„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.”Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16
Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Zsoltár 28,7
… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti." Karl Barth
A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...
Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .
E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben, a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal
2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó
„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
- Hervay Ferenc Magyarország történeti földrajza a XVI-XVIII. században
5. A magyarországi nyomdák földrajzi elosztása a 17. -18. században
5. A magyarországi nyomdák földrajzi elosztása a 17. -18. században
A magyarországi nyomdák földrajzi eloszlása a 17-18. században
Az ország történelmi sorsa, a törők hódoltság hatása rögtön előtűnik, ha a mellékelt térképen a hazai nyomdahelyek földrajzi eloszlását vizsgáljuk. A nyomdák túlnyomó része északnyugaton és Erdélyben helyezkedett el még a 18. század folyamán is. Legtöbbet az egyetem (Nagyszombat-Buda) és a főiskolák mellett nyomtattak (Nagyenyed, Sárospatak, Zsolna, Kassa). Másodsorban a polgárosultabb városok (Kolozsvár, Brassó, Nagyszeben, Lőcse, Kassa, Sopron stb.), majd a 18. század második felében a katolikus püspöki székhelyek is adtak létalapot egy vagy több nyomda működésének. Rövid életűek voltak a földesúri támogatással felállított nyomdák (Keresztúr, Csepreg, Keresd, Diószeg).
A 16. századi nyomdahelyek térképe és jegyzéke a Régi magyarországi nyomtatványok (Bp. 1971.) 754-755. lapján található.
A 17. században a következő helyeken és időben működtek nyomdák:
Bártfa
1601-83, 1694-1700
Brassó
1630-32, 1638-1700
Csepreg
1625-43
Csíksomlyó
1676-86
Debrecen
1601-56, 1661-1700
Eperjes
1686
Gyulafehérvár
1623-1700
Kassa
1609-96
Keresd
1684-86
Keresztúr
1601-20
Kolozsvár
1601-61, 1669-1700
Lorettom
1670
Lőcse
1614-1700
Nagyszeben
1604, 1611, 1616-19, 1629-1700
Nagyszombat
1602-1700
Nagyvárad
1633-60
Németújvár
1619
Pápa
1624-32
Pozsony
1609-25, 1629-31, 1636-.50, 1668-78
Sárospatak
1651-87
Sárvár
1602
Somorja
1650
Tejfalu
1638-46
Trencsén
1636-73
Zsolna
1664-1700
A 18. században a következő helyeken és időben működtek a nyomdák:
Balázsfalva - 1747-1800
Bártfa - 1711-15
Beszterce - 1779-91
Besztercebánya - 1761-1800
Brassó - 1701-1800
Buda - 1724-1800
Csíksomlyó - 1702, 1715-99
Debrecen - 1701-05, 1713-1800
Diószeg - 1788-95
Eger - 1755-1800
Eperjes - 1721, 1775-99
Eszék - 1748-1800
Esztergom - 1763-65
Fiume - 1780-1792
Győr - 1729-1800
Gyulafehérvár - 1702, 1711, 1785-1800
(Hőgyész) - (1799)
Kalocsa - 1765-1800
Kassa - 1702-1800
Késmárk - 1705-08
Kismarton - 1712-13
Kolozsvár - 1701-1800
Komárom - 1704-37, 1744, 1788-1800
(Kőszeg) - (1735-82)
Lőcse - 1701-52, 1772-1800
Máriavölgy - 1730-36
Marosvásárhely - 1785-94
Medgyes - 1765-81
Nagyenyed - 1763-74
Nagykároly - 1756-99
Nagyszeben - 1701-1800
Nagyszombat - 1701-1800
Nagyvárad - 1745-1800
Pádé - 1794
Pápa - 1788
Pécs - 1773-1800
Pest - 1748-1800
Pozsony - 1718-1800
(Pribóc) - (1748)
Puhó - 1720-41
(Rozsnyó) - (1786)
Selmecbánya - 1788-1800
Sopron - 1721-92
Szakolca - 1761-1800
(Székesfehérvár) - (1780-87)
Szombathely - 1788-1800
Temesvár - 1769-1800
Újvidék - 1790-98
Vác - 1772-1800
Veszprém - 1789-93
Zsolna - 1704-15, 1794
A zárójelbe tett helyeken csak kiadó volt nyomda nélkül.
Szabolcska Mihály Uram, maradj velünk!
Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?
…tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!
Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát.
A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal Oldal tetejére