I.fejezet

Egy ember, egy tünde és egy törp. Egy nyugati kisváros, a Falstind kocsmájában ültek. A sarokba húzodva iszogatták sörüket, és mély hallgatásba burkolóztak. Az embert Dennek hívták. Harmincas évei elején járt, hosszú barna haja és borostás arca volt. Zöld szemeit csuklya takarta el. Szürke utazóköpenyt viselt, és igen borús volt az ábrázata. Jó felépítésű ember volt: legalább hat és fél léb magas és izmos. Oldalán kardja pihent hüvelyében. Gyönyörű fegyver volt: a markolat orkcsontból készült, maga a penge pedig folyamatosan vörösen izzott. Halványan ugyan, de azok az orkok, akik látták - és saját húsukban érezték - félve ejtették ki nevét: Démonszél. A férfi mellett egy tünde foglalt helyet. Őt Legalnak hívták. Legalább olyan magas volt, mint a férfi, de teste hajlékonyabb, fürgébb volt: ebből kifolyólag nem volt annyira izmos. Hosszú , szőke haja hátának közepét verdeste, mikor a tünde futott. Zöld köpenye alatt számos apró tőr volt elrejtve. Nyakában egy a Holdat mintázó talizmán volt. Vállán keresztbe átvetve csodaszép, fehér íj, és egy nyílvesszőkkel teli tegez feszült. Az íj színét attól kapta, hogy a fára, amiből készült, egyfajta tünde mágiával ork csontokat olvasztottak. A varázslat szerepe az volt, hogy ugyan az íj többé nem tudott eltörni, nagyon ruganyos maradt. Az orkok ezt a fegyvert is ismerték és félték: ez volt Fergeteg. Nevét a harcban hihetetlenül fürgén kilőtt nyílvesszők számáról kapta. A tünde egy perc alatt harminc vesszőt tudott útjára bocsátani. Legal mellett pedig ott volt a törp. Ruhája csaknem szétrepedt rajta, de nem a hájtól: könnyűpáncélzata alatt olyan dagadó izmok feszültek, hogy az ember azt hihette, a törp egy csapással egy házat is összedönt ( egyszer meg is történt Norfallban ). Vörös haja és szakálla volt: előbbi háta közepéig, utóbbi mellkasáig ért. Az emberek azt tartották, hogy a törpök sosem híznak el, mivel evés közben eledelük fele a szakállukban végzi. Nos, ha ez igaz volt, akkor ez a törp, Gimul csak termetében hasonlított fajtársaira, ugyanis szakálla neki neki kényes téma volt, mindig ápoltan tartotta. Gimulnak arcát kék tetoválások tarkították: jelek, melyeket emberek nem érthettek meg, és melyek a törp klánjának jelképei voltak. Gimul hátán csodás fegyver volt látható, egy hatalmas, kétkezes fejsze. Különlegessége az volt, hogy még az első törp király, Nagrok tulajdona volt. Neki pedig a valaha élt legjobb kovács, Rogmud készítette, és mágikus képességekkel ruházta fel. Akit ez a pöröly eltalált, az a lehető legnagyobb kínt érezte. Legalábbis állítólag. Hiszen akit ez a pöröly, a Szenvedés eltalált, az nem élhette túl, hogy elmondja, milyen érzés volt. Így tehát: egy ember, egy tünde, és egy törp. Zsoldosok. A harc a munkájuk. Ezáltal ők a Birodalom legnagyobb mészárosai. Ám most csak söröznek. A kocsmában a többi ember halkan beszélgettek. Az asztaloknál suttogó emberek néha - néha a három "szerencsekatonára" pillantottak. A városkában - és egyébként szerte a Birodalomban - a háború mindenkit izgatott. Mindenkit máshogy. Az ifjak beálltak a Császári Légióba kalandvágyból, míg az idősebbek féltették családjukat. A három zsoldos is féltette. Volna. Ha lett volna nekik olyan.

- Na fiúk, mi hír a Nyugati Frontról?

Egy magas, délceg, szőke hajú férfi lépett be az ajtón. Vidám volt. Néhányan csodálkoztak is, hogy minek örül annyira, aztán megértették a dolgot. Az ember egyenesen Denhez ment, aki felállt székéről, és kezet rázott a jövevénnyel.

- Megnyertük a folksrolli csatát. Talán hallottál róla te is, Arget.

A két férfi egy ideig csak nézett egymásra, aztán halvány mosolyra húzódott a szájuk. A férfi elhúzott egy üres asztaltól egy széket, majd leült. Den követte a példáját.

- Hogy kerülsz ide, Arget? - kérdezte aztán. A szőke férfi tettetett ártatlansággal nézett Denre.

- Hát már meg sem látogathatom régi cimborámat, Dent? A hétpróbás zsoldost, hősies katonát?

Den elmosolyodott. A csata óta nem sokszor tette ezt. Az pedig már egy hete volt.

- Mi hír a Légióról? Úgy hallottam, te vagy az új százados.

- Ezredes - vágta rá Arget. Gyanakodva nézett Denre. - Mi ez a szívélyes hangnem? Te ki nem állhatod a légiót, nem igaz?

- Az csak a béke időre igaz - sietett leszögezni a férfi. - Mivel a Légió korrupt, nem akartam belépni. De most minden ember, tünde és törp szövetséges, és ebbe a Légió is beletartozik. Úgyhogy remélem, jó hírekkel tudsz szolgálni. Mekkora a létszám?

- Húszezer - felelte Arget.

- Csak?

- Igen. Még. Remélem hogy legalább harminc ezer összejön. De mindegy, inkább meséj te. Mi volt Folksrollban?

- Hát, mint tudod, egy hatalmas sík területen ütköztünk meg...

- Na ne mondd.

-...így csak a harci képességeinkre voltunk kénytelenek hagyatkozni. Ezer ember kétezer ork ellen. És nyertünk.

- Ezer ember ÉS egy törp! - szólt közbe az eddig szótlan Gimul. Szemei kétfelé álltak, annyira részeg volt. - Nemcsak az embereké a dicsőség! Úgy bizony!

- Nyugalom, Gimul - csitította Legal apró termetű barátját. Ekkor a törp az asztalra dőlt, mint egy zsák. Kobakja nagyot koppant a fával való találkozáskor. Gimul fel sem vette a fájdalmat, egy szempillantás alatt hortyogni kezdett.

- Mennyit ivott? - kérdezte Arget.

- Csak néhány hordónyit - mondta Legal.

Arget elvigyorodott. Hát igen, ha mást nem is, inni tudtak a törpök.

- Na, és mi lesz a következő helyszín? Hol csap le a legendás Démonszél, a gyanútlan, aranyos orkocskákra? - kérdezte Arget. Den rápillantott.

- Nem is tudom... Eddig nem béreltek fel minket.

- Akkor harcoljatok a Légióban - mondta talán kicsit túl gyorsan Arget. A tünde felvonta a szemöldökét.

- Mi hasznunk lenne ebből? - kérdezte. Ez pedig a tündék természetére utalt. Hosszú életük során szerettek minél nagyobb vagyont felhalmozni, gazdagabbá téve ezzel saját nemzetségüket, meg persze magát a tünde fajt. Háború ide vagy oda, Legal nem akart ingyen harcolni. Végtére is zsoldos volt.

- Mindannyiunk közös érdeke, hogy kiűzzük ezeket a... öhm.. lényeket, nem? - válaszolta Arget, de ő is tudta, ezzel nem puhítja meg az átható tekintetű elfet. Miután belátta ezt, taktikát váltott. - Na jó... Rendezzük a piszkos anyagiakat. - Elővett egy nagy zsák aranyat. Letette az asztalra, és a nagy pénzeszsákra több paraszt is vágyakozva nézett. Vagy inkább kapzsi tekintettel mustrálta. - Ennyit kaptok, ha jöttök. Az embereknek jót tesz, ha ilyen... öö... hősökkel harcolhatnak. - Den, aki eddig kivonta magát a beszélgetésből ( mivel a néha - néha felöklendező törp elé tartott egy vödröt, hogy felfogja a hányadékot ) , most Argetre pillantott.

- Kitől van ez a pénz? - kérdezte. Gyanús volt neki az egész.

- Öhmm... Fren kapitánytól - mondta zavartan Arget. Aztán látva Den dühös tekintetét, türelmét vesztve kifakadt. - Mit számít kitől van? Ne légy gyerekes! Háború van! Harcolnotok kell! Ez kötelességetek! Ingyen kéne megcsinálnotok, nem is pénzért!

Den csak nézett rá egy ideig, aztán szégyenkezve elfordult. Igaza van, gondolta. Annyi ideig volt zsoldos, hogy elfelejtette, miért is kezdett harcolni. Családját még kisgyerek korában lemészárolták az orkok. Legal egész nemzetsége odaveszett egy ork rajtaütésen. Gimul pedig... Az még ezeknél is rosszabb volt. Ötéves lehetett, mikor elfogták őt és családját. Az orkok a törp szeme láttára kínozták meg és végezték ki szüleit és testvéreit. Gimul akkor ölt először orkot.

- Igazad van, barátom. Tedd csak el a pénzt. Hiszen neked családod van... Mi ingyen is megcsináljuk.

Legal bólintott, Gimul pedig felhorkant álmában. Ezt akár helyeslő morgásnak is lehetett venni.

- Rendben van. Itt töltitek az éjszakát?

- Igen.

- Értem. Holnap reggel visszajövök, és elviszlek titeket a táborunkba. Most megyek. Viszlát.

Azzal felkapta a pénzt, és elhagyva a kocsmát a sötét, hideg utcára lépett.

Másnap reggel Den kialvatlanul ébredt. Egy alakot látott álmában, ami akár lehetett volna ember is. Csakhogy az ember bőre vörös volt. Den megküdött vele álmában, és mikor a lény bevitte az utolsó, halálos találatot, felébredt. Nem foglalkozott a dologgal. életében is látott már ennél nagyobb szörnyűségeket. Legal már felöltözött, mikor Den kiugrott az ágyból. Gimul egy "Csak még öt percet" morgással válaszolt a tünde ébresztési próbálkozására. Legal vállat vont, majd lement a fogadó kocsmai szintjére. Den néhány perc után követte. A törp hortyogását a csukott ajtón keresztül is hallotta. Mikor lement, meglepődve vette észre, hogy Arget már a fogadóban van. Legal éppen egy harcstílusról magyarázott neki valamit, amikor Den leült hozzájuk. A szőke Légiós vigyorogva biccentett neki. Félóra alatt megreggeliztek - Arget már evett a Légiósok táborában -, amikor Gimul szédelegve letámolygott a lépcsőn.

- Kissé másnapos - jegyezte meg Arget.

- Jó reggelt - köszönt Den a törpnek.

- Jreglt - dörmögte vissza az, aztán kisétált a kocsmából. Arget kiváncsian nézte, hogy merre megy, aztán amikor meglátta, mire készül Gimul, elnevette magát. A törp a lóitató vályúhoz vette az irányt, majd beledugta fejét. Néhány másodpercig a víz felszíne alatt tartotta kobakját, aztán kiemelkedett a vízből. Megrázta magát, aztán újult erővel tért vissza a fogadóba.

- Na, jó reggelt! - köszönt az immár vidám Gimul. Den és Legal csak megmosolyogták a törpöt, Arget viszont szabályosan hahotázott.

- Ebbe meg mi a kénköves ménkű ütött? - kérdezte zavartan a törp. Den csak megrázta a fejét, erre Gimul vállat vont, aztán leült. Néhány perc alatt behabzsolta az ételt, amit a fogadós tett elé az asztalra. Amíg a törp evett, a fogadós rosszallóan csóválta a fejét. Magas volt és sovány, tehát teljesen eltért a kocsmárosokról kialakított képtől. Mikor Gimul befejezte reggelijét, a fogadós azt kérdezte:

- Ízlett a reggeli, uram? - gúnyosan megnyomta az "uram" szót. A törp egykedvűen ránézett.

- Ezt a moslékot még az orkoknak sem adnám oda, legfeljebb azért, hogy kínozzam őket.

Ez elvette a fogadós kedvét a további megjegyzésektől. Den gyorsan felállt, majd néhány aranyat dobott oda a kocsmárosnak.

- Itt a fizetség. Köszönünk mindent.

A társaság fellált, majd elhagyta a helyiséget. Kiérve a friss levegőre, Den nagyot szippantott a friss oxigénből.

- Milyen messze van a tábor? - kérdezte Legal.

- Néhány mérföldnyire. Egy eldugott kis ligetben állítottuk fel a sátrakat.

Ezek után némán baktattak tovább. Elhagyták a piacteret, és hamarosan már a városkapunál álltak. Ott egy negyvenes évei végén járó, kancsal őr megállította őket.

- Hova lészen a séta, komáim? Itten nem mentek át fizetség nélkül!

- Már hogy ne mennénk, te paraszt! Nem látod, hogy ki vagyok? A Légió ezredese! Takarodj az útból!

Arget kirohanására az őr megszeppenve intett társainak, hogy nyissák ki a kaput. Azok szó nélkül cselekedtek.

Messze maguk mögött hagyták már a várost, amikor Den a Napra felpillantva megállapította, hogy dél körül jár az idő. Gimul is észrevette a Nap állását, és gyorsan megkérdezte:

- Ott vagyunk már?

Elég gyerekes kérdésére Arget elmosolyodott.

- Nem törp uram, még legalább egy mérföld.

- Azt nem mondatd, hogy ennyit fogunk menetelni - dörmögte bosszúsan Gimul.

- Te meg nem kérdezted - válaszolt a légiós. A törp gyanakodva nézett rá.

- Asszed vicces vagy? Na várj csak, egyszer majd meglátod...

- Már látom is - szakította félbe a nevető Arget a monológot. - Odanézz!

Ott volt a tábor. Persze nem volt közel: Egy magas domb tetejéről nézték az alattuk elterülő völgyet. A tábor nem is igazán tábor volt, inkább egy nagy erődítmény. Vizesárokkal körülvett, magas, fából készült fal védte azt a húszezer embert, akik az orkok elleni küzdelem miatt elhagyták otthonukat, földjüket, családjukat. A táborban több könnyen elkülöníthető rész volt, mivel az egyes környékről, városból érkező katonák más- és más színű sátrakat húztak fel. Volt az északi népek sárga, a keletiek vörös, a déliek kék és a nyugatiak zöld árnyalatú sátraiból - nem is kevés. Den bizakodóan nézett a völgyben elterülő táborra. Ennyi emberrel - ha jól képzik ki őket -, háborút is lehet nyerni! Legal és Gimul viszont kissé feszültek voltak.

- Kevés. Nagyon kevés. - mondta Legal.

- Húszezer ember neked kevés? - hitetlenkedett Den.

- Igaza van - mondta szomorkásan Gimul. - Nem akarom lefitymálni a fajtád, Den, de őszintén megmondom: nincs túl sok jó fegyverforgató a fajtádban. Rajtad kívül, persze.

Den Argetre nézett. Az megrázta a fejét.

- Tényleg nem sok, de nem is kevés. Szerencsére kevés a tapasztalatlan falusi suttyó. Akik itt vannak, valamennyire tudnak harcolni. És mint már mondtam, még tízezer katonára számítunk. És talán ( itt Legalra pillantott ) a tündék is segítenek.

- A tündék védekezésre lettek kitalálva - mondta Legal. - Az ősi erdőket, amelyekben tündék élnek, már sokszor megtámadták a történelem során, de fajtám íjászai valamennyiszer megvédelmezték otthonukat. Ha az orkok már a fővárost ostromolják, akkor jól jönnek a tünde íjászok. Ha támadásra kerül sor, akkor csak egy tündefaj jöhet szóba...

- Az Ég Gyermekei - suttogta Den. Még Gimul is elámult attól az erőtől, amit ezek a szavak képviseltek. - Évszázadokon védelmezték az egész birodalmat. Aztán egyszercsak eltűntek... senki sem tudja, hová.

Arget szemmel láthatóan nem hallott még az Ég Gyermekeiről.

- Mért hívják őket így? - kérdezte kétkedő ábrázattal. Nem hitte, hogy tudnának repülni. Den mintha csak olvasott volna a gondolataiban.

- Ők tényleg nem tudnak repülni, de a hátasaik igen.

Arget elcsodálkozott.

- Repülő lovak?

Legal és Den mosolyogtak. A tünde válaszolt.

- Nem lovak. Sárkányok.

részlet Lovász Attila Démonszél című készülő fantasy könyvéből