Csapodiné Gárdonyi Klára

Illusztrált kódexeink

A középkori magyarországi könyvkultúra (írás, miniatúra, kötés) fejlődése párhuzamos az egykorú európai kódexek hasonló jellegű termékeivel s bár az évszázadok folyamán különböző hatások érték (német, francia, olasz), mégis kialakította sajátos jellegét. Sajnos azonban középkori kódexeinkből igen kevés maradt fönn és ezek nagyrészét is különböző külföldi intézményekben őrzik. Ennek a szétszóródottságnak az oka a hazánk területén lefolyt pusztító háborúk és a 150 éves török uralom.

Viszonylag csekély az az anyag, ami középkori kódexeinkből fennmaradt, ezekből az emlékekből mégis magasfokú könyvművészetre következtethetünk.

Legrégibb miniatúrával díszített kódexeink a Kahóti-kódex (Zágráb, Érseki könyvtár MR 126.) és a Szelepcsényi-kódex (Nyitra, Káptalani könyvtár 118.). Az első 1060 és 1083 között keletkezett, a második a XI. század végéről való. Mindkettőben díszes kezdőbetűk vannak, a Szelepcsényi-kódex nagyobb mértékben díszített.

A XII. századból való a Codex Albensis (Graz, Egyetemi könyvtár), amely Székesfehérváron készült, a század első felében. Ezt két szinten tartott iniciálék díszítik. Ugyancsak XII. századi az Admonti-kódex (Budapest, OSZK Clmae 433.), mely Szent István törvényeit tartalmazza; ebben is néhány iniciálét láthatunk.

Vitatott a Csatári (vagy Gutkeled) biblia (Wien, ÖNB, Ser. nove 2701-2702) magyarországi keletkezése, kétségtelen azonban, hogy a kódex a Gutkeled nemzetség birtokához tartozó csatári kolostor számára készült és ott is használták. A német művészettörténet szerint a kétkötetes biblia gazdag és színvonalos illuminálása salzburgi eredetű, Gerevich Tibor viszont kimutatta, hogy a miniatúrák stílusa más egykorú magyarországi művészeti emlékek stílusával van közeli rokonságban. A művész feltűnő naturalizmussal festette a növényeket, madarakat, de hatottak rá bizánci és karoling előképek is.

Az első, művészileg jelentős alakos miniatúrákat a Pray-kódexben (Bpest, OSZK, MNy. l.) találjuk. E XII. századi sacramentariumban. a Micrologus és a kalendárium közötti lapokon a következő ábrázolások vannak: Krisztus a keresztfán, levétel a keresztről, látogatás a sírnál, trónoló Krisztus. Színgazdagság nélküli, egyszerű vonalas rajzzal készült kompozíciók, de nem tagadhatják le a rokonságot a Csatári-biblia díszítésével. Ebből a korból való a Németújvári Misszále (Güssing, Ausztria) is.

A XIII. századból is kevés emlék maradt fönn. Anonymus Gestája első kezdőbetűjének piros és zöld színekkel készült tollrajzos iniciáléja azonos az egykorú, a francia kancellária oklevelein alkalmazott díszítések stílusával. A Bizáncban nevelkedett III. Béla (1173-1196) felesége francia volt, ebben az időben jut el a francia kultúra és művészet hatása Magyarországra.

A Pannonhalmán őrzött Liber ruber (1240) keskeny iniciáléi is ezt a francia, kalligrafikus stílust követik. Nyilvánvalóan a magyarországi írástudók is a párizsi egyetemen szerezték ismereteiket; tudjuk, hogy a század végén az ágostonrendi Alexander de hungaria a párizsi Sorbonne professzora volt.

Ugyanakkor a XIII. század folyamán már a bolognai egyetemnek is sok magyar hallgatója volt. Az utolsó Árpádházi király, III. Endre édesanyja a velencei Morosini Tomasina. A berni Historisches Museumban őrzik III. Endre özvegyének, Ágnesnek diptichonját, melynek kerete velencei és bizánci stílusban készült művészi kivitelű ötvösmunka. A diptichonon 44 pergamenre festett, hegyikristállyal fedett miniatúra van, melyek Krisztus életéből vett jeleneteket és magyar szenteket ábrázolnak. A miniatúrák minden valószínűség szerint a magyar királyi udvarban készültek.

A XIV. században a magyar trónra került Anjouk közvetítésével feltűnik Magyarországon az itáliai művészet hatása. Róbert Károly uralkodása alatt (1308-1342) erősödnek a gazdasági, kulturális kapcsolatok Olaszországgal. A kódexművészet ekkor még főleg kolostori művészet volt, graduálék és misekönyvek készültek, példa erre a budapesti Egyetemi Könyvtár Cod. lat. 34. jelzetű kódexe, mely érdekes instrukciókat tartalmaz antifonáriumok és graduálék készítésére nézve. Több graduále keletkezett ebben a korban hazai ferences kolostorokban (EK Cod. lat. 119., 121., 122., 123.). Ezekben piros és kék színnel rajzolt iniciálék, drolerie-k és kissé esetlen emberi alakok is találhatók.

A XIV. században Pozsonyban is virágzott a miniatúraművészet, mint ezt az OSZK-ban őrzött un. pozsonyi misszálék is bizonyítják (Clmae 94, 214, 220 és 435).

Finoman rajzolt iniciálék, nativitás-jelenetek és kánonképek jelentősek ezekben a kódexekben.

A század közepe felé egyre erősödik az itáliai - főleg délolasz - hatás. Ennek a művészetnek néhány igen kimagasló emléke maradt fönn. A század első feléből való a gazdagon díszített Nekcsey-biblia (Nekcsey Dömötör a király kincstárnoka volt), amelyet a washingtoni Library of Congress-ben őriznek. A kódex gazdag, művészi illuminációja bolognai hatást mutat, de magyar vonatkozásai miatt fel kell tételeznünk, hogy hazánkban készült, ami azt is bizonyítja, hogy a királyi udvar mellett más mecénások és bibliofilek is voltak már ekkor.

Egy másik, a század közepe felé tehető kiemelkedő könyvművészeti emlékünk az ún. Vatikáni Legendárium, melynek néhány szétszóródott lapját a New York-i Morgan Libraryben és a leningrádi Ermitage-ban őrzik. Ez a kódex szentek életét tartalmazza, köztük a magyar szentekét is, ami meghatározza a kézirat keletkezése helyét. Gazdag, alakos miniatúra-dísze közeli rokonságban van egyrészt a Nekcsey-bibliáéval, másrészt a Képes Krónikával.

E kor művészi törekvéseinek legmagasabb színvonalát éri el az I. Lajos király idejében, 1360 körül készült Képes Krónika, melyet ma az OSZK Kézirattárában őriznek (Clmae 404.). Sajnos, sem a krónika szövegének szerzőjét, sem a miniátor nevét teljes bizonyossággal nem ismerjük. Kétségtelen azonban, hogy a kódexet díszítő 147 miniatúra (nem számítva a lapszéli dekoratív díszítéseket) hazánkban készült. A művész, olasz hatás alatt ugyan, de korának magyar társadalmát örökítette meg a történelmi szöveghez festett képeken, jeleneteken. Árpádházi királyok, hercegek, udvari emberek, intrikusok alakja jelenik meg a kódex lapjain.

A jelenetek: koronázások, templomépítés és főleg csataképek. A képek hangulata általában véve inkább sötét, komor, sőt tragikus színezetű; nyoma sincs benne a Franciaországban és német földön ebben az időben már nagy mértékben elterjedt lovagregények pompájának, sokszor humoros derűjének és a lovagi tárgyú lírai költészet hangulatának.

A Képes Krónika művészének még egy kétségtelen munkáját ismerjük: az Oxfordban őrzött Secreta secretorumot, mely jóval egyszerűbb díszítésű, mint a Képes Krónika, de bizonyos, hogy ez is I. Lajos számára készült.

A XIV. század második felében készültek egyházi célú, főleg liturgikus kódexek is. Így pl. a jelenleg Gyulafehérvárt (Románia) őrzött misszále, mely Csukárdi Henrik pozsonyi őrkanonok számára készült. A kódex iniciáléiba festett alakok ábrázolásában realizmusra való törekvést figyelhetünk meg.

I. Lajos halála (1382) után nem sokkal Luxemburgi Zsigmond került a magyar trónra (1387-1437). Ez a körülmény a századforduló magyar miniatúraművészetében is változást hozott: öt évtizeden keresztül, egészen a magyar humanizmus kezdetéig az olasz Trecento dekoratív elemei helyébe a francia és osztrák gótika jellegzetes díszítőmotívumai lépnek.

1394-ből ismerjük Miskolci László miniátor nevét, akinek misekönyvbeli kánonképe (Eger, Püspöki könyvtár U 2. IV. 5.) gótikus mélységgel fejezi ki az átélt jelenetet. A kor délnémet, osztrák és cseh miniatúraművészetével való rokonságra mutat a váci ötvöscéh szerkönyve (OSZK Clmae 377.), melyet 1423-ban Johannes de Vacia miniátor készített. A címlap iniciáléján Szent Eligiust, az ötvösök védőszentjét ábrázolta, a mesterséghez tartozó eszközökkel.

Ennek a kornak is több emlékét külföldön őrzik. Ezek közül is igen szép a bécsi Historia Troyana, melyet minden bizonnyal Martinus Opifex készített Borbála királynő számára. Martinus Opifex művészete francia-burgund hatás alatt állt. Az ebben a korban Magyarországon készült első díszített címeres nemeslevelek egyikén kimutatható Martinus Opifex hatása

Hazánkban őrzött ugyancsak világi tárgyú emlék Kyeser Bellifortisa, amely Liber de septem signis néven ismert (MTA Kézirattára, Cod. lat. 2^O 14.), s amelyben szimbolikus képek feltehetően Zsigmondot mint a Napot és Borbála királynét mint Vénuszt ábrázolják. Valószínű, hogy ez a vízfestménysorozat Zsigmond gyűjteményéből származik.

Két értékes, szépen illuminált egyházi tárgyú kódex maradt ránk Pálóczy György esztergomi érsek (1423-1439) tulajdonából. Az egyik egy breviárium (Salzburg, Studienbibliothek V. 1. E. 60.), melynek kalendáriumában szokott helyükön szerepelnek a magyar szentek. A címlap B iniciáléjában Dávid király hárfázó alakja látható, ezenkívül még virágos lapszélekkel és iniciálékkal díszített tizenhat lapja van, alakos jelenetekkel.

Az érsek másik könyve egy Missale Strigoniense, melyet az OSZK kézirattára őriz (Clmae 359.). A két kódex nem egy kéz munkája. A Salzburgba került breviárium miniatúrái Martinus Opifex hatását mutatják, melyhez képest a misszále miniatúrái igénytelenebbek.

A magyarországi könyvművészet és könyvkultúra tetőfokát a XV. század második felében érte el. Vitéz János hatására utolsó éveiben V. László is érdeklődést kezdett mutatni a humanizmus iránt, mint ez 1454-ben Alfonso nápolyi királyhoz és Borso d'Este ferrarai herceghez intézett leveleiből kitűnik. Vitéz igazi tanítványa azonban ezen a téren Hunyadi Mátyás volt. Maga Vitéz János már váradi püspöksége idején könyvtárat alapított, melynek fejlesztését esztergomi érseksége idején folytatta. A Vitéz tulajdonából ma ismert kódexek nagy része azonban Itáliából való, csupán néhány olyan Vitéz kéziratot ismerünk, amelyeknek éppen gótikus stílusú díszítése mutatja, hogy Magyarországon készültek (Victorinus, Regiomontanus).

A Mátyás király budai könyvtárából fennmaradt 180 hiteles korvina közül is csupán néhányról lehet feltételezni stíluskritika alapján, hogy hazánkban készültek (Trapezuntius-csoport, Cassianus-csoport). De ha itt készültek is, vitathatatlanul az egykorú reneszánsz, firenzei és velencei könyvdíszítő művészet hatása alatt álltak. Megtalálhatjuk viszont a fennmaradt korvinák között a nagy olasz mesterek: Cherico, Gherardo és Giovanni di Monte és Attavante több kiváló alkotását.

A király könyvszeretetének példája kihatott környezetére, a főurakra és főpapokra is. Nagylucsei Dóczy Orbán, egri püspök, Garázda Péter nyitrai főesperes, Báthori Miklós váci püspök, Filipecz János váradi püspök, Kálmáncsehi Domokos székesfehérvári prépost nem egy díszesen illuminált kódexe maradt fönn. Ezek közöl egyik legszebb, hazánkban őrzött kódex (OSZK Clmae 446.) Kálmáncsehi Domokos breviáriuma, mely feltételezhetően a budai könyvkészítő műhelyben készült, bár illuminátora, Franciscus de Castello Italico, neve alapján itáliai származású volt.

Mátyás halála után a könyvművészet hazánkban hanyatlásnak indult, amit az 1526-os mohácsi csata betetőzött. Talán az utolsó reneszánsz főpap, Szatmári György esztergomi érsek (1522-től), aki tudománypártolásáról és építkezéseiről volt ismert, zárja be a magyar bibliofilek sorát. Címerével ellátott egyetlen könyvét, egy Esztergomi Breviáriumot a párisi Bibliotheque Nationale őriz (Ms. lat. 8879). A pazar fénnyel kiállított kódex azonban nem magyar munka: miniatúráit az a Boccardino Vecchio készítette, aki Attavante tanítványa volt, s már Mátyás számára is dolgozott.

A XV-XVI. századfordulón készült még néhány díszes, liturgikus könyv kézírással és kézi díszítéssel. Azonkívül készültek már egyszerűbb kiállítású, magyar nyelvű kódexek is, főleg apácák és világiak számára. Ezek közül legszebb a reneszánsz virágmotívumokkal díszített, ún. Festetich-kódex (OSZK MNy. 72.), mely 1490 után a nagyvázsonyi pálosok kolostorában készült és Kinizsi Pálné Magyar Benigna tulajdona volt.