[962-943] [942-923] [922-903] [902-883] [882-863] [862-843] [842-823] [822-803] [802-783] [782-763] [762-743] [742-723] [722-703] [702-683] [682-663] [662-643] [642-623] [622-603] [602-583] [582-563] [562-543] [542-523] [522-503] [502-483] [482-463] [462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [Korábbi]
- Ha akarják akkor talán okés... * Rai elhúzódását látván kajla vigyor jelent meg az arcán * - Csak nem fél az urfi? - * Ezt nem hagyhatta ki, végül átment a túloldalra s egy erősebb fuvallat haladt végig az istállón, ami az erdőből származott, de teljesen más jellegű volt mint az eddigiek. Összeszűkült szemekkel nézett kifele, úgy érezte, hogy baj van. Egy ideig kifele bámult és próbált rájönni mi történhetett, de ilyen hatalmas távolságból még nem tudta megállapítani, mindezzel megpróbált nem foglalkozni és folytatta tovább a csutakolást * - Tegezésre nem válaszoltam, de gondolom már rájöttél, hogy nyugodtan megteheted, hiába fiatalabb vagy tőlem. - * Közbe lehajolt, hogy a ló hasaalját is jól megvakargassa, amit úgy vett észre, hogy igencsak élvez. A vakargatás közben észrevette, hogy az egyik harisnyája a combján lentebb van csúszva, így hátat fordított a többieknek és egy lágy, óvatos mozdulattal fentebb húzta, nehogy kiszakítsa azt. *
|
*Nem tud hirtelen reagálni, de arcán átfut az undor és először ennek hangot is ad.* Ööah... *Nyögi hangosan, szemei kicsit összébb húzódnak, ahogy arca is megkeményedik.* Eressz el. *Figyelmezteti a férfit először udvariasan, hisz neveltetése ilyen helyzetben is helyt áll. Ám mikor erre nem kerül sor, hangosabban, mély hangon rászól.* Azt mondtam hogy... *Kezdi, majd kirántja egyik kezét a fiú szorításából és keményen gyomorszájon vágja. Ettől kicsit enyhül a szorítás, következő lépése egy nagyobb arconrúgás, majd pár szaltót vetve pár méterrel odébb kerül.* Honnan ismered az apámat? *Kérdi haragosan, komoly tekintettel és hanggal. Sosem látta még a férfit sem a kastélyban, sem körülötte. Egyenlőre nem hív spiritet segítségül, hisz egy katona lánya. Testi adottságai apró termetéhez képest jók, bár nem tudja, mire számítson a férfitől. Arca ismét sötétségbe borul és a dühtől, ami elárasztja fekete füstgolymok jelennek meg körülötte. Ez az erdő apja és saját erejének a forássa is. Szemei is elsötétülnek valamelyest.* És ne merj mégegyszer hozzámérni...
|
Ilyen vagyok. *Vont vállat, és arcára visszatért a kaján vigyor.* Ha meglátok egy szép nőt, nem tudok neki ellenállni. Azért majd a drága húgaiddal vigyázok, megértettem, hogy veled nem kellemes vitába keveredni... *Nevette el magát, visszaemlékezve a korábbiakra, mire több bokszból is horkantások és fújtatások hangzottak fel.* De azért remélem azzal nem lesz gond, ha olyat teszek, amit ők is akarnak... *Vetett még egy pillantást Meredithre, aztán a biztonság kedvéért kissé arrébb húzodott, hogy a lány még véletlenül se érhesse el, miközben Balance oldalát tisztogatta. Normális esetben ez természetesen nem az ő dolga lett volna, de imádott a fekete paripával lenni és törődni, ezért legtöbbször ő viselte gondját.*
Nem szoktam magamra venni, ha hozzá hasonlítanak. Csak azért mondtam, mert tudom, hogy így van... De igazából nem érdekel. Sosem fogok olyat tenni, mint az apám, mert sosem fogok megházasodni. *Jelentette ki eltökélten.*
|
”Végre, megint szabadon.”- *gondolta Shade. Ekkor hallotta meg a lányt, aki mögötte állt. Érezte, hogy a lány háta mögött van árnyék. Ezt kihasználva a lány háta mögé suttyant. Megfogta a lány két karját és a feje fölé emelte.* Milyen kíváncsiak vagyunk ma, apuci szeme fénye. – * Ejtette ki a mondatott. Teljesen örömét lelte, hogy a lányt elkapta.* – Hogy ki vagyok én? És mit fogok csinálni? Roppant egyszerű a válasz, az vagyok, aki ma veled fog szórakozni aranyom. Rosszul tetted, hogy idejöttél... – *szavai fenyegetők, és félelmetesnek hangoztak. Lehetett hallani, hogy teljesen élvezi a helyzetét. Ezért is nyalta végig a lány nyakát.* – Finom vagy - *suttogta a lány fülébe búgó hangom.*
|
*Végig nézte, ahogy a fiú lesápad és elfogja a rémület. Szinte már nevetnie kellett ezen a reakción, de arcán semmmi jel nem volt erre, csak magában mosolygott bosszúsan, kicsit szomorkásan és egyben gúnyosan. Nem lepődött meg, sőt, mondhatni számított rá. De azért csöppet furcsállotta, hogy ennyire menekülésre késztette a fiút. Ez újból elcsüggesztette. Meg se mozzanct a helyéről, nem is kellett volna az a fenyegető felszólítás. Nem akarta tovább rémízgetni. Amint Kai elmenekült, apró, gúnyos mosllyal fordult vissza az asztal felé.* - Ez várható volt! - *fújt egy nagyot és bevett egy halkockát a szájába. Csak akkor jutott el az agyáig, hogy nem csak a túlzott menekülési kényszere volt furcsa a srácon, nem a szemei is, mintha más fényben ragyogtak volna.* - Lila volt a szeme! -*meredt előre magába mélyedve.* -Nem....biztos csak képzelődöm. Amúgy is rosszul látok! - *nyomkodta meg az ornyergét, szemeit összeszirította közben, s csak annyivel be tudta az egészet. Idegesítően nagy csönd telepedett a helyiségre. A vízesés zubogó hangját lehetett csak bahallani. De ez már megszokható volt maga körül. Apropó maga körül. Nézett oldalra a sárkányra, majd a tányérjára. Azután ismét a sárkányra és sunyin elvigyorodott.* - Véletlenül nem szereted a tengeri kaját? -* szúrta fel az egyik polip darabkát és nyújtotta az állat felé a villát.* - Vicces, hogy itt hagyott egy olyannal mint Én. Ezek szerint nem nagyon félt téged. Vagy csak nem törődik veled annyira? - *gúnyolódott, egy székkel közelebb ülve a sárkány elé.* - De nyugi! Most nem vagyok olyan állapotban. Sem olyan hangulatban! Azt hiszem így nem lesz semmi bajod! -* vigyorgott.*
|
*Figyelmesen hallgatta Rai dolgait is ollykor olykor el is mosolyodott* - Minnél több személyt ismerek meg annál jobb - *Kacsintott rá* - Az már más kérdés, hogy hogyan reagálok a szavaira avagy tetteire -*Mondta és a fiú szemeibe nézett* - A nemrég történtek... Nos... Bevallom megijesztettél.... Te voltál az első, aki csókot lopott tőlem.... -*Egyik kezével zavartan hajábatúrt, másikkal pedig a box ajtaját nyitotta ki* - Nem ismerlek, de nem akarom, hogy a hugaimnak akármi baja legyen, szóval ehez hasonló húzások avagy súlyosabbak terén, amit ők nem akarnak de megteszed, ténylegesen is impotensé teszlek csak hogy tudd -*Jelentette ki mosollyal az arcán* - Gondolom eléggé szórakozott típus vagy ezért is mondtam -*Könnyed mozdulattal maguk mögött bezárta a boxot* - Azthiszem ez egy újabb hideg zuhanyként érhetett, nem de? - *Tette fel a kérdést* - Próbálj önmagad lenni, és nem mások szavaitól függeni olyan téren, hogy "apudhoz hasonlítasz"... Mindannyian hasonlítunk és különbözünk másoktól, de ez így van rendjén, mégis ha olyan személyhez hasonlítgatnak, akire egyébként nem akarsz, azt meg el kell engedni a füled mellett. - *Egy vakarót kapott fel a csutakoló eszközök közzül és nekiállt segíteni a srácnak*
|
*Dúdolgatva olvassa kedvenc könyvét színváltó virágokról, mikor hirtelen ereiben teljesen megfagy a vér. Egy spirit szinte feszíti mellkasát, a levegő ereje hivogatóan akar belőle kitörni. Szemei kitágulnak, majd lélegzete is elakad, mikor pár képkockát lát maga előtt a jövőből, ahogy egy ismeretlen alak elkezdi pusztítani az erdőt. Nem érti, mi történik, vagy miért történik, csak annyit tud, hogy ezt nem hagyhatja. Mielőtt felállna, Márta jön oda hozzá.* Minden rendben Lumi? *Ijesztő képet vághat, mert Márta aztán végigfut az aggódás.* Ne rakd fel a könyvemet, mindjárt jövök.* Súgja jeges hangon, hisz a spirit a jeges fuvallatra nagyon elő akar belőle törni. Feláll, alig tesz pár lépést a sötét folyosón, el is tűnik a sötétségben. Az átváltozott fiú mögött jelenik meg, nem is ismerve fel, hogy Kai az.* Ki vagy te? És mit akarsz csinálni? *Kérdezi komoly, kissé mélyebb hangján, amit mindig megüt, mikor átveszi elméjét a racionalitás.*
|
*Kai kezéből a hallottak után kiesett a villa. Luka is abba hagyta az evést és a lányra, majd Kaira nézett, hogy minden rendben van-e a fiúval. Kai még mindig teljes döbbenettel nézett a lányra. Nem tudta, hogy mit reagáljon erre. Egy szolga lépett oda hozzá, hozott új evőeszközt, a földre esettet, pedig elvitte. Nem tudta mit mondhatna ezek után. Sose mondta senki, hogy ennek a lánynak hasonló képességei vannak, mint az anyjának voltak. Hirtelen eszébe jutott anyja halála… ennyi volt. Érezte, hogy elméjén úrrá lesz másik énje. El kellett innen tűnnie. Nem szabad itt Celia előtt felvennie másik alakját. Lukára nézett, aki kétségbe esetten figyelte.* – Maradj itt! – *hangja már nem a sajátjára hasonlított. Nem volt más válsaztása vissza kellett mennie az erdőbe, hogy Shade ott gyilkolásszon… Amilyen gyorsan csak tudott felpattant az asztaltól.* – Ne kövess!- *mondta fenyegtően az ajtóban a lányak, miközben ránézett. Nem tudta, hogy szemei már lillán világítottak, mint egy gyilkosnak. Érezte, hogy egyre gyorsabb, ami annak a következménye, hogy már majdnem átváltozott… mikor teljesen elborította a sötétség , tudta, hogy elérte az erdőt, de már képtelen volt mozgatni a testét. Shade átvette az irányítást. Ekkor egy fagyos és sötét fuvallat söpört végig az egész erdőn.*
|
Egyetértek. *Sóhajtja a lány erdővel kapcsolatos eszmefuttatására.* Folyton óvtak attól, hogy bemerészkedjek, pedig ha az ember eléggé intelligens, semmi baj nem történhet. Sőt. Néha sokkal jobban érzem magam odakint, mint a házban. *Nevetgélt szárazon.*
Kicsit olyan, mintha a család fekete báránya... te magad lennél, mi? *Aztán elcsendesült, végighallgatta a lányt, közben le nem vette róla a szemét, s érezte benne azt az elkeseredett indulatot, amit sokszor önmagában is felfedezni vél.* Nem tudom, milyen lehet egy ilyen családban felnőni, mert sosem tapasztaltam. Az én családomat nem éppen a tanács tette tönkre, bár az biztos, hogy az ő döntésük sem a legjobb irányba lendített rajtunk... Én mégis úgy érzem, apám félrelépése volt az, ami igazán szétrombolta az összetartó családunkat. Azt mondják, sokban hasonlítok rá... Hát, majd megismered. Bár Isten óvjon ettől. *Nevet fel újra, kissé vidámabban, aztán újra elkomolyodik.* Megértem, hogy aggódsz értük, de szerintem ne reagáld túl. Biztosan van olyan, amiben segíthetsz nekik, sőt, már valószínűleg az, hogy vagy nekik, nagy segítség és támasz... Hiszen, most te vagy a legidősebb nő a Trenoir-házban, nemde? *Magyarázta, aztán ahogy ezt mondta, hirtelen észbe is kapott.* Ne haragudj, nem baj, ha tegezlek, ugye?
*Közben megérkeztek az istállóhoz, s lassan Balance bokszához sétáltak, hogy miután Rai kissé letisztítja a lovat, az kipihenhesse magát.*
|
* Csak úgy szurkálta fel a falatokat, de mire eljutott volna a szájához, inkább visszaengedte a villát, és lerázta azt,amit felszúrt az evőeszközre. Kicsit megvonta a szemöldökét, mikor választ hallotta. Igaz az utóját, alig, de mégis eljutott a füléhez, mivel nem ültek túl messze egymástól.* - Sajnos? -* emelte fel a fejét és Kai irányába nézett. De mikor Ő tette fel a saját kérdését, zartan fordította el a fejét, a másik irányba. Először nem tudta, hogy mit is feleljen. Burkoltan közölje, hogy nem ért rá, mert más dolga akadt, vagy mondja meg az igazat? Végül az utóbbi mellett döntött. Gondlta, úgy is hallotta az egész kastély a sikolyát.* - Gondolom te is éreztél és hallottál egy s mást. - * vett egy kis krumpilt a szájába.* - Az Én voltam! Kint gyakoroltam az erdőben és kicsit eltájoltam magam. Szóval nem vacsoráztam a többiekkel. - * mutogatott teli szájjal a villájával.*
|
- Nem igazán tudom elmagyarázni... Pedig , mint Ezio legidősebb lányától mindenki a maximumot várja el. - *Felelte már kevésbé ridegen, sőt,még egy halvány mosoly is megjelent az arcán.* - Mindig is az örök éj erdejébe járok kikapcsolódni és gondolkozni. Itt megfigyelve és megértve a dolgokat könnyedén megoldásokra lelhetünk, mint például azt, hogy vadállatok többsége nem gyilkos szándékkal támad, pusztán csak az éhség kényszeríti őket olyan dolgokra, amikre mi magunk másképpen reagálunk... Legtöbben megse próbálják megérteni őket...De ha sikerül megértened őket, akkor nem csak ezt tudod meg tőlük, hanem, hogy mindent megteszel a családodért, mert ők azok, akik mindenben támogatnak és szeretnek téged meg még sorolhatnám.... - *Hírtelen megállt a beszélgetésben, érezte, hogy majdnem elcsuklott a hangja* - Tényleg nagyon szeretem őket és megpróbálok nem terhükre lenni, hanem inkább segíteni nekik abban amiben lehet, de édesanyánk halála óta csak mégjobban széthúzott a család. A két ikerhugom eddig is egymásra támaszkodtak, de most már mégjobban, Ezion pedig az ikrek miatt, közülük Celia miatt aggódik a legjobban, hiszen neki problémái vannak és... - * Ökölbe szorult a keze * - Utálom azt, hogy ennyire nem tudom nekik megmutatni, hogy mennyire szeretem őket... Ráadásul beszélgetések során sem tudom kifejezni magam úgy, ahogyan szeretném... Tényleg mindent megtennék azért, hogy jobban érezze magát Celia, mert láttom rajta mennyire szenved és próbálja legyűrni mindezt... Látom, hogy Drina mennyire odafigyel rá és örülök neki, de nem tudom megköszönni neki... Ezio próbál anyun túllépni és segíteni a hugomnak, mellette meg még az a ....! - * Már majdnem mondott egy jelzőt de végül nem tette meg * - tanács még erölteti a dolgokat.... Nem igazán tudom mi ez a két ház közötti ellentét, de ki akarom deríteni. - * Mondta határozottan * - Ha tudnék valami megoldást találni a házassággal kapcsolatban akkor, legalább a családomról ezen terhet letudnám venni és talán nem lenne annyi feszültség
|
*Elmosolyodott a lány reakcióján, amint meglátta az ételt. Nem is kell ide nagybátyja, más is tudja produkálni. Csöndesen falatozgattak, mikor a lány feltette kérdését.*– Néha nekem is kell táplálék... sajnos…- *az utolsó szót alig lehetett hallani. Furcsállta, hogy a lány is most eszik.* – Hogy- hogy most vacsorázol? Nem a többiekkel együtt kellett volna enned?- *tette fel kérdését.*
|
*Nem tudott szó nélkül továbbmenni azon a hangsúlyon, ahogy Meredith ezt a pár szót kiejtette a száján: érzelemmentesen, mereven, talán kissé megvetően is, és ez igen meglepő volt számára. Ennyire nem kedvelné a saját családját? - hangzott el a kérdés elmélyében, ahogy egyre közelebb értek a kastélyhoz és az istállóhoz.*
Ilyen sok fájdalmat okoztak...? *Kérdezte végül halkan, mogorván; hangjából teljesen eltűnt minden vidámság. A lányra pillantott, pont akkor, mikor az a szemeit törölgette, s már mozdult volna, hogy megérintse, de inkább visszakapta a kezét. Helyette viszont a mellette baktató a fekete paripa volt az, aki orrával gyöngéden, együttérzően megbökte Meredith vállát.*
Kivételesen okos állat. *Susogja Rai, miközben a lányt s saját lovát figyeli.*
|
*Nagyot ásított, ahogy beljebb ment a konyhában, és már kezdett is kutatni evőeszköz és tányér után. Az egyik szolgáló épp akkor lépett be és kicsit szégyenkezve rohant oda hozzá, hogy segítsen.*
- Várjon kisasszony! Majd én! -* vette ki a legszebb tányérok közül az egyiket és már rohant is azzal a vacsoráért. Celia addig a hosszú ebédlőasztalhoz sétált és már ült is volna le, mikor valaki megszólalt, nem is olyan távol tóle. Ijedtében majdnem félre ült, épp hogy megkapaszkodott az asztalban. Ennek hála végre kinyílt a csipája és már ezzel is jobban látott. A hang irányába tekerte fejét, hogy lássa ki az aki így megijesztette. Kai volt az. Meglepően vette tudomásul a személyét, hisz nem sűrűn lehettt látni a palotában, anniyt csatangol össze vissza, az erdőben.* - Hello! - * köszönt Ő is, most már helyet foglalva, a nagy faragott széken. Épp, hogy lehette a fenekét, máris jött a cselédlány a gőzöldő étellel, ami ost melegített fel. Az illata hiába volt incsiklancozó, mikor meglátta, hogy mi is van a tányéron, elhúzta a száját.* - Blöee! -* nyúztotta ki a nyelvét a tengeri herkentyűk láttán. Nem nagyon szerette az idüket, de mivel nem akart túl sok gondot okozni sose a vacsora variálásával, lenyelte. Csak épp előtte piszkálgatta egy ideig a polip és hal kockákat* - Ritkán látni itt! -*szólelt meg egy kis idő múlva, szeme sarkából a fiúra és sárkányára pillantva.*
|
*Este tudta, hogy apja ikertestvére miatt hagyja el az asztalt, mert ő is érezte az energiákat és a sötétséget. Kicsit letöri ez a vacsora végéig és annyira nem is hallatja hangját, de mikor végeznek, Altair udvariasan kihúzza alóla a széket és együtt tűnnek el ismét a kastélyban. Mikor a férfinek a sereg miatt dolga akar, ugyanis még Eziotól kapta parancsba, hogy égesse fel a falut, amit egy ellenséges hadsereg pusztított el, Drina magára marad, bár nem bánja. Kitárja a hatalmas könyvtár ajtaját és felhőtlen mosollyal, határozott, vidám léptekkel tér be. Fellépked az egyik létrára, amit egy felerősített fémrúdon lehet ide-oda lökni a könyvespolcok mentén és lazán lök magán egyet. Miközben a létra odébb csúszik, ő vidámon lóg rajta, majd mikor megáll a könyvespolsor másik végében, leveszi egyik kedvenc könyvét, amiben mágikus növényekről olvashat, majd leugrik és leül a könyvtár közepén egy asztalhoz, melyek körül nagy párnák pihennek, azokra lehet leülni. Kinyitja az ódon könyvet, ami tele van jegyzetekkel, képekkel, rajzokkal és mintákkal, mint egy igazi boszorkánykönyv és elmerül benne.*
|
* Szeme sarkából próbálta követni azon mozdulatsorokat, amiket Ranion tesz, de eléggé nehéz volt, hiszen mindig az utolsó pillanatban sikerült elkapni róla tekintetét. Nem akart róla neki mesélni, emiatt kurtán fogalmazott. * - Eléggé sokat gyengélkedik néhány parazita miatt. Ezt neki kell legyőznie és nem másnak - * Eléggé ridegen hangoztak tőle ezek a szavak, séta közben pedig megállt * - Őszinte leszek, én magam sem ismerem a saját családom... Csak egy két apróságot tudok mondani... - * Vallotta be, amiket egészen halkan mondott ki. A kép egyre homályosabb volt a számára, jobb kezével, amivel eddig könyökét fogta szeméhez kapott és kicsit meglepődött. * Könnybe lábadtak a szemeim...?! * Gyorsan megtörölte mindkettőt és tovább ment, mintha mi sem történt volna *
|
*Mikor megtudta, hogy tengeri étel volt a vacsora, rájött, hogy Nwalca, miért hagyta ott a vacsorát. Abban is biztos volt, hogy kiverte a hisztit. Kár, hogy nem látta, biztos jót mosolygott volna rajta. Miközben elkezdett enni, agya folyamatosan az erdőben érzett sötét erőről járt. Tudta, hogy Meredith nem mondott el neki mindent. Ebből arra következtetett, hogy az egyik húgáról lehetett szó, mivel úgy vette észre az itt töltött idő alatt, hogy kicsit féltékeny rájuk. Elgondolkodott végül miért védte meg a lányt Raitól. Gondolatait egy személy zavarta meg, aki belépett a konyhába. Celia volt az. Látta, hogy nem vette észre, mivel túlfáradt volt*. „Biztos most kelt fel...” – *gondolta magába.Udvariasan oda köszönt a lánynak.* – Szép estét.
|
*Nem kerülte el a figyelmét az, hogy a lány mindenfelé nézett, csak egyenesen rá nem; de betudta az előző viselkedésének, ami úgy tűnik, a megközelíthetetlenségéről híres Hókirálynőnek sok volt. Bár talán az is fura neki, hogy Avernoir vagyok - jutott eszébe, Meredith védekező testtartását látván.*
Celiára gondoltam. A másik lányt láttam a vacsoránál, igazán életvidám teremtés. Bár persze egyikőjüket sem ismerem. *Tette hozzá halkan, és messze, a távolba meredt.* Mint ahogy önt sem. Keveset tudok az egész Trenoir családról, meg erről az óriási viszályról, mert, hogy őszinte legyek, sosem érdekelt túlzottan. Az egész ellenségeskedés már az agyamra megy. *Morogta az orra alá, mire Balance is halkan horkantott egyet.*
|
* Ő maga nem igazán volt még társaságban, de ez a mai nap igencsak eseménydús volt a számára, aminek titkon örült. Jobb kezével bal könyökét fogta és nem igazán mert Ranion szemeibe nézni, így csak egyenesen előre tekintett. A víz csobogása nagyon hangosnak hatott, egészen addig amíg Celia-ra nem kérdezett * - Melyik hugommal...? - * Kérdezett rá és úgy tett, mintha az erdős kérdést nem hallotta volna meg. Ilyen téren haragszik magára, hogy ennyire féltékeny rájuk, de mindezt próbálja leplezni. Mindig is próbált valamilyen módon kitűnni a családjában, de neki egy olyan pillanat sem adódott. Ez is egy nyomós oka a sok közzül annak, hogy alig van otthon, mint például, mostani vacsorát is inkább kihagyta, mintsem ott üljön mások előtt bájvigyorral az arcán, ami amúgy se megy neki. Lehet, most inkább hazakellett volna mennie, de úgy se foglalkoznának vele, emiatt is ment inkább a fiúval. * - Tényleg nem mindegy melyikőjkről van szó.... Meg úgy alapvetően sem, hogy kiről a családban....
|
Légy jó, Nwalca! *Búcsúzott unokatestvérétől egy kacsintás kíséretében, aztán megpaskolta a lova lapockáját, mire az engedelmesen elindult mellette és a lány mellett. Egy ideig csöndben mentek, csak a zubogó víz hangja hallatszott, aztán Rai megszólalt.*
Az erdőben volt a vacsora közben, ugye? Mi történt a húgával? *Kérdezi kíváncsian. Bár nem igazán ismeri Celiát, a képességéről és arról, hogy rémképek gyötrik, már természetesen hallott.*
|
[962-943] [942-923] [922-903] [902-883] [882-863] [862-843] [842-823] [822-803] [802-783] [782-763] [762-743] [742-723] [722-703] [702-683] [682-663] [662-643] [642-623] [622-603] [602-583] [582-563] [562-543] [542-523] [522-503] [502-483] [482-463] [462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés