//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
II. Helvét Hitvallás Bevezetés, Confessio, Előszó,
Függelék, Jegyzet
II. Helvét Hitvallás Bevezetés, Confessio, Előszó,
Függelék, Jegyzet
:

6. ELŐSZÓ

6. ELŐSZÓ


          

 ELŐSZÓ

Krisztus minden hívének, akik Németországban és a külső nemzetek között vannak, az alulírott svájci gyülekezetek lelkipásztorai az Atya Istentől a mi Urunk a Jézus Krisztus által kegyelmet és békességet kérnek.

Sok és különböző hitvallást és magyarázatot írtak eddig és adnak ki különösen a mai időben országok, nemzetek és városok, amelyekkel a legutóbbi században a világszerte felburjánzó veszedelmes eretnekségek oly szerencsétlen elszaporodása közepett azt tanítják és arról tesznek bizonyságot, hogy egyházaikban igazhitűen, nyíltan és becsületesen vélekednek, hisznek és tanítanak keresztyén hitünknek és vallásunknak általában valamennyi és külön-külön minden egyes tantételéről, végül, hogy teljesen idegenek az eretnekségekkel és a szektákkal való közösségtől. Mi tehát, jóllehet ezt már ezelőtt is megtettük nyilvánosság elé bocsátott iratainkban, mégis mivel azok talán feledésbe merültek és különböző helyeken és terjedelmesebben is magyarázzák meg a dolgot, mintsem hogy mindenki ráérne azt megvizsgálni és elolvasni, más hivők jeles példájától ösztönözve ezzel a rövid magyarázattal próbáljuk felölelni és Krisztus minden híve elé tárni egyházainknak tanítását és rendtartását, melyet azok szinte a reformáció kezdete óta sok éven át és sok válságos helyzeten át mind e mai napig a legnagyobb egyetértésben egyfelől tanítottak, másfelől most is féltékenyen őriznek. Ugyanezzel a munkánkkal bizonyítjuk mindenki előtt a mi teljes egyetértésünket, melyet megadott nekünk az Úr, hogy a mi egyházainkban, amelyekben szolgálatra rendelt, ugyanazt hirdessük mindnyájan és ne legyenek köztünk meghasonlások, hanem legyünk egyértelmű és egyérzelmű egységes test. Bizonyítjuk továbbá azt is, hogy a mi egyházainkban a legkevésbé sem terjesztünk olyan tanokat, amilyeneket nekünk hamisan és alaptalanul tulajdonítani és ránk fogni iparkodik némely ellenfelünk, különösen azok körében, akikhez irataink nem jutnak el és akik tanításainkat nem jól ismerik. Tehát ezekből az írásainkból nagyon világosan meg fogják tudni az elfogulatlan olvasók, hogy nincs semmi közösségünk semmiféle szektával vagy eretnekséggel, amelyekről evégből csaknem minden fejezetben említést teszünk és amelyeket megcáfolva megbélyegzünk. Rá fognak jönni tehát arra is, hogy mi Krisztusnak Német-, Francia- és Angolországban levő szentegyházaitól, valamint a keresztyén világhoz tartozó más nemzetbeliektől gonosz hitbeli szakadással nem válunk és nem szakadunk el, hanem velük, egyenként és összesen, ebben a megvallott keresztyén igazságban színlelés nélkül egyetértünk és őket őszinte szeretettel öleljük magunkhoz.

Ámbár valóban észlelhető a különböző egyházakban némi eltérés a kifejezésekben és a tanítás magyarázatának módjában, valamint a szertartásokban és rendtartásokban és ebben minden egyes egyház a maga belátása, a körülmények és a lelki épülés szempontjai szerint járt el, mégis úgy látszik, hogy ez soha az egyház történetében nem szolgáltatott okot viszálykodásokra és szakadásokra. Etekintetben ugyanis Krisztus egyházai mindig szabadsággal éltek. Ezt láthatjuk az egyháztörténelemben. Bőven elég volt a régi idők kegyeseinek az a kölcsönös megegyezés, amely a fő hittételekben, azok igazhitű értelmezésében és a testvéri szeretetben megvolt.

Ezért reméljük, hogy Krisztus egyházai, amint ebből a hitvallásból meggyőződnek arról, hogy mi a szent és örök Istentől adott tanításban, valamint annak igaz értelmezésében és a testvéri szeretetben velük, különösen pedig az ősi apostoli egyházzal mindenben megegyezünk, ők is szívesen meg fognak egyezni velünk a hit és tanítás egységében, annak igaz értelmezésében és a testvéri szeretetben. Sőt ezt a hitvallást főképp azért is adtuk ki, hogy az egyházak békességét, egyetértését és egymás iránti szeretetét a németországi és más külföldi egyházaknál keressük, megnyerjük és ha már megnyertük, meg is tartsuk.

Ugyanakkor szeretnők hinni, hogy van azokban az egyházakban annyi szeretet, őszinteség és becsületesség, hogy ha eddig némelyek történetesen valamit kevésbé helyesen értettek meg a mi dolgaink közül, ezután, megismerve ezt a mi őszinte vallástételünket, semmiképpen sem fognak bennünket az eretnekek közé sorolni, sem a mi egyházainkat, melyek Krisztus igaz egyházai, nem fogják mint istenteleneket kárhoztatni.

Mindenki előtt pedig ünnepélyesen kijelentjük, hogy mindig nagyon készek vagyunk, ha bárki kívánja, mindazt, amit itt előadtunk, egyenként és összesen bővebben kifejteni, végül azoknak, akik Isten igéjéből jobbra tanítanának, köszönetünk nyilvánításával engedni és hozzájuk igazodni az Úrban, akinek dicséret és dicsőség.

Kelt: 1566. március 1-én.

Aláírták Krisztus minden svájci egyházának lelkipásztorai, akik Zürichben, Bernben, Schaffhausenben, Szent Gallenben, Churban és a szövetséges kantonokban az Alpokon innen és túl, Mühlhausenben és Biehlben szolgálnak és akikhez csatlakoztak a genfi egyház lelkipásztorai is.

Császári rendelet arról, hogy kik tartandók katholikusoknak és kik eretnekeknek

Gratianus, Valentinianus és Theodosius Augustus császár Konstantinápoly városa népének. Azt akarjuk, hogy minden nép, melyet a mi kegyelmes uralmunk kormányoz, abban a vallásban éljen, amelyet – az általa egészen mostanig belénk oltott vallás szerint – Szent Péter apostol adott át a rómaiaknak és amelyről nyilvánvaló, hogy azt követi Damasus pápa és Péter alexandriai püspök, ez az apostoli szentségű férfiú: ez pedig az, hogy az apostoli tanítás és az evangéliumi tudomány szerint az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek egy istenségét hisszük egyenlő méltóságban és szent háromságban. Meghagyjuk, hogy akik ezt a törvényt követik, azok a katholikus keresztyének nevét viseljék, a többiek pedig, akiket eszteleneknek és őrülteknek ítélünk, az eretnek tan gyalázatát hordozzák és először Isten büntetése által, majd a mi lelkünk indulatából, melyet Isten akarata kelt fel bennünk, megtorlással lakoljanak. Kelt Február 27-én Thessalonikában Gratianus, Valentinianus és Theodosius Augustus.

Egyébként az evangéliumi és apostoli történet Péter két levelével együtt megtanít bennünket arra, hogy milyen vallást adott át Szent Péter apostol valamennyi keleti és nyugati egyháznak, még inkább a rómainak. Hogy pedig Damasus pápa hite és tanítása milyen volt, az kitűnik az ő hitvallásából.

Damasus hitvallása Szent Jeromos műveinek 2. kötete szerint. Hiszünk egy Istenben, mindenható Atyában és a mi egy urunkban, a Jézus Krisztusban, Isten Fiában és a Szent Lélekben. Az Istent nem mint három Istent, hanem az Atyát, Fiút és Szent Lelket mint egy Istent tiszteljük és valljuk, hogy nem úgy egy az Isten, mintha magános volna és nem olyan, mint aki maga magának Atyja és maga magának Fia, hanem Atya az, aki nemzett és Fiú az, aki nemzetett: a Szent Lélek pedig se nem született se nem születetlen, se nem teremtetett se nem lett, hanem az Atyától és a Fiútól származik, éppen olyan örökkévaló, mint az Atya és a Fiú, velük egyenlő és együtt működik velük. Mert meg van írva, hogy az Úr szavára, azaz az Isten Fia által lettek az egek és szájának leheletére minden seregök. És másutt: Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét. És ezért az Atya, Fiú és Szent Lélek nevében egy Istent vallunk, és ez a név az ő hatalmára, nem pedig sajátosságaira vonatkozik. Az Atyának sajátos neve Atya, a Fiúnak sajátos neve Fiú és a Szent Lélek sajátos neve Szent Lélek. Ebben a háromságban egy Istent tisztelünk, mert ami egy Atyától van, egy természetű, egy lényegű és egy hatalmú az Atyával. Az Atya nemzette a Fiút, nem akarata szerint, nem szükségből, hanem természete szerint. A Fiú, aki sohasem szűnt meg az Atyával együtt lenni, az idők teljességében leszállott az Atyától a mi megváltásunkra és az Írások beteljesítésére. És fogantatott Szent Lélektől és született szűztől. Testet, lelket és hozzánk hasonló gondolkodást, azaz tökéletes emberi mivoltot öltött magára és nem vesztette el azt, ami volt, hanem kezdett az lenni, ami nem volt azelőtt, mégis úgy, hogy tökéletes volt a saját tulajdonságaiban és igaz a mieinkben. Mert aki Isten volt, emberré született és aki emberré született, úgy működik, mint Isten és aki Istenként működik, emberként hal meg, és aki emberként meghal, Istenként feltámad.

Legyőzvén a halál hatalmát azzal a testtel, melyben született, szenvedett, meghalt és feltámadott, felment az Atyához és ül az ő jobbján abban a dicsőségben, mellyel mindig bírt és bír most is. Hisszük, hogy az ő halálában és vérében megtisztultunk és ő feltámaszt bennüket az utolsó napon ebben a testben, melyben most élünk. És van reménységünk, hogy elnyerjük majd jócselekedeteink jutalmát vagy bűneinkért az örök kínszenvedés büntetését. Ezt olvasd, ezt hidd, ezt tartsd meg, e hitnek rendeld alá lelkedet és életet nyersz és jutalmat Krisztustól.

Ugyanezt tanította egyébként boldog Damasussal és Athanasiussal együtt Szent Péter, alexandriai püspök, amint könnyen kivehető a Trip. Hist. 7. könyvének 37. és 8. könyvének 14. fejezetéből.

Minthogy pedig mi mindnyájan ezen a hiten és valláson vagyunk, reméljük, hogy bennünket mindenki nem eretnekeknek, hanem katholikusoknak és keresztyéneknek fog tartani. 

 

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!