[962-943] [942-923] [922-903] [902-883] [882-863] [862-843] [842-823] [822-803] [802-783] [782-763] [762-743] [742-723] [722-703] [702-683] [682-663] [662-643] [642-623] [622-603] [602-583] [582-563] [562-543] [542-523] [522-503] [502-483] [482-463] [462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [Korábbi]
*Egyet értett a lánnyal, egy apró bólintással jelezte is neki. Ha nem ma, de ki fogja deríteni, mi is ez az erő… és hogy kitől jött az a sikítás. Luka még mindig az erdőt figyelte, készen arra hogy bármilyen gonosz lénnyel felvegye a harcot, ha előugrana.*
– Gyere Luka. – *szólt oda neki határozottan. A sárkány nem mozdult, még mindig feszülten figyelte az erdőt. Sóhajtott egyet a fiú, majd megszólalt *
– Szerintem ma valamilyen hús volt a vacsora…- *mondta csak úgy magának, de tudta, hogy sárkánya erre felfigyel, mivel a maradékot általában a sárkánynak adták. Ezek a szavak, mint egy varázs ütésre hatottak Lukara. Csöndben sétáltak az otthonuk felé. A hídra érkezve Kainak eszébe jutott, amit már meg akart kérdezni a lánytól, amint meglátta az erdőben.*
– Mit kerestél amúgy az erdőben?- *tette fel a kérdését. Hangjában a kíváncsiság csenget, nem pedig az udvariatlanság.*
|
* Figyelmesen hallgatja a férfit, s biztos benne, hogy képes lesz visszaidézni a most hallottak. A könyvtárba érve, önmagáról egy percre megfeletkezve papírjait lehelyezi egy ott lévő, sötétbarna, fából szépen megfaragott asztalkára.* - Igazán lenyűgöző. Bár nem lehet egyszerű kiigazodni itt, ebben biztos vagyok. Gyermekkorukban biztos nehezen találta meg a lányait a kastélyban. * Mosolygott rá a férfira, elképzelve a könyvtárban gond nélkül bújócskázható, fiatal lányokat, akik közül ugyan csak egyet látott, de ő igazán élettel telinek tűnt. A könyvtárosnő bemutatkozására udvariasan fejet hajt. * - Kryshna de Sacrysya... illetve, nem oly soká Avenoir. Még számomra is furcsa. * suttogja oda a mellette álló Ezio-nak* - A hölgy bizonyára töviről hegyire ismer itt minden zugot.
|
* Kai minden mozdulatát figyelmesen végig követte, számára meglepő volt, hogy ennyire figyelmes a sárkányával. Arcáról még az a rideg mosoly is eltűnt amint a sikolyt meghallotta. Ismételten lehunyta a szemeit, kezeivel lágyan hajába túrt és a levegő járásából próbálta kifürkészni a távolban történő eseményeket, de nem valami sokat tudott meg. * - Az erdő legészakibb pontján történt valami... - * Jelentette ki egészen halkan, lassacskán ismét kinyitotta szemeit, ám Luka tekintetét kerülte, hiszen tudta jól, hogy tart tőle. A szellő mozgása hírtelen leállt, hírtelen csend kerekedett felül az egész erdőben. A baljós jelek egyre csak növekedtek és növekedtek. Meredith halk léptekkel elindult a kastélyfele * - Mennünk kell - * Rövidre fogta a tényeket, amiket úgy gondolt, hogy nem kell magyaráznia, hiszen ha tovább maradnak, akkor elkerülhetetlen akadályokkal ütközhetnek, amik ismeretlenek a számukra. *
|
*Ismét jókedélyű mosoly jelenik meg az arcán.* Nem illene hozzám hölgyem, de be kell vallanom, jót mulatok a fiatal hölgyek botladozásán. *Mondja még mindig vigyorral az arcán, majd eszébe jut, hogy ígéretett tett Kryshnának, csak kiment a fejéből, hisz lányával kellett foglalkoznia.* Igaza van, kötelességem körbevezetni. *Udvariasságból aprót hajol, majd lassan elindul reménykedve abban, hogy a nő követi.* A kastélyt több évszázada kezdte el belakni a Trenoir család. Ezzel mutattuk meg erőnket a többi családdal szemben, ugyanis ez a kastély bír a legnagyobb tekintéllyel az egész birodalomban. *Ahogy sétál, rengeteg szobor és festmény mellett halad el.* Persze azóta gyarapodtunk, mint azt látja. *Mondja mosolyogva, bár még benne is keserédes érzéseket kelt a Vének döntése. De ő nem mutathatja ki rosszallását. Ő semmiképpen sem. Besétál a könyvtárba.* Időm legnagyobb részét itt töltöm, ha nem a lányokkal, szeretett feleségemmel, vagy a hadsereggel kell foglalkoznom. *Mondja határozottan. A könyvtár hatalmas, majdnem a kastély háromnegyedét tölti ki. Az egyik legnagyobb toronyban helyezkedik el, ugyanis három emelet magas a mennyezet és több mint húsz lépcső segíti a kastély lakóit, hogy minden könyvet el tudjanak érni, amit akarnak.* Még az ükapám kezdte gyűjteni ezeket a könyveket. A birodalom legnagyobb gyűjteménye és folyamatosan gyarapszik. *Mondja ismételten mosollyal az arcán. A nála sokkal idősebb könyvtárosnő odasétál hozzájuk és meghajol.* Ezio drágám, csak nem megint itt akarod lopni a drága idődet? *Mondja szinte megróva a férfit a nő. Ezio mély hangon felnevet.* Nem Marta. Csak körbevezetem a hölgyet. *Odafordul a lányhoz.* Lady Kryshna, engedje meg, hogy bemutassam Martát. Nevelőnőm volt hosszú éven keresztül, végül mikor már a lányaimnak nem volt szükségük további vigyázásra, a könyvtárat adományoztuk neki.
|
- Ilyen jókedvre deríti a botladozásom? * mosolygott rá a férfira, látva annak vigyorát* - Köszönöm, Lord Ezio. * Finoman kibontakozik a férfi tartásából, s megszorítja annak kezét hálája jeléül.* - Már jól vagyok, igen. Biztosan a másfajta levegő teszi. - " Biztosan nem. " * Gondolja magában, s igyekszik visszafojtani mosolyát, ahogy megfeledkezni az előbbi rosszullétről is. Kicsit aggasztó, igen, de esze ágában sincs halálra aggódnia magát egy apróság miatt. * - Egy ilyen kellemes vacsora után, beváltaná ígéretét? Milyen az éjszakai birodalom? * Érdeklődik őszintén. Elszántan szeretne megtudni minél többet ezen furcsa, nemesi családokról.*
|
*Vesz egy újabb, mély levegőt. Szinte érzi a levegőben, ahogy a vízesés átdübörgeti testét. Ettél elmosolyodik, ebben a mosolyban pedig mintha újra önmaga lenne. Felesége halála óta nagyon nehezére esik tartani a jókedvet. Nem mintha régen magára erőltette volna, de most számára ismeretlen, letargikus érzések kerítik hatalmába és ezek mellett a jókedve szinte üresnek hat. Elindul befelé a kastélyba. A nagy kapu egész éjjel nyitva szokott lenni, így csak simán besétál. Pont észreveszi, ahogy az újdonsült családtag megszédül a lépcsőn és mielőtt lezuttyanhatna, eltűnik a sötétben és a lány már csak annyit érzékel, hogy erős karjaival elkapja és félzuhant állapotban megtartja. Arcán nem látni semmit, csak talán zavartságot, hisz nem tudja, miért történt ez a lánnyal.* Minden rendben? *Kérdi mély, férfias hangon.* Jól van, Lady? *Még nem engedi el, hisz ha még mindig szédül, vagy hányingere van, csak újból eldőlne, akár egy zsák krumpli. Hirtelen elvigyorodik erre a hasonlatra, amit a fejében fogalmazott meg.*
|
* Rövid pillantással tekint a távozók után, s bár az energiahullám bőven apadt, még mindig kissé rossz érzései vannak ezzel kapcsolatban, ugyan nem akar elsőre beleavatkozni ezekbe. Lassan befejezi az étket, s felállva elköszön a megcsappant társaságtól. * " Ha megtalálom Eziot, megköszönöm a kedves fogadtatást... és tényleg kellemes lenne körülnézni. " . Elindul felfelé a lépcsőkön, szobája felé. Haját kissé megigazítja a kövekkel kirakott, embernagyságú ovális tükörben. Felhozatott bőröndje még ott áll, szinte érintetlenül. Kryshna kiválaszt egy fekete, testhez simuló ruhát, melynek alsó része asszimetrikus. Gyorsan megkeresi festővásznát, s vágyakkal telve indul el vissza. Ám amint a lépcső feléhez ér, hirtelen megszédül, s meg kell kapaszkodnia a korlátban, teste kissé felhevül, gyorsabban veszi a lélegzetét* - Mi.. volt ez? * suttogja maga elé döbbenten. Sosem volt gyengélkedő típus, sőt. A feléjük nevelkedettek bírják a strapát, így volt ez mindigis* - Apám nem lenne túl büszke rám..* nevetett kissé erőtlenül maga elé, s hátradőlt kissé a korlátnak, hogy hirtelen hányingere elmúljon. Távolról úgy tűnhetett, mintha csak megpihenne egy kicsit, s a kastélyt fürkészné.*
|
*Arca kissé megkeményedik, ahogy az apai szigor elárasztja szinte minden porcikáját. Meg kéne szídnia lányát, hisz kihagyta a közös vacsorát, ráadásul ráhozta a frászt is azzal, hogy egyedül, meggondolatlanul próbált felülkerekedni a szörnyeken, melyek benne élnek. Arca azonban a bocsánatkérésen ellágyul és halvány, együttérző mosoly jelenik meg arcán.* Tőlem örökölted őket, Celia. *Mondja lágyan.* Ismerem jól ezeket a lényeket. Meg fogod tanulni, hogyan tartsd őket féken, de még nagyon fiatal vagy. *Mondja férfias, mély hangon, majd nyom egy csókot lánya homlokára.* Légy türelmesebb. *Kérleli lányát, majd feláll és óvatosan lánya dereka alá nyúl, majd gyengéden karjába emeli.* Felviszlek a szobádba. Szeretném, ha aludnál pár órát, majd ennél valamit. A szolgálókat az ebédlő körül mozgásban tartom, hogy bármikor mész is le, legyen meleg étel a számodra. *Súgja, majd felsétál a lánnyal annak szobájába és leteszi őt az ágyra. Sejti, hogy rémálmai lesznek, ezért egészen addig, míg lánya elbóbiskol, mellette marad, hogy jelenlétével nyugodtságot adjon neki, hátha a rémképek legalább egyszer elkerülik álmát. Mikor lánya nyugodt arccal elalszik eltűnik a sötétségben, füstöt és port hagyva maga után, majd megjelenik a konyhán. A szakács azonnal meghajol előtte, ő pedig egyenes háttal, komolyan áll, tiszteletet parancsolva ezzel.* Kérem, tengeri állatokat a jövőben ne szolgáljon fel. Új unokaöcsém különleges szeretetet táplál a tenger élőlényei iránt. *A szakács ismét meghajol.* Ahogy kívánja, Lord Ezio. *Ezio is bólint egyet, majd eltűnik ismét és megjelenik a ház előtti sziklán, a vízesés legtetején. Sóhajt egyet és kémleli, ahogy a víz írdatlan erővel zúdul le a mélységbe, iszonyatosan hangosan. Ez szokta megnyutatni. Ezt szereti a legjobban. Tudja, hogy körbe kellene vezetnie Kryshnát, de ad magának pár percet, amíg ismét önmaga lehet.*
|
* Megtántorodott és szédült, amit még pozitívumként is fel lehetett fogni, mert általában vagy elájul és hosszú időn keresztül fel se lehet ébreszteni vagy úgy kiüti magát, hogy mint egy agymosott csak bámul ki a fejéből, nem tudva hol van, vagy hogy egyáltalán Ő kicsoda. De most úgy érezte, hogy minden redben van. Leszámítva, hogy hányingere volt és homolyásan látott. De ez a minimum, ha használja a képességét, így örülhet, hogy ennél nagyobb baja nem lett. *
- Mennyi lehet az idő? -* tette fel magának a költői kérdést, amire csak egy bagoly huhogása adott választ. * Azt hiszem ost van vacsora idő! - * morfondírozott, közben erősen a fejét fogta.* - Vissza kell mennem! - * indult el valamerre, már nagyon azt se tudta merre, csak az volt a lényeg, hogy talpon maradjon, ami nem sokág sikerült, mert lévén, hogy alig lát és hogy tényleg úgy szédül, mitha most szállt volna le a körhintáról, kicsúszott a lába alól a talaj. Már épp fenékre készült esni, mikor erős karik ölelését érezte maga karült. Az energia, amit megérzett és az ismerős illat, ami az orrába jutott, azonnal tudatta vele, hogy édesapja sietett a segítségére. Jól eső, megnyugtató és biztonságot adó érzés volt a karjai közt lenni, s ahogy haladtak a kastély felé, Ő is átölelte apját. Nem szólt semmit, az út alatt. Fölöslegesnek is tartotta, mert nyílván tudta a férfi, hogy mi történt, így hiába való volt a magyarázkodás. Ha pedig még se értette volna a mikéntjét, majd csak rákérdez valamikor. Ez hamarosan be is következett. Csak oda kellett érniük a hídra és a padi ülve, máris kérdések zúdúltak felé, apja szájából. Összehúzta kicsit magát, mert bármilyen lágy is volt az a szerethatő, hang, némi megrovást is érzett benne. Egy ideig mély csendben ült, emészgette magában a kérdéseket, csak aztán kezdett neki a felelgetésnek.* - Igen jól vagyok! Csak kicsit szédülök és nem látok rendesen. - * nyomogatta meg szeme között az orrnyergét.* - És csak azért csináltam, mert szeretnék erősebb lenni. Én akarok lenni a dominánsabb és nem akarom, hogy elnyeljenek ezek a szörnyek.- *morogta maga elé.* - Valahogy meg kell tanulnom irányítani és miután a lovaglás közben eszembe jutottak a reggel történtek, csak úgy megindult a lábam. Sajnálom! - * nézett fel apja szemeibe, aki így most már láthatta, pupillája feltűnő nagyságát.*
|
Helló, szépfiú. *Köszön a lónak egy apró mosollyal, ahogy belép a bokszába, és végigfutatja kezét a hatalmas állat pompás oldalán. Hosszú, éjfekete sörénye a szemébe lóg; a fiú gyengéden kisöpri, és homlokát a a lóénak támasztja.* Van kedved kimozdulni picit? *Egyértelmű horkantás a válasz.
Bár a legtöbbször nem engedik, hogy nyereg és kantár nélkül lovagoljon, mégis úgy szeret leginkább, és ezt a felbolydult éjszakát - hisz' pontosan érzi ő is, hogy Celia már megint kísérletezett, (ezt érezte Kryshna és ezért sietett el olyan hamar Ezio is), de azt is pontosan tudja, hogy neki semmi köze ehhez, illetve hogy ilyenkor nem figyelnek rá - most ki is használja. Majd elkerüli az erdőt.
Balance. Nem hiába adta ezt a nevet a lovának; mikor rajta ül, valami furcsa belső béke keríti hatalmába. Végigvágtat az egyik hídon a szárazföld felé, s nyugatra tart, a Varázslatos rétnek.*
|
*Meglepődött a lány mozdulatán, de ezt nem mutatta ki.*
- Csak a szokásosat… - *válaszolta kurtán, miközben vállát kicsusszantatta a lány keze alól, ezzel megszakítva a kettejük "kapcsolatát." Hangja kicsit ideges volt, mivel a „démoni erők” amiket érzett, nem voltak jó hatással rá. Ekkor észrevette sárkányán, hogy fél. Luka farkát maga alá húzva halka nyüszített az erdő felé fordulva. Leguggolt mellé, kezét a fejére rakta és megpróbált teljesen nyugodt hangon beszélni.*
- Nincs semmi baj. Nem fog bántani. – *mondta a sárkánynak, akinek még egy apró mosolyt is megengedett, viszont tudta, mi hamarabb el kell innen tűnnie, nehogy a „másik” cselekedjen… De azt sem engedhette magának, hogy itt hagyja a lányt, ezekkel az erőkkel. Miközben a sárkányt nyugtatta megint oda szólt Meredithnek.*
- Ezio biztos aggódik miattad… ideje lenne elindulnod, ne hogy lekésd a … - *mondatát egy fájdalmas és félelmetes női sikítás fejezte be. Zavartan és kissé meglepődve nézett Meredithre. Miközben a lány szemébe nézett, rájött miért is szokták a családtagjai „Hókirálynőnek” nevezni. Nem szokta a nők külsősége meg fogni, de be kellett magának vallania, hogy szerinte gyönyörűek a lány szemei.*
- Mi volt ez? – *kérdezte kicsit zaklatottan és ingerülten, jelezve a lánynak, hogy nem tetszett neki ez a sikítás.*
|
*Révedezéséből a második fogás találalása ébreszti, mire megböki unokatesója vállát, aki szintén belemerült képzelete tengerébe. A főfogás valami tengeri herkentyűs étel, amin Nwalca rögtön ki is akad, de Enayla magyarázatára és a szolgálók kötelességtudó ígéretére, hogy rögtön szervíroznak neki valami mást, kissé megnyugszik. Rainion szórakozva nézte végig a produkciót, de a vigyor gyorsan le is fagy az arcáról, amint anyja fejfájásra hivatkozva feláll és eltűnik a folyosón. Homlokráncolva mered a nő után, majd ő is hátratolja a székét, és lassan felemelkedik róla. Hirtelen az összes szempár rászegeződik.*
Azt hiszem... Azt hiszem, tele vagyok. *Kutat valami indok után, és ez mégsem látszik olyan rossznak, hiszen tényleg nem érzi éhesnek magát.* Nagyon szépen köszönöm a pompás vacsorát, további jó szórakozást. *A hölgyek felé elragadó mosolyt küld, Altairnek és Nwalcának újfent biccent, mielőtt elragadják a fekete ködnyelvek, és pár pillanat múlva már csak a tányérja árulkodik arról, hogy valaha ott járt.
Az istállóban tűnik fel, a lovak idegesen horkantanak a fura jelenségre, ő viszont nem foglalkozik velük, gondolkodás nélkül saját paripája, Balance állásához siet. Az állat érdeklődően dugja ki a fejét a lécek fölött, és barátságosan köszönti gazdáját. Rai a ló homlokára teszi kezét, és ahogy megérinti a selymes szőrt, rögtön mély, megnyugvó sóhaj szalad fel a torkából.*
|
* Nwalca kirohanását a második fogással kapcsolatban már meg sem lepődik, s mivel tudja hogy épp egy új szakács jött a kastélyba jobbnak látja előtt közölni a fiúval*
- Nwalca a szakács noha élvezettel szórakozott veled mikor vízi állatokból készült vacsorákat szolgált fel, most ez nem ő volt az. Szabadságon van a kedvenced ezt az új helyettes szakács készítette s sajnálatos módon még nem közölte vele hogy te nem a tányérodon szereted ezeket az állatokat látni. Ne légy rá dühös. *Hangja teljesen nyugodt volt s kedves ahogyan atekintete is nyugodtságot árasztott semmi egyebet. Krsyhna meglepődöttségén csak magában kacag egyet. * ~Biztosan azt képzelte hogy gyűlölni fogom csak azért mert a volt férjemhez megy hozzá. Aranyos.~ *Gondolta magában majd miután lenyelte az utolsó falatot is s kiitta a maradék vörösbort poharából újra megszólalt.*
- Pár év és már fel sem fog tűnni és már csak úgy fogod magad érezni mint a bolondok házában. *Könyökölt fel az asztalra s felemelt mutatóujjával körözött egyet jelezve h a bolondok házát az egész kastélyra érti a benne lakókkal együtt. * - Most pedig ha megbocsájtotok kissé megfájdult a fejem így visszavonulok a szobámba pihenni, további szép estét. * Kecsesen felállt intett az egyik cselédnek hogy elpakolhat utánna és nem kéri a desszertet, s azzal lassú de határozott léptekkel kisétált az étkezőből egyenesen szobájába.*
|
*Nem gondolta, hogy nagyobb baj lesz belőle, ezért nem törődött a dologgal. Mivel lánya teljes sötétségben üvöltötte el magát, szinte úgy hallja a férfi, mintha egyenesen a fülébe üvöltött volna. Érzi rajta a keserűséget, ahogy a rémképek gyötrik. Villája kiesett hirtelen a kezéből és ugyan ilyen hirtelenséggel áll fel az asztaltól.* Bocsássatok meg. Fejezzétek be nélkülem. *Azzal hirtelen fekete füstfelhők jelennek meg előtte és eltűnik a szobából. A sötétségben elkezd rohanni és pár perc alatt odaér lányához. Előtűnik füstgolyhokat hagyva maga mögött és leereszkedik lányához és felemeli karjaiba, félig magához is ölelve. Nem kérdez semmit, hisz nagyon jól tudja, min megy keresztül. Az évek során akármennyire is küzdöttek ez ellen együtt, lánya kicsit sem javult és szörnyen rossz így látnia őt. Hagyja, hogy a néma csend és a férfiből áradó nyugodtság valamennyire megnyugtassa lányát is, ahogy lassan elkezd visszasétálni a kastélyba. Nem tűnhet el a sötétben, mert ott elszabadulnának az árnylények és bántanék mindkettejüket. Egy tíz perces séta után jelenik meg a Vízesés Kastélyának egyik vékében, ahol rálép a masszív kőhídra és elindul visszafelé. A víz, ami lefolyik a vízesésen iszonyatosan hangos, és napi 24 órában rázza meg a kastélyt, amiben élnek, de ők, a Trenoir család tagjai, már régóta hozzászoktak ehhez. Mikor a vízesés közepéhez ér, nem viszi be lányát a kastélyba, hanem leülteti az egyik fa tövébe, a padra és leguggol elé.* Minden rendben kincsem? Jobb már? *Kérdi halkan, lágy hangon, ahogy mindig is bánt és bánik a lányaival.* Miért erőltetted ezt ma este? Mondd el nekem, miért... *Szavaiban érződik a fájdalom, hisz tudja, mindenkit megrázott Carmen halála, nem csak őt. Lányaiból kiváltotta a kalandvágyat és szinte sosincsenek a kastélyban. Ez csak plusz aggódás Ezionak. Mély, férfias hangján sóhajt egyet.*
|
* Az Ezioval való rövid beszélgetés után ő is a többieket követve leül a teremben. Egészen meglepődik Enayla figyelmességétől* - Nem...de ez errefelé természetes? * Homlokát ráncolja a gondolaton, hogy ekkora negatív energia mellett csak úgy elsuhannak. Az új jövevényeket veszi szemügyre, ez a kép teljesen elüt a korábbiaktól. Egészen szórakozva fogyasztja vacsoráját. Nagyon kíváncsi már az egész kastélyra, szemei csak úgy csillognak, természete nem hagyja nyugodni. *
|
* Nem is lehetne jellemezni azt a látványt, amit produkált. A szemeiben semmi fény nem csillant és akár ölni tudott volna a nézésével, ami tulajdonképpen igaz is volt, mert egy bizonyos módon, azzal kommunikált szörnyeivel,akik végre hajtották parancsait. Bár nem volt mozgó élőlény a közelben, a növényzetbe ugyan úgy bele tudták enni magukat, amik pillanatok alatt elsorvadtak és váltak száraz, összeaszodt kórókká. Mindegyik lidérc, mintha mosolygott volna, bőr néküli pofájuk sokkoló lehetett azoknak, akik még sose látták őket, de még azok is megijedtek, akik már ismerték Celia ezen képességét. Percek, sőt másodpercek alatt, a környező fák élénksége mind eltűnt és a kis tisztás nagyobbá nőtt. De a szörnyek nem érték be ennyivel. Éhesek voltak, gazdájuk teste már nem volt elég, mivel rég óta nem bújhattak elő. Gondolatban adta a parancsokat feléjük, hogy most már álljanak le, de nem nagyon hallgattak rá. A közelben lévő állatok is áldozatul estek, fekete tetemeik a földre hullott. Celia arcáról, szemeiből csak haloványan lehetett az érzelmeket leolvasni, de aki alaposan megfigyelte, ha csak távolról is, az láthatta, hogy erős a tekintete, vagy legalábbis próbál az lenni. Kiálttott magában, mire az összes lény a földön suhanva a helyükre ment. Eltűntek Celiában, de szeme feketesége egy ideig nem akart alábbhagyni. Újfent csak zakatolni kezdett a szíve, de most tényleg az ijadségől. Kapkodta kezdte az arcát tapogatni, mikor az eddigi rémképek, mik a nővényeken hatástalanok és használhatatlanok voltak, mind rajta ütközött ki. Hangosan sikított és térdre rogyott a látványtól, mi a valóságnál is valóságosabb volt. Pörögtek a képkockát, majd mikor azok eltűntek végre, szeme is kitisztult valamennyire. Csak pupillájának feltűnő nagysága árulkodott az előbb történtekől.*
|
- Voltam! Egy kis cápával barátkoztam meg, mert nem voltak barátai… Szegény… - sóhajt halkan. Belekanalaz a finom levesbe, és jóízűen, egészen hamar elfogyassza az egészet, mint az várható is volt. Hamarosan megjelenik két tag a másik családból. Barátságosan biccent feléjük, majd csak várja a következő adagját, remélve, hogy finomságok kerülnek elé. Csak reménykedni tudott. Mosolyogva nézte a családot, és halkan kuncogott, mivel ez az egész szituáció annyira vicces számára. De, amint Kai helyére téved tekintete, arcára fagy az a mosoly, és hátradől a székében. Lélekben már teljesen máshol jár. A teste ellazul, is újra mosolyog. A tenger hullámat érzi testén, ahogy mellkasának csapódik, mikor befelé veszi az irányt. De, ennél tovább nem megy, mert feleszmél egy oldalba bökésre. Elenged egy vigyort. Rai bökte meg, miszerint meghozták a másodikat.
- Nem! – Kiáltja el magát, mire mindenkit kizökkent saját kis világából. – Még is mi ez? – Szörnyülködik a hal és polip láttán. – Az a szakács… én… csak lássam meg! – mormogja, és egy fájdalmas, kínszenvedő fintort is vág hozzá, ezzel is kifejezve, hogy mennyire, de mennyire nem tetszik ez neki.
|
*Amint kilépnek a nappaliból Nwalcával, nyomukban a többiekkel, újra elveszik a gondolataiban, de azért néha merengve bólint a fiú szavaira, válaszképp. Őt nem dobja fel ennyire a vacsora gondolata, hogy őszinte legyen, nem is igazán éhes; jobban foglalkoztatja az, hogy a ház az átlagosnál is kihaltabbnak tűnik. Nagyon kevesen tartozkodnak ezen az éjjelen odabent, és egyre inkább zavarja, hogy ő a kevesek egyike. Szabadulni akar.
Egyelőre viszont kötelességtudóan a helyére csüccsen, és amint mindenki elé megérkeznek az íncsiklandó étellel töltött, gőzölgő tányérok, éppen enni kezdene (vagy legalább megpróbálna pár falatot leerőszakolni a torkán), mikor Ezio ikerlányai közül az egyik, illetve a férfi mostohatestvére érkeznek meg. Nem szalasztja el az alkalmat, hogy lenyűgöző vigyort villantson az elbűvölő hölgyre, majd Altairnek is köszön, egy biccentés kíséretében. A beszélgetésbe nem kapcsolódik be addig, amíg esetlegesen valaki név szerint fel nem szólítja; képzeletben már paripája hátán lovagol odakint a holdfényben.*
|
Enayla
*Amit Ezio mond számára szimplán csak elengedi a füle mellett. Ha teheti minél kevesebbet társalog vele. Nem szívleli a Trenoir családot egy cseppet sem, így nem is csoda hogy nem cseverészik velük. A felesleges bájvigyorgás pedig csak feszéjezi és untatja. Amit leült rögtön elé is vitte az egyik cselég a saját tányérját. Ő is észre vette Kryshna érdekes viselkedését de ő férjével ellentétben megvárta míg a nő leült s csak azután érdeklődött felőle.*
- Netalán aggaszt valami vagy csak ilyen hatással van rád mások kibocsájtott energiája? *kérdezte normál hangnemben Krsyhnától. Mielőtt már belekezdhetett volna vacsorájába hirtelen mint valami csorda esett be két Trenoir tag. Altair és Drina. Érdekes mód felettéb jó kedvük volt mindkettőjüknek. Csak egy nem tetsző sóhajt ejtett meg majd tudomást sem vetve róluk hozzá látott az evésnek ő is ahogy szép lassan mindenki.*
Altair
*Drinával együtt lép be az étkezőbe a nagy megterített asztalhoz. Drina egyik viccén nevettek ilyen jóízűen, még a könnye is kicsordult annyira nevetett. Amint belépett gyorsan körbe nézett a teremben majd fejével biccentve köszöntött gyorsan mindenkit. Ezután ült csak le helyére Ezioval szemben. *
- Csak ilyen kevesen a vacsoránál ez felettéb érdekes. *Jegyezte meg hangosan mielőtt neki látott volna ő is a vacsorájának amit egy gyorsan odalibbenő cselédlány szervírozott.*
|
Ezio
*Újdonsült felesége csípős mondatára egyetlen, kedves és meleg hangú mondatot mond.* Ahogy kívánod. *Aztán elindul felesége után, hisz a nő karját semmibe véve elindult nélküle. Ezzel szokta mindenki tudtára adni, hogy ki nem állhatja a férfit. Mikor beérne az ebédlőbe, ahol a három új családtag már várja a vacsorát, látja, hogy Kryshna megtorpan az egyik ablaknál és elnézve a hatalmas vízesés felett, aminek a tetején áll a kastélyuk, az erdőt vizslatja.* Valami gond van? *Kérdez rá lágy hangon. Tartását egy pillanatra engedi el, hogy lejjebb hajoljon és kinézzen az ablakon. Érzi idősebb ikerlányának energiáját. Valószínűleg gyakorol. Halványan elmosolyodik.* Nincsen semmi baj. Csak a lányom. Később a körbevezetésnél megmagyarázom, most viszont kérem, hogy jöjjön velem. *Előre engedi a kisasszonyt, ő pedig utolsó személyként sétál be az ebédlőbe és csukja be maga után a hatalmas faajtót. Leül az asztalfőre, mellette ül felesége, a többiek pedig előttük ülnek az asztal két oldalán. Mindenki a saját helyén. Amint Ezio leül, szolgálók már hozzák is a rengeteg ételt. Mikor mindenki megkapja a levest, Ezio csendesebb társalgásba kezd, ahogy azt mindig szokták reggeli, ebéd, vagy vacsora közben.* Nwalca, voltál ma már úszni? *Kérdi mély, férfias hangon, közben szeme az üres helyekre tekint. Egyik lánya sem jött vacsorázni eddig.*
Drina
*A hatalmas sötét faajtó hirtelen kitárul és az ebédlőt a csendes társalgást teljesen elnyomva nevetés tölti meg. Egy fiatal, vékony hang és egy mély, férfias hang süvít végig a hatalmas teremben. Drina, Ezio legkisebb lánya és Ezio fivére, Altair érkeztek meg. Egészen addig, amíg el nem foglalják a helyüket, folytatják vidám csevegésüket. Mielőtt a lány leülne, odasétál édesapjához és csókot nyom halántékára.* Jóestét apám. *Mondja vidáman, majd leül a helyére, ami közvetlenül az asztalfő melletti helyen van, az asztal sarkán. Vele szemben ül Altair, az az ő helye.* Farkas éhes vagyok! *Közli kislányos vidámsággal, majd leszedi a fémből készült fedőt tányérjáról. Egy cseléd azonnal el is veszi tőle, majd nekilát az evésnek.*
|
[962-943] [942-923] [922-903] [902-883] [882-863] [862-843] [842-823] [822-803] [802-783] [782-763] [762-743] [742-723] [722-703] [702-683] [682-663] [662-643] [642-623] [622-603] [602-583] [582-563] [562-543] [542-523] [522-503] [502-483] [482-463] [462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés