//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- A SZLOVÁKIA MAGYAROK KÉNYSZERTELE-
PÍTÉSEINEK EMLÉKEZETE 1945 Tanulmányok,
családtörténetek, visszaemlékezések
- A SZLOVÁKIA MAGYAROK KÉNYSZERTELE-
PÍTÉSEINEK EMLÉKEZETE 1945 Tanulmányok,
családtörténetek, visszaemlékezések
:

17. BORKA GYULÁNÉ LEVÁNSZKY ROZÁLIA (1929) FEKETENYÉK – MOSONSZOLNOK

17. BORKA GYULÁNÉ LEVÁNSZKY ROZÁLIA (1929) FEKETENYÉK – MOSONSZOLNOK


 

BORKA GYULÁNÉ LEVÁNSZKY ROZÁLIA (1929)

FEKETENYÉK – MOSONSZOLNOK

Egész családunk mindig Feketenyéken élt. A háború végétõl egyre rosszabbra fordult a sorsunk. Mink a végén már egy kicsit haragudtunk a csehekre, szlovákokra. Arra emlékszem, hogy többször próbáltunk tiltakozni, tüntetni, éjjelenként a magyar himnuszt énekeltük. Emlékszem 1946-ban, amikor a fehér lappal egyfajta magyar öntudatot is kaptunk, végigvonultunk a falun az Isten áldd meg a magyart énekelve. Majd meg elkezdtük azt az éneket is, hogy „Ezer esztendeje annak,/ hogy a magyarok itt laknak./ Most akarnak kikergetni,/ de az Isten, a jó Isten nem engedi.” Utána az egész sereglet bevonult a templomba, de a templomban is ott volt a magyar zászló.

Utána még egyszer kijöttek valamilyen kiküldöttek és pontos listát készítettek. Mert elõtte csak úgy kaptunk értesítést, hogy Levánszky Mihály, most viszont mindenkit összeírtak a családokban, egyenként.

Még a hadifogságban maradottakat is összeírták. Nem is tudtuk, hogy mire kellett õket összeírni.

Aztán megtudtuk: mert például a Kádár Jóska vagy a Polacsek Jani, nem is tudták volna, hogy hova kell jönni, mikor véget ért a fogság. Mert hiszen csehszlovák állampolgároknak is számíthatták volna õket,

hogyan találtak volna meg bennünket. Õk nem tudhatták, hogy családjaik már itt vannak, de õket mégis egyenesen ide irányították, Mosonszolnokra. A Polacsek Jani a mosonszolnoki vasútállomáson tudta meg, hogy a családja ide került, azért kellett neki is Oroszországból idejönnie. Valaki az állomáson mondta, hogy a Levánszkiék is itt vannak Nyékrõl, s ezért elõször hozzánk kopogtatott be. Így küldték hát a felvidéki magyar hadifoglyokat oda, ahova a családjaikat áttelepítették az egész országban.

Amikor 1946 végén megkaptuk a fehérleveleket, a szüleim állandóan szomorúak voltak. Éreztem, hogy valami nagyon nagy baj készül. Mi persze nem is hittük, hogy egy ilyen telepítést meg lehet csinálni.

Megmondom õszintén, egy kicsit pökhendien vettük az egészet. Mert a falunak az elejét kezdettõl fogva ide Magyarországra akarták telepíteni, a napszámosokat pedig vitték Csehországa a Szudétákra. De mert, hogy a szudéta telepítés abba maradt, mink abban voltunk, hogy ebbõl nem lesz semmi. Úgy sem megyünk el. Igen ám, de két-három héttel késõbb, 1947 elején kaptunk egy levelet, hogy a Magyarországra kijelöltekért két-háromhéten belül jönnek a kocsik. Aztán kitárták a kapukat, rájuk rajzoltak egy nagy kört, hogy melyik portára kell beállni a kocsiknak.

Hát az aztán nagyon siralmas volt. Azt mondták, hogy olyan volt az egész, mint a temetés, amikor a ládákat zártuk le, az tényleg olyan volt, mint amikor a koporsókat leszegelik. Tele volt ládákkal az udvar: az anyadisznónak láda kellett, a ludak ültek tavasszal. Szóval egy felfordult világ volt: a disznók, a süldõk, a világon minden! Mint az oláhcigányok, mink úgy jöttünk. A lovak befogva a kocsikba, a tehénfélék a kocsi után kötve, a kisborjúfélék fönt a kocsin. Így lettünk elvíve a galántai és a diószegi két állomásra.

Ráadásul én egy éjjelre egyedül maradtam a diószegi állomáson, míg a többiek a galántain virrasztottak.

Aztán még egyszer haza kellett mennem Nyékre, mert nem volt elég kötõfék, meg kötél, s vissza kellett mennem, hogy szerezzek elég kötelet a vagonokba, ahol nem volt szabad láncot használnunk.

Másnak is vittem biciklivel. Mire visszaértem Galántára, akkora már a bútorainkat is berakták. Akkoriban 53 még nem sezlonokon aludtunk, hanem szalmazsákokon, s kettõ egymásra fordítottak, s mink azokon ültünk. Mink fiatalok voltunk, én is akkor tizennyolc évesen, nem sírtam. A szüleinknek azonban nagyon fájt, õnekik nagyon fájdalmas volt a búcsúzás. Mink ha megálltunk valahol, rögtön feltaláltuk magunkat. A mozdony utáni legelsõ kocsiban laktunk, ott volt a bútor, meg a két szalmazsák egymásra téve, azon üldögéltünk. Az anyám elment fejni a hetvennegyedik kocsiba: és amikor visszahozta a tejet, a szerelvény elindult, a tej meg kidõlt. Nagyon csúnya világ volt. Szüleink persze sírtak, de mink fiatalok tudtunk nevetni is rajta.

Minket végig vittek Magyarországon. Nem tudom, hol történt a hiba, mert úgy volt az egyezség, hogy Szlovákiát el akarják szlávosítani, s ezért bennünket ki fognak cserélni a magyarországi szlovákokkal.

Nyékre Tótkomlósról jelentkeztek. Õk aztán meg is jöttek Nyékre, vannak ma is a faluban, még a rokonságomban is van. Minket Tótkomlósra szerettek volna vinni, de ott nem tudtunk volna lerakodni, mert az ottani teljesen nincstelen családok helyén nem fértünk volna el. Nem volt istálló, nem volt hova tenni az állatokat. Így kerültünk aztán vissza, Mosonszolnokra, a kitelepített svábok helyére.

A legelsõ transzporttal érkeztünk ide Mosonszolnokra 1947. április 27-én, mégpedig Juhászékkal együtt. Az állatokat meg Hegyeshalomba kellett járnunk etetni, mert azokat a vagonokat nem húzták át ide. Visszagondolva így utólag, minket itt nagyon szépen fogadtak. A községházáról a jegyzõ is kint volt az állomáson, és a diákok virággal köszöntöttek. Éliás néni közbe is szólt nekik: „Ne virággal, hanem lakásokkal fogadjanak bennünket!”

A mi házunkat elõször nem is találták. Mink még akkor Hegyeshalomban voltunk. A tanácsházán segítettek nekem megtalálni az egyes házszámot. Úgyis hívtak engem, hogy az Egyes Rózsi. A házba, amelyet végül megkaptunk, elõzõleg oroszok laktak, akik néhány nappal korábban mehettek csak el.

Minden ablak ki volt törve, vászonnal és papírral pótoltuk az üveget. Az udvar pedig olyan keskeny volt, meg annyira tele volt trágyával, hogy hátulról nem lehetett beállni. Volt hát lakásunk, de nem sok örömünk volt benne. Rögtön az elsõ napon, hozott mésszel rögtön kimeszeltünk egy szobát, s a leterített szalmazsákokon feküdtünk le. Mi, fiatalok, jobbára csak nevetgéltünk a sorsunkon, aztán hamar feltaláltuk magunkat. Egy-két héten belül Rémanék csináltak nekünk külsõ ablakokat, úgy hogy nemsokára már tûrhetõek lettek a viszonyok.

Gyorsan elfogyott viszont az otthonról hozott takarmányunk, s hiába legeltettük a jószágot, az állatok nem nagyon bírták: sok tehén csontlágyulást kapott, s gyakran a szomszédok segítségével kellett õket lábra állítani. Igen sok állat elpusztult akkor. Annusék 13 holdat, apámék meg 14 holdat kaptak, el lehetett kezdeni gazdálkodni, de nem volt az sem könnyû. Volt nekünk egy társulási cséplõgépünk, amit magunkkal hoztunk. A nagyapám után maradt apámra a részesedés, s még én is, a mai napig is kapom a szentjánosi gépállomástól azt a havi 774 forint életjáradékot, ami a leadott cséplõgép után nekem jár.

Lejegyezte: Szarka László

 

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!