[962-943] [942-923] [922-903] [902-883] [882-863] [862-843] [842-823] [822-803] [802-783] [782-763] [762-743] [742-723] [722-703] [702-683] [682-663] [662-643] [642-623] [622-603] [602-583] [582-563] [562-543] [542-523] [522-503] [502-483] [482-463] [462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [Korábbi]
*A távolból hallgatta az ide érkezőt, már hangleejtéséből rájött, hogy a másik ház egyik személye figyelmeztette. Először nem vett róla tudomást végül egy könnyed mozdulattal a fiú háta mögé került, jobb kezét óvatosan vállára tette és fülébe suttogta* - Igen figyelmes a fiatalurfi, manapság már ritkaság az ilyen - *A köszönet kérés végén végül kinyitotta szemeit, amellyek még a növények fényétől is intezívebb volt. Cyan színű szemei az éjszakában igencsak ijesztően hathatnak az ismeretlen személyek számára. Egymás közvetlen közelségében azonban már lehetett látni ezüstös színű hajának csillogását, nőies vonalait.* - És mi járatban errefelé?
|
* Felnéz a férfira, aki puszta megjelenésével is tiszteletet sugároz, mégis, egyfajta melegséget. * - Örülök, hogy megismerhetem, kedves Ezio Trenoir... bár hercegnő nem vagyok, de a körbevezetést szíves örömmel elfogadom. Ahogyan a vacsorát is, de kérem, ne helyezzen ilyen különleges helyzetbe, mert még a végén zavarba hoz. * Mosolygott kedvesen, a férfi láthatóan erőt képviselt a családban. Feltűnt neki az Enayla és Ezio közti diszharmónia is, amit betudott a családi viszályoknak. Bár magában elképzelte, milyen szép pár lennének, két erős egyéniség egymás mellett... mosolyogva felsóhajtott. * " Ilyen helyzetben,ez szinte lehetetlen.." egy pillanatra Rainion szemébe néz, hogy megbizonyosodjon róla, az ifjú valóban őt figyeli. Egy másodpercig ott felejti tekintetét, majd visszafordul, és elindul ő is a " pár" után. Hallgatva Nwalca megjegyzéseit, rádöbben, hogy szinte farkaséhes, a sok izgalom úgy kimerítette. Hirtelen megdermed egy pillanatra, szörnyű érzés keríti hatalmába... kipillant az ablakon, az erdő felé. Megtorpan. *
|
*Az előzőekhez képest, most már sokkal, de sokkal lassabban közlekedett az erdőben, alaposan szemügyre véve a körülötte lévő környezetet és próbált résen lenni, mert a sötétségben nem tudhatta mi is támadhat rá. Sok állat jár-kel az erdőben, némelyik méterekkel nagyobb, mint ő, de még a kisebbek is okozhatnak maradandó sérülést, s tartogathatnak meglepetéseket. Nem segített, hogy az erdő ezen részében még nem igen járt. Távoli volt, mélyen bent a fákkal övezett területen. Eddig csak a kastélyhoz közelebb eső részét barangolta be a rengetegnek. Ott már szinte minden egyes kis gallyat ismert és tudta, hogy milyen állatok élik ott mindennapi életüket, amikre vigyáznia kellett, mert ha nem, akár egyben felfalhatták. De most kellett ez a hely neki és tulajdonképpen nem is nagyon félt, mert tudta, hogy elkövetkező időkben, nem meri majd Őt megközelíteni, se élő, se holt. Valahol egy kis tisztáson megállt, a világok által keltett fényben fürdőzött és látszott rajta, hogy kissé ideges. Gyorsan vette a levegőt, a szíve csak úgy zakatolt amit akár a futásnak is betudhatott, de nem ez volt a helyzet. Nem volt biztos abban, amire készül, de valahogy csak kellett gyakorolnia. Nem lehett az, hogy sose fogja használni azt a képességét. Erősebbnek kellett lennie és ezt csak úgy érhette el, ha használja is. Behunyta szemeit és mélyeket lélegzett, hogy lenyugodjon. Teljesen üressé akarta tenni az elméjét és egyfajta ledönthetetlen bástyává tenni lelkét. Mikor már úgy érezte, hogy teljesen lenyugodott, kemény elhatározás költözött szívébe, kecses mozdulatokat hajtott végre kezével, majdan mikor oldalra, egyenesen kinyújtotta karjait, kinyitotta feketén világító szemeit, s azon nyomban a vények kezdtek elhalványulni körülötte, árnyéka meg megnyúlni előtte. Mintha csak ébredező holtak lennének, úgy bújtak elő a sötétségből, az árnyékból a szörnyek, miknek a látványa igazán elrettentő volt bárki számára. Az utolsó - ami hatalmasabb volt mindnél és homlok koponyájából úgy voltak kinyúlva a lapos tüske szerű csontok, mintha csak egy korona részei volnának - a szája sötétségéből lépett elő és állt az árny lidércek élére.*
|
Teljes nyugodtsággal nézte végig, ahogy a férfi lejön közéjük, és a meghitt társaságukba áll két lábbal.
- Nézőpont kérdése… - Neveti el magát Rai anyjának gúnyos kérdésén, majd inkább unokatestvérével tovább áll.
- Háromfogásos vacsora, nyámí. Azért mégiscsak jó, hogy itt vannak ők, mert több lesz az étel! – vigyorog szüntelen testvérére. – Bár kíváncsi lennék, hogy hol csavarog Kai, még nem ért haza, márpedig már itt lenne az ideje. – válik aggódóvá arca, hiszen a kamaszt ő nevelte fel, és szíve közepén foglal helyett, húga után, akiről már – sajnos – nem tud gondoskodni. Ha nem tudja, hogy merre jár a fiú, akkor sokszor válik aggódó anyukává, de ezt már mindenki tudja róla jó pár éve, amióta az ifjú felnőtt ahhoz, hogy egyedül is csavarogjon a kastélyon kívül.
- De legalább lesz vacsora… és háromfogásos, sok étel, finom csirke szárnyak, malaccombok… - Mosolya ismét felszökik arcára és már vidáman ballag tovább, egyenesen az étkezőbe, majd le is ül helyére és csak reménykedik benne, hogy nem tengeri állatok kerülnek az étlapra, mert akkor aranyos kis mosollyal a szája szegletében tépi le a szakás füleit, harapja le az orrát és a fejébe tűzi Rai kardját.
|
*Zavartalanul továbbmustrálta Kryshnát, mivel az, hogy ez a nő lesz az ő "mostohaanyja", nem jelentett túlságosan sokat neki. Főleg, hogy apja iránt nem képes tiszteltet érezni, így semmi helytelent nem látott abban, ha kissé részletesebben szemügyre veszi a szép hölgyet.
Szemléjében újra Nwalca zavarta meg, aki egy hangos sóhajtás kíséretében nekidőlt. Nem volt újdonság neki a fiútól az ehhez hasonló reakciók, úgyhogy csak egy halk nevetést hallatott, és a háta mögött átnyúlva, a vállánál fogva megtartotta unokatestvérét. Eközben Kryshna említést tesz a körbevezetésről, de mielőtt Rai úriemberként felajánlaná, hogy szívesörömest, bármikor a rendelkezésére áll, Ezio lép a színre. Nincs a férfivel különösebb gondja, sőt, elismeri, hogy erős és kiváló vezető, mégis kissé óvakodva figyeli, ahogy az anyjához lép. Enayla az egyik a közeli családtagjai közül, akire ügyel, ha tud - bár tisztában van vele, hogy Ezio valószínűleg nem bántaná, illetve anyja se olyan védtelen.
Bólint a vacsora ötletére, és engedelmesen az étkezőbe indul, unokatestvérével az oldalán.*
|
*Míg a fiúk parádéztak egy sort Krysna köszöntése során - jól ismeri a két fiút hogy milyenek főleg meg ha együtt vannak - futólag végig mérte az előtte álló új családtagot. Megállapította róla magában hogy igen csinos nő, de valahol legbelül az fogalmazódott meg benne, hogy szegény nő csak túlságosan bele ne szeressen férjébe aki majd egyszer netalán őt is megcsalja ahogy Enyalával is tette. Gondolatmenetét egy már jól ismert férfi hangja szakította félbe. Ezio volt az új férje.*
- Még mindig örülsz hogy gyarapodunk?
*Kérdezte kissé gúnyosan Nwalcatól, majd mint aki ügyet sem vet új férjére futólag fiára pillantott, ami egyet jelentett azzal, hogy "már megint kezdődik a mi vagyunk a minta család műsor" aztán csak egy alig hallható halk sóhajt engedett ki ajkai között. Mikor férje melléállt s a karját nyújtotta megvárta míg a többiek elindulnak az étkező felé majd férjére nézett*
- Elég lesz az illemedelmességből mára kedves férjem. *Mondta egy bájosnak tűnő de inkább gúnyos utálattal teli mímelt mosollyal az arcán. Azzal megindult az étkező felé s leült az egyik nagy kényelmes székre az asztalnál a többiek közé.*
|
*Pár percig még tétlenül, egymagában ül a szobájában, mígnem egy cseléd ismételt látogatást tesz és szól neki, hogy a vacsorát éppen most találják, a család legyen szíves az ebédlőbe fáradni. Biccent és a mai nap először megjelenik egy kedves mosoly az arcán, amitől önmagának érzi magát. Ismét. Kilépve lakosztályáról leveszi fejéről a csuklyát, hisz már nem süt a nap, nincsen rá szüksége. Épp akkor ér a lépcső tetejére, mikor Kryshna óhajtást tesz a kastély megnézésével kapcsolatban. Már a lépcső tetejéről viszhangzik férfias, kedves hangja. Arcán nagy mosoly terül szét.* Köszönöm a bókot, Lady De Sacrysya. *Hangjából érződik a jókedv és az, hogy energiával teli. Körszakálla körül férfias borosta nőtt, hisz a napokban nem tartózkodott idehaza, seregeket kellett néhány faluba vezetnie. Mikor a lépcső aljához ér, mélyen meghajol és ahogy előző két 'rokona', apró, finom csókol lehet a nő vékony kezére, de nem oly tulakodóan, mint a másik kettő, hisz nincsen vele hátsó szándéka, csak udvarias akar lenni. Felemelkedve a mosolya továbbra sem lankad.* Vacsora után örömmel végigkísérem a Vízesések Kastélyán, hercegnő. Most viszont arra kell kérnem mindenkit. *Fordul felesége és két 'unokaöccse' felé.* Hogy fáradjatok az ebédlőbe. Három fogásos vacsorát tálalnak ma este, csak az új családtag kedvéért. *Azzal egy nagy faajtó felé mutat hármojuknak, Enayla felé pedig a karját nyújtja, hogy belekarolhasson, ha úgy tartja jónak. Hangja végig mély és férfias maradt.*
|
* Kryshna biccentéssel fogadja Enayla üdvözletét* " Nos, erre nem számítottam. Bár az is lehet, hogy csak a látszatot szeretnék tartani.... de miért is lenne féltékeny rám? Igazán szép nő. "* Gondolja magában, míg a nő tekintetét fürkészte. De nem tudott belőle kiolvasni semmit. Rainion bókjára újfent elmosolyodik* - Köszönöm. Régi otthonomból hozattam. * Majd az őt szintén üdvözlő Nwalcát méri fel, kinek tekintete szintén nem árul el sok érzelmet, mintha a fiú nem is igazán lenne jelen. Rainioné viszont annál inkább kifejezi személyiségét. Kryshna mosolya most már őszinte* " Érdekes lesz itt élnem. " - Igazán gyönyörű a birodalmuk. Szívesen venném, ha később meg tudnák mutatni részletesebben is... * folytatta a kedélyes társalgást,tudván, hogy vőlegénye máshol jár. Minél előbb be akarta járni a csodás területeket. Magában az előtte állók személyiségét boncolgatta, végignézve az igazi úrinő benyomását keltő Enaylán, szemmel láthatóan nőcsábász fián, s annak kedvesnek tűnő unokatestvérén. * - .. S ha jól tudom, a vacsorát is nemsokára tálalják. * hirtelen kipillantott az ablakon* - nálunk ezt az hónapot a Hattyúk Havának hívták.... * mondta halkan, elmerengve.*
|
*Egész nap az erdőben bóklászott a sárkányával együtt. Megint kicsit beljebb merészkedtek, mint eddig. Szeretett felfedezni új növényeket, vagy állatokat. A ragadozóktól egyáltalán nem félt, mivel minden eddigi ismert, démonra veszélyes állat félt a tűztől vagy a sárkánytól. Ezért is vitte magával Lukat. Éppen kifelé jöttek az erdőből, mikor Luka elkezdett „morogni”, jelezve a fiúnak, hogy van valami a közelben. Ahogy jobban fókuszált a szemével észrevett valakit az egyik fa tövénél. Kíváncsisága miatt, arra folytatta útját. Közelebb érve látta, hogy Ezio egyik lánya az. Oda érve hozzá, észrevette, hogy a lány alszik. Sötétedett, ezért úgy gondolta szólnia kéne neki. Az erdőt éjjel rejtélyes sötét erők foglalják el, amitől még neki is feláll a hátán a szőr. Teljes közömbösséggel oda szólt a lánynak.*
- Jobban tennéd ha nem itt aludnál...-*mondta.*
|
* Már rutinosan ugrált a fák között, kerülgette a lehajló ágakat, s a kidőlt fa törzseket, mintha ott se lehhetk volna, mintha csak egy tisztáson szaladt volna végig. Ahogy egyre mélyebbre hatolt az erdőben, egyre sötétebb volt és benne rejlő állatok neszezése is egyre hangosabbá vált fülei számára. Nagyon életet lehett itt felfedezni, mint saját otthonában és ez jelenleg nagyon is nyugtató és felüdítő volt száméra. De most nem ezért jött. Most nem a megnyugvásmiatt rohant lakadatlanul, meg nem állva, míg közelébe nem ért az Örök éj erdejének. Már majdnem céljánál volt, mikor hirtelen megtorpant- Ismerős érzés fogta el. MInt mikor a nővére közelébe volt. Gondolta, ez csak azért lehet, mert Ő is itt van valahol. Az pedig most nagyon nem jó számára, mert biztos volt benne, hogy megállítaná abban, amire most készülni fog. Bár mindenki ezt tenné, aki csak szerette, aki csak a család tagja volt és aki csak őket szolgálta. Nem akarta ezt, így az erdő távolabbi sarka felé vette az útját, bár még így se volt benne biztos, nem e érzi majd meg testvére, hogy Ő is itt ólálkodik.*
|
- Ugyan… - legyint egyet. Mielőtt üdvözölhetné Rai anyját, valaki másik is belép közéjük. Ráemeli tekintetét, de igazán nem vesz róla tudomást. Rai bemutatkozik, amit meg kell mosolyognia, hiszen pontosan tudja, hogy Rai szerint apja jól választott, ha a kinézetet helyezzük előtérbe. Barátságos mosollyal lépett ő is felé, és mélyen meghajolt.
- Nwalca Avernoir – hangja is kedves, és, mint unokatestvére ő is kezet csókol neki. Dicséret nem hagyja el száját, inkább Rai mellé. Ábrándozva felsóhajt, és a mellette álló férfinak dől teljesen gondtalanul, hiszen az ilyesmit mindig megengedte magának, no meg a család meg is szokta, és ha más nem is szereti, de elviseli. Meg persze testvérén jóval több izom van, tehát a plusz súly, ami nem igazán sok, nem lehet megterhelő számára.
- Gyarapodik a nép… - Nevetett fel halkan. Kifejezetten mulattatta, hogy a két család keveredik. Benne nem volt semmiféle ellenségeskedés, nyíltan fogadta a ’ behatolókat’. Viszont a felesége annyira nem érdekelte, mint egy ázott tyúk a malacoknál.
|
*Összerezzen az érintésre, és rögtön hátra is pördül, hogy lássa, ki lepte meg elmélkedésében. Aztán sóhajt, és apró mosoly szökik az arcára. Nwalca, ki is lenne más? Unokatestvére, aki leginkább a felhőkben jár, de abban azért igen hasonló hozzá, hogy megveszik a nőkért. Talán ezért is jönnek ki viszonylag jól egymással.*
Ne haragudj, nem számítottam rád. *Visszakozik, de mielőtt folytathatná, egy egészen új jelenség lép be a nappaliba, és ő rögtön felismeri benne édesapja jegyesét. Félmosolya rögtön vigyorrá fajul. Azért az ízlése még helyén van a vén rókának, "dicséri" meg gondolatban apját, és ez bizony nagy szó az ő kapcsolatukat tekintve. Anyja sürgető pillantására előrelép, meghajol és közben csókot lehel a nő kézfejére.*
Rainion Avernoir. Gyönyörű a ruhája.
|
*Megérezte egy plussz ember jelenlétét a nappaliban. Fia volt az, Rainion. Mikor már felé fordult volna egy igen hangos családtagja jelent meg. Öccsének fia volt az Nwalca. Oldalra pillantott csak s szeme sarkából nézett a két fiúra. Alighogy hozzá szólhatott volna a fiúkhoz egy újabb alak jelent meg a szobában. Rögtön felismerte az új jövevényt. Volt férjének új feleségjelöltje volt az. Tudta hogy ma fog megérkezni hisz erről is szó volt öccsével való beszélgetése során. Felé fordult mikor az bemutatkozott a jelenlévő családtagoknak. *
- Enayla Avernoir. Üdvözöllek a családban. *Mutatkozott be ő is a formaiság kedvéért majd megejtett egy kedves de kimért mosolyt. Oldalra fordítva a fejét fiára nézett hogy lépjen oda ő is és ahogy kell mutatkozzon be, hisz az előtte álló nő a mostoha anyja lesz.*
|
*Miután a víz tűrhető hőfokra hül le, Ezio egészen addig időzik benne, amíg a nap teljesen le nem megy. Ekkor egy szolgáló lép be hozzá, szinte azonnal elnézést kérve, de ez teljesen normális volt ilyenkor. Odalép a sötétítőfüggönyökhöz és elhúzza azokat, hogy Eziot érhesse az a sötétség, ami mai napig életben tartja. Miután a szolgáló az egész lakosztályt 'felszabadította', a férfi ismét magára marad. Felesége halála óta, ugyan semmi változást nem észlelni rajta, nagyon magányosnak érzi magát. Az Avernoir családdal rengeteg gondja akad és volt már rá példa, hogy erejével kellett kiküzdenie a tiszteletet a fiatalabbakból. Saját családjában teljes körű tiszteletnek örvend és ez hiányzik neki. Illetve a szeretett nő az oldaláról. Miután hatalmas testét beszappanozta, a másik két vödör tartalmával öblíti le azt magáról. Végezve egy fehér törülköző kerül derekára. Visszalépkedve hálószobájába sokkal energikusabbnak érzi magát, hisz elkezdődött az éjszaka. Szekrényéhez lép és előhúzza az egyik csuklyás, fehér egyenruháját, amit mindig visel és hálát ad az égnek, hogy eddig senki sem zavarta.*
|
* Konstatálta, hogy lassan napnyugta felé közeledik az idő. Tudatában volt annak is, hogy errefelé az élet, mondhatni, ilyenkor indul. Ő maga szerette mindkét napszakot, de vőlegényén is észrevette, amint szürkül az ég, felszabadultabb és jobb kedvű lesz. Miután eleget nézelődött , úgy gondolta, ideje van társaság után nézni. Halk hangokat, mozzanatokat hallott, így ösztöneire hagyatkozva követni kezdte őket. Mély éjkék ruhája halkan súrolta a földet, ahogy megközelítette a nappalit, mely szintén hatalmas volt, akárcsak lent a hall. Ámulatát elfojtotta, meglátván a három, elég komikus helyzetben álló alakot. Nevethetnékje mégsem volt. Fején gyorsan átfutott az előbb látott családfa... Enaylára pillantott, majd fiára - vőlegénye "családjára" - s a harmadik személy is Avenoir családtag volt. De már nem visszakozhatott. Illedelmesen meghajolt kissé, zavarát csak egy elsuttogott mondat tükrözte * - Ana macraide ... - ami annyit tett a saját nyelvén, hogy: szentséges istenem.- Kryshna de Sacrysya vagyok... üdvözöllek titeket. - Szemét lesütötte, majd újból felnézett az emberekre, akikkel együtt fog élni. Szemeivel szinte már zavaróan részletesen pásztázta őket végig, tetőtől talpig. * Akárhogy is, tökéletes alkalom, hogy megfigyeljem a viselkedésüket.... a pokolba küldik vajon a hűtlen férj új jegyeségt?" * Ajkán kedves mosoly jelent meg*
|
* Csendes a kastély, annak egész háza népe és környéke. Két hete, most már nem is nagyon találni benne életet és a napok múlásával ez egyre csak rosszabbá válik. Legalábbis Celia így érzi. A Tanács döntése óta, a Trenoir család hercegnője halála óta, mintha ez a hely egyre csak hűvösebb, üresebb és némább lenne. És mind ez lassan már elég nyomasztóan. A csöndességet pedig csak nagyon ritkánt töri meg valami. Most péládul a lovak hangos nyerítése, ahogy a nap már kezdett nyugovóra térni. Celia már órák óta nyúzta lovát. MIvel más dolga nem akadt, unatkozni meg nagyon nem szeretett, befogta szegény állatott, és szinte már megszámlálhatatlan időn keresztül futatta a hatalmas terepen, valahol a kastély hátuljában. Az állat engedelmesen hajtotta végre feladatát. Csak akkor visszakozott, mikor már a nap csak éppen hogy világított a hegyek közül. Tótágast állt a ló, nyerített, majd dobbantott egyet, mind ezt, úgy hogy Celia végig a hátán volt. Rendesen meg kellett kapaszkodni, hogy ne essen le, aztán nyugtatgatni kezdte a lovat. Észre se vette, hogy menni idő telt el és ahogy a távolba meredt, eszébe jutottak a hajnalban történt események. Már megint rossz álmot látott és a kastély felét felriasztva üvöltött félelmében. Alig tudták magához téríteni. Az "emlék" cselekvésre késztette. Leugrott a lóról, gyorsan bevezette a karámjába, majd miután jól körülnézett, hogy nincs e a környéken valaki, futásnek eredt....az erdő felé.*
|
Bohókás vigyorral, egy köntösben sétálgatott a folyosókon, mezítelen talpa csak úgy csattant a hűs márványpadlón. Kereste a ’ népet’, de egy árva lelket sem talált, ami felettébb elszomorította. Halkan dünnyögve , lehorgasztott fejjel ment tovább, de hamarosan mégiscsak meghallott halk motoszkálást, vagyis határozott lépteket. Pár méterre tőle sétált el Rai, de hiába örült meg ennek, mert a másik gondolataiba mélyedve hagyta is ott, pedig milyen lelkesen kalimpált kezeivel.
- Ezek a rokonok… - Sóhajtott drámaian, majd úgy gondolta, hogy követi kis barátját, aki majd számon kér, hogy mégis, hogy jutott az eszébe nem észrevenni őt, persze csak humorosan. Utána is eredt, félig futva-sétálva, de sehogy sem érte utol. Az a sok lépcső és végeláthatatlan folyosók már igazán bosszantották, amúgy se volt sosem az a jó erőben lévő férfi. A nappaliba érkeztek, vagyis csak Rai, mert ő maga megállt kicsit messzebb. Nem tetszett neki, hogy tervét elrontotta a „ banya”. De még mielőtt sarkon fordult volna szó szerint, mégiscsak bemerészkedett hozzájuk. Halkan lépdelt, hogy aztán hirtelen vesse rá magát a türelmesen álldogáló férfire.
- Megvagy! – nem akart hangoskodó lenni, mert nem csak ők voltak itt. – Tudod, kissé szomorú vagyok, hogy egyáltalán nem veszel észre… Már nem szeretsz? – Görbítette sírásra száját, és ha kell még sírást is fog színészkedni, hogy még hatásosabb legyen szívszorító fájdalma.
|
*Az üres, fekete márványpadlójú folyosó falai visszaverték cipője sarkának halk koppogásait. Mint démonok, a család egyik tagja sem csípte kifejezetten a napfényt, így Rai is a szobájában töltötte a napját, a hatalmas üvegablakok elé húzott nehéz, bordószín függönyökkel. Valami könyvet olvasott, de nem fogta meg igazán, így egy idő után csak kicsit félrehúzta az egyik függöny szélét, és a kinti világot kémlelte, egészen addig, amíg a nap olyan helyzetbe nem került, ami már az éjszaka sietős közeledettét jelezte. Ekkor felpattant az ódon karosszékből, és úgy gondolta, kicsit körbejárja a házat, hisz hallotta, hogy apja új jegyese csak nemrégiben érkezett. Vajon jól néz ki?
Ezzel a gondolattal indult útnak a kanyargó folyosókon és végeláthatatlan csigalépcsőkön, de a nappaliba érve csak anyját találta, révetegen kibámulni az ablakon.*
|
*Szinte az egész napot öccsével töltötte. Különböző politikai és egyéb diplomáciai ügyeket beszéltek át amiben öccse kérte kia véleményét. Hiába örökli majd öccse az uralkodást a család felett mégis mindig kikéri és meghallgatja Enayla véleményét is, hisz mégiscsak ő az idősebb. Miután végeztek magára hagyta öccsét éppen akkor érkező édesapjával az Avenoir család dolgozó szobájában. Úgy döntött a nappaliban fogyaszt el egy csésze forró teát. Valahogy most igen megkívánta és jól esne neki. Futólag intett az egyik cselédnek, hogy a nappaliban szolgálják fel neki amit kért, majd kecses léptekkel haladt egyenesen a kastély hatalmas nappalijába. Egyenesen az ablakhoz sétált, ahonnan a gyönyörű naplementét lehetett látni. Gondolataiba merülve nézte a tájat.*
|
*Mivel a nap még mindig az égen van, még akkor is, ha éppen kezd lemenni, Ezio nem mozdul a szobájából. Mivel az éjszakákat talpon tölti, ilyenkor, nappal szokott aludni. Már ébredezik, hisz tudja, néhány percen belül elkezdődik a naplemente, onnan pedig maximum egy óra, hogy elkezdődjön a sötétség. Lakosztályán az ablakok előtt a sötétvörös bársonyból készült sötétítőfüggönyök mind elvannak húzva, így a szobában nem lát az orráig sem, mikor végre kinyitja szemeit. Mikor a vörös függöny élénkebb színt ölt tudja, hogy lassan eljön az ő ideje. Lassan kel fel az ágyból és nehezére esik elsétálni lakosztályának fürdőszobájáig, de ráveszi magát. Ott a kádhoz botorkál és forró vizet enged bele. A fürdőben is teljes a sötétség. Régi típusú fürdőszoba. A kád a márványpadló közepén helyezkedik el egymagában, mellette favödrök. A favödrökben tűzforró víz pihen, pár perce hozhatták be a cselédek némán a szobába. A két vödör tartalmát beleönti az öntött kádba, majd leül a szélére és arcát dörzsölgetve próbál magához térni.*
|
[962-943] [942-923] [922-903] [902-883] [882-863] [862-843] [842-823] [822-803] [802-783] [782-763] [762-743] [742-723] [722-703] [702-683] [682-663] [662-643] [642-623] [622-603] [602-583] [582-563] [562-543] [542-523] [522-503] [502-483] [482-463] [462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés