[962-943] [942-923] [922-903] [902-883] [882-863] [862-843] [842-823] [822-803] [802-783] [782-763] [762-743] [742-723] [722-703] [702-683] [682-663] [662-643] [642-623] [622-603] [602-583] [582-563] [562-543] [542-523] [522-503] [502-483] [482-463] [462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [Korábbi]
* Hogy őszinték legyünk, nayon már nem hattoták meg a megrovó szavak, mer olyannyira el volt határozva és mondhatjuk azt is, hogy félt magától, hogy muszály volt egyszer kétszer ehhez folyamodnia. De azért az jól esett neki, hogy még mindig aggódik érte apja és törődik vele. Hisz vett észre pár dolgot az Ő pillantásában, valaki felé, ami egy ideje nagyon nem tetszett neki és savanyú szájízt adott neki. Hogy úgy mondjam elszomorította. Ahogy újra apja karjaiban volt, imsét kislánynak érezte magát és túl törékenynek ahhoz, ahogy akár járni is tudjon. Pedig már vissza nyerte annyira az erejét, hog saját lábán menjen fel a szobájába. De most meghagyta magának azt az örömöt, s átkarolta édesapja nyakát. Rendkívüli enegria ölelte körbe, ami nyugodságot árasztott. Végig érezte ezt, mindaddig míg el nem aludt, félig meddig, apja ujjait fogva. Aki csak látta volna, elhúzott szájjal mondhatta volna rá, hogy milyen gyerekes. De nem érdekelte, mert most per pill ennek köszönhette, hogy álmok nélkül pihenhette ki magát a gyakorlás után. Kábé egy órát aludt át sikeresen. Hirtelen, pillanatok alatt ült fel, ahogy meghallotta hollója, Baro, égtelen károdását. Hunyorítva bambult maga elé. Kissé még kómás volt, de azt hamar felfogta, hogy hasa az éhségtől kezdett el fájni. Erre apja szavai is eszébe jutottak, hogy munkára fogja a szolgálókat a konyhába, miatta. Ha netalán megéhezve. Most ki is használja ezt. Lassan, vontattóttan kikászálódott a nagy ágyból, mikor felállt egy picit megszédült, de csak pár másodpercre. Utána már remekül volt. Belebújt mamuszába és lebotorkált a konyhába. Mivel még épp hogy most ébredt fel és a látását se nyerte vissza még teljes egészében, nem vette észre hogy más is lenne rajta kívül a helyiségben.*
|
- Neked is, Kai *Köszönt el tőle de továbbra is a lóban gyönyörködött, amikor felé fordította a fejét, rámosolygott. Ebből egy kérdés zökkentette ki és Ranionra pillantott. Kicsit kirázta a hideg, amikor felidézte benne a nem is olyan rég történteket, de elterelte a gondolatait és a félreérthető szavait is elnézte neki, hiszen többet már úgy se fog merni nála bepróbálkozni. * - Mehetünk - * Könnyed léptekkel elindult az istálló felé, de még visszafordult a másik lovashoz * - Viszlát - * Elbúcsúzott immár tőle is és most már hárman haladtak az istállófelé: Ranion és lova, no meg Meredith*
|
*Mosolyogva figyelte a lányt és a lovát, ahogy barátkoznak. Nem csak Meredith változik meg az állatok közelségében: Rai egészen más, nyugodt, odaadó és érző lénnyé tud válni, ha Balance-ról van szó. Ez a ló egyszerűen olyan kisugárzással hat a fiúra, ami egészen elképesztő.
Balance halkan horkantott az érintésre, s fejét a lány felé fordította.*
Tényleg kedvel. *Jegyezte meg halkan Rai, majd félig Kai felé fordult, és figyelte, ahogy a kastély felé távozik. Aztán visszanézett Nwalcára és Meredithre.* Azt hiszem, én is megyek, visszaviszem Balance-t az istállóba. Meghajtottam ma, biztosan elfáradt. *Gyengéden végighúzta a kezét a fekete ló oldalán, szeme a robosztus állatot pásztázta. Aztán egy pillanatra még visszaugrott az előtte álló lányra.* Hölgyem? Van kedve velem tartani esetleg? Ígérem, nem leszek erőszakos. Balance biztosítja róla. *Veregeti meg barátságosan az állat lapockáját.*
|
- Luka szerintem éhesebb… - * válaszolta Nwalcanak, majd a sárkányra terelte figyelmét. Luka hatalmas pupillákkal nézett rá jelezve, hogy akár egy egész tehenet meg tudna enni. * - További szép estét – *mondta az ott maradóknak, egy fej biccentés kiséretével,azzal a kastély felé vette az irányát, jobban mondva a konyha felé. Nem csak Lukanak, magának is szerezzen valami harapni valót. Nem vallotta be nagybátyjának, de ő is farkas éhes volt. Az a sötét erő… mintha az anyja képességét érezte volna… hirtelen egy démoni érzett lett rajta úrrá.* „Nem. Nem jöhetsz elő Shade, csak emiatt” – *mondta magának parancsoló hangon egyfajta nyugtatásképp. Ezt Ezio tanította neki. Ma már másodszorra probálta másik éne átvenni felette az irányítást… Alig várta, hogy a konyhába érjen és valami energiához jusson… ha ez így megy tovább muszáj lesz beszélni Ezioval erről. Sőt. Evés után megkeresi, már ha nincs más dolga.*
|
* Bólintott a válaszra, amit Kai mondott de pillantásait nem tudta levenni a lóról. Hírtelen fel se fogta, mit mondott neki Rai. Bal kezét óvatosan kinyújtotta felé, végül könnyed léptekkel szinte mellésuhant. Gyengéden végig simította a fekete ló izmos nyakát és végül az orrát is * - Szép neved van Balance... - * Suttogta a fülébe. Kívűlállóként teljesen másnak tűnhet a lány az állat közelében. Rideg tekintete sokkal lágyabb, ezüstös haja pedig a szellővel kacérkodott, néhány tincs olykor olykor arcába kúszott, amit először ujjával hessintett el, végül pedig elfújta. Mozdulataiban az óvatósság tükröződött, mintha félne, hogy érintésével eltörne egy porcelánt, ami jelen esetben Balance volt. A másik lóra is pillantást vetett és elmosolyodott. *
|
- Nem voltál éhes? Szerintem meg az éhségcsillapítás helyett választottad a csavargást… - Elvigyorodott és megpaskolta a lovát, aki még mindig olyannyira kifejezéstelen, mint egy szobor.
- Én etetem, de ha egyszer nem eszi meg, nem tehetek róla. Annyira nem érdekel… - vonja meg vállait mókásan fintorogva. – Neki is van saját akarata. HA sztrájkol, akkor így járt…- Persze erről szó sincs, mert a ló csak akkor eszik, ha Nwalca a közelben van, márpedig a fiú ritkán szokott lovagolni. Figyelemmel kísérte a lányt, majd felnevetett.
- Úszni voltam – közli az egyértelműt, majd unokatestvérére nevet. – Szállj le a feleségemről! – vigyorgott, mint a tejbe tök. Természeten nem kell ezt komolyan venni, ahogy általában semmit sem. Újfent ’ gyöngyszeméhez’ fordult.
- de eszel? Biztos éhes vagy…-
|
*A Nwalcától kapott becenevére csak még savanyúbb képet vág, s válasz helyett inkább csak legyint. Mondhatná, hogy épp' csak megtapasztalta, mennyire illik a Hókirálynőjükre a neve, de nem érzi szükségesnek tovább háborgatni Ezio legidősebb lányát. Helyette a még mindig idegeskedő lovához lép, hogy megcirógassa az orrát - és közben nem kerüli el a figyelmét Meredith pillantása.*
Tetszik? *Kérdezi, és újra elvigyorodik, de most semmi hátsó szándéka nincs a dologgal. Megpaskolja az állat oldalát, amire az engedelmesen a lány felé lép, és prüszkölve megáll előtte.* Meredith, Balance, Balance, Meredith. *Mutatja be őket egymásnak.* Már most látom, hogy jó barátok lesztek.
|
*Sejtette, hogy Meredith így fog reagálni, mi mást várhatott Ezio egyik lányától. A lány mosolyát viszonozta. Rai is egész jól tűrte, a durva visszautasítást, de állítására inkább nem is válaszolt. Ekkor jelent meg nagybátyja.*
- Nem voltam éhes… - *válaszolta lelkiismeret-furdalás nélkül, és nehezen, de kiszabadult Nwalca öleléséből. Kicsit idiótának tartotta, de hálás volt neki, hogy foglalkozik vele és aggódik miatta.*
- Miért vagy csurom vízes és szegény lovadat nem eteted? – *kérdezte bácsikájától szemrehányóan.*
|
* Még egy kicsit tartott Raitól, de ismét visszatért a régi kerékvágásba és csípőretett kezekkel nézett rá* - Dehogy fogom! - * Vágta rá arra, amit Rai mondott, hiába csak halkan és saját magának jegyezte meg azt, amit * - Úgy gondolom, hogy ez egy fantasztikus módszer ahoz, hogy sikeresen eltaszítsuk magunktól a szexuálisan túlfűtött illetőket - * Mindez úgy hangzott tőle, mintha már hatalmas tapasztalatokkal rendelkezne, de ez nem igaz. Ez magyarázat is arra, hogy legbelül már tart tőle és megpróbál higgadt maradni. A mondandója végén elmosolyodott és Kai-ra nézett * - És te mivel fogod magyarázni azt, hogy kihagytad az étkezést? - * Még ezt akarta tisztázni vele, hiszen ő letudhatja annyival, hogy kint gyakorolt a réten és kész. Az újonnan érkezőre tekintett. * - Szia - * Tekintetével végig pásztázta de hírtelen csak ennyit tudott tenni, mert utána Rai lovára tapadt a szeme* Hogy lehet neki lova?
|
Végül feladta az étel megevését, mert nézni, ahogy a többiek eszik azokat az állatokat, akik a barátai igen elkeserítő és hányingerkeltő. Felállt, meghajolt.
- Inkább kihagyom ezt – ejt egy vigyort és távozik is. Mert ha már mindenki szétszéledik, akkor ő minek maradjon? Végigsétál a hosszú folyosókon, a szobájába, csakhogy a köntösét levegye, és helyette egy kissé már szakadt nadrágot vegyen fel. Újfent mezítláb talált le az udvarra, majd az istállóba. A legutolsó lóhoz sétált oda. Megsimítja orrát.
- Szia drágám… Menjünk egy kicsit a tengerhez, mit szólsz? – De a ló csak állt, meg sem mozdult, mintha egy szobor lenne. A többi lóhoz képest nagyon sovány, ennek ellenére igen sokat bír. Nem szokott nyeríteni, vagy játszadozni, élvezni a vágtát. Egy test lélek nélkül, és ezt Nwalca pontosan tudja, tisztában vele, és nem tesz ellene semmi. Hiszen ő formálta ilyenné, kiszipolyozta belőle az életet. Óvatosan felül a magas lóra, ami barna-fehér tarkás, szemei pedig kékek, mint a tenger. Kiüget nyereg nélkül, sosem szerette, mert érezni akarta a lovát. Amint kicsit messzebbre ér, lelassít.
- Na pici pacim mozgasd meg tagjaidat! – nevet. A lónak nincs neve, mindig más-más jelzőkkel illeti, mint ’ pici pacim’ vagy ’ lovikám’ és egyebek. A tarka ló vágtatni kezd, gyorsan, mintha valami ragadozó üldözné, vagy épp versenyen lennének. Mosolygott, mikor a szél bele kapott zöld tincseibe, s meglebegtette. Földöntúlinak érezte magát, valami olyasminek, mint egy falevél, ami gondtalanul kavarodik el fájától, hogy világot lásson, túlnézzen mindenen és átrepüljön lehetetleneket. Persze itt közrejátszik az a hatalmas szerencse, hogy ne csak pár métert tekeregjen a levegőben. Nwalca szerencsésnek érezte magát abban a pillanatban, hogy belegázolhatott a tenger hűs vízébe. Lepattant a lóról, hogy minél előbb érezhesse lábszárán a hullámok gyenge csapkodását.
- Várj meg itt – utasította lovát. Lassan sétált be, kiélvezte a perceket lehunyt szemmel. Örült mindennek, boldoggá tette minden. Hamarosan már a víz alatt úszott, jól szemügyre véve az általa már túlságosan is jól ismert környezetet, a világot, ami számára a legcsodálatosabb volt. Annyira más, nem e világi, egyfajta álombeli hely, ahol senki nem zavarhatta meg. Ez volt az ő saját menedéke, a barátival, akik más körülvették alakját. A hatalmas cápák elúsztak mellette, a fiú megsimította őket mosolyogva, majd az egyik nagyobbnak az uszonyába kapaszkodik bele és hagyja, hogy elvigyék oda, ahová akarják. Kis gyerek kora óta nem fél a cápáktól, és más vízi állatoktól. Pár éves lehetett, mikor húgával a tengerben játszottak egy sziklás helyen. Díszes, szép kinézetű halakat akartak fogni. Nwalca belesett a vízbe, mikor az egyik hal után ugrott és elvitte egy erős áramlat. Sokáig tartotta vissza a levegőt, és minél előbb felszínre akart jutni, de nem tudott, képtelen volt rá. Lábai nehezebbek voltak az ólomnál, tüdejét, mintha valami össze akarná zúzni. Ijedten kalimpált kezeivel, hátha feltudja magát tornászni, de nem. Lassan nyelte el a tenger sötétje. Mikor legközelebb felébredt, már a szobájában volt. Utólag az egyik családtagtól tudta meg, hogy egy cápa mentette meg, de hogy miként azt nem tudják. Ezek után Nwalca csak úgy befutott közéjük. Nem olvasott könyvet, nem tanulmányozta, milyen veszélyek fenyegetik, csak rohant hozzájuk, meg sem állt. A barátság mérhetetlenül nagyra nőtt, de mikor testvére elhunyt és rá maradt a kisfiú, elkellett kissé hanyagolnia a vízi életet, habár akkoriban a csöpp Kait is magával vitte egy-egy kis úszás során.
Lassan felemelkedtek, mert fél óra után Nwalca már kevésbé bírja a lenti életet. Vett egy nagy levegőt, majd ismét lebukott. A sok cápa körülvette. Játszottak, mindenfélét. Fogócskáztak, ahogy Nwalca szokta mondogatni otthon. Lassan másik oldalára fordult. Szemei elé bekúszott egy kép, hirtelen. Régi, homályos foszlány, elfeledett érzések. Lexie mosolygott az esőáztatta ruhájában. Őszintén nevetett, mert Nwalca tiszta sár lett, mivel lova ledobta hátáról. Akkor tanultak meg vágtázni szüleiktől kapott lovukon. A fiút felettébb idegesítette, hogy lova rakoncátlan, és sose sikerül nyeregben maradnia, ellentétben testvérével, aki olyan szépen s kecsesen tett minden mozdulatot.
Hiába az a sok nap. Nem tud szabadulni a magába fojtott emlékektől. Teste görcsbe rándult, vért köhögött fel, de vizet is nyelt. Megint érezte a nyomorító érzést, az elviselhetetlen dübörgést, a kezeket, mik bilincsként fonódnak lábára, hogy lerántsák. Most nem segített senki, csak percek múltán jött oda a tegnapi kicsi(cápa), amibe belekapaszkodhatott. A partra vitte ki, addig nem igazán tért magához.
- Szia öcskös…- kapaszkodott meg lovának kantárjába, aki kihúzta a homokba. – Ez egy rossz élmény volt, azt hiszem. Biztosan túl sok levest ettem… - immár a szokásos vigyorával beszélt az állatnak. Nagy lassúsággal ült fel, gyöngéden ölelte körbe combjaival az alatta lévőt. Úgy érezte, hogy alig van benne erő, már csak az alvás gondolata telepedett rá. Viszont még mindig ott voltak az átélt események, mik nem hagyták nyugodni. Csak remélte, hogy itt kint semmit nem érzékelhettek belőle, mert még ő sem tudta pontosan, hogy mi történt vele, hiszen a képességét sem ismeri, csak néhányszor használta, de az is a véletlen műve volt és nem saját akarata. És a mai napig se tudja, akkor a két alomkor mit is csinált pontosan.
A ló komótosan sétált, lassan ringatózott, sehová sem sietett. Nwalca inkább másra gondolt, legfőképpen arra, hogy hol lehet az a gyerek, akiért képes végigaggódnia a napot. Kifejezetten utálta, ha a kamasz gyerkőc elkószál a tudta nélkül, habár tisztában vele, hogy nem kérheti őt számon. Vagyis megteheti, de a srác úgy is terelné a szót, és nem beszélne neki semmiről. Ez nagyon, de nagyon elszomorítja, de már hozzászokott.
- Dulin… hol kószál… - néz körül nagy figyelemmel. „ Dulin” avagy fülemüle, még régen nevezte el így, és azóta is ezen az idióta néven szólítja meg a fiatalt. – Utána meg zongorázok egyet, hátha Ezio is meghallgatja és véleményt mond rá. Legalább ő tud értékelni! – Húzza fel sértetten orrát.
Mikor már összeszedte magát, lelkierejét ügetésre ösztönzi a lovat, hátha így gyorsabban visszaérnek. Amint közelebb kerülnek a kastélyhoz, messziről kiszúrja a hármast, és benne az elveszettnek hitt rosszcsontot.
- Dulin! – Majdnem örömtáncot járt, amint odaért és leugrott lováról, hogy egy kiadós ölelésben részesítse a fiút. – Lemaradtál a vacsoráról! Fontos a helyes táplálkozás! – Oktatta ki, ahogy mindig is szokta, ha a fiú elmulaszt egy fő étkezést. Gyorsan körbepillantott.
- Miért vágsz ilyen savanyú fejet Rai-hali? - A becenév, sokszor illeti az embereket idióta nevekkel. A hölgyeményre néz, és végigméri.
- Gondolom… nem… nem akarok semmit se gondolni, mármint akarok, de inkább nem teszem. Gondolkodjunk inkább a köszönésen, üdv! – Vigyorodott el és intett egyet a hölgyemény felé.
|
Ugh... *Ennyit volt képes Meredith reakciójára kinyögni, mielőtt fájdalmas képpel sajgó ágyékához kapott. Hogy őszinte legyen, erre a visszajelzésre nem számított. Lova, Balance, aki eddig türelmesen álldogált mellettük, erre halkan horkantott és patájával a köveket verte. Rai végül felegyenesedett, bár arcára már nem tért vissza az önelégült mosoly.*
Higgye el hölgyem, hogy megbánja még, ha most maradandó károsodásokat okozott... *Morogta, bár inkább magának, mintsem a lánynak, főleg, hogy az igen lovagias Kai rögtön Meredith elé lépett.*
Csak nem gondolod komolyan, hogy rátámadnék? *Vágta oda szemrehányóan a fiúnak.* Imádom a nőket. Kényeztetni, nem bántani.
|
*Szemforgatva nézte végig Rai szokásos kis előadását.* „Francba” -*káromkodott magába. Az ezt követő reakción, határozottan meglepődött.* „Ez fájhatott”- *mondta magába. Viszont a lány, így határozottan bajba került.* „Mit csináljon most? Hogyan védhetné meg a lányt… Várjunk. Miért is akarja megvédeni? Csak mert ugyan azért menekül az erdőben és ugyan úgy mintha otthonának tekinteni? … ”*Nagyot sóhajtva Meredith elé lépett, s szavait Raihoz intézte.*
- Erőszakos vagy, ne csodálkozz a reakció miatt... - mondta neki „kioktató” hangnemben. A mondat végén gyorsan Meredith fülébe súgta. – Most fuss apádhoz. Ott biztonságba leszel… - *azzal visszafordult és tekintetét Raira tartotta. *
|
* Figyelmesen várt a válaszra de helyette mást kapott. A szellő mozgásának erőssége megnövekedett, amikor szétkulcsolta a kezeit és hírtelen megcsókolta. Teljesen ledöbbent és egy kisebb sokk alá került, de eztkövetően, amikor Rainion hozzászólt, még nem, de mikor Kaihoz kezdett beszélni feleszmélt és ballábát hatalmas lendülettel a férfiak legérzékenyebb pontjába rúgott. Már ráakart kiabálni, de végül nem tette. * Nem szabad kibukni nem szabad... * Erősen mondogatta magában ezt a mondatott, de Rainion férfiasságába való rúgást követően mégjobban meggyötörte volna, de nem tette. Mindkét keze ökölbe szorult és idegességében az ajkába harapott, érezte, hogy lábai remegnek, szemeiben a hírtelen történő események miatt egy kisebb rémület is tükröződött. Hallott már Rairól, de nem gondolta volna, hogy ennyire nyomul *
|
*Meredith felé fordult, és elvigyorodott, ahogy a lány száját elhagyta a gúnyneve. Nem zavarta, ha így nevezték, inkább szórakoztatónak találta az egész dolgot. Közelebb lépett, és mielőtt a másik bármit tehetett volna, valahogy kifejtette a lány kezeit a mellkasa előtt összefont tartásból, és csókot lehelt rá, majd felegyenesedve figyelte a meghökkent reakciót.*
Hókirálynő. *Válaszolt végül kaján vigyorral, mielőtt az őt tartozkodva méregető Kai-ra tekintett.* A befejezés előtt elhagytam az asztalt, ám úgy gondolom, a Kapitány nem vette túlságosan zokon, lévén más, fontosabb dolga akadt. Viszont az valószínűleg feltűnt neki, hogy mindketten hiányoztatok ma a vacsoráról... Csak nem egy sétálra invitáltad a szép hölgyet?
|
*A patkódobogásból tudta, hogy Rai közeledik feléjük. „Ez nehéz menet lesz” gondolta magába a fiú. Tudta jól, hogy Rai minden gyanúsat elmond Enaylanak. * - Estét neked is. – * válaszolta teljesen nyugodtan Rai egy kis jeges mosollyal egyetemben. Nem kedvelte rokonát, a nőcsábász és az „árulkodós” dolgai miatt. Észre vette, hogy Meredith mintha kicsit ideges lenne pont emiatt.* - Ilyen hamar véget ért a vacsora? – kérdezte a fiú, terelve a témát, hogy kettesben találta őket. *
|
* A mosoly és az ő állítása alapján, hogy ugyanígy tekint az erdőre egyre rokonszenvesebbé tette számára a fiút, de felcsendült benne azok a gúnynevek amikkel őt ruházták fel. Lehet már most nem volt eléggé elővigyázatos, hogy ezt elmondta? Ez majd csak később fog már kiderülni, de végül ő maga is elengedett egy halvány mosolyt. Hírtelen paták koppanása törte meg a víz csobaját s mire odaért, Meredith a hajába túrva felsóhajtott * - Üdv - * Köszöntötte röviden és karbatette kezekkel állva nézett rájuk * Ezt nem fogom tudni senkinek se megmagyarázni... * Gondolta magában, közben a szellő lágyan a hajába túrt és az újonnan érkezőre szegezte tekintetét * - Szoknyapecér?
|
*Egy kissé hosszabb, csöndes botorkálás után a világító növényekkel teli réten, Rai a hazatérés mellett dönt, és újra lova hátára pattan. Nem sietnek, hiszen a nap még nem fenyeget azzal a veszéllyel, hogy újra felbukkan a látóhatáron. Komótos tempóban érik el a hídat, ami a kastélyhoz vezet, s amin a fiú, messze a távolban, felismer két, egymás mellett sétáló alakot.*
Meglepjük őket? *Hajol előre Balance füléhez, és belesuttog. A ló horkant, és engedelmesen magasabb tempóra kapcsol. Természetesen a kövön csattogó patája nem kerüli el a két alak figyelmét, így még azelőtt észreveszik Rai jelenlétét, mielőtt ő meléjük ügetne, és leugrana a lóról.*
Szép estét! *Köszönti Kait és Meredithet.*
|
*Kicsit megdöbbent a lány válaszán. Nem gondolta volna, hogy van rajta kívül más is, aki ugyan ezeket az eszméket vallja, mint ő. Az is megdöbbentette, hogy a lány ilyen hosszan válaszolt NEKI. Tudta jól hogy se a Trenoir, se a Avernoir család nem kedveli viselkedése miatt.*
– Akárcsak én… - *felelte halkan, miközben a lányra nézett.* – Viszont jobb lenne, ha nem egyszerre érnék vissza, ne hogy valami pletyka elkezdjen keringeni… mondjuk nekem már így is mindegy – *a mondat utolsó felénél reflexből elmosolyodott, mivel róla már így is sokat pletykáltak. *
|
* A sárkány "elcsalogatása" során halvány mosoly jelent meg az arcán, de ezt próbálta nem feléjük mutatni, ebből kifolyólag tőlük egy kicsivel előrébb ment. Az erdőt elhagyva a veszély is elmúlt, valóban nem túl sok kedve volt harcolni, meg Kai előtt sem szerette volna megmutattni, hogyan tudja kezelni képességét. Számára egy kisebb megnyugvást jelentett az, hogy van egy ilyen fiú is az Avernoir családban, mert első benyomásra kelemesen csalódott, de mindezt nem mutatja ki. A csendet egy kérdés törte meg, amin kicsit meglepődött, hiszen érdeklődést tanusítottak ezzel kapcsolatban. * - Mindig ebbe az erdőbe járok kikapcsolódni. - * Ezzel le is akarta zárni a beszélgetést, de látta, hogy még további részletek is érdeklik a fiút * - Nem sokan járnak ide, hiszen veszélyes... A magunk fajták többsége inkább harc miatt jár ide, de nem mindig ez a megoldás... A vadállatok többsége nem gyilkos szándékkal támad, pusztán csak az éhség kényszeríti őket olyan dolgokra, amikre mi magunk másképpen reagálunk... Legtöbben megse próbálják megérteni őket... De amint láttad én magam is teljesen kitudtam kapcsolni gondolataimba merülve, ezt a kastélyban nem tudnám megtenni, mert akárhogy is nézzük, ott van az az állandó feszültség... - * A kérdésére a választ igencsak kifejtette, sőt, talán túlságosan is, ami szintén meglepte, hiszen erről még senkinek sem beszélt*
|
*A bemutatkozás után Marta kötelességtudóan visszasétál a könyvtárban tartózkodó többi cseléd közé és csinálják a mai feladatukat, amiket még Ezio korán reggel bízott rájuk, mielőtt elment volna aludni. Rámosolyog a nőre, miközben kisétálnak a könyvtárból és lassan becsukja maga után annak hatalmas faajtaját.* Nem csak a helyet. *Mondja büszkén, miközben ismét elindul a folyosón.* Mindent és mindenkit. *Itt halkan felnevet, mély hangon.* Átlát az embereken. Senki sem tudja becsapja. *Még mindig nevet.* Pedig a lányaim hányszor próbálták.... *Kineveti magát, majd mosolyogva néz a nőre.* Meg akarja ismerni őket? Később szívesen bemutatom őket, csak... *Itt tart egy lehelletnyi szünetet.* Keresik a kalandokat, hogy elvonják figyelmüket a tényekről, tudja? *Sóhajt egyet.* És nem hibáztatom őket. *Hangjából tükröződik a feltétel nélküli szeretet, amit irántuk érez.* Gondolom vár egy magyarázatot a sötét erőkre, melyek az erdőből jöttek, nemde? *Kezeit háta mögött összekulcsolja, háta mindig ki van húzva. Hangja még mindig férfias, mély. Mint mindig.* Tudja fiatalon rendkívül hatalommániás voltam. Úgy gondoltam a birodalom irányításánál fontosabb feladat nem hárultam rám. Hiú, meggondolatlan fiatal fiút képzeljen el, harcvággyal. Édesapám nem bírta. Megtagadta tőlem a trónt. *Itt elmosolyodik. Apjának köszönheti, mi lett belőle.* Kiszöktem az örök éj erdejébe. Egy nagymacska pedig szétmarcangolt. *Itt megköszörüli a tortát.* A kilenc istennő közül az egyik, Lumier, aki a sötétséget testesíti meg, meggyógyított és talán láthatott bennem valamit, mert új esélyt kaptam egy jobb életre. De meg is átkozott. Birtoklom a sötétséget és az is birtokol engem. *Mondja, miközben beérnek a zeneterembe. Elsétál a rengeteg hangszer között, majd az ablaknál megáll. A kastély közepén vannak, valahol a második emeleten, ezért innen pont rálátni a vízesésre.* Minden gyermekem örökölte valamilyen szinten a sötétséget. De a középsőnél már kicsiként túlnőtt ez a dolog. Rámképek gyötrik és mint kiderült, árnylények élnek benne. Rettenesen volt apaként végignézni, ahogy állandó rémálmai vannak és sosincs egy nyugodt perce. Ma az erdőben próbálta uralni az árnylényeket, de mint mindig, rossz vége lett a dolognak. *Egy félmosolyt megenged magának, majd kisétál a teremből és elindul lefelé a lépcsőn.* Jöjjön, mutatok valamit, ami egészen lélegzetelállító. *Mondja kedvesen, mosolyogva. A második emelet egyik ajtaját kitárja. A szél azonnal beáramlik a folyosóra, a vízesés dübörgő hangja csapja meg őket. Kezét nyújtja, majd mikor a nő elfogadja, lassan kisétál a keleti hídra. Csodás rálátás a vízesésre. Éjszaka még gyönyörűbb, hisz a kastély varázsereje mindenféle élénk színre festi ilyenkor a vizet.*
|
[962-943] [942-923] [922-903] [902-883] [882-863] [862-843] [842-823] [822-803] [802-783] [782-763] [762-743] [742-723] [722-703] [702-683] [682-663] [662-643] [642-623] [622-603] [602-583] [582-563] [562-543] [542-523] [522-503] [502-483] [482-463] [462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés