A Gyûrûk Ura

A Gyûrûk Urát a 90-es évek közepén több amerikai és angol közvélemény-kutatás szerint a század legfontosabb könyvének tartották az olvasók (a felmérésekben csak a Biblia elõzte meg népszerûségben). Ez Tolkien legjobban ismert és sokszor legfontosabbnak ítélt mûve, amely majdnem ötven évvel megjelenése után is hatalmas népszerûségnek örvend. Tolkien és A Gyûrûk Ura talán soha nem volt még ennyire ismert és nagyobb hatású, mint ma.

Bár Tolkien 1938-tól 1947-ig írta A Gyûrûk Urát, a megjelenés még éveket váratott magára. Eredeti szándékai szerint csupán A Hobbit folytatása lett volna az új történet: a kiadó, A Hobbit sikerén felbuzdulva és az olvasói levelek kereszttüzében azt javasolta Tolkiennek, mihamarabb írjon folytatást, hisz a közönséget láthatóan nagyon érdeklik a hobbitokkal megesett történetek és kalandok. Így kezdett bele A Gyûrûk Ura írásába, amely a hosszú alkotási periódus alatt teljesen megváltozott koncepciójában, míg végül olyan könyv lett, mely A Hobbit-tól meglehetõsen különbözik. Tolkien ezt a szöveget már nem a gyerekeinek írta, mint a közismert vélekedés tartja, hanem eleve kiadásra; bár az írás késõbbi fázisaiban kételkedni kezdett abban, hogy a könyv ugyanahhoz a közönséghez tud majd szólni. A Gyûrûk Ura eredendõen nem gyerekkönyv, bár megvan az a jó tulajdonsága, hogy egyszerre többféle közönséghez is szól (amelyek között a gyerekek is szerepelnek).

A Gyûrûk Ura megírását hosszú viaskodás követte a kiadókkal. Tolkien még 1938-ban elküldte az Allen and Unwin-nak néhány kéziratát, amelyeket a sikertõl felbátorítva most már ki akart adni; ezek azonban a Szilmarilok mitológiájához tartozó szövegek voltak, és a kiadó olvasói meglehetõsen értetlenül álltak velük szemben. Végül vissza is utasították ezeket a mûveket (amelyek különben is befejezetlen szövegek voltak: a Szilmarilok-történet próza-összefoglalói és hosszabb verses elbeszélések), azzal, hogy ezek inkább 'bánya, melyet hasonló könyvek írásához lehet kiaknázni'. Tolkien persze a szívére vette ezt, de egyelõre örült, hogy a kiadót valamilyen módon mégis érdeklik a történetek. A Gyûrûk Ura szövegének befejezése után viszont évekig komolyan azon dolgozott, hogy A Szilmarilokat A Gyûrûk Urával együtt adhassa ki; erre pedig kiadója, az Allen and Unwin nem volt hajlandó. A Collins kiadó viszont, akiknek képviselõjével, Milton Waldmannal Tolkien hosszadalmas és részletes tárgyalásokba és levelezésbe bocsátkozott, legalábbis látszólag fontolgatta ezt; az eredmény az lett, hogy Tolkien összeveszett Rayner Unwinnal, és A Gyûrûk Ura évekig kiadatlanul állt. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Collins sem fogja együtt kiadni a két mûvet (és Tolkien különben sem fejezte be A szilmarilokat), sõt, A Gyûrûk Ura szövegét is meg akarja húzatni, Tolkien úgy döntött, 'jobb a kevés, mint a semmi', és újra felajánlotta a kéziratot Rayner Unwinnak, ezúttal feltételek nélkül. Rayner Unwin pedig boldogan elfogadta.

A három kötet elõször 1954-55 folyamán jelent meg Nagy-Britanniában, a George Allen and Unwin gondozásában. Ettõl az elsõ kiadástól datálódik az a félreértés is, amely Tolkien munkáját trilógiának nevezi; a Gyûrûk Ura egy, egységes mû, amely 6 'könyvre' és függelékekre tagolódik. A hármas felosztás pusztán a praktikumból (és a II. világháború utáni papírhiányból) ered, maga a szöveg semmilyen módon nem tagolódik három 'egységre' (a kötetcímek természetesen Tolkientõl származnak, de ezeket a kiadó döntése miatt adta a három kötetnek). Bár a Rayner Unwin, aki maga is olvasta kéziratban a szöveget, meg volt gyõzõdve róla, hogy a könyv kiváló és fontos mû, terjedelme és kiadási költségei miatt óvatos üzletpolitikát folytatott vele, és Tolkiennel csak egy 'haszonmegosztási szerzõdést' kötött (amely szerint a szerzõ csak akkor kap pénzt a kiadótól, ha a könyv megtermelte a kiadás költségeit; afölött viszont a haszon fele a szerzõé). A megjelenés után azonban rövidesen nyilvánvalóvá vált, hogy az óvatosság minden látszat ellenére indokolatlan volt. A Gyûrûk Ura eladásai mára, majdnem ötven évvel elsõ kiadása után, már a milliós nagyságrendben mozognak; a könyv már az elsõ néhány évben bõségesen túlteljesítette a hozzá fûzött óvatos reményeket.

A kritikusok ugyan vegyes érzelmekkel fogadták a könyvet, ám ez egyáltalán nem befolyásolta az olvasóközönség tetszését. A BBC rádiójátéka alig egy évvel a megjelenés után készült, a kiadónak pedig számtalan újabb kiadást kellett megjelentetnie (a mai napig általában évente, alkalmanként többször is, újranyomják A Gyûrûk Urát, és újabb és újabb javított kiadások is napvilágot látnak, köszönhetõen a Tolkien-szövegkritikusok, pl. Douglas A. Anderson munkájának). Ezek az újabb kiadások mindig lehetõséget adtak Tolkiennek is, hogy a hibákat és következetlenségeket kijavítsa a szövegében: így végsõ soron még A Gyûrûk Ura szövege sem kivétel Tolkien általános 'átírási kényszere' alól. A különbözõ kiadásokban ennek is, akárcsak a Hobbitnak, több különbözõ, kisebb pontokon eltérõ szövege létezik. (Az Allen and Unwint késõbb megvásárolta a HarperCollins kiadó.)

Az amerikai kiadást ugyanaz a kiadó intézte, aki a Hobbit amerikai változatát: a bostoni Houghton Mifflin. Tolkien különleges sikerét és kultuszát azonban mégis az Ace Books 1965-ös papírkötéses kalózkiadásának köszönheti: bár a Houghton Mifflin megpróbálta saját, legális kiadásával kiszorítani az Ace-t, ez pusztán a legális kiadással nem sikerült (hiába írta a kiadó a könyvre Tolkien üzenetét, hogy 'ez, és csak ez a kiadás jelent meg az én tudtommal és engedélyemmel'). Tolkien aztán rajongói levelezésén keresztül példátlan akciót indított az Ace Books ellen, akik rövid idõn belül ki is fizették az elmaradt jogdíjakat. A copyright körüli kavarodás, a rajongók könyvvásárlási bojkottja az Ace Books ellen olyan amerikaiak figyelmét is felhívta a könyvre, akik e nélkül valószínûleg soha nem hallottak volna Középföldérõl - és megkezdõdött az amerikai 'kampusz-kultusz'.

Tolkien alapvetõen konzervatív beállítottságától semmi sem állt távolabb, mint az ellenkultúra részesévé (vagy éppen szószólójává) váljon, a hatvanas évek Amerikájában mégis ez történt. A könyv központi jelentõségûvé vált sok különbözõ amerikai társadalmi mozgalomban; a háborúellenesség, a környezetvédelem, a hippik és a New Age hívei egyaránt megtalálták benne saját értékeiket ('zöld' politikai propagandára egyébként máig is szívesen használják Tolkient). Sok leegyszerûsítõ értelmezés és 'megfejtés' született ekkor; ezek és a kritikusok elnagyolt, megalapozatlan kijelentései sarkallták Tolkient, hogy többször kijelentse: a könyvnek semmiféle belsõ, 'rejtett jelentése' nincs. Ezt a kijelentését persze nem szabad túl komolyan sem venni: mint minden irodalmi mû, A Gyûrûk Ura is jelent valamit - ez azonban, mint minden irodalmi mûnél, nem egy jelentés, egy rejtett üzenet, hanem az olvasónak a szöveggel folytatott értelmezõ munkája során létrejövõ jelentés-rendszer. Ami ellen Tolkien egész életében tiltakozott, az A Gyûrûk Ura leegyszerûsítõ, allegorizáló értelmezése, amely a II. világháborút, a hidegháborút, vagy éppen az angliai munkáspárti kormány ténykedését vélte látni a történetben.

A nyugodt oxfordi élethez képest Tolkien számára a hírnév sokkal inkább nyûg volt, mint öröm. A hatvanas évek végére a rajongói levelezés, a váratlan és alkalmatlan telefonhívások (hajnalban Amerikából, ahol persze még csak este volt), látogatók és ajándékok tömege elõször azt tette szükségessé, hogy az Allen and Unwin felajánlja egy titkár segítségét a levelezésben; késõbb aztán Tolkien elköltözött, és telefonszáma is kikerült az oxfordi telefonkönyvbõl. Rajongói leveleit azonban mindig örömmel olvasta, és gyakran meglepõen hosszan meg is válaszolta; a halála után a leveleibõl megjelent válogatás (Humphrey Carpenter, Tolkien életrajzírója szerkesztésében) jól mutatja a rajongókhoz, érdeklõdõkhöz, és természetesen a családjához fûzõdõ bensõséges viszonyát.

Tolkien és a Gyûrûk Ura hatása felbecsülhetetlen, annak ellenére, hogy a 'hivatalos' szépirodalom mindezidáig nem fogadta be teljesen az elismert szerzõk és szövegek körébe. A huszadik században azonban a 'szépirodalom' és 'populáris irodalom' közötti megkülönböztetés egyre inkább értelmét veszti; és még a legkonzervatívabb szemmel nézve is igen sok klasszikus és konvencionális elem található Tolkiennél, ami kiemeli abból a körbõl, ahová 'populáris irodalom' néven gyakorta egyszerûen a ponyva-irodalmat helyezi a kritika. Az utóbbi ötven év fantasy-dömpingjében is jelentõs Tolkien szerepe: a tematikát, a képvilágot, a történetsémát, sokszor még a nyelvet és a stílust is õ szolgáltatta a fantasy-szerzõknek. Mindazonáltal egyre több kétség merül fel a fantasy mint mûfaj meghatározása és Tolkiennel való kapcsolata körül is. A trilógia szinte szabvány formává vált, mind a fantasy, mind a sci-fi körében (így látható a Gyûrûk Urával kapcsolatos félreértés hatása és elterjedtsége). Napjainkban Tolkien egyre inkább elfogadott és tanulmányozott szerzõvé kezd válni, immár nem csak a populáris és fantasztikus irodalmat vizsgálók között, hanem más területeken is.

Nagy Gergely

Következzen pár sor magától Tolkientól:"Azt hiszem, A Gyûrûk Ura varázsa abban rejlik, hogy a háttérben iddõnként feltûnik a történelem egy-egy darabkája, olyasmi ez, mint amikor egy messzi szigetet vagy egy távoli város tornyát pillantjuk meg, amint egy pillanatra kivillan a ködbõl. Ha elérjük, oda a varázslat - hacsak nincsenek a távolban további elérhetetlen tájak."

A magyar fordítás nagyrészt Göncz Árpád munkáját dícséri. A következõ gondolatok tõle származnak:A Gyûrûk Ura tündérmese. Mégpedig - legalábbis terjedelmét tekintve - alighanem minden idõk legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérõsen kalanodzik a könyv három vaskos kötetében - vagyis abban a képzelt idõben, mikor a világ sorsát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és a szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember elõtti lények, õsi erõk képviselték. Abban az idõben, mikor a miidõszámításunk elõtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendõvel a Jó kisebbségbe szorult erõi szövetségre léptek, hogy a Rossze erõit legyõzzék: tündék, féltündék, az õsi Nyugatfölde erényeit örzõ emberek, törpök és félszerzetek, erdõ öregjei fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül gyõzelmet arassanak, de épp e gyõzelem következtében elenyésszen az õ idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az emberfajnak.Különös világ ez az emberfölötti - vagy emberalatti - lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sûrû erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hírdetõ kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsõre feudálisnak tetszõ világban jó is, rossz is vele születik a szereplõkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplõje a morál, az pedig kiben-kiben belsõ parancs.