egyszer, hogy "tényleg én vagyok az embere!" - nem jön be. Röhög megint. A bunkója.

Már nagyon ideges vagyok, amikor van egy ötletem. Felveszek egy light armor arénaruhát, hátha így látja, hogy komolyan gondolom. Persze megint nem az történt, amire számítottam. Hanem az, hogy akkorát kaptam, hogy padlót fogtam. Beflasheltem rendesen, de így, részeges fejjel is csak egy ruhát kértem tőle. Talán megsajnált, nem tudom: mindenesetre adott egy light armort. Aztán már mentem is harcolni.

Mielőtt bemennék a ringbe, egy jó kis kétkezes kardot magamhoz kapok, hogy legyen némi esélyem. Erre megint röhög: hisz egy kis wood elf hogy hordhatna már ekkora kardot... Mégis, a düh és bizonyítási vágy megötazörözi az erőm: mint egy fogpiszkálót, úgy kapom fel a kardot. Aztán már tényleg megyek. Még iszom egyet a kútból, ez tényleg sok erőt ad. Aztán belépek. Talán a végzetem kapuján léptem át az imént.

A bemondó már egyből reklámozza a két pit dogot. Ezek vagyunk mi. A bemondó előre röhög, hogy melyik amatőr fog most itt elvérezni. Aztán felnyílik a kapu. És én elindulok.

Ellenfelem egy gyönyörű woodelf lány. Ha nem itt a ringben találkoztunk volna össze, akkor egy-két menetre jöhetett volna velem... De nem. Most harc van. Vagy lesz. Már csak öt lépés. Három. Egy...

És végül nyertem. A tömeg ujjong. Én meg csak megfordulok, és visszamegyek oda, ahonnan jöttem. És már kérem is a következő ellenfelet.

                                                               írta: Lovász Attila

Tipp: ha van nálad íj, használd! Amikor kinyílik a kapu, már lőhetsz is! Ha eltalálod, nyert ügyed van.