//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- Dr RÉVÉSZ IMRE Az ellenreformációtól 1930
-as évekig
- Dr RÉVÉSZ IMRE Az ellenreformációtól 1930
-as évekig
:

10. HARMADIK FEJEZET A magyar protestantizmus egyházi élete a felvilágosodás korában

10. HARMADIK FEJEZET A magyar protestantizmus egyházi élete a felvilágosodás korában

  2013.12.01. 17:20


HARMADIK FEJEZET
A magyar protestantizmus egyházi élete a felvilágosodás korában


26. §. SZERVEZETI ÉS ALKOTMÁNYI VÁLTOZÁSOK ÉS KÜZDELMEK  27. §. VALLÁSI ÉS ERKÖLCSI VISZONYOK
 
 

26. §. SZERVEZETI ÉS ALKOTMÁNYI VÁLTOZÁSOK ÉS KÜZDELMEK

l. Új tagozódás; a világi elem érvényesülése

A II. Carolina Resolutio intézkedése következtében a két magyarországi protestáns egyház eladdig nagyobbszámú superintendentiáinak száma 4—4-re olvadt le (természetesen a külön politikai és egyházi kormányzat alatt élő Erdélyt nem értve bele). Így jött létre a két magyar protestáns egyháznak az 1920-i trianoni békekötésig fennállott kerületi felosztása (az evangélikusoknál a bányai, a tiszai, a dunántúli és dunáninneni egyházkerületek; a reformátusoknál a dunántúli, a dunamelléki, a tiszántúli és tiszáninneni egyházkerületek).

Az átszervezés e munkálataiból a „világi" uraknak jutott az oroszlánrész. A II. Carolina Resolutio kiadásakor gyors intézkedés kellett: nem lehetett megvárni, míg az ezerféleképpen zaklatott lelkészek, talán csak évek múlva, összejönnek országos zsinatukra; ehhez különben is királyi engedély kellett volna s ennek kieszközlése hosszú időbe telt volna és kétséges is volt. A kevésszámú, de annál buzgóbb és hívebb világi előkelőknek módjukban volt gyorsabban összejönniök. Ha nem is az egyházi alkotmány hagyományos formái közt, de a szükség parancsolta módon, ők hajtották végre az átszervezést. Ezt az intéző hatalmukat aztán a világi urak állandóvá akarták tenni. Egészen természetes és méltányos volt az az óhajtásuk, hogy az az egyház és az a lelkészi kar, amely minden bajában igénybevette segítségüket, adjon nekik helyet az egyházalkotmányban intézményesen is. A protestánsok helyzetük bármely kis könnyebbülését hosszú évtizedeken át csak világi előkelőik útján tudták kieszközölni az udvarnál és a hatóságoknál. A világiak egyházvédő munkája azonban csak akkor lehetett sikeres, ha rendszeresen megismerkedhettek és foglalkozhattak az egyház ügyeivel. Innen van, hogy az 1715–1791 közé eső évtizedek folyamán mind a két magyarországi protestáns egyház alkotmányában betetőződik a megelőző korszakban már megindult fejlődés: a világiak az egyház alkotmányában és kormányzatában a lelkészekével egyenlő rangú helyet nyernek.

Ez az evangélikusoknál meglehetős simán, a reformátusoknál ellenben sok küzdelemmel ment. A református vezető világi urak bodrogkeresztúri gyűlése (1734-ben) erdélyi mintára fő- és segédgondnoki állásokat szervezett az egyházkerületek, illetőleg megyék élére, valamint a négy kerület püspökéből és főgondnokából álló egyetemes főtanácsot és annak élén álló főgondnoki tisztséget is. E kétségtelenül üdvös intézkedéseket azonban a lelkészekkel való előzetes értekezés nélkül hozták s ezzel fölkeltették a lelkészek egy jórészének ellenszenvét a hagyományokkal ellenkező s nem törvényes úton létrejött új rend ellen. Évtizedes viszályok indultak meg, különösen a hatalmas tiszántúli egyházkerületben: ugyanis ennek a lelkészi kara érezte aránylag legkevésbé az újítás szükségét, mert itt az egyházak támaszai nem annyira a földesurak voltak, mint inkább a sűrű tömegekben együttlakó, jómódú alföldi református polgárság és köznép. A harc 1791-ben, a tiszántúli püspökválasztáson érte el tetőpontját, amidőn külön-külön püspököt választott a papi („hierarcha") és az „úri" („kyriarcha")1 párt. A hierarcha-párt püspöke annak nagy tudományú, de szenvedelmesen elfogult vezére, Sinay Míklós debreczeni kollégiumi tanár lett, aki pártjával együtt végül egyenesen a királynál keresett védelmet a világiak „hatalmaskodása" ellen. Emezek viszont utoljára csakugyan hatalmi kérdést csináltak a dologból s a lelkészi párt erőszakos elhallgattatására törekedtek. Sinayt hosszú per után püspöki, majd tanári tisztétől megfosztották s a nagyérdemű tudós csak nehezen menekült meg a koldusbottól. (Mh. 1808). A gyűlölködés izzása közben adta meg a király az engedélyt a két egyház újjászervezését végrehajtandó, rég óhajtott országos zsinatok megtartására.

2. A budai és pesti zsinatok

Az 1791 őszén összeült református budai és ev. pesti zsinat izgalmas tanácskozások között, a világi urak mindvégig túlhatalmas befolyása alatt folyt le. A világiak az új egyházalkotmányhoz olyan külföldi mintát kerestek, amely minden kétséget kizárólag biztosítja az „úri" elem fölényét a „papi" fölött: ezt pedig a maroknyi lengyel protestáns egyházak 1780-iki egyházi törvénykönyvében, az ún. „lengyel dissidens kánonokban"2 találták meg. Ez a munkálat egy sebbel-lobbal készített tákolmány volt: az igazi protestáns elv csak torzalakban érvényesült benne, valójában a túltengő lengyel nemesi önérzetet tükrözte. A magyar protestáns világi urak mégis ezen a nyomon, a történeti fejlődéssel majdnem teljesen szakítva akarták újjáépíteni egyházaik alkotmányát.

A két zsinat, hosszas és elkeseredett viták után, a két hitvallású magyar prot. egyház számára egy-egy, minden lényeges pontjában teljesen azonos alkotmányt dolgozott ki. Ez alkotmány legalsóbb egysége a helyi presbyterium, magasabb tagozatai az egyházmegyék, egyházkerületek gyűlései; csúcspont az ev. és a református egyházak közös egyetemes tanácsa (consistorium generale v. conventus generalis) élén a református és az ev. egyetemes főgondnokkal: ez azonban nem állandó kormányhatóság, csak az egyöntetű eljárás kedvéért időnként összehívott közös gyűlés, melynek egyik főszerepe az, hogy a közös protestáns érdekeket a kormánnyal szemben egységesen képviselje. Törvényhozó testülete mindkét egyháznak a 10 évenként összeülő, külön-külön zsinat. A szervezet minden fokán látszólag nagy gonddal keresztülvitték a lelkészi és világi elem közötti „paritást", de valójában a világi urak túlsúlya érvényesült, s a tényleges helyzet az volt, hogy ők „megengedik" a lelkészeknek az egyházkormányzatban való részvételt.

Azonban a világiak győzelme nem volt teljes, mert a király sem a budai, sem pesti kánonokat nem erősítette meg, amiben a lelkészi párt felfolyamodásának is része volt. Ezért a törvények egészben véve egyik egyházban sem jutottak kötelező érvényre, csak egyes intézkedéseik mentek át a gyakorlatba az egyházkerületek és egyházmegyék akaratából. Így a budai és a pesti zsinatok csak félmunkát végeztek. Azonban nagy érdemük, hogy igyekeztek megalkotni a két protestáns országos egyházat s azok testvériségét intézményes kötelékkel is próbálták erősíteni (közös főtanács); továbbá, hogy az egyházalkotmány legfőbb körvonalait: az ún. „zsinat- presbyteri rendszert", a részletekben elkövetett pártos túlzások ellenére is, helyesen vonták meg.

1 A kyrios: úr görög szóból.
Dissidens-eknek (eltérőknek) hívták Lengyelországban a nem róm. kath. (prot. és gör. kel.) ker. felekezeteket.


 

27. §. VALLÁSI ÉS ERKÖLCSI VISZONYOK

1. A magyarországi helyzet

A szenvedések súlya alatt a magyar protestánsságnak úgy alsóbb, mint magasabb társadalmi osztályaiban nagyon gyakori eset volt a hithagyás. De a megmaradtak kettőzött hűséggel ragaszkodtak hitükhöz és egyházukhoz. A lelkipásztorok fennkölt lélekkel hordozták a legtöbbször ínségesen javadalmazott állásuk nagy terheit. E korban már nem alkalmazhatták az egyházi fegyelmet oly szigorral, mint azelőtt. Ezt főként az a körülmény akadályozta meg, hogy a fegyelmi intézkedések foganatosítására vagy éppen nem állt rendelkezésre a világi hatóság, vagy nem a régi készséggel többé. Most már a lelkipásztoroknak csak lelki hatásokkal lehetett a népet magukhoz és az egyházhoz kapcsolniok. Tehát gyakoribb lett az egyéni lelkigondozás zajtalan munkája, amire az előző korszakok lelkészei még nem helyeztek elég súlyt. A lelkészek buzgólkodása következtében rendszeressé lettek a házi áhitatosságok (Biblia, énekeskönyv, kegyes iratok olvasgatása) — sok helyt egyetlen lelki menedéke a templomtól, lelkésztől, iskolától megfosztott népnek. Jó példaadásban versenyeztek a lelkészekkel a világiak is. Az olyan sziklahitű, mély kegyességű női lelkek, mint a hitvalló Árva Bethlen Kata (megh. 1759), vagy a hitükért és egyházukért minden munkára és áldozatra kész olyan világiak, mint a kiváló vallásos költő, Ráday Pál (megh. 1733), egyik egyházban sem ritkák. Árva Bethlen Katát, gróf Teleki József özvegyét, rendkívüli lelki és testi szenvedései által formálta Isten keze a magyar református keresztyénség egyik legnemesebb alakjává. Nemcsak, mint imádkozó és hite mellett minden kísértésben megálló lélek érdemli csodálatunkat, de mint az irodalomban és annak pártolásában, a hasznos munkában és a kifogyhatatlan jócselekedetekben fáradhatatlan nagyasszony is: egyebek közt még a szegény nép orvoslásával is sikeresen foglalkozott. A nagytudású Ráday Pál, II. Rákóczi Ferenc kitűnő diplomatája, a maga korában a magyar református egyháznak legnagyobb védelmezője volt: mély vallásossága és tiszta jelleme a visszatért Habsburg-uralom alatt még római katholikus körökben is becsületet szerzett neki és egyházának. Szerzetes tudós írja róla: „Vallását bátran megvallotta, bátran gyakorolta, bátran védelmezte... gyakran egész napon, sőt éjjelen át szent elmélkedésekbe mélyedt." De viszont akadtak az egyházaknak olyan előkelő tagjai is, akik csak hatalomvágyuk kielégítésére követeltek maguknak vezető helyet. Sőt arra is volt néhány szomorú eset mind a lelkészek, mind a világiak között, hogy csak anyagi haszonért szolgálták egyházukat s mihelyt ez a haszon elmaradt, hátra állottak: így tett pl. Bessenyei György, a különben nagynevű költő, aki, midőn a református egyetemes consistoriumnál viselt jó javadalmú titkári állását elvesztette (1779), meggyőződött voltaire- ianus létére is római katholikussá lett s Mária 'I'erézia kegydíján élt tovább. Egyéb társadalmi körökben sem voltak szokatlanok az ilyen jelenségek. Főképp a műveltebbek között kezdett lábrakapni bizonyos erkölcsi lazaság és vallási közöny, amelyeknek igazolását a Nyugatról beszivárgó „felvilágosult" eszmékben szerette megtalálni nagyon sok éretlen fő.

 

2. Pietizmus és methodizmus

Ily jelenségek a külföld nagy protestáns országaiban — Németországban, Angliában — is fölléptek. Németországban a harmincéves háború lezúgása után az egész egyházi élet romokban hevert. A lélektelen orthodoxia nem volt képes új életet lehelni az elalélt lelkekbe. A műveltek a kezdődő felvilágosodás hatása alatt kezdték lenézni az egyházat. Az általános sivárság közepette emelték fel szavukat a pietisták3 (1675-től). Ezek hatalmas hitű, kegyes és munkás lelkek — eleinte legnagyobbrészt ev. lelkészek voltak. Személyes tapasztalásuk alapján rámutattak arra, hogy a vallásban nem a tan pontos tudása és elhivése, hanem a „szív kegyessége" s az abból származó szent erkölcsi életfolytatás a fődolog. A mozgalom megindítója — részben a rokon kálvini puritán szellem hatása alattSpener Fülöp Jakab drezdai, majd berlini udvari lelkész (1635–1705) volt. Igazi vezére később Francke Ágost Hermann (1663–1727) hallei lelkész és egyetemi tanár lett. Ez a nagy keresztyén jellem a lehető legszerényebb kezdetekből hatalmas és máig virágzó nevelő- és szeretetintézmények egész sorát hozta létre.

A pietisták az orthodox, maradi lelkészek és tudós theologusok, meg a csúfolódó világiak részéről nagyon sok heves támadásban részesültek. Erre olykor tényleg rászolgáltak, mert később nagyon sok lelki félszegség burjánzott fel közöttük: így pl. a megtérésnek naphoz, sőt órához kötése, a műveltségnek és az élet nemes örömeinek oktalan lebecsülése, a betegességig túlhajtott vallásos érzelgés, a farizeusi gőg. De mindent összevéve, mégis mérhetetlenül sokat köszönhetett nekik a német protestantizmus: ők töltötték el újra az Evangélium életerőivel és ők ellensúlyozták a felvilágosodás tisztán értelmi irányát.

Hasonló természetű mozgalom volt Angliában a methodizmus.4 Megindítói: a nagytehetségű anglikán pap, Wesley János (1703–1791) testvérével, az énekköltő Károllyal és a csaposlegényből páratlan hatású bűnbánathirdetővé lett Whitefield György (1714–1770). A methodizmus — a kálvini szellemnek megfelelően — eleitől fogva sokkal nagyobb missziói lendülettel dolgozott, mint az inkább kisebb körökre szorítkozó pietizmus. Főképpen a nyomorba és bűnbe süllyedt munkástömegek fölrázásával és fölemelésével ért el maradandó eredményeket. A pietizmus hibái azonban a methodizmusnál még fokozottabb mértékben megtalálhatók. Annyira hangsúlyozta a megtérés emberi oldalát, hogy az isteni kegyelem mindenhatóságát, a predestináció bibliai sarkigazságát teljesen elejtette. E miatt nagyon alkalmas talaja lett a vallásos magabízásnak, a „vallásos ember" fölmagasztalásának az élő Istennel szemben.

E két irány közül Magyarországon maradandóbb hatást csak a pietizmus tett, főként az evangélikus egyházban.

3 Ez a szó eredetileg gúnynév, mellyel a folyton pietast, azaz élő kegyességet követelő férfiakat illették ellenfeleik.
Eredetileg szintén gúnynév, arról a szigorúan megszabott módszerről (methodus), melyet a két Wesley-testvér már diákkorában követett tanulmányaiban és vallásos gyakorlataiban.

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!