Új bejegyzés Frissítés

2013.01.07. 00:20 Presy | Nwalca

Nwalca a szemeit szinte összepréseli, annyira nem akarja elhinni, hogy Cal előtte válik oly mocskossá, mint húga. Keservesen felsír, de erőt véve magán újra felnyitja a szemeit. De most már nem a tengerben fuldoklik, és nincs Cal sem, csupán egy zöld mező, és végeláthatatlan messzeség. Össze van zavarodva. Egyszerűen nem képes felfogni, hogy ki űzi vele ezt az ocsmány tréfát, mert Nwalca nem nevet, még csak nem is szórakozik rajta. Megtapogatja mellkasát, hasát és lábait; minden csontja a helyén. Bizalmatlanul tekint körbe, majd elindul a zöld füves mezőn, mely olyan, mint tincsei. Sokáig menetel, míg egy alakot vél felfedezni. Lépteit megszaporázza, de ahogy közelebb ér az idegen hátához, rögtön lefékez és meredten nézi az ismerős hátat.  - Cal? – kérdi halkan, bizalmatlanul. Ám, ahogy az alak megfordul, nem Cal áll előtte, hanem valaki más. Arca nincs, csak egy fekete sebhely, ami úgy tűnik, mintha el lenne fertőződve. Az arcnélküli pedig megindul felé, Nwalca pedig hátrál.  - Te csinálod ezt velem?! Te?! Azonnal hagyd abba és eressz ki ebből a rémálomból! – ordítja dühödt hangon, s mit nem törődbe azzal, hogy ki is ő, neki ront. Nagy lendülettel lódul neki, talán ezért is kötnek ki a földön. A zöld hajú ujjait a másik nyakára szorítja, körmeit a húsba vájja. Ekkor halk kuncogás csendül fel, olyan kislányosan gyermeteg, de mégis hátborzongató. A felhőtlen kék ég vörössé válik, és a zöld fű elhervad. Nwalca az eddigi sokkból áttér a másikra, mikor a szörnyeteg felé kapva a fejét, annak teste szétfolyik alatta. Rémülten kapja el kezeit a nyaktól és fel is áll, hogy valahogyan leszedje a fekete szúrok szerűséget, viszont egy csepp sem jön le bőréről, és a maradék, ami a földön volt még lábán kúszik fel testére. A szúrok késeket formál, pont, mint akkor… Hana lábainál a vörös vér. Teste húsába döfnek, majd a sérülésen keresztül folynak bele testébe, miközben az egész bőrfelületét befedik, még szemeit is.   Nwalca remegő testtel pislog fel Calra, úgy tűnik, hogy kezd visszatérni, legalábbis a szemeiből a zavaros köd kezd eltűnni. Meglehet, hogy a fiatal fiú már kezdene örülni, mikor a zöld hajú szemei hirtelen fennakadnak, s néma sikolyra nyitja szájait. Nyelve és nyelőcsöve koromfekete, ahogy hamarosan ajkai és fogai is, végül szemét fedi be ez a félelmetes feketeség. Feketedő ujjaival mar bele Cal vállaiba, a sebeset is olyan erővel szorítja meg, hogy a fiúnak nagyon is fájhat. Gerince ívbe feszül, majd teljesen kitekeredik. Noha nem tart sokáig, talán egy percig, félelmet biztosan kelltet. A feketeség a bőrén, a szájában és a szemeiben hirtelen tűnik el, ahogy Nwalva testhelyzete is rendbe jön. Hangosan liheg és zavarodottan tekint Calra.  - Ott volt… ő volt az, aki a húgomat magával vitte… Cal elvitt…. Az ásó… de én az ecsetet… azt választottam, mert azt mondta… téged nem vihet! nem szabad... - Össze-vissza beszélt, Calnak a fele sem érthető.

2013.01.06. 19:48 Kryshna

* Kryshna felkapja fejét. Mikor volt utoljára, hogy ez a lélekenergiát érezte...? Régen. Nagyon régen. Nem is emlékezett már rá, mikor volt. De tudta, mit jelent, illetve inkább, kit. Ment volna, de... nem az ő dolga, emlékeztette magát csalódottan. Keserűen ajkaiba harapott, abba vezetve feszültségét. Nincs már semmi köze hozzá. Lehajtotta fejét, és belebámult a víz tükrébe, ami arcát nem mutatta, csak a lenyugvó nap sugarait verte vissza, és egy pár szürke szemet.  Azután elveszett az energia. Kryshna ismét felkapta a fejét. Nem képzelődött, tényleg nem érezte már, vagyis.. valami mást, furcsaságot igen. És ez, eredeti tervétől eltérve, mégis mozgásra késztette. Felállt térdeplő helyzetéből. A ruha nehéz volt, hiszen átáztatta a vízt, a súly húzta le, s ő sem volt épp a helyzet csúcsán. Az istenségek jelenléte a testében komoly erőt vett el tőle. De azért felkelt, s el is indult, futva, hogy megtalálta azt, ahol rátalálhat... Háromnegyed órájába telt, míg a rétre sikerült eljutnia, s ez nem volt kis teljesítmény. Mégsem engedhette meg a luxust, hogy hangja zihálásba csapjon, hisz a kibontakozó helyzet megdermesztette. Lumier istennő soha nem látott dühvel, fúriaként lebegett a föld felett pár centivel, rémisztő gyönyörűsége a szívébemarkolt, megállítva Kryshnát egy fa mellett. Mit remélt azzal, hogy idejött? Igazából tudta. Látni akarta Eziot, ha csak egy kicsit is, azt, hogy neki nincs baja, épségben van, lélegzik. De érezte a veszélyt, ami körülöttük terjengett a ködös levegőben, s tudta, ha a helyzet megérik, lépni fog ő is. Finoman folytak le a vízcseppek arcán, úgy látszott, mintha óriási vihar tépázta volna meg a nőt. Várt, hisz nem akarta, hogy a királyra visszahulljon saját ítélete, hogy miatta kelljen megszegnie azt megint, s a kitaszított nővel társalognia. De szíve majd megszakadt, hogy nem léphetett közelebb. *

2013.01.06. 19:06 Ezio

*Még fel sem képes állni, mikor hirtelen hűvös támad a völgyre, a rétre, ahol eljött kiadni magából minden bánatát. Jól tudja, mi fog mos következni. Lumier alakja kis gomolyként cikázik elé, majd hirtelen lesz a kis füstgömbből egy hatalmas, isteni alak, kinek nevetése szinte beleégeti magát az előtte térdelő férfi tudatába. Hátát már kiegyenesítette, de még mindig képtelen felállni. Az ember azt hinné, behódolt az istenségnek, de nem így van: csupán semmi jelét nem mutatja a hajlandóságnak, hogy szembeszegüljön.* Micsoda műsor! *Búgja a sötétség és kegyetlenség istennője a férfinak.* Tudtam, hogy bízhatok benned, Asmodeus király! Benned mindig, minden körülmények között meg lehet bízni! *Miközben áradozik az istennő, hogy mennyire szórakoztatja a király és Kryshna fájdalma is. Ezio azonban nem mozdul. A lelkében kavargó veszélyes, kegyetlen, fekete sötétség kezdi elvenni a férfi lelkét. Nem úgy, mint mikor még Enaylára is rátámadt... Ez a feketeség nem Lumiertől származik. Valami sokkal mélyebb dolog, mely Ezion most urrá lesz: szomorúság, üresség. Mintha mindent, ami fontos lenne számára, elvették volna tőle. Nem válaszol semmit az istennőnek.* Ezio. Hozzád beszélek. Ujjong velem, hisz ez életünk legszebb napja! *Az istennő hangja a fejében szinte csak tompa suttogás. Nem érdekli, nem figyel rá. Hirtelen áll talpra és tűnik el a sötétségben, majd mikor előjön ismét, megüti az előtte lebegő istennőt, ki kiesve isteni alakjából több tíz métert zuhan hátra és emberi alakban éri a földet. Emberi alakja egy gyönyörű, nagyon hosszú fekete hajú nő, fekete szemekkel és lángoló vörös ajkakkal. Bőre hófehér, egyszerű fekete ruhát visel.* Hogy merészelted? Egyáltalán, hogy voltál erre képes?! *Üvölti zaklatottan az istennő, kit még soha nem ütöttek ki isteni alakjából amióta létezik. Ezio körül fekete füstfelhők jelennek meg. Olyan harag dúl benne, mely talán még az istennőnél is erősebb hatalommal ruházza most fel. Hisz mi táplálja a sötétséget és annak erejét az emberek lelkében? A harag. A gyűlölet. Az ellenszenv. A pusztítás. Ez most mind megvan Ezioban. Egy szót sem szól csak újra eltűnik az istennő szeme elől és mikor megjelenik, annak háta mögött van. Tudja, hogy olyan egyszerű dolgok, mint egy kar eltörése sehova sem vezetnek, ezért nem ér hozzá csak úgy. Hirtelen kapja el és vállon harapja. Akik ismerik az istenségeket tudják, hogy testük mindaddig szinte érinthetetlen, amíg fel nem sértik azt. Démon mivoltából fogai élesebbek és hosszabbak tudnak lenni, mint egy átlagemberé, ezért belemélyesztve azokat az istennő bőrébe nem csak hatalmat adó véréhez jut hozzá, melyből azonnal nyel is háromszor, hanem meg tudja sebezni. Az istenség felüvölt és elkapva a démon kezét lendületből elhajítja a rét másik végébe.* Ezt még megkeserülöd! *Üvölti önkívületlenül és ismét isteni alakot felvéve jelenik meg Ezio előtt.* Hogy mered használni az adottságaidat, melyekkel kétszer mentettem meg az életedet?! Hálásnak kéne lenned! *Ezio az istennő hajánál fogva emeli maga elé.* Vigyázz nagyon, mit cselekszel, Ezio Alexander Trenoir. Ha hiszed, hogy mindent elvesztettél, nem mutattam még neked eleget.

2013.01.06. 18:29 Kryshna

* A férfi üvöltése is már szélrohamot küld, így Kryshna haját is hátraveti, kicsapja arcából, sérült apja, testvérei s seregeik épp, hogy talpon tudnak maradni,s nem zuhannak a vízesés feneketlen és halálos folyamába. Ám Kryshna arca meg sem rezdül, még az ítélet kimondása után sem. Szemét nem veszi le  Ezioról. * - Ahogy óhajtod, Triszták királya. Ám ne felejtsd el,istenség nem vagy,s bár a terület s érdeme tiéd, a lelked másé.  Tetteid következménye válladon a súly, s ami eldöntetett, eldöntettett. Legyen az írva vérrel. * Mondja a hang, mely nem az övé, s mely egyszerre több hangszínen is szól. A sereg, s minden katonája hátrahúzódik, s megkezdik a visszavonulást. Kryshna testét pedig hátraveti, s hátrafelé zuhanni kezd a vízesés felé - természetesen nem esik bele. Az ősi energia rántja le, s az egyik, a híd másik vége felé eső parton dobja le, a hullámok áztatta, sekély vízben. Így eszmél fel, bár végig magánál volt, de önnön énje csak agya egyik felében meghúzódva volt jelen. A véráldozattal átadta magát a magasabb hatalomnak, ezért sem veszélytelen az ilyenfajta lépés. Most fejét hátraveti, s vizes , hideg tincsek csapódnak arcába. Zihál, s arcán vízcseppek csordulnak végig. Szíve felől miliméternyi, aprócska folyóban szivárog a vér, oda szorítja kezét, s lehajtja fejét. Zihálása mind csendesebb, ahogy szemeit lehunyva, győztes de méginkább vesztes félként teste s lelke is emészti a történteket. Fajukat újra háborúk fogják dúlni, s űzött vadként meg kell lelniük helyüket a világban. S királya.... A lemenő nap vörös fénye festi be a nő arcát, s ahogy szemeit lehunyja, azokból lassan szivárogni kezdenek a könnycseppek. Népe kegyvesztett, s ami még rosszabb, elvesztette szerelmét. Mintha kitépték volna szívét.  Sírása nem csap zokogásba. Csendes, lassú, de erős folyam ez, s halksága csak  fájdalma mélységéről tanuskodik. A költői kép, ahogy a finom nőalak a vízben térdepel sírva, mint egy letűnt világ utolsó festménye. S hol lehet most ő...? *

2013.01.06. 17:59 Ezio

*Szája szinte tátva marad a csodálkozástól. A nő ellent mondott neki már sok alkalommal, így nem érhetné meglepetés, de még is. A homlok-csókot pontosan azért adta, hogy a nő tudja, bármennyire is tiszteli őt a király, ebbe most nincsen beleszólása. Érzi, hogy szíve lassan törik apró darabokra. Meg kéne ölnie Kryshnát, hiszen a törvények ezt diktálják. Ehelyett vesz egy mély levegőt a nő kijelentésére és mielőtt megszólalna hátranéz. A híd szélén áll éppen, a nő pedig a vízesés felett lebeg. Keményen, királyi ítéletként mondja ki szavait.* Isteneteiknek ebben a világban nincsen szava. Minden, mit mondanak, gondolnak vagy cselekszenek csupán szavak a szélben. Egyedül a Vének Tanácsa és a Trenoir család istenei hozhatnak ítéletet bárki felett. Ebben a világban én vagyok a király! *Üvölti a szavakat olyan erővel és hanggal, hogy a serege, kik most szivárognak vissza érzik súlyát, nem kezdenek éljenezni. Tudják, komoly dolgokról lehet szó. Ezio már azután visszanyerte emberi alakját, hogy lelökte Kryshna apját. Tekintetéből olyan düh és elárultság sugárzik, mint még soha.* Halld hát ítéletemet. *Zengi hangja az egész völgyben.* Meghagyom királyotok életét, viszont ettől a szent naptól kezdve, melyet mostantól mindenki csak a Leszámolás napjaként fog említeni, a Trisztákat kegyvesztett néppé nyílvánítom! *Mindezt úgy mondja hangosan, hogy végig szerelme szemébe néz. A sereg nem képes magát tűrtőztetni, felkiálltanak. Ezio kezét a magasba emelve inti csendre őket.* Egyetlen Trisztának sem lesznek jogai a birodalomban. Úgy üldözhet bármelyik másik fajtársatok benneteket akár a kutyákat! Nem lesz többet királyságotok, sem királyotok! Egyetlen Triszta sem lépheti át többé a kastélyom falait, hogy háborgassátok és bántsátok a családomat! *Itt Eziora egyáltalán nem jellemző módon elkezdenek folyni a könnyei. Nem képes elhinni, hogy az, akiért a világát odaadta volna, így elárulta. A király halálával megkegyelmezett volna bármelyiküknek. De így nincs más választása. Valahogy bitorolnia kell. Arra viszont képtelen, hogy megölje élete szerelmét. Még mindig inkább éljen, messze, távol a királytól, mint hogy esélye se legyen rá, hogy újra lássa gyönyörű Kryshnáját. Persze az új törvényt, mit hozott, muszáj egy mondattal befejeznie.*  Ki kegyébe fogadja bármelyik Trisztát,  mind bűnös előttem és a kegyvesztettség jogával fizet bűnéért! Most pedig takarodjatok az otthonomból! *Üvölti még utoljára, majd mielőtt a nő bármit mondhatna, serege felkiállthatna, Enayla megállíthatná, eltűnik a sötétségben. Nagyon, nagyon messze, valahol a varázslatos rét közepén, a világító virágok között jelenik meg, térdre rogyik és minden maradék erejéből felüvölt. Hosszan, percekig, egészen addig, míg hangja el nem csuklik és az erőtlenségtől előre nem rogy. Könnyei folynak, férfi létére hatalmas fájdalmat érez.*

2013.01.06. 17:07 Calixte

* Sosem érezte még magát ilyen gyengének - leszámítva talán azt az estét, mikor végzett azzal a pár fiúval a falujában. Nem tudta vagy gondolta, hogy képes bármikor is ilyen mértékű fájdalmat érezni - hiszen erős volt, életteli - csak épp tapasztalatlan ahhoz, hogy egy harchoz fel legyen készülve. Agya is elborult az ismeretlen fájdalomtól, a vér ködén keresztül látta, ahogy kis zöldhajúja elintézi a támadó katonát. Ajkai azonnal mosolyba húzódtak, de ez nem volt az igazi. Teste üvöltött a fájdalomtól, bár nem kapott halálos sebet, de olyan új volt, olyan szokatlan...  Két jéghideg tenyeret érzett arcán. De lehet, hogy nem a két tenyér volt fagyott, csak az ő arca túl forró. * - Sajnálom... * súgta Nwalcának. Tudta, hogy ő van ott vele, más nem is lehetett volna. * - Buta voltam.. * Saját kezeit Nwalca tenyereire helyezi, de nem tudja megszorítani azokat. * - De kell egy kis kaland az életünkbe, nem? * Felnevet, de az hamar köhögésbe fullad, s vér tör fel torkából, pár csepp rá is hull saját- s Nwalca öltözékére is. Felszisszen, mikor érzi a fiú szorítását a vállán. * - Nwalca, te...* Nem folytatja, mert meghallja a halk, elsuttogott szót, ami többet mond bárminél. Nwalca húgának neve. Rövid, alig pár betűs szó, mégis annyi tartalommal bír... s Calixte ekkor kinyitja saját szemeit. Rémület tölti el, sokkal nagyobb, mint amit az előbb érzett, mikor saját maga sebesült meg. Fürkészi Nwalca arcát, akin nem látszik semmi. Ez a mozdulatlanság rosszabb, mintha hánykolódna, vagy ordítana, hiszen abból legalább tudna, kiértene valamit. De semmi.  Aztán hirtelen történt minden. Nwalca felpattant, Calixte pedig hátracsúszott a hóban. A vállából folydogáló vér áztatta a havas földet, piros kört vonva köréjük. Calixte dermedten figyelte a jelenetet, ahogy az összes katona holtan hull alá. Kidülledt szemekkel, testük melege hamar elpárolgott.. Nwalcát látva tért magához. Odahúzta magát a fiúhoz, folyamatosan sziszegve közben a fájdalomtól, ami már a fél felsőtestét áthatotta. Egy még nagyobb nyilallástól kísérve, mely ordításra késztette, átkarolta Nwalca vállát, majd másik kezével magához húzta, így magasodott fölé, térdelő helyzetben a guggoló zöldhajúval szemben. * - Képzelődsz.. * Suttogta neki lágy hangon, egészen közelről, a fiú füleibe. Pedig nem egészen volt biztos a szavaiban. Mivan, ha mégsem képzelődik, csak.. valami.. másvilágit lát... ami ugyanúgy lehet igaz, mint ami velük történik most...? Calixte nem volt jártas az ilyen dolgokban, csak egyben volt biztos, hogy Nwalcának itt, most, szüksége volt rá, jobban, mint bármikor máskor.  Hátrébb tolta a fiú fejét, s saját fejét pedig lejjebb vitte úgy, hogy Nwalcára nézhessen szemtől szembe. * - Nem vagy egyedül. Itt vagyok veled. * Mondta komolyan, komoran. * - Gyere vissza! * Kiabált rá, amikor ez nem volt hatással.*

2013.01.06. 16:40 Kryshna

* Ahogy a férfi teste hirtelen eltűnik, ő a földre esik, persze nem túl magasról, így nem jár fájdalommal. Két kezét a fagyos földnek támasztva néz fel, a levegő indulattól és feszültségtől terhes.  Rettegett az elkövetkező pillanatoktól. Akármi is következzék, az rá ígyis, úgyis csapást fog mérni. A lelke mélyén valahol érezte, hogy imádott királya nem fog alulmaradni. Hisz mikor volt erre valaha is példa? Vacogva felhúzta vállán ruhájának lecsúszott pántját, s lehunyta szemeit, képtelen volt felnézni. Még az energiahullámra sem nyitja fel szemeit, csak testét rázza a vad energia. Tompán érzékeli a világot, majd akkor tisztul elméje, mikor Ezio a háta mögé kerül. Felnéz az óriási démonalakra. Nem ijedt meg tőle, hisz ez világukban természetes, csak csodálkozva, nagyra nyitott szemekkel nézi - sosem látta még ezen teljes alakjában.  Fogalma sincs, mit mondjon, mit is mondhatna, ami még nem hangzott el, vagy nem adták egymás tudtára más jelekkel. De nem is kell megszólalnia, úgy tűnik, hisz a férfi sem tette. Ahogy homlokára kapja a finom, gyengéd csókot - ami oly kevéssé illik Ezio démonalakjához - lehunyja szemeit, s mire ismét felnéz, már el is tűnt.  Tétován nézett körbe a kies erdőben. A fák körül átható köd terjengett, ami nem engedett pár méternél tovább látni, még egy démonnak sem. Nem természetes köd volt. Talán Lumeriana földjének egyik sajátossága ez is. Kryshna nem tudta. A kard még mindig a kezében volt, s most felemelte. Az ezüst, melyen vörös és kék drágakövek csillogtak, kirítt a környezetből, kirítt az ő barnás-bőrű kezéből. Nem illett ide. Ahogy Kryshna maga sem.  Bátyja lépett mellé ekkor, futhatott eddig, hisz lélegzetét kapkodta, tekintetében zavarodottság és harag vegyült. * - Húgom, hogy tehetted?! * Rázta meg Kryshnát vállainál fogva, aki nem tanusított semmilyen ellenállást, hagyta, hadd tegye a fiú. Még agyában sem zakatoltak gondolatok. *  - Most apánk, ő... apánk meg fog halni! Meg fogja ölni! * S már nem csak Luscyous haragját látta a nő, de bátyja szemében a mélységes rémületet. Halálra volt rémülve ő is. * - Nem. * Szólt Kryshna, és most először cseng ilyen keményen a hangja, mely egyszersmind rideg és határozott is volt. Tekintetét a kard markolatára vetette, majd bátyjára tekintett. * -  Amit az én hibám, az én dolgom helyrehozni. * A kardot emeli, s bátyján már látszik, tudja, mire készül húga. * - Kryshna, ne.. * De már nem tudja megállítani a nőt. Kryshna szíve fölött ejt egy különösen precíz, fordított kereszt alakú vágást. Abban a pillanatban látszik hatása - a nő körül mintegy megdermed a levegő, helyette sötét ködfátyol ereszkedik rá. Ezzel szemben szürke szeme világít, az egész jelenség nem evilági. Krysha azt az ősi varázst hívta életre, mely vérükbe volt kódolva. Minél létfontosságúbb szerv fölött ejtették a vágást, annál erősebb volt hatása - s az övét most szíve táplálta. Hasonló erejűt csupán a halántékán ejtett vágásással érhetne el- remélte, arra nem került sor, hisz már így is érezte törékeny testén a megterhelést. Kezével megszorította bátyja bal vállát, aki összerogyott, s egy fának esett. Békésen aludt, majd csak órák múlva ébred fel, s addig mágikus védelem őrzi testét. Kryshna pedig elindult, , a föld felett lebegett alakja.  Gyorsan haladt. Fél perc sem telt belé, s már a vízesés mellett állt. Bal tenyerét felemelte, s apja zuhanó teste, más irányt véve, puhán landolt a földön. Élt még, de súlyos sérüléseket szenvedett, talán harcolni sem képes tovább. Ezzel végezvén, a furcsa jelenés Kryshna alakjában Ezio felé siklott, s egyenesen a férfivel szemben állt, tőle csupán két méterre állva. Világító tekintetét a férfi sötét szemeire emelte. * - Nem ölheted meg apámat. A Triszták nincsenek felkészülve még egy ilyen csapásra. * Hangja nem az övé - fajának szellemei és istenségei szólnak mellette, hisz az ő varázsukkal él most, ezért tűnik ilyen erősnek. Ha Ezio a harcot választja... akkor jön, aminek jönnie kell. *

2013.01.05. 03:49 mirn

- Adok én neked friss levegőt - morran fel fenyegetően, egy pillanatig nem is törődve a sok katonával, ami körülveszi, viszont hamar újra rájuk koncentrál. Azonban ismét kizökkenteni a kölyök, s hangja hallatán már morogna is, mikor felé kapja a fejét, majd arrafelé pillant, amerre Cal tekintetét is véli. Először megdöbben, de mielőtt kimondaná, hogy ez nem igaz, vagy, hogy lehetetlen, máris történik valami, ami viszont Nwalcát is lesokkolja. A király talán nem, de ez felkavarta. A kölyök, aki eddig a karjaiban cipelte, a falnak lökte és durván csókolta olykor, most a vállát szorongatva, a hóban térdelve sápadtan és döbbenten akart észhez térni. Valahogy mélyen érezte, hogy nem lesz jó vége, ha kijönnek ide, mert a fiú még tapasztalatlan volt a harcok terén, még Nwalca is jobbnak bizonyult. Arra kapta fel a fejét, hogy Cal irányába megindul egy lándzsás katona, hogy hátba döfje - ezt pedig nem várta meg. Gyorsan felkapva egy halott katona kardját, két lépéssel Cal mellett teremve szúrta kegyetlen, de közben irdatlanul dühös tekintettel le a férfit. A hasánál szúrta át és meg is forgatta.  - Előtte még engem kell megölnöd - vicsorog. Ellöki magától a katonát, de a kard a kezébe marad. A többiek láthatólag elbizonytalanodtak, mert nem közeledtek feléjük, így Nwalca kihasználva ezt a szusszanásnyi kis időt, letérdelt Cal mellé. A kardot a földre dobja és két tenyere közé fogja a fiú sápadtabb arcát.   - Én mondtam, hogy ne. Miért nem tudsz hallgatni az idősebbre? - Hangja megremeg, mert igenis szétveti az aggódás, mert a seb nem néz ki halálosnak, de azért mégis nagy és ronda. Homlokát a másikénak érinti, szemeit lehunyva, s közben jobb kezét a fiú jobb vállára teszi, ahol megsérült. Erősen megnyomja azt, ami fájhat a másiknak. Újfent szétveti testét a düh. Ez rosszabb annál, mikor feleségét és unokatestvérét rajta kapta az ágyban hemperegni. Hannához érzelmileg nem kötődött, de Calhoz igen. Ó, de még mennyire! És, hogy Cal megsebesült, egyszerűen úgy érezte, hogy felrobban. Erősen alsó ajkába harap, teljesen felszakítva a bőrét, hogy erősen vérezzen. Lecsordul ajkáról az állára a vér, de mintha észre sem venné, egyszerűen nem érdekli. Ott térdeltek, és Nwalca nem tudott elszakadni attól, hogy mennyire ragaszkodik a fiúhoz, talán úgy, mint régen a húgához. Lehet, hogy jobban is...   - Lexie... - suttogja halkan, magának, de elég hangosan ahhoz, hogy a közvetlen előtte lévő Cal tisztán hallja. A zöld hajú fejét lehajtva hullajtja le könnyeit a fehér hóba, s annál is mélyebbre. Légzése nehézkessé vált, s úgy érezte, hogy tüdejét valami összepréseli, az utolsó szuszt is kilehelte magából, s hiába akarta megszaporázni lélegzetvételét, képtelen volt rá. Végtagjai lebénultak, s erre már ijedten nyitja ki szemeit. Csakhogy a fehéres hó helyett vörös vértócsán gubbaszt, s ezzel erősen kezd benne feléledni az-az érzés, amikor a fürdőkádban meghalt s feltámadt, vagyis úgy érezte, hogy ez zajlik le vele. Szólni akart a fiúnak, hogy menjen arrébb, ne legyen a közelébe, azonban Cal sehol sem volt, amikor fejét felkapta. Nem volt vár, sem katonák, semmi, ami a csatára emlékeztetné. Lassan felállt, végtagjaiba újra visszatért az élet, ahogy légzése is helyreállt. Az elé táruló kép egy erdő volt, zöld lombos fákkal, lenyűgöző látvánnyal. Hátát meleg simogatta, a nap finom sugarai, talpa a homokot taposta. Tengerpart - Nwalcába hirtelen csapott be a felismerés, hogy miért ilyen ismerős neki a hely. Gyorsan megfordult, és elmosolyodott. Bizony az ő tengerpartja volt. Közben azt is észrevette, hogy felsőteste csupasz, és egy fehér szakadt nadrág van rajta. Elindult hát a tenger irányába, és mikor már bokájáig felnyaldostak a kis hullámok, jólesően felsóhajtott. Lelkét megszállta a nyugodtság, a harmónia és a gondtalanság fehér békés köde. Körbepillantott, jobbra és balra - az utóbbinál le is ragadt.   - Lexie? - nyögte ki, mint aki kísértetet lát. A húga ott állt pát méterre, és nagyon, de nagyon szép volt. Oda akart futni hozzá, hogy átölelje és elmondja neki, hogy mennyire szereti és hiányzik neki. De mielőtt ezt véghezvitte volna, a fiatal leány megrázta a fejét, és kedvesen elmosolyodott.  - Nem Nwalca... Nem szabad - mondta.  - Miért vagyok itt és miért vagy te itt? - fakad ki a zöld hajú fiú, ámde húga csak elnézően forgatja meg szemeit.  - Észrevetted, hogy mindig a miért-en van a hangsúly? Miért azt eszed? Miért vagy ilyen goromba? Miért nem ölelsz meg? - Húga eltűnődött egy pillanatra, s olybá tűnt, hogy nem is fogja folytatni, de aztán mégis; - Én is felteszek neked egy kérdést. Miért esel ugyanabba a gödörbe, amibe én? Megástam magamnak egyszer, jó mélyre, de neked ezt ki kellett volna kerülnöd, mert a gödör mellett volt még bőven hely. Viszont te önként beleestél. Egy ecset és egy ásó van. A kettőből csak egyet választhatsz. Az egyikkel csak ásni tudsz, a másikkal viszont alkotni. Mindegyiket csak egyszer használhatod, egy cél érdekében. - Az idősebbnek fogalma sincs, hogy miről beszél húga. Némán nézi és próbál rájönni, hogy mi ez a zagyvaság.  - Mindig az ecsetet kell választani... - suttogja halkan, de a hirtelen feltámadt szél messze viszi a hangját ebben a más világban. A homokszemcsék Nwalca arcába, szemébe csapnak, így a tenger felé fordulva kezdi el dörzsölni, könnyesre. Homályos a tekintete, nem lát tisztán, csak lassan áll össze a kép.  - Mi..a...? - A tenger gyönyörű kék vize nincs többé, helyette rothadó szagot árasztó mocskos vér. Nwalca kétségbeesetten hátrál, de elesik saját lábaiban.   - Lexie! - fordul húga irányába, de ő már nincs ott. A tenger vörös hullámai a part felé hosszú ujjú kezeket formál, amik elkapják Nwalca lábait és hirtelen rántják be magukhoz. Egyre mélyebbre és messzibbre húzzák a partról, s hiába küzd kétségbeesetten a fiú, azok a karok el nem eresztik. Fél, nagyon fél, hogy olyan sorsa jut, mint a húga. Eddig nem volt miért boldognak lennie, de most van egy kölyök, aki ott van mellette és reményt sugároz. Cal. Ahogy a fiú arca megjelenik előtte, úgy a karok is elengedik, így elkezd felfelé úszni, ámde nem jut messzire. Újra húga jelenik meg előtte, abban a ruhában amelyben hozzá ment élete szerelméhez. Gyönyörű fehér, olyan, ami pont illik hozzá, nem csicsás, sokkal inkább szolid. Lexie mosolya töretlen. Ennek ellenére a zöld hajú felordít, így a maradék levegője elfogy. Húga arca teljesen eltorzul, amit a zöld hajú látni sem bír. Hiszen ki akarja látni azt, hogy a saját húga előtte félig elrothadt s torz démonná válik?Senkise. Lex tenyerének ujjai Nwalca nyakára fonódnak s erősen szorongatni kezdi. A fiú kapálódzik, ám a szorítás egyre csak erősödik nyaka körül. Nem akarja bántani a saját húgát, mert hiába ocsmány, mégis a testvére, s lehet, hogy halott, hogy már nem is ő... de akkor sem tudná megtenni. Ennek ellenére, amíg Lex megöli saját bátyát, amaz erőt véve magán jobb karját felemeli és erősen - már amennyire a töménytelen vér és víz keveréke engedi -, megüti a fejét. A húga eltűnik, de ő ott marad teljesen esetlenül és értetenül. Aztán... Testén furcsa borzongás fut végig, minden kis porcikájába eljut ez az érzés, ahogy a félelem is társul akad hozzá. Gerince évbe feszül, majd roppan egyet. Végtagja kicsavarodnak, és, ha ez még nem lenne elég, a zöld hajú hallja is, de legfőképpen érzi; csontjai összetörnek, belső szerveit pedig a csontok lyukasszák át. Szemei annyira kidüllednek, hogy majdnem ki is esnek.   Nwalca mozdulatlan volt egészen végig. A katonák pedig nem tudtak mihez kezdeni a helyzettel, csak egyhelyben állva toporogtak ott magatehetetlenül. Bennük van a félsz, mert a fiúból fojtogató energia szabadult fel, s már csontjaik is beleremegnek, ha közelebb merészkednek hozzá. Viszont nem hagyhatták itt őket csak úgy, félig egymást ölelve. Az egyik férfi már megindult, amikor Nwalca megmozdult; belemarkolt a hóba szabad kezével, míg a másikkal Cal pólóját szorította. Az egészen eddig nagyon is halk nyugodt légzése hangossá és rendszertelenné válik, ahogy kapkodja a levegőt, mintha épp fulladozna. Szemei kipattannak, és feláll. Mindezt olyan gyorsan, hogy Calt térdelő helyzetből biztosan ülőhelyzetbe lökte. Tekintete homályos és zavaros volt, mintha nem is itt lenne, ebben a világban. S valóban. Nwalca még mindig a vér mérgezte tengerben kínlódott, kétségbeesetten keresve a reményt, hogy ez a szenvedés abbamaradhat-e. Az előbb elinduló katona nem értette ezt az egészet, de már elege lehetett belőle, mert hangos morgással megindult Nwalca felé, aki még mindig a tengerben volt, így az itteni támadásoktól nem tudja megvédeni magát. Ahogy a katona kardjának eleje a hasát érintette, feltört belőle valami vad, gyilkos energia. A férfi fájdalmában felüvöltött, amitől társai értetlenül összerezzentek, és félelmükben egymásra néztek. Haboztak, de mégis támadtak. A zöld hajába markolt a fiú és mindkét kezével egy-egy csomót, ha kitéphetett, míg a férfiak fájdalmas üvöltései közé vegyült az övé is. Összeroskadt. A katonák pedig meghaltak. Van, akinek csontja tört, másnak végtagjai szakadtak le fejével együtt, de olyan is esett, kinek teste több helyen, mintha felrobbant volna.  - Lexie… ne hagyj… itt… - Nwalca egészen kicsire kuporodott össze guggolásában. – Cal… - a fiú nevét csupán halkan sóhajtotta. Még mindig nem volt magánál. – Calixte!! Ne… Ne! – A tengerben megjelent előtte a fiú, kis gúnyos mosollyal a szája szegletében, meg persze a gyermeki csillogású szemeivel. A fiú pedig örült, de kedve hamar eltűnt, mikor Cal arcán fekélyek jelentek meg, majd húsa rothadni kezdett.

2013.01.04. 22:08 Ezio

*Maga sem tudja, mit érezzen pontosan. Két torony is lángokban áll a rengeteg kő ellenére, hisz megtámadták őket. Megtámadta otthonát, szeretteit egy olyan férfi és családja, kinek lányát féltő gonddal, minden ellenszenv nélkül fogadták be és nyújtottak neki otthont feltétel nélkül. Ezért a Triszták királyának biztosan halál lesz a sorsa. De még vár. Közel sem engedte még el annyira erejét, hogy egyáltalán meglepetést okozzon ellenfelének. Orrán keresztül, hangosan veszi a levegőt mikor Kryshna nyakába borul és az ellenséges király elengedi a démon haját. Ezio már azóta ismét normál emberi alakjában van, mióta leesett a toronyból, ide a hátsó kertbe, az erdő szélére. Teste azonnal reagál a nő közelségére, hisz szerelmes. Ajkain keresztül, szaporán veszi a levegőt a nő védelmére. Királyként talán gyengének, nagyon gyengének tűnhet, amiért látszólag szüksége van egy törékeny, hozzá képest nagyon fiatal nő védelmére, még is, valamiért egy belsőséges, kölcsönös bizalmat érez most annak ellenére, ami történt. Legszívesebben elvinné a nőt innen messzire, megmutatná neki a birodalmat és ismét a tenyerén hordozná, hogy bízzon benne és megértse, Enayla még mindig a felesége és királyként, férjként kötelességei vannak. Meg akarja vele értetni, hogy sosem lesznek csak ők ketten egymásnak és ezzel vagy együtt tudnak élni, vagy sem. Mert ő királyként ebből még a nő kedvéért sem engedhet. Másik oldalról viszont valami tépázza érző lelkét, mégpedig az, hogy Kryshna tényleg, valóban szereti-e, vagy csak mindezért a cirkuszért közeledett felé annyi időn át és játszotta el a hattyúk halálát, mikor a király meghalni látszott. Még is úgy érzi most, bármit megtenne a nőért. Az ítéletre elmosolyodik, de ezt a nő már nem látja. Egy pillanatig elgondolkozik rajta, hogy feladja, de aztán eszébe jut családja. Lányai, Enayla, a tény, hogy a birodalom nélküle sosem lesz békében ismét. Saját apja is eszébe jut: hisz még meg kell ölnie. Mosolyából vigyor lesz és hirtelen eltűnik a sötétben. Tíz-tizenöt méterre jelenik meg Kryshnától, annak apjától és annak bátyjától.* Sajnálom, hogy a szeretett nő apja van oly ostoba, hogy Lumeriana királyára halálos ítéletet szabjon ki. *Nyugodtnak tűnik, de az energiaszint hirtelen szinte a nulláról ugrik körülöttük hatalmasra. Kryshna gyengébb teste meg is csuklik a hirtelen jött, hatalmas energiától.* Halált halállal, vérét vérünkkel, éljen soká a király. *Suttogja szinte seregének jelmondatát és ekkor egyetlen másodperc alatt elenged magából minden energiát. Ezio eltűnik egy pillanat alatt a szemek elől, habár egyáltalán nem mozdul a helyéről. Fekete füst és korom lepi el a levegőt olyan energiával, erővel, hogy az előtte lévő három alak mind hátraesik. Egy erőhullám a sötét korom középpontjából hirtelen erővel vágja be a három személyt az erdőbe, ahogy Ezio felveszi démoni alakjának második szintjét. Az energia akkora és olyan hatalmas, hogy a harcok a hídon leállnak egy pillanatra. Pár másodpercig bámulják egymást döbbenten a katonák, majd Ezio jobb keze, egy női démon katona, Amber felüvölt rekedtes, fáradt hangon: A királyért! És Ezio seregei megrohamozzák az ellenséget. A jelenet bámulatos, ugyanis akkora erővel és ösztönzéssel hat rájuk a király energiája és hatalma, hogy a roham pár percen belül a híd végére szorítja az ellenséget és már csak pár csoport marad a környéken, illetve a rengeteg hallott és vér, ami szinte folyik le a hídról, ahogy az eső áztatja fel folyamatosan. A fekete korom még mindig olyan sűrű, hogy Kryshnáék nem látnak valószínűleg semmit sem belőle, ezért Ezio hirtelen eltűnik a sötétben. És megjelenik Kryshna mögött. Szájára teszi a kezét, hogy ne sikítson és magához húzza, majd ismét eltűnik. Csak néhány méterre, egy fa mögött jelenik meg újra és nyomja neki óvatosan a lányt. Elég ijesztő most, hisz démoni alakban van, de mivel Kryshna sem ember, náluk ez megszokott és talán nem kelt a nőben undort. Hisz ez az ő fajuk, ehhez vannak szokva. Lehajol a lányhoz és nyom egy csókot a homlokára. Ez a királyi család etikettjében a feltétlen bizalom, szeretet és tisztelet jelképe, nem osztogatják csak úgy. Ezt a nő is jól tudja. Majd minden szó nélkül hirtelen eltűnik. A sötétben, melynek teljes ura, gyorsan elkezd futni, egyenesen Kryshna apja felé. Megjelenik mögötte váratlanul, meglepetésszerűen, majd hirtelen betámaszt és keresztben visszakézből hatalmasat lekever a démonnak, akinek álkapja két helyen törik, talán nyaka is és hatalmas ívben kezd el a híd mögé repülni, bele a vízesésbe.*

2013.01.04. 12:01 Calixte

* A pofon elég erősen csattan Calixte finombőrű arcán, szép piros foltot is hagy rajta. Nem is azért, mert Nwalca ereje csúcsán lenne, lévén még mindig sérült, viszont annyi indulatot vitt bele, ami elég erőssé tehetette. * - Au! * Szisszen fel* - Nwalca,ez.. * Nem tudja végigmondani, mert egy nyílvessző szakítja félbe rövid kis párbeszédüket, ami Calixte-ot valahogy most is szórakoztatta. Elvigyorodik, látva, ahogy Nwalca saját maga félelmein és gátjain is felülkerekedve bizonyítja be éppen, mennyire is harcos alkat, ha éppen úgy hozza a helyzet. Igen, ebben a fiúban sokkal több van. Calixte tudta ezt. De miközben ezen gondolkozott, karba tett kézzel, hátát a megmaradt várfalnak vetve, észre sem vette, hogy ő is egy harc közepén van, és nem valami helyes kis vígjátékot néz éppen. Akkor tudatosult benne, mikor egy balta csapódott a várfalba, egyenesen az ő arca mellé, lenyisszantva egy hosszabb tincset a hajából. * - Nana!* Kiált fel inkább kedélyesen, mint bosszankodva. * - A hajamhoz csak a borbélyom nyúlhat.  * Fordul a felé induló, kissé döbbent katonához, miután kitépte a baltát a falból, és kezében forgatta, majd gyors csatározás után le is teríti ellenfelét. Persze közben körülveszik mások is. Közben látja meg a Nwalca által elintézett katonák tömegét, amit Calixte egy elismerő füttyentéssel jutalmaz. Harc közben igyekszik úgy intézni, hogy Nwalca mellé keveredjen, amíg végül a fiúnak nem vetheti hátát. Ahogy így küzdenek tovább, ki-ki a maga ellenfeleivel, Calixte sunyi mosollyal ajkain hátrapillant. * - Látod, zöldikém, milyen jót tesz a friss levegő... * Mondja huncutul,ígyis Nwalca tudtára adva, ő maga mennyire jól érzi magát. * - A karkötőt meg... a világ minden kincséért sem engedném ki a kezem közül. * Ezt már jóval komolyabb hangon mondja, s mélyebben Nwalca szemeibe is néz. Nem messze tőlük, egy harci kiáltásra, majd zokogásra kapja fel a fejét. Éles érzékeinek köszönhetően meg is pillantja a hang forrását, a földön fekvő férfiről pedig beugrik neki egy kastélybéli kép. * - Te , az ott... nem a .. halott király? * Mondja zavart hangon, viszont az, hogy figyelme elterelődött, áldozattal jár. Amint nem figyelt eléggé, vállába az egyik harcos mélyen belevájja kardját. A fiatal fiú arcából pedig kifut a vér, szemei elkerednek, és térdre esik. Vállából csak úgy ömlik a vér, átáztatva ingjét. Nem elég tapasztalt még a harcokban, és ezt most csúnyán megjárta.. *

2013.01.04. 11:39 Kryshna

* Mintha a jeges vízesésbe zuhanna, úgy hullámzik át testén a rideg felismerés, azonnal érti már, mit keres itt bátyja, mi volt az ismerős életenergia. Maradt még pár perce, amíg atyja beszél, konstatállni a helyzetet, bár még elég kába a felismeréstől, Kryshna tompultan érzékeli csak, amint bátyja megveregeti vállát. * - Jó munkát végeztél. Bár kicsit minket is megleptél. * súgja neki oda mosollyal Luscyous, és Kryshnának a torkára forrnak a szavak. "Nem" - gondolja, és sikoltaná is, ha képes lenne beszélni; Nem, ez nem az ő műve, ő sosem.. sosem árulná így... abszurd módon egészen leköti a gondolat és rémület, hogy a kastélybéliek - és főleg végletekig imádott-gyűlölt démonkirálya - azt higgyék, valóban ő az, aki a nyakukra rángatta a Trisztákat.  De apja mozdult, Ezio pedig éppen rápillantott. Azzal az édes, mély sötétbarna tekintetével. Kryshna pedig ösztönösen futott feléjük, hogy a kellő pillanatban rávesse magát Ezio fekvő testére, apja és a férfi közé ékelve saját magát. Fejét felveti, s ahogy hosszú, lila tincsei hátrahullnak, tekintetét apjáéba fúrja, aki mintha megdermedt volna mozdulatában. Kissé hátra is hőkölt, lányát ilyen hihetetlen helyzetben látva. * - Kryshna, te... * Kezdi a démon, de tovább nem jut, szava elakad, s csak tátog. * - Apám, félreérted... * Kryshna szinte zokogva beszél. * - Szeretem! Szeretem ezt a férfit!  - Mit beszélt?! Mit... merészelsz? * Suttogja apja elhűlve. Hallott a pletykákról, a régi esküvőről, de mivel saját szemével nem látta, úgy vélte, lánya remek színjátékának tudható be az is. Most, az igazságra rádöbbenve, előtte fekvő lánya sírástól rázkódó testét figyelve, fellobog benne a harag, egyébként békés tekintete izzik. Kryshna képtelen volt ránézni. Milyen furcsán ismerős helyzet.... most őt próbálná megölni a saját apja, mint egykor Eziot az övé...? Kétségtelenül végezne is vele, hisz jóval erősebb, mint a törékeny nő. De nem... akármit is követett el, Kryshna érzi, hogy apja képtelelen lenne bántani bármelyik gyermekét is - és őt, a mindig kedves, alázatos, engelmes lánykáját...  Nem, nem fogja megölni. Ám apjában életre kel egy gondolat. *  - Úgy...? * Suttogja a férfi, a két fekvő alak felett magasodva* - Elárulnád a családod egy idegenért? * sziszegte* - Hamis ígéretekért cserébe? Minket, akik a véred, szíved? Ha ennyire vágyod, hogy ne vessek véget életének.. tedd meg magad. * Mondta hidegen, majd Kryshna tekintetétől kísérve a nő mellé dobja kardját, kimondva a kegyetlen ítéletet.. Persze ezzel ő maga nem marad védtelen, számtalan másik fegyverrel rendelkezhet. Kryshna pedig mintegy megbabonázva fogja meg a kard markolatát, s emeli fel, hitetlenkedve meredve rá. * - Ezt nem kérheted tőlem... * Susogja finom hangján.* - Ne akard, hogy kényszerítselek! * Mennydörögi apja. *

2013.01.01. 19:59 Enayla

- Megbánod még szavaid! *Ordít vissza az idegen akinek nem is kell több hatalmas vízhullámokon ront egyenesen Enaylának. Ő maga nem ismeri fel az idegen támadó nőt, hisz még sosem találkoztak, de a nő nem más mint Krsyhna nővére Flavia, aki apjukkal és bátyjukkal szintén harcolni jött ellenük. Enayla kígyói nem képesek védei őt így egy gyors a Flaviáéhoz hasonló botot formál jégből hogy azzal tudja hárítani a nő támadását. Most látja csak ahogy szinte testközelbe kerül Flavia hogy aminek ő egyszerű varázserővel felruházott botnak hitt egy nagyon aprólékosan és mívesen megmunkált lándzsa, amelyen markolatánál ott lóg a Triszták címere. Ebből azonnal rájön kivel van dolga. Teljes erejét összeszedve löki el magától Flaviát, aki azonban nem hagyja nyugdotn elszántan ront neki újból.  Jó pár perces hosszú \\\"kardpárbaj\\\" alakul ki köztük. Ugyan Enayla rendegeteget edzett mind fegyverekkel mind pusztakézzel közelharcban is, mégis az ő távolharcban a jobb képességét tekintve, így próbál folyamatosan távolságot kialakítani Flavia és közte hogy előnyére fordítja a harcteret. Amint szert is tesz egy kis előnyre gyorsan egyik kezévela földre tenyerelve a vizes hóból tű hegyes tűrőket és karókat képez maga körül és Flavia felé is hogy ezek sértség meg. Jó pár célt is talál de Flavia képessége ahogy már meg is mutatta a vízmanipulálás a varázserejű lándzsával. * - Nincs esélyed Enayla. Akármennyire is próbálkozol a jégből bármikor újra vizet vagyok képes varázsolni s a képességed semmit nem ér ellenem. *Hangoztak a nő szavai önelégülten, majd újabb lándzsával végrehajtott mozdulatok hatására a földből kiálló karól elolvadtak majd a levegőben megálló vízcsepp boborékok Flavia irányítására mint apró nyílhegyes tőrök zúdultak Enaylára. Jó párat sikerült elhárítania de elég sok sebet is ejtett rajta, ami nem lenne probléma számára ha most kezdte volna a harcot, de ez nem így történt. Míg Flavia megbújva várt a megfelelő alkalomra aközben Enayla már órák óta harcolt. Ugyan Flavia sérülései komolyabbak mint neki mégis ő kezd fáradni és a fáradság egyenlő a halállal. Tudja, hogy minél előbb le kell zárnia ezt a harcot kettejük közt.*

2013.01.01. 19:28 Ezio

*Már egy jó ideje harcol a vele szemben álló démonnal és egészen úgy tűnik, csak egy jól időzített csapásra van szüksége és vége a harcnak. Épp egy torony tetején vannak és mindkettejükből csöpög már jószerével a vér, amikor egy számára nagyon kedves energiát érez kijönni a kastély hátsó részéből, az erdő szélén. Azonnal odafordítja a tekintetét.* Kryshna.. *Már lódulna is abba az irányba, hisz egy idegen energiát is észlel és nem akarja a véletlenre bízni a dolgot. A vele szemben álló démon azonban ezt nem engedi és hirtelen megjelenve a király útjában húz be az ellenséges démon Ezionak, ezzel a mélybe taszítva a férfit. Eltűnik a sötétben viszont amikor megjelenik, Kryshna apja ugyanúgy előbukkan a semmiből és ismét behúz a királynak. Ezt eljátszák még háromszor-négyszer, majd Ezio valamelyik bokor tövében elterül kifáradva, vérben ázva, éppen nem messze Kryshnától és annak testvérétől. Apja nagy csapódással ér földet Ezio és Kryshna között. A király nem mozdul. A méreg erősen legyengítette és Kryshna apja van olyan hatalmas démon, mint maga a király. Legalábbis egyelőre az ellenséges démon ebben a hitben van. Azonban Ezio már rájött, kivel is áll szemben és nem képes a továbbiakban úgy küzdeni, ahogyan kellene. Nem képes a végső csapást kimérni ellenfelére, hisz a szeretett nő szülőjének elvesztését végképp nem bocsátaná meg neki. És valahol ezt a Triszták királya nagyon jól tudja, de kihasználja, nem talpaz becsületességre.* Nézd meg lányom. *Kiállt oda Kryshnának apja.* Hát elgyengítetted! Beteljesítetted küldetésedet! Haza sem kell hát térned! Eddigi otthonod lesz új otthonod is eztán! *Hangos, öblös, diatalittas nevetés hagyja el Kryshna apjának ajkait, Ezio pedig meg sem mozdul. Lehet eszméletét vesztette.* Így hát a király sorsa nem más, mint legendás visszatérte előtt ismét bekerülni a saját sötétségébe a szerelem miatt. *Kryshna apja itt előhúz egy eddig elő nem került, családi tőrt, melynek vékony és keskeny pengéjén csodálatos motívumok díszelegnek. Az egész pengének van egy hullámos vonala amitől ez a család jelképe, címere, névjegye. Ezzel indul meg az eszméletlennek látszó Ezio felé a Triszták királya, hogy a fajukhoz méltó módon, torokelmetszéssel végezzen Lumeriana jelenlegi királyával. Ezio körül vértócsa gyűlt, ebbe térdel bele Kryshna apja és húzza fel Ezio fejét, hogy torka szabaddá váljon, hisz eddig hasán feküdt, kiterülve. Ezio szemei azonban nyitva vannak és nyíl egyenesen Kryshna szemeibe néz tisztán sugallva neki, hogy mi fog most következni és hogy muszáj megtennie, amit muszáj megtennie. Ebből a tekintetből a lány tudja, mi lesz pár másodpercen belül apja sorsa, ha csak Kryshna nem tesz valamit.*

2012.12.31. 07:08 Presy | Nwalca

- Jobban szeretnék visszafeküdni az ágyra, veled - dünnyögte csak úgy magának, mikor még a saját lábain állt. Mert a következő percben már Cal karjaiban döbbenhetett rá arra, hogy a fiú vagy szórakozik vele, vagy lánynak nézi, hogy fél és így kell a karjába venni. Egyenesen bosszantotta a másik magabiztossága és gúnyolódása, pont, mint azon az estén.   - Cal... - suttogja elhűlten a másik nevét, hátha meggondolja magát és nem akar leugrani onnan. Már mondaná a magáét, hogy nehogy megtegye, viszont az ifjú nem vár. Leugrik, és vele együtt Nwalca is megy.  - Te eszetlen! - Pofon. Hiába érkeztek le biztonságosan, hiába rakta le Cal Nwalcát a földre úgy, hogy semmilye se tört el, s még a haja szála se görbült, a zöld hajú irtó dühösé lett. A fiú ötlete, hogy leugranak, már önmagában is elég ok volt rá, hogy felképelje a másikat, de, hogy még véghez is vigye... az több volt a soknál.  - Lehet, hogy nem tűnt fel, de jelen pillanatban nem vagyok egy harcos alkat! Sőt! Igazából semmikor sem vagyok az! - Már lendíteni a kezét egy újabb pofonhoz, de a mozdulata félbeszakad, amikor egy nyílvessző találná el, ha nem állna meg a levegőben, majd esne a földre. Nwalcát átjárja egy különleges érzés, és már előre retteg a fájdalomtól, azonban nem történik semmi más azon kívül, hogy éppen most menekült meg attól, hogy a fejét keresztül szúrja egy nyílvessző.  - Én nem félek! - tagolja dühösen Calnak, s, hogy ezt be is bizonyítsa, elindul az éppen feléjük közeledő kisebb tömeg felé. A katonák üvöltve-ordítva közeledtek, kardjaikat erősen markolták. Nwalca cseppet sem volt biztos, hogy működni fog, vagy sem, hiszen eddig háromszor, ha felbukkant úgy az ereje, hogy annak eredménye is volt. Mélyeket lélegzett, de nem hunyta le a szemét, hanem a látványra koncentrált, az elé táruló képre, arra a pár katonára, aki közeledett felé, és akik részt vettek abban, hogy elrontsák a mai napot. A lábaikra nézett, először az egyikére, majd a másikéra, és így tovább,  miközben magában kérlelte azt azt az erőt, amit kapott, hogy segítsen rajta, hogy engedelmeskedjen neki. Már majdnem feladta, mikor az utolsó két méternél az az öt katona megbicsaklott, majd fájdalmukban felüvöltve rogytak le a hóba, amiben vérük hamar szétfolyt. Mindegyikük lába, mintha összeroncsolták volna, mintha farkasok tépték volna szép, oly ronda látványt nyújtottak. Eszeveszettül jajgatni kezdtek, de ezekbe a sérülésekbe biztosan bele fognak halni, így elég, ha csak úgy ott hagyják őket. Nwalca ajkait egy vonallá préselte, ahogy Cal felé fordult.  - A karkötőre... vigyázz, mert ha elveszted... levágom a golyóidat! - mordult rá, de ajkai megremegtek. Mégis mire képes? Még mindig nem értett semmit, és ez zavarta. Most nem volt ott a vére, akkor hogyan? - ehhez hasonló gondolatok rohamozták meg, s fájdult meg a feje. Viszont, ahogy visszagondolt a nagy robajra a szobájában és a törmelékekre, rögtön karjához kapott, a baljához. És bingó, ott volt egy nem épp szép vágás, bizonyára az egyik kisebb kődarab okozhatta, mert ugyan nem volt mély, de éppen elég mély ahhoz, hogy rendesen vérezzen. Amikor a hóba érkeztek le és Nwalca pofont adott, még hadonászott is a kezeivel, tehát biztosan akkor került a vére a hóba. De azt még mindig nem értette, hogy a nyílvessző mitől állt meg.  Ebben a percben ki akarta faggatni az apját, tudni akarta a kérdésekre a válaszokat, de nem tehette. Gyenge volt és fáradt, erre meg Cal egy ilyen helyzetbe rángatta bele, ahol ráadásul harcolnia is kell. Bosszantotta, de nem hátrált meg, mert akkor Cal okkal aggathatja rá azt a szót, hogy nyuszi.

2012.12.31. 00:08 Calixte

* Engedelmes bárányka módjára elindul Nwalca után, de hamar megelőzi őt, hiszen belülről most már a harc iránti vágy fűti - fel sem tette magának a kérdést, miért akarja megvédeni ezt a helyet , ami még neki nem otthon, csak valami megfoghatatlan. És mégis. Akkor torpan meg, mikor meghallja Nwalca halk szavait. * - Ezt úgy érted... * Fordul hozzá, arcán látszik a kisfiús csodálkozás * - .. hogy te nem is akarsz igazán küzdeni? * Elengedi Nwalca kezét, arcára sunyi mosoly ül ki. Hátát finoman nekiveti a falnak, kezeit pedig mellkasa előtt karbafonja. * - Vagy talán csak.. megijedtél volna? * Húzva mondja ki a szavakat, incselkedve. Első estéjükön is a gyávaság volt a téma, s ezt Calixteban élénken él. * - De igazán nem kell félned. * Vált váratlanul hangnemet, szokatlanul vidámnak tűnik. Gyors mozdulattal újra Nwalca mellett terem, és mint a hercegnőket, a karjaiba kapja. Visszalép Nwalca szobájába, egészen a szoba pereméig, amin túl leomlott a fal. Nwalcában már körvonalazódhat a gondolat, mire készülhet a fiatal férfi... még egyszer Nwalcára pillant, mosolya furcsamód gyengéd, megnyugtató. * - Nem kell félned. * Suttogja mosolyogva.  Aztán leugrik a toronyból a fiúval.*

2012.12.30. 23:54 Presyish |Nwalca

Azt egy cseppet sem gondolta volna, hogy a fiú ennyire dühös lesz egy aprócska tréfától, mert persze Nwalcának esze ágában sem volt itt hagyni. Amikor pedig Cal erősen a falhoz vágta, és megérezte a testén lévő sebeket, miszerint még nem gyógyultak be, úgy érezte, hogy ez rossz ötlet volt, és nem fogja többet elővenni, sőt, még eszébe se fog jutni. De ettől függetlenül tetszett neki, hogy ezt váltotta ki Calból, mert olyan most, mint egy dühödt vadállat. Tisztán látta szemeiben a düh mellett a vágyat, ami szintén elégedettséggel töltötte el. A hirtelen jött dörrenésre összerándult, és a fejében megfogalmazott mondatok semmissé váltak. Nem szólt egy szót sem, mikor Cal magával ragadta, és még akkor sem nyikkant fel, amikor a sereget látta meg kis ablakán keresztül. Valahol mélyen tudta, hogy eljön egy ilyen pusztító nap, de őszintén remélte, hogy nem mostanában lesz ez.  Pár pillanattal később nem kapott levegőt a portól és fájt a karja, amire ráesett. Nagyon, de nagyon tompán hallotta Cal hangját, és nem is tudta kivenni a por miatt az alakját, így csak csukott szemmel tapogatózott, mert a portól rendesen bekönnyezett a szeme.   - Nyugi, itt vagyok... - köhögte félig meddig, mikor a sokadik Nwalca is elhangzott már. Cal karját foghatta meg, mert hamarosan talpra lett állítva.  - Nem hiszem el, hogy most kellett megtámadni minket, ez nem fair... - dünnyögte szinte csak magának. Erősen fogva Cal csuklóját kezdte húzni az ajtaja felé, majd le a lépcsőn. - Gondolom ki akarsz menni harcolni, mint minden normálatlan a kastélyban - sóhajtott fel halkan, de hangjában ott bujkált a bosszúság, mert van benne aggodalom, és önmagának is bevallja, hogy félti a még igen fiatal srácot.

2012.12.30. 23:10 Kryshna

* Alig van ideje felfogni, mi történt, hiszen testét a robosztus férfi könnyedén belöki az ajtón. Csattanások, dörrenések, egy látomás az egész... majd ráomlott a sötétség. Kába tekintettel emelte fel fejét a padlóról, csak hogy azonnal lesunyja, szilánkok suhannak át feje felett. Csak most vette észre, hogy kapkodnia kell a levegőt.  Ráharapott alsó ajkára, s lassan felállt a földről. * - Mi folyik itt....? * suttogta bele a mély csendbe, ahonnan választ nem várhatott. * Hirtelen jött erővel fut az ajtóhoz, mely becsapódott előtte, s kezdte rángatni. AMint rádöbbent, hogy varázserő tartja az ajtót, ajkai finom mosolyba húzódtak. * - Bárki is tartana itt... nem mérte fel a képességeimet. * Megfordul, s egészen másfelé veszi az irányt. A régi katakombákat keresi, a felfedezett, keserű emlékekkel teli titkos járatokat. Bár a sötétben nehezen mozog, de démoni képességei segítik őt. Egykor törött baljába most ismét fájdalom nyilallt - nem túl erős, csupán zavaró.  Jó tíz percnyi séta után a sötétben  végre, végre a fényre ért, s kitárult előtte a szabadba vezető ódon vaskapu. Keblei finoman emelkedtek, ahogy magába szívta a friss , bár hűvös levegőt. Szürke szemeiben nem lebegett a köd fátyola, mely oly jellemző volt a nőre. Bár tekintete zavart volt, mégis tiszta ,elszántan indult el megkerülni a kastélyt; bár déli vére minden cseppje remegett a hidegben,amihez még mindig képtelen volt hozzászokni. És egyre inkább megszállta az a furcsa, baljós érzet.... honnan olyan ismerős...?  Villám dördült a feje felett, s riadtan kapta oda tekintetét. Ezt az erőt ő ismeri. Ismeri... honnan ismeri? S ahogy ezen töprengett, hirtelen egy alak ugrott elé a kastélyt körülvevő erdőből, ami mellett haladt. Tőrt tapintott ki ruhája alatt, melyet a biztonság kedvéért hordott magával, de amint emelte volna, a fiatal férfi örömittasan ugrott szinte a fiatal nő nyakába, aki nyögte a hirtelen terhet.* - Húgom! Hát megvagy! Apám már küldetett érted, de örülök, hogy én találtam rád...  -T-tessék..? Luscyous...? Mit keresel te itt? * Most már teljesen megzavarodott. Az előtte álló, öleléséből kibontakozó férfi Kryshna szakasztott mása volt - sötét, mokkaszín bőr, sötétlila haj, csupán szeme volt vakítóan kék. Hogy bátyját lássa, itt, a kastélykertben...?*

2012.12.30. 23:09 Calixte

* Tekintete gyorsan elködösült a vágytól, szemei majdhogynem fennakadtak a hirtelen mozdulatba, a hideg kéztől legérzékenyebb testrészén pedig testén végigfutott a dermesztő borzongás. De amilyen hirtelen jött, ugyanúgy el is múlt az érzés. Calixte éjkék szemei azonnal felpattantak, s arca elvörösödött feltörő dühétől, melyet most képtelen volt kontrollálni. Halk, de vészjósló morgás tört fel torkából, ahogy felpattant az ágyról, Nwalcát, sérüléseiről megfeledkezve durván a falnak lökte, s a vékony, zöldhajú fiú testétől leomlott kissé a vakolat. Calixte mélyen a furcsa szemekbe fúrta önnön tekintetét, hangja az előbbi morgást idézte, mélyen és lassan beszélt, de szavaiból sütött az indulat - és a mellérendelt vágy. * - Azonnal visszafekszel az ágyra, különben azzal a lóval.... * Mondatát nem tudta befejezni, a kastélyt dörrenés rázta  meg, majd kialudt felettük a fény. Lehellete páráját Nwalca az arcán érezhette. Calixte dühét döbbenet váltotta fel, s az egyetlen fényforrás - egy kis ablak - felé indult, ösztönösen húzva maga után Nwalcát. Kinyitotta, majd kihajolt az ablakon. A jéghideg levegő azonnal kicsípte már így is pirult, finom bőrű arcát. Épp, hogy kinézett, s látta  a magas toronyból a seregeket, már hőkölt is hátra. *- Te jézusúristen... * Szavai elakadtak, Nwalcát pedig magával rántotta a földre. Pusztító erejű lánggolyó csapódott a toronyba, döngő robaja által a fal tetemes része, ezzel Nwalca szobájának egy falatja is kiszakadt, mintha csak egy nagyobb házméretű sárkány harapta volna ki. Calixte zihálva emelte fel felsőtestét a törmelékekből, testét több részen karcolták a faltömbök, de a legcsúnyább sérülése egy tenyérnyi, égetett seb volt a hátán, melyből szüntelenül szivárgott a vér. De mozogni remekül tudott, bár szédült kissé. * - Nwalca...?! * Nyögött fel, hiszen látni még nem látott a felszálló portól. *

2012.12.30. 19:01 Enayla

*Látja ahogy egy másik hatalmas démon támad férjére de erre nem tud mit reagálni hisz olyan gyorsan történnek az események és saját magára is figyelnie kell. Nem zökkenhet ki egy percre sem, mivel hatalmas koncentrációt igényel neki a húsz körüli létszámú jégállat amikkel harcol.  Időközben az eső is elered. Ez Enayla számára megintcsak előny hisz még több víz amit meg lehet fagyasztani. Azona  frontvonalon ahol éppen ő harcol már lassacskán kezdenek fogyni az ellenséges katonák. Úgy gondolja itt lassan végezni is fog amikor is a folyó vastag jégtakarója morajlani kezd mintha csak egy földrengés lenne s a távólból egy hatalmas szökőár emelkedik a magasba s a Trenoir katonák felé zúdul, hogy elsöpörje őket. Enayla gyors karmozdulatokkal próbálja megfagyasztani a hatalmas víztömeget mielőtt elsöpörné az összes kastélyt védő katonát. Mire sikerül az egészet megfagyasztania mint egy óriási boltív tornyosul a démonok felett. * - Szép trükk királyné de ne hidd hogy ezzel megóvtad a kis bábjaidat.* Hallatszik egy hangos mély női ordítás a folyó másik végéről, ahonnann az ellenség is érkezett. * Ideje átadnotok a trónt! *Ordítja majd a nő kezében lévő bottal a levegőben való suhintások hatására a jégboltív kezd megolvadni, hogy a víztömeg rásakadjon a katonákra. Látva ezt Enayla egy csettintéssel apró darabokra törte a jeget hogy a katonákra az csak jegeseső formájában ömöljön.*  - Ne hidd hogy ennyivel el tudsz bánni velem. Ahelyett hogy bújkálsz inkább gyere elő és harcolj szemtől szembe, gyáva. * Ordítja a nő felé az erdőbe hisz nem látja még pontosan merre van és ki ő csak a hang irányába néz s várja hogy ki bukkan elő a sötétből.

2012.12.30. 17:55 Ezio

*Az eső szakadni kezd, hiába van tél, ahogy a villámok sem kerülik el a csata helyszínét. Egy Lumeriana természetes képessége: a csaták helyszínén mindig hatalmas vihar üt ki. Épp amikor válaszolna feleségének és bíztatná a további harcokra egy hozzá hasonlóan hatalmas démonúr ugrik a toronyra és miközben a toronyba belecsap egy villám, ráveti magát az ellenség Eziora és mindketten leesnek a mélybe. Hosszan zuhannak és közben Ezionak lelassul az egész környezet. Szinte a vízcseppekkel együtt érzi zuhanását és még mielőtt földet érne, eltűnik a sötétségben ellenségét is magával ragadva. Épp mielőtt megérkeznének a földre engedi el a démont, aki arccal előre esik a sárba a kastély hatalmas hátsó udvarán, Ezio azonban a maga több száz kilójával "könnyedén" ér földet, kisebb krátert csinálva maga köré. A hátsó udvart külön védik a kastély hatalmas kőfalai, így ide a csatározások zaja annyira nem hallatszik be. Ezio démoni zihálása töri meg a csendet, amíg ellensége feltápászkodik és szembe nem néz vele.* A Triszták királya.. *Súgja dühösen, tiszteletet parancsolva Ezio. Lumerianának több démoni alfaja is létezik, köztük a Triszták az egyik legnemesebb démoni faj a királyi (Asmodeus) faj után. Míg a királyi vérek általában sötétebb, napbarnított bőrűek, természetes hajszínnel és szemszínnel rendelkeznek, addig a Triszták albinók. Így is lehet az, hogy az Ezio előtt tornyosuló hatalmas démonkirály egy két lábon járó fehér farkas képét ölti. Hangosan morog a király felé, fogait vicsorítva, míg Ezio is hasonlóképpen tesz, de hangja olyan, akár az éjszaka: sötét, veszélyes és könyörtelen.* Halottnak kéne lenned! A Triszták uralkodásának ideje most jött el Alexander! *Üvölti az ellenséges király, farkas üvöltéssel befejezve mondandóját. Eziot mint királyt mindenki csak második nevén, Alexanderként szólítja.* A Triszták sosem kerülhetnek trónra! Asmodeusok a királyi vér démonjai, ezen pedig senki ember fatyja nem változtathat! *Válaszolja Ezio és ezzel a vitát lezártnak tekinti. Hangos üvöltéssel ugrik neki és kezdi el az ellenséges király marcangolását. Ekkor még egyáltalán eszébe sem jut, hogy maga Kryshna is egy Triszta és valószínűleg démoni alakban nem ismeri fel annak apját. Hisz a nőt azért küldték ide, hogy jól házasodjon meg és mikor a király eltűnt, apja nyílván úgy tartotta jónak, hogy elfoglalják a palotát, hamár a lányuk belső emberként ottvan.*

[962-943] [942-923] [922-903] [902-883] [882-863] [862-843] [842-823] [822-803] [802-783] [782-763] [762-743] [742-723] [722-703] [702-683] [682-663] [662-643] [642-623] [622-603] [602-583] [582-563] [562-543] [542-523] [522-503] [502-483] [482-463] [462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [Korábbi]