II.

2001-es népszámlálás: szabadon vállalt nemzetiség

Először vállalhatunk több identitást 1999. július 27.

Jelenleg nincsenek megbízható adatok a magyarországi etnikai és nemzetiségi kisebbségek számáról. Míg az országos kisebbségi önkormányzatok becslései 845 ezer és 1 millió 92 ezer köztire teszik a 13 bejegyzett kisebbséghez tartozók létszámát, addig az 1990-es népszámláláson mindössze 143 ezren vallották magukat nemzetiséginek. A feltűnő aránytalanság a kutatók szerint fakadhat a kisebbségi szervezetek túlzott becsléseiből, de adódhat a kilenc évvel ezelőtti népszámlálás hibáiból is. Fontos szerepe lehet az alacsony hivatalos számokban annak is, hogy a nemzetiségek történelmi félelmei az idők során nem múltak el. A néhány éve hatályba lépett kisebbségi és adatvédelmi törvény is olyan érzékeny adatnak minősíti a kisebbséghez tartozást, amelyhez az állampolgár hozzájárulása nélkül senkinek, még az államnak sincs köze. A kérdőíveken az identitásra négy kérdés is vonatkozott: mi a nemzetisége, mi az anyanyelve, mely kisebbségi kultúrát érzi közel magához, milyen nyelvet használ családjában és barátai között. Lásztity Péró, a Szerb Országos Önkormányzat elnöke szerint a többes kötődés értelmezési gondokkal jár, hiszen nyilván sokan lesznek olyan nemzetiségiek, akik biztonságból nemzetiségként beikszelik majd a magyart is. Lásztity nagy hibának tartaná, ha a továbbiakban e népszámlálás képezné a nemzetiségek költségvetési támogatása elosztásának alapját.

Varga Mária, Roma Sajtóközpont. www.romapage.hu

A cigány közösség tagjainak szinte – kis túlzással élve - egyetlen közös jellemzője, hogy a cigány címkét viselik. A szociális programok, a civil kezdeményezések sora – a profizmus, illetve a jó szándék ellenére is – óhatatlanul újra erősítik a cigány kategóriát, és ragasztanak e címkéhez olyan negatív tudattartalmakat, mint szegénység, rossz egészségügyi helyzet, munkanélküliség, tanulatlanság. A cigányságot felzárkóztatni igyekvő kezdeményezések – azáltal, hogy nevesítik célcsoportjukat –, s nem a modern társadalom fejlődése nyomán előtérbe került esélyegyenlőség fogalmával dolgoznak, maguk terelik etnikai síkra az alapjukban szociális kérdéseket.

Hogyan képzelhető el a magyarországi cigányság társadalmi integrációja anélkül, hogy a csoport tagjai – akaratuk ellenére – elveszítsék cigány azonosságukat? Véleményünk szerint a választ a csoportok közti kommunikáció élénkülésében, az állampolgárok tudásának növekedésében kereshetjük. A kultúrának döntő szerepe van a társadalmi integráció segítésében, ám közel sem normatív módon. Súlyos hiba lenne számon kérni bármely kisebbségi csoporttól a többségi normákhoz való igazodást, tekintve, hogy a többségi normák is sokfélék. A kultúra nem statikus, hanem – minthogy azt az állandóan változó ember hordozza – dinamikus, mozgásban lévő dolog, mely át meg átszövi az élet minden részét. Ahogyan a társadalom is több és más entitás, mint az egyének összessége, a kultúrát sem csak az egyes ember hordozza, hanem az egyének közötti kommunikáció által válik meghatározottá. A kommunikáció kulcsa pedig az információ. A magyarországi cigányság társadalmi integrációjának lényeges dimenziója az információ. Tudás, ismeret, képesség átadása mind a többségi, mind pedig a kisebbségi ember számára, minden lehető csatornán. Ezek között kiemelt szerepet játszik az új elektronikus médium: az internet, illetve a hagyományos oktatás újragondolt formája.

Példaként utalunk az ötödik éve működő RomaPage-re, mely a magyarországi cigányság internetes megjelenését segíti.

Célja, 1) hogy legyen az Interneten egy objektív hír- és információforrás, a cigányságról, illetve cigányoknak; 2) élénküljön a témával foglalkozó szakemberek, intézmények közötti kommunikáció; 3) az Internethez egyre nagyobb számban hozzáférő cigány fiataloknak kulturális és oktatási fórumot biztosítson; 4) szakmai köröket (elsősorban a felsőoktatás, a társadalomtudományok és a szociális szakmai körök) szolgáljon ki a cigánysággal kapcsolatos információkkal; 5) hogy az előítéletek kialakulását megelőzze a középiskolás diákok és tanáraik körében a megismertetés eszközével.

www.romapage.hu

Attitűdök

Akármi is legyen a magyarországi romákkal kapcsolatos társadalmi kérdések hátterében, nem hagyható figyelmen kívül a romákhoz fűződő attitűdrendszer, valamint a romákról való közbeszéd. A magyarországi cigányság jelenlegi helyzetének társadalmi vagy kulturális okai vannak, de ezek súlyosságához hozzájárul a társadalom előítéletessége. Ezekről a kérdésekről más vonatkozásban a jelentés harmadik fejezetében lesz még szó, itt néhány általános összefüggést emelünk ki annak a kérdésnek a pontosabb megvilágítására, kit tekint a környező (többségi) társadalom cigánynak, s milyen elemei vannak a besorolásnak.

Lázár Guy a magyar nemzeti identitással kapcsolatos jelentős kutatásai mutatták, hogy a magyar társadalom roma-képe erősen kötődik ahhoz a képhez, amelyet önmagáról hordoz. A romák ebben az önképben negatív referencia-, és abszolút külső csoportként vannak jelen, főként a szorgalom, a becsületesség, és az életvitelbeli kulturáltsággal kapcsolatos képzetek terén (Lázár G., 1992). A válaszadók körülbelül kétharmada értett egyet azzal a megállapítással, hogy “a cigányok sohasem fognak beilleszkedni a magyar társadalomba”.

A cigányságról alkotott kép feltárására irányuló első, azóta is idézett kutatást Hann Endre vezette (Hann—Tomka—Pártos 1979:7-53.). Bár az írás két évtizede készült felnőttek körében, valóságtartalma ma is érvényes. A »Kit tekint Ön cigánynak?« kérdésre adott válaszok a cigányokkal kapcsolatos attitűdökről és értékítéletekről informálnak. Vizsgálatuk során a “cigány” meghatározását a kutatók összevetették a “magyar” definíciójával.

A »magyar« és a »cigány« kategóriájának maghatározása az egyes szempontok említésének gyakorisága szerint

Magyar (%) Cigány (%)

Vérségi	24	43
Földrajzi	59	–
Identitás	23	6
Nyelv	16	8
Külső jegyek	–	17

Forrás: Hann—Tomka—Pártos 1979:7-53

A fentiek a stigmatizálás tendenciájára hívják fel a figyelmet. A válaszokban – különösen a »magyar« definíciójával szembesítve – a cigány identitás stabil elemei az egyén, sőt leszármazottai életében sem megváltoztatható tényezői hangsúlyozódtak: mindenek előtt a származás és a külső.

Szabó Ildikó és Örkény Antal 1996 májusában a tizenévesek állampolgári kultúráját vizsgálta országos mintán (2610 diákot kérdeztek meg) (Szabó–Örkény, 1998. 115) A kutatás a diákok állampolgári kultúráját egyrészt a politikai hatalom, a társadalmi tények és az intézményrendszer felől, másrészt a különböző gondolkodási és cselekvési minták felől igyekezett megközelíteni. A kutatók minden tematikus részben elkülönítették az ismeretek, az érzelmek és az értékek szintjét. Az egyes iskolatípusok szerint vizsgálták a cigányokkal szembeni előítéletek szerkezetét. Megállapításuk szerint míg a szakmunkástanulók “hajlamosak a nyers, radikális és közvetlenül is diszkriminatív megnyilvánulásokra, addig a gimnazisták körében inkább »szalon-előítéletekkel« (…) találkozhatunk”. Az interakciók sűrűségével magyarázzák a jelenséget, azzal, hogy a szakmunkástanulók esetében sokkal gyakoribb a cigány és nem cigányok közötti találkozások száma, mint a magasabb társadalmi rétegekbe tartozó gimnazisták esetében. Nem a cigány tanulók tényleges száma a meghatározó, hanem az a körülmény, hogy a tanulók családi környezetében, az iskolában, a kérdezett diákok által alkotott osztályokban hiányzik az a szocializációs klíma, mely elősegítené a tolerancia növekedését. Egyetlen dologban azonban markánsan hasonló az összes iskolatípus diákjainak a véleménye: az összes társadalmi csoport közül a cigányokkal szemben a legelutasítóbbak a fiatalok, ráadásul egységesen. Ez nem is elsősorban a cigány egyénnek, hanem magának a cigány címkének és a történelmileg hozzátapadt tartalmaknak szól.

“A magyar társadalomban a roma kisebbségre irányuló előítéletesség mögötti cigányellenes attitűdökre leginkább az iskolai végzettség és a kulturális tőke van hatással” (Murányi 1998: 139.). Egy 1992-es országos vizsgálat (Csepeli—Závecz, 1995) tapasztalatai szerint az ideológiai profilok alapján elkülönülő tizenéveseknél a csoportokhoz való tartozást úgyszintén a szülők iskolázottsága (és a fiatalok életkora) határozta meg. Murányi a kutatási eredmények egyszerű bemutatásán túl felhívja a figyelmet arra is, hogy a tizenévesek kisebbségekkel szembeni előítéletességére ható tényezők között a demográfiai, vallási jellemzők és a meghatározónak tekinthető családi háttér mellett érdemes a lakóhely szerepét is vizsgálni. Az 1992-es kutatás másodelemzése során arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen mértékben jellemzi az előítéletes gondolkodás a 10–17 éves fiatalokat, továbbá az előítéletesség mennyiben tér el a szociokulturális és területi jellemzők alapján képzett csoportokon belül.

Az előítéletes fiatalok mintabeli és a cigányok teljes népességen belüli aránya régiónként

Régió	Előítéletes fiatalok (%)	Cigányok (%)
Északi régió	56	9,0
Dél-Dunántúl	44	6,5
Keleti régió	45	6,3
Alföld	46	4,1
Budapesti iparvidék	51	2,4
Nyugati régió	53	2,0

Forrás: Murányi 1998. 139.

Az északi régióban élő fiatalok átlagosnál magasabb előítéletességének leglényegesebb magyarázata a régió többségi felnőtt társadalmának az országos átlagnál és más régióknál alacsonyabb iskolázottsága és a nagyobb mértékű szegénysége (ld. ezzel kapcsolatban még a harmadik fejezetet). Ezzel van összefüggésben a magasabb cigány lakossági arány is. A rendszerváltást követően ugrásszerűen megnőtt munkanélküliség ebben a régióban is a többségükben képzetlen vagy megváltozott igényű munkaerőpiacon értéktelenné vált szakmájú (nehézipar, építőipar) cigányokat érintette leginkább. A cigány lakosság alacsony aránya ellenére a nyugati régióban és a budapesti iparvidéken élő fiatalok átlagosnál magasabb előítéletessége az észlelési torzulásokon alapuló illuzórikus korreláció jelenségének – a kisebbségek tagjai által elkövetett cselekedeteket könnyebben észrevesszük – tulajdonítható. A romákkal való közvetlen érintkezés hiánya egyúttal a rájuk vonatkozó sztereotípiák és attribúciók (lusta, piszkos, erőszakos) tapasztalati igazolásának lehetőségét is szűkíti. 

Ennél pozitívabb kép bontakozik ki egy további hasonló célú kutatás adataiból (Barcy–Diósi–Rudas, 1996.). A kérdőíves vizsgálat 800 fős mintája 15–20 éves fiatalokból állt, akik hagyományosnak mondható magyar középiskolákba, illetve vegyes nemzetiségű, továbbá zsidó középiskolákba jártak. A kutatás többek között a magyarországi cigánysághoz, zsidósághoz, feketékhez, illetve más “normaszerűtől eltérőnek mondott” csoporthoz (elmebetegek, hajléktalanok, fogyatékosok, börtönviseltek) fűződő viszonyukról kívánt tájékozódni. A háttérváltozók között a kérdezettek családjainak anyagi és kulturális háttere, az illető jövőképe, ízlése, kulturális érdeklődése szerepelt. E kutatás szerint Magyarországon az előítéletesség és a mássággal szembeni türelmetlenség többé-kevésbé elszigetelt jelenség a fiatalok körében, az nem jellemző a fiatalok többségére. Ám a fiataloknál gyakori tudatlanság és ismerethiány adott történelmi helyzet, kedvezőtlen politikai légkör esetén táptalaja lehet a faji-etnikai-nemzetiségi agresszió kialakulásának. Ezzel állnak szemben azok a kutatások, amelyek szerint, ha valamiben társadalmi konszenzus van e generáció körében, az a cigányellenesség, egészen pontosan a »cigány« kategóriával szembeni negatív érzület (ld. fentebb).

A Kurt Lewin Alapítvány által Pécsett végzett kérdőíves és interjús vizsgálat a város középiskoláinak 11. osztályos tanulójával készült  (Ligeti, 2000).

Kit tartasz cigánynak?

%

Akit a környezete annak tart 4,2

Aki önmagát cigánynak 37,1 vallja

Akinek sötét a bőre színe 8,0

Aki cigányul beszél 3,5

Aki cigány életmódú 29,3

Nem tudom megállapítani 12,6

Aki cigánynak született 5,3

ÖSSZESEN: 100,0

Forrás: Ligeti, 2000

A válaszok tendenciájukat tekintve ellentétesek a korábban hivatkozottakkal: nem a született

és megváltoztathatatlan attribútumokat hangsúlyozzák a diákok, hanem nagyobb fontosságot tulajdonítanak az identitás vállalásának és a (vállalt) kultúrának. A társadalmi távolság érzékelése szerint a diákok több mint fele teljesen elfogadónak mutatkozott, többségükben azok, akik a vállalt identitás szerint definiálják a cigány személyt. Teljesen elutasítónak a diákoknak egyhetede mondható, akiknek viszont legnagyobb része a bőrszín, illetve életmód alapján definiálja a roma kategóriát. A szülők társadalmi státusza szerint a legalacsonyabb és a legmagasabb társadalmi állásúak gyermekei az elfogadóbbak. A cigány osztálytárs jelenléte bizonyos szintig növeli a toleranciát, ám a három vagy annál több a cigány osztálytárs, csökken az elfogadás. Az osztályfőnökökkel készült interjúk alapján kiderült, hogy minél több cigány diák van az osztályban, annál elfogadóbb a tanár a cigányokkal. Azokban az osztályokban, ahol több cigány osztálytárs van, előítéletesebbek a gyerekek és ezen az iskola – jelenlegi állapotában –, úgy tűnik, nem tud segíteni.

Ezek a kérdések már a következő témánkhoz, az oktatáshoz vezetnek. Itt azonban azt a vonatkozást emeljük ki, hogy az attribúció – mondhatjuk stigmatizációnak is - lényeges eleme annak, ki minősíthető cigánynak, romának. Ez az, amit a magyar szociológiai cigánykutatás kiinduló pontjául választott, s ez indokolja is a definíciót. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy nem elegendő ezt az egyetlen aspektust kiválasztani, bármily fontosnak mutatkozzék is.

A címben feltett kérdésre csak a különböző tudományos alapú becslések és a szokásjog alapján válaszolhatunk. A 2001-es népszámlálástól és egy 2001-ben kezdődött részletezőbb kutatástól kapunk majd talán pontosabb válaszokat. Valószínűnek tartjuk, hogy – szem előtt tartva mind a kívülről történő klasszifikáció, mind pedig az etnikai identitás és az identitás vállalásának bizonytalanságait is – előbb-utóbb szükségessé válik az érintettek által is elfogadott megszámlálás, esetleg regisztráció. A források elosztása, a politikai életben való részvétel megnyugtató megoldása szempontjából társadalmunk egésze és valamennyi nemzeti kisebbség, így a cigány közösség számára is fontossá válhat.