//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- Dr Bustya Dezső Temetési beszédek
I. Ószövetségi textusok
- Dr Bustya Dezső Temetési beszédek
I. Ószövetségi textusok
:

84. HÍVOGATÁS Ézsa. 64,5-6A

84. HÍVOGATÁS Ézsa. 64,5-6A


 

    84. HÍVOGATÁS

    Alapige: Ésa 54,5-6a.

     

    Gy.T.!
    A halál hatalma gyűjtött össze bennünket erre az istentiszteletre. Búcsúzás ez, itt, a csönd birodalmában. Örökkévaló Istenünk hazahívta a földi munkamezőről szolgálóleányát, özv. P.F.-né szül. G. M. testvérünket, földi vándorlásának 88-ik évében. Urunk Istenünk fölkészítette őt a hazatérésre: a hallás, látás megromlása, erejének lassú megfogyatkozása mind olyan jelek voltak, amelyek figyelmeztették, hogy készüljön a hazatérésre. És most, íme, a vándorút véget ért. Mint egy könyv, amelynek utolsó lapjára az író odaírja az utolsó szót: Vége. Becsukott, bezárt könyv testvérünknek az életútja. Vegyük, Testvérek, kezünkbe a Könyvek Könyvét, Istenünk igéjét, hogy olvassuk ki abból Teremtő és Megtartó Istenünknek az üzenetét. Ebben mindannyian vigasztalásra találunk.

    I.
    Ez az ige egykor Izrael fiaihoz szólott. A szövetséges nép tagjaihoz. A szövetség legbensőbb kiábrázolása a Szentírásban a házasság. Izrael és Isten házastársak. Így olvastuk az igéből: „Mert férjed a te Teremtőd,…”. Sajnos, minden szövetséget megront az ember bűne. Izrael népe is szomorúan tapasztalta ezt. Többször elhagyta Istenét, de ilyenkor mindig ő maga lett elhagyottá. Azonban Isten a messzire szakadt társat is szereti. Hazahívja. Még Babilonból, a fogságból is. Sőt, a bűnből is. Azért küldött Megváltót ennek a bűnös világnak. Minket is hazahív Általa és hazavár. Hazahív az idegen földről, a múló életből is, az igazi életre. Földi életünket Isten oldaláról úgy is lehet tekinteni, hogy az nem más, mint szakadatlan hívogatás. Istenünk hívása így hangzik: térj haza énhozzám; ne maradj a bűnben. Csak akkor élsz, ha ezt meghallod és megcselekszed. Én vagyom a te Megváltó Istened. - Az a nagy kérdés, Testvérek, hogy meghalljuk-e ezt a hívogató szót? Ez a mostani istentisztelet is, ez a gyászos ravatal is, tulajdonképpen egy drámai erejű hívogatás: Ember, térj meg énhozzám, térj haza!

    II.
    Így hívogatta Isten a mi nőtestvérünket is. „Mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt”, akinek az élete nagyrészt egyedüliségben telt el. Szüntelenül hívogatta őt az Úr. Hívta, mint egyetlen és igen szeretett gyermeket, mint boldog ifjú leányzót, aki kezében az óvónői oklevéllel elindult a gyermeklelkek csodálatos birodalmába. Hívogatta, mint ifjú asszonyt és édesanyát azokkal a drága ajándékokkal, amikből a legtöbb embernek osztogatott az ÚR.

    De csupán három esztendőt tartott a férjével elkezdett páros élet. És következett a több mint hat évtizedes egyedüllét, amelyben drága fia és öreg szülői jelentették a családot, a valakihez való tartozás melegét. Ekkor, életének e hosszas időszakában tapasztalhatta nőtestvérünk naponként az ige vigasztalását: „Férjed a te Teremtőd!” Isten az árvák atyja és az özvegyeknek hűséges társa. Ezen a hosszú úton Isten jó egészséggel áldotta meg őt kárpótlásul. Munkájában örömet talált és így csöndes megelégedésben teltek napjai. Mindenikünknek ad Isten ehhez hasonló tapasztalatot. Ha valamit elvesz, valakit elszólít mellőlünk, mindig megmutatja, hogy miben nyújt kárpótlást és vigaszt. Isten hívását halljuk meg azért mindenkor, mert Ő hív az örömben is, a bánatban is. A világtól el, Önmagához.

    Hívogatta testvérünket az anyaföld is. Hiszen itt pihennek nagyszülei és ebben a sírban, ahová portestét elhelyezzük, pihen az édesanya is, valamint egy esztendeje itt nyugvó fia is. Együtt a család. De a mi Istenünk nem csak itt, a földön gyűjt egybe minket. Ő azt akarja, hogy a mennyben is együtt legyünk, minden választottaival együtt.

    Testvérünket is erre a mennyei életre, örök életre hívogatta leginkább. Testvérünk nagyon szerette az igét, mert abból hallotta újra meg újra ezt a hívogatást. A harangok szavából, a Biblia olvasásából, a templom csendjéből egyaránt kihallotta Jézus Krisztus hívását: Jöjjetek énhozzám, ti megfáradtak, én nyugalmat adok néktek. „Jövel haza, én gyermekem!” És íme, most hazatért. Teste ide, az anyaföldbe. De igazi énje, reménységünk szerint, amaz örökkévaló világba.

    III.
    Ez a hívogatás felénk is hangzik, Testvéreim! Most is ez hangzik. Tudjuk Isten írott igéjéből, a Szentírásból, hogy nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük. Hadd mondjak el ezzel kapcsolatban Nektek egy régi legendát. Az ősi elbeszélés szerint, Kolumbusz Kristóf egy alkalommal a tengerparton sétált. Volt ott egy felírat, amely így szólt: Non plus ultra, Nincs tovább. Ez azt jelentette, hogy itt az ismert világ vége; ezen túl csak az óceán végtelenje van. De egyszer a tenger vize valami ismeretlen gyümölcsöt sodort ki a partra. Kolumbusz felvette, nézegette. Kell hogy legyen tovább, mondotta. Kell lennie egy másik világnak, ahonnan ez a gyümölcs ide sodródott. Ez a bizonyosság indította el felfedező útjára, - és mi tudjuk, hogy valóban megtalálta azt az addig nem ismeret világot.

    Mi is valljuk: kell lennie egy másik világnak. Hasonlíthatatlan ízű gyümölcsök beszélnek erről, amiket ízleltet velünk a mi Istenünk. Ezek által von bennünket ama másik, örök világ felé. Oda ment be, reménységünk szerint a mi szeretett nőtestvérünk. Búcsúzzunk tőle hittel és kísérjük őt imádságban az örökkévaló Isten színe elé.

    Ámen.

     

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!