//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
1 .(Kocsi) Kiss Sándor s-lelkész HEGYI BESZÉD
magyarázata (feltöltés alatt)
1 .(Kocsi) Kiss Sándor s-lelkész HEGYI BESZÉD
magyarázata (feltöltés alatt)
:

5.C) A Boldogmondások 6-7-8 - +1 a 9.

5.C) A Boldogmondások 6-7-8 - +1 a 9.


  

 C)  A BOLDOGSÁGOK

6 - 7- 8 - +1 a 9.  (makarizmusok)


Hatodik boldogság: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők látják meg az Istent.” (Mt. 5:8). Jézusnak ez a mondása is, akárcsak a megelőzők, az Ószövetségen alapszik. Zsolt. 24:3-4 szerint az üdvösségben csak azok részesülnek, akiknek tiszta a szívük. Egy másik zsoltár szintén azt hirdeti, hogy csak a tisztaszívűek találnak Istenben vigasztalást (Zsolt. 73:1). Dávid király Náthán próféta feddő szavai után így könyörög az Úrhoz: „tiszta szívet teremts bennem, óh, Isten” (Zsolt. 51:12).

Amint ebből is látszik, a tiszta szív valóban problémája volt a zsidóságnak.[77] Főtörekvésük arra irányult, hogy tisztán és mocsoktalanul állhassanak meg Isten előtt. Éppen ezért a rabbinikus teológia a legapróbb részletekig igyekezett megszabni, hogy mit és hogyan kell cselekednie annak, aki „tiszta” akar maradni. Így jöttek létre az ú. n. tisztasági törvények, amelyek a kegyesek számára az élet úgyszólván minden területén előírták, mit kell tenniük, és mitől kell tartózkodniuk.

Az írástudók munkássága azonban a kívánt célnak éppen az ellenkezőjét eredményezte - a Jézus korabeli kegyesek kínosan ügyeltek ugyan az edények tisztaságára, de ugyanakkor szívűk tele volt mindenféle tisztátalansággal (Mt. 23: 23-28), azaz: a tisztaságot külsőségekben látták. Ezzel ellentétben Jézus azt igényli, hogy a tisztaság teljesen belső, lelki dolog s hogy valaki tiszta e, az a szíve milyenségétől függ. A szív pedig az Írás szerint nemcsak a test központi szerve és a fizikai életerő székhelye (Lk. 21: 34; Csel. 14:17; Jk.5: 5; 1. Kir. 21:7), hanem az egész belső, lelki életünknek a középpontja; az érzelmeknek, vágyaknak s szenvedélyeknek (Csel. 2:26; Jn. 16:22; Jn. 16:6; Jób 37:1; Róm. 9:2; 10:1; Lk. 24:32), valamint az értelemnek, a gondolatoknak (Mk. 7:21; Mt. 12:34; 13:15 b; Jn. 12:40/b; Csel. 28:27/b), úgyszintén a döntéseknek és akarat elhatározásoknak a forrása, és székhelye (2.Kor. 9:7; Csel. :11:23;1. Kor. 4:5; Lk. 21:14). A szív tehát az ember belső, igazi lénye (1.Thess. 2:17; 2.Kor. 5:12), éppen ezért Isten mindig az ember szívéhez fordul követelményeivel, parancsolataival, mert a vallási élet gyökerei itt, a szívben vannak, következésképpen az ember erkölcsi magatartását az dönti el, hogy milyen a szíve (Lk. 16:15; 1.Krón. 28:9; Róm. 8:27; Jel. 2:23; Ef. 3:17; Zsid. 8:10).[78]

Az Ószövetség tanítása szerint a bűneset folytán az ember a maga teljes egészében megromlott, s Jób könyve határozottan kimondja, hogy a halandó emberek közül senki sem tiszta Isten előtt (Jób 4:17; 25:4-6). Mk. 7:21-23 és a hozzá hasonló újszövetségi helyek tanúsága szerint Jézus jól tudta azt, hogy az emberszív tisztátalan. Éppen ezért a tiszta szív Nála nem „bűntől mentes” szívet jelent.[79]

A tiszta szív helyes értelmére Kálvin vezetett rá ezen mondatával: „Krisztus azokat mondja boldogoknak, akik őszintén forgolódnak embertársaik közt, s akik nem mutatnak mást, sem szavaikkal, sem magatartásukkal, mint amit gondolnak szívükben.”[80] Így tehát a tiszta szív átlátszó szív. - nincsenek rejtett indokai, önző céljai, melyek ragyogó külsőbe lennének burkolva, nincsen benne semmi kétszínűség, vagy ravaszság.

A tisztaszívűeknek azt ígéri Jézus, hogy „ők fogják meglátni az Istent”. Isten meglátásának a vágya régtől fogva meg volt az izraeliták lelkében. Nemcsak Mózes (Ex. 33:18), de a zsoltáríró ajkán is .ott ég a kérdés: mikor láthatom meg Istent? (Zsolt. 42:3). „Istent meglátni” - ez a kifejezés a héberben elsősorban annyit jelentett, mint „a templomban Isten előtt megjelenni és ott imádkozni”, másodsorban pedig ezt: „a Tórát tanulmányozni”. Később Isten látását a messiási kor áldásai közé számították.[81]

Ha ezzel kapcsolatban gondolunk Jézusnak erre a mondására: „aki engem látott, látta az Atyát” (Jn. 14:9), akkor nyilvánvalóvá lesz előttünk, mire célzott Jézus - a tisztaszívűek Benne látják meg Istent. Ennek ismerete óv meg bennünket attól, hogy az Isten-látással kapcsolatban eksztatikus állapotra, vagy misztikus egyesülésre gondoljunk.[82] Istent meglátni annyit jelent, mint Krisztus által közel lenni Hozzá, ismerni Őt és Benne örvendezni. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a színről-színre való látás a jövőben következik be. S így ez a boldogság is eschatologikus.

A hetedik boldogság: „Boldogok a békességszerzők, mert őket nevezik Isten fiainak” (Mt. 5:9).[83] Arra kell legelőször is gondolnunk ezzel a boldogsággal kapcsolatban, hogy a héber sálóm szó tágabb értelemben volt használatos, mint a magyar „békesség” - jelentette az egyéni élet teljes boldogságát, beleértve a jó egészséget, a rendezett anyagi körülményeket, megelégedést és biztonságot is. Az embertársakkal, a társadalommal való harmonikus együttműködés, valamint az ellenségeskedések és háborúk hiánya szintén lényeges elemei voltak a békesség :fogalmának. Érthető tehát, hogy számos rabbinikus mondás maradt fenn, amely így kezdődik: „nagy dolog a békesség!”[84]

Utalnunk kell arra is, hogy a hetedik boldogság eirhnhpoioi szava, mely csak Kol. 1:20-ban fordul elő ezen kívül, sokkal többet fejez ki, mint ahogy ezt a legtöbbször fordítják. Mind a Vulgata (pacifici), mind a Luther (Friedfertigen), vagy az átdolgozott Károli-fordítás (békességre igyekezők) az eredeti jelentést csak részben adja vissza, s éppen azt nem emeli ki, amin a hangsúly van, azt nevezetesen, hogy ez a szó aktivitást, tevékenységet, tehát a békesség létrehozását, megvalósítását jelenti. Ezért fordítjuk így: „békességszerzők”.

De vajon kik ezek? Kérdésünkre az exegéták a legkülönbözőbb :feleletet adják. A régebbiek e versben a Krisztusban való békesség hirdetésének parancsát látták,[85] Zahn a „közjó” érdekében :fáradozókra gondol,[86] J. Weiss pedig olyan harmonikus lelkületű egyéniségekre, akiknek már a puszta megjelenése is békességet sugároz.[87] - Ezek a meghatározások nem elégítenek ki bennünket. Mindegyik csupán részigazságot ad. A görög szöveg teljes mértékben Kálvinnál jut érvényre. Ő ugyanis azt tanítja, hogy eirhnhpoioi jelenti azokat a „békességszerzőket, akik megszűntetik a gyűlöletnek és a viszálynak az okát.”[88]

A békességszerzés az Ószövetség számos helye szerint magának Istennek a műve (Lev. 26:6; Jób 25:2; Ézs. 45:7; Agg. 2:9). Az imádságokban gyakran előfordul, Bírák 6:24 alapján, az a gondolat, hogy maga „az Úr a béke.” Isten azonban fönt van a mennyben, kell tehát valakinek lennie, aki a békességet aláhozza a földre. Ki más lenne erre alkalmasabb, mint „az Isten fiai?” S csakugyan, 1. Krón. 22:9-10 és a 2. Sám. 7:14 e mellett bizonyít. Ezek a helyek azonban messiási jóslatok, s így Salamon király békés uralkodásának képében az Eljövendőre utalnak, a békességnek arra a Fejedelmére, akiről szólnak a későbbi próféták is (Ézs. 2:4; 9:5-7; 11:1-9; Ez. 34:25-29; Hós. 2:17; Mik. 4:3-4.).[89]

Az Újszövetség tanúbizonysága szerint Jézus a békesség Fejedelme. Születésekor angyalok kara hirdeti, hogy elérkezett a békesség ideje (Lk. 2:14). Egész élete nem egyéb, mint békességszerzés (Mk. 9:33-37; Mt. 20:20-28; Lk. 9:51-56; Jn. 18:10-11). S mielőtt felment volna Atyjához a mennybe, az Ő békességét hagyta tanítványainak (Jn. 14:17). Pál apostol bizonyságtétele szerint is „Ő a mi békességünk” (Ef. 2:14-18), „az Ő keresztjének vére által” (Kol. 1:20). Ebből nyilvánvaló, hogy a békességszerzés a legnehezebb feladat. Igazi hősiesség, amely a legnagyobb áldozattal jár - magának az életnek a .feláldozását vonja maga után, s közben nem törődik azzal, hogy a látszatbéke hívei éppen őt kiáltják ki békebontónak.

Krisztus helyreállította a békességet Isten és ember között; tanítványaitól azt követeli, hogy ők is ugyanezt a munkát végezzék el - egymás között. S ha ezt megteszik, hasonlóvá lesznek Őhozzá: Isten fiainak fogják őket nevezni. Isten fiának neveztetni pedig annyi, mint Isten fiának lenni.[90] Akik tehát Krisztus parancsának engedelmeskedve, békességet teremtenek felebarátaik között, azok az Isten fiai.

Az Isten :fia elnevezés legelőször Ex. 4: 22-ben fordul elő, ahol így szól az Úr: „Elsőszülött fiam Izráel”. Ettől fogva, de főleg az Egyiptomból való csodálatos kiszabadítás után az atya-fiú viszony képében szemlélik a szent írók Jahvénak Izráelhez való viszonyát. A próféták írásaiban azonban egyre jobban előtérbe nyomul az a gondolat, amit legélesebben Ezékiel hasonlata fejez ki - Izráel talált gyermek (Ez. 16). Születése után kidobták a nyílt mezőre, Isten azonban megszánta őt, betakarta, megmosta, és gyermekéül fogadta. Izráel istenfiúsága tehát a mennyei Atya irgalmán alapszik.[91]

A késői zsidóságban kezd az Isten fia elnevezés egyéni jellegűvé lenni - nem Izráel a maga egészében, hanem csupán az „igazak” Istennek a fiai (Zsolt. 73:15). Az apokryphus Sirach fia könyvében pedig Isten fia az, aki Isten akaratát cselekszi, csak az ilyen ember bízhat Istenben, mint Atyjában (4:10; 23:1-2).

Amikor Jézus a tanítványokat mondja Isten fiainak, akkor egyfelől az ószövetségi eszmét, mely szerint a választott nép, mint nép Isten fia, túlhaladja s annak közösségi jellegét teljesen egyénivé változtatja - mindenki, mint egyén, felelős Isten előtt, következésképpen az istenfiúság is nem egy közösségnek adatik, hanem személy szerint, mindenkinek külön-külön.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül ennek a címnek kortörténeti szempontból való jelentőségét sem. Az „Isten fia” és a „békeszerző” Jézus napjaiban a császároknak volt a jelzője. S íme, Ő azt hirdeti, hogy a tanítványok, a kicsinyek és névtelenek, egy sorba kerülnek a Caesarokkal, mikor a maguk kis körében elvégzik a békességszerzés nagy munkáját. Igen, ugyanaz lesz a nevük, mint a világbirodalmak császárainak, de a lényegük egész más - azoknál az „Isten fia” és „békességszerző” jelző csupán dísz, ezeknél pedig valóság, melynek záloga Krisztus békességszerző halála.[92]

Nyolcadik boldogság: „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék az Isten országa”[93] (Mt. 5 :10). Ezzel a verssel kapcsolatban mindjárt arra kell rámutatnunk, hogy itt olyan üldözésről van szó, amelynek oka a Jézushoz, illetve az Ő tanításához való ragaszkodás (Mk. 13:9; Jn. 9:34). S mivel Jézus nem igen gondolhatott másfajta üldözésre, mint csupán arra, amelyik tanítványainak az Evangélium igazsága mellett való kitartása miatt fog bekövetkezni a Vele ellentétben álló írástudók és farizeusok részéről, úgy gondoljuk, hogy itt hitüldözésről van szó. Ezt a feltevésünket csak megerősíti a következő vers, amelyből határozottan kitűnik, hogy a Jézusért üldözöttek a boldogok.

Nyilvánvaló tehát, hogy Jézus már ebben az időben tudott arról, milyen sors vár Rá és követőire. A tudósok egy része ezt és a következő verseket Jézus működésének későbbi szakaszára teszi, azzal az indokolással, hogy a Hegyi beszéd elmondásakor még szó sem volt üldözésről.[94] Ezzel szemben gondoljunk csak olyan versekre, mint Mk. 3:6, Lk. 5:30, 33 s azonnal igazolva látjuk, hogy az üldözés máris készülőben volt. Hivatkozhatunk arra is, hogy a „szegények” nemcsak Jézus korában, de régtől fogva el voltak nyomva. A próféták sorsa sem volt ismeretlen Előtte, s így, ha a kereszthalálra nem gondolt is még, de feltétlenül tudta, hogy az üldözés napjainak szükségképpen el kell jönniük.[95]

Azoknak, akik, ezt vállalni fogják, ígéri: „övék az Isten országa”. Ugyanezt találjuk a 3. v-ben is, s ezért azt hisszük, hogy valamennyi ígéret az Isten országára vonatkozik, mind ott és abban fog megvalósulni. Ez az ország ma még csak mint ígéret a mienk, ennek ellenére is már most itt van a lelki szegényekben, a szelídekben, a tisztaszívűekben, az igazságért üldözöttekben.

Ez az ország dinamikus jellegű - csak ott van jelen, ahol hirdetik s éppen a hirdetésben, éppen az Ige prédikálásában van a kezdete: ott, ahol az igehirdetés alvó lelkeket ragad meg és ráz fel.[96] Ennélfogva Isten .országa első sorban egyéni, személyes jellegű. Olyan kincs, amelyet mindenkinek magának kell megszereznie, akár a legdrágább áron is (Mt. 13:44-45). A személyes, egyéni jellegnek a hangsúlyozása azonban nem jelenti azt, hogy hiányzanék belőle a kollektív vonás (Mt. 13:47). Sőt, az egyén és közösség súlyos problémája egyedül itt nyer megoldást: tagjai mind személyes, mind közösségi életükben egyedül Istent vallják Uruknak.

Ennek az országnak Krisztus a királya s ezért: ahol a tanítványok összegyűlnek, ott jelen van a mennyek országa, mert jelen van Krisztus (Mt. 18:20). Ezért, hogy ezt az országot semmiféle hatalmasság el nem veheti tőlük, sőt éppen az üldöztetések közepett adatik nékik.

Kilencedik boldogság: „Boldogok vagytok, amikor szidalmaznak és üldöznek titeket és mindenféle gonoszat hazudnak rólatok, én érettem. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyben, mert ugyanígy üldözték a prófétákat is, akik előttetek voltak” (Mt. 5:11-12).[97]

Ez a boldogság megvan Lukács evangéliumában is, némi eltéréssel (Lk. 6:22-23). Lukácsnál az üldözés kiváltója „az Ember Fiához” való hűség, azaz, ami Máténál első személyben van, az Lukácsnál harmadikban. Jellemző a harmadik evangéliumra, hogy ott egészen határozott feleletet kapunk erre a kérdésre: milyen természetű üldözésről beszél Jézus? Lk. 6:2-ben ugyanis ezt olvassuk: „Boldogok vagytok, ha... kirekesztenek benneteket”. Honnan? Nyilván a zsinagógából (Mt. 10:17; Mk. 13:9). Éppen azok, akiknek kezében van az egyházi hatalom, fogják Krisztus tanítványait a régi egyházból kiközösíteni. De nem számít. Krisztusért ezt is vállalni kell. Az új egyház éppen az üldöztetések között valósul meg, ott van mindenütt, ahol Ő érette szenvednek.

A tanítványok szenvedése hármas irányú lesz: a) gyalázzák és szidalmazzák őket szemtől-szemben és b) a hátuk mögött s c) üldözik őket a legkegyetlenebb módon (mint ahogy megkövezték régtől fogva az Isten követségében járó prófétákat). Ugyan miért? „Én érettem”, vagy Lukács szerint: „az Ember Fiáért”. Azért, mert Róla mertek bizonyságot tenni (s ez a világra nézve kárhoztatás).

Ez a Krisztus melletti bizonyságtétel megkülönbözteti és elválasztja őket a világtól. Ennek a válaszvonalnak örökre meg kell maradnia. Ha ez elhalványodik, az mindig annak a jele, hogy a keresztyénség :nem Krisztus nyomdokain halad. Ahol élő keresztyénség van, ott üldöztetés is van. A reformátorok lelkében ennek a tudata még élénken benne élt. „A mi Krisztusért való harcunknak nem lehet más törvénye, mint az, hogy: a világ nagyobb része fölkelvén ellenünk, ránk támad és üldöz mind halálig” - vallja Kálvin.[98] Hasonlóan nyilatkozik Luther is: „aki azt akarja, hogy övé legyen Krisztus, annak kockára kell tennie testét, életét, javait, becsületét és a világ kegyét s nem szabad megrettennie sem megvettetéstől, sem hálátlanságtól, sem üldözésektől..., mert aki keresztyén akar lenni annak tudnia kell, hogy az egész világ rá fenekedik s ő mindenki céltáblája”.[99]

A Jézushoz való csatlakozás miatt súlyos szenvedések várnak a tanítványokra. Ő érette el kell veszíteniük az emberek becsülését és a szülőföldjüket, s vállalniuk kell, hogy istenteleneknek, szakadároknak és árulóknak kiáltsák ki őket. Tanítvány voltuknak mindez semmit sem árt. Sőt éppen ez által lesz bizonyságtételük kipróbált, tűzálló.

Az, aki ilyen követelménnyel lép fel, .olyan jogokra tart igényt, amelyek egyedül Istent illetik meg, ezért az „én érettem” = „Istenért”. A Jézusért vállalt szenvedés Isten-szolgálat, ami által Isten iránti engedelmességünkről teszünk bizonyságot [100]

S mivel bizonyságtételről van szó, magától értetődik, hogy ez csak örvendező szívvel és arccal történhet. „Örüljetek és ujjongjatok” - mondja Jézus - nem az üldözés ellenére, hanem éppen az üldözésnek.[101] A keresztyén élet tehát örvendező élet s ez az örvendezés már most kezdődik, mint ahogyan erről az Újszövetség számos lapja tanúskodik (Csel. 11:27; 13:1; 15:32; 1.Kor. 12:28; Ef. 2:20).

Jézus azt ígéri azoknak, akik Miatta örvendezéssel szenvednek, hogy jutalmuk bőséges lesz a mennyben. Ennek az ígéretnek a helyes megértéséhez feltétlenül ügyelnünk kell arra, hogy a hangsúly nem a jutalmon van, hanem a jelzőjén - bőséges lesz. Ezzel elkerüljük azt a római katolikus nézetet, amelyik a szenvedéseket a jutalomért vállalja.[102] A jutalom, bármily gyakran említi is Jézus, sosem cél, a vértanúság önmagában sosem érdem.

Jézus mennyei jutalomról beszél s ezzel adva is van számunkra a jutalomprobléma helyes megoldása. Egyáltalán nem a jutalmon van a hangsúly, hanem azon, hogy magatartásunkat Isten akarata szerint irányítjuk-e, vagy pedig emberektől várunk tisztességet. A tanítványoknak legyen elég az, hogy engedelmeskedtek Isten parancsának. Ő biztosan nem felejti el engedelmességüket. Ebben áll a jutalmuk.

Nemcsak azt mondja el Jézus, hogy Izráel milyen volt, hanem feltárja azt is, hogy ma sincs másképpen. Az isteni szó sosem volt szívesen fogadott az emberek részéről. A világ Isten követeit minden időben idegenkedéssel fogadta. S ha csak lehetett, elnémította őket. Nem lesz ez másként a tanítványokkal sem. Az a Jeruzsálem, mely régen megölte a prófétákat, ma is ugyanazt teszi.[103]

A tanítványok szenvedése azonban kiváltság, mely csupán a próféták, és Isten emberei seregének jut osztályrészül. Szenvedésükkel a „legjobb társaságba” kerülnek - egy lesz sorsuk a prófétákéval. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a tanítványok próféták - csupán jóban-rosszban való sorsközösségről van szó. De éppen ezért van okuk az örvendezésre.

X X X

A boldogságok sora ezzel le is zárul. Bennük Jézus azokat az ígéreteket és váradalmakat elevenítette fel, amelyek végigvonulnak az egész Újszövetségen, különösképpen pedig Ézsaiás és a Zsoltárok könyvén. De nemcsak az ígéreteket újítja fel, hanem azokat a feltételeket is, amelyek szükségesek az ígéretek elnyeréséhez. Amikor azonban ezeket a követelményeket tanítványai elé állítja, ugyanakkor éles válaszfalat állít Önmaga és kora vallási vezetői közé. A törvény betöltése nem az egyes cselekedeteken fordul meg. Nem, az egész embernek mássá kell lennie. S ebből az újjászületett lélekből kell új cselekedeteknek létrejönniük. Új lélek, új cselekedetek - ezt jelentik a boldogságok. S mindez Istenért, az Ő akaratának való engedelmességből történik.

Ugyanakkor azonban, amikor Jézus Isten színe elé állítja tanítványait, egyben úgy mutatja meg magát, mint aki ezeket a követelményeket betöltötte, s így azok Tőle nyerik jelentőségüket. Innen van, hogy a Hegyi beszéd és Jézus Krisztus egymástól el nem választható.[104] Nem, mert hisz Ő az, aki „szegénnyé lett” érettünk (2.Kor. 8:9), aki szomorkodott és szenvedett a mások bűnéért (Mt. 23:37; Róm. 4:25), szelíd és alázatos szívű volt (Mt. 11:29) s kereszthalála által békességet szerzett Istennel (Ef. 2:15-17).

S mivel Ő ezt érettünk cselekedte, tanítványainak erőt és képességet is ad ahhoz, hogy az Általa megszabott követelményeknek eleget tehessenek. Sőt, ha jobban meggondoljuk, nem is ígéretekről és követelményekről van szó, hanem a tények egyszerű megállapításáról - a Jézus köré sereglő lelki szegények. Szelídek, békességszerzők, boldogok. Boldogok a nélkül, hogy ennek a tudatában lettek volna.[105] S hogyha a boldogságokban szereplő igealakok a 3. és 10. v. kivételével jövőidejűek is, boldogságuk már most megkezdődik, amint erről az első tanítványok és apostolok örvendezve tettek bizonyságot (2.Kor. 6:10; 1.Pét. 4:14).


 

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!